Regisztráció Blogot indítok
Adatok
VIKI BACSI

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves olvasók, vendégszerzők, csurtusblog-szurkerek!Tájékoztatunk benneteket, hogy az idei Goldenblog-versenyen, a helyi érték kategóriában indult  közel ötszáz blog közül Csurtusék a kilencedik helyezést érték el, centire és grammra megismételve ezzel a tavalyi…..
VIKI BACSI 2010.08.20 18:39:57
Egyszer régen már írtunk egy posztot az osztrigáról, s egy rövid posztot a feketekagylóról. Mivel azóta már mi is beruháztunk holmi digitális fényképezőgépekbe és nem kell azzal a rohadt szkennerrel bajlódni, ha az ember saját fényképeket akar felpakolni a netre, most egy újabb…..
Gondolom, most sok, hozzám hasonló sörkedvelő mélyen felsóhajt az elégedettségtől, és mielőtt nekiállna elolvasni Viki bácsi legújabb posztját (amely méltán és roppant örvendetes módon az eddigiek közül a leghosszabb), először is bont magának egy üveggel a kedvenc…..
Csurtusék utazásai Kuba - koktél 2010.03.23 10:00:00
Mikor még csak készültünk Kubába, kérdezték, hogy mégis, mit fogok ott csinálni? Mondtam kapásból, hogy koktélokat iszom, szivart szívok mellé és süttetem a hasam a nappal. Mint egy rendes, globalizálódott, tucat-turista. Ez olyan standard válasz, hogy mindenki bele is…..
A csurtusblog hosszú menetelésének újabb mérföldkövéhez érkeztünk: mai, Szent Patrick-napi posztunk a kerek ötszázas sorszámot viseli, s ebből az alkalomból (az íratlan, de annál szigorúbb szabályoknak megfelelően) egy kis statisztikával és számvetéssel fárasztjuk…..
Sanya-Csuri főz A paprika 2010.01.29 13:00:00
Ha azt mondom: magyar fűszer, száz véletlenszerűen kiválasztott alanyból legalább 95 a paprikát fogja megnevezni. Illendő tehát, hogy ne maradjon ki a fűszer-sorozatunkból. Viki bácsi gondoskodott arról, hogy ezt a hibát ne kövessük el. Talán mondanom sem kell, hogy a paprika a…..
Olvasóink jól tudják, hogy nem szoktuk őket saját nyavalyáinkkal és problémáinkkal fárasztani. Mai posztunkban azonban kénytelenek vagyunk kivételt tenni, mert véleményünk szerint a frankfurti nemzetközi repülőtéren három héttel ezelőtt megélt események igenis megérdemlik,…..
Viki bácsi mai posztjában fürdőkultúránk szélesítését tűzte ki célul, kiegészítve egy alapos – és szokás szerint szórakoztató – latin nyelvleckével, melyben olyan szavakra bukkanhatunk, amelyek egy részét már mintha hallottuk volna, de igazából egészen pontosan…..
VIKI BACSI 2009.11.19 11:21:17
@G.d.Magister: Koszonom a korigalast,nekem kell bocsanatot kernem nem neked. Ez az eredmenye annak hogy a kommunista uralom alatt latin es gorog helyet,Marxismust,es oroszt tanultunk !
VIKI BACSI 2009.11.19 11:38:28
@lunanyuszi: A torok "Hamama"-ban is van egy jo meleg keramia lapokal boritott hatalmas asztal fele, de azon nem hemperegnek hanem ,szappan habossan gyurjak a furdozot.Utana langyos furdo , teaval es lokummal.
Megjegyzem nagyon kellemes.
Sanya-Csuri főz A fahéj 2009.11.05 08:00:00
Fűszer-sorozatunk következő állomása a méltán kedvelt fahéj. Viki bácsi röviden bemutatja a cucc múltját és jelenét, Salamon királytól az ébredő Bangladesig. Vállalkozó kedvű olvasóinkat lehűtendő gyorsan elmondom, hogy a kumarinról NEM lesz külön poszt! Nincs egyetlen…..
VIKI BACSI 2009.11.11 18:29:06
@citromosjegestea: A cassia kis mennyisegben nem igazan artalmas,sokkal tobbet termelnek es sokkal elterjedtebb mint a valodi fahej,ezert joval olcsobb.
Tudjuk ám, hogy Albániával kapcsolatosan van még egy csomó tartozásunk.  Biztosítunk benneteket, hogy semmi sem törlődött, semmiről sem feledkeztünk meg, csak a mindenféle tennivalók, no meg a legfrissebb (kubai) élmények feldolgozása csapott át a csurtusblog feje fölött. Hogy…..
Amikor az ember külföldre készül, a turisztikai és gasztronómiai érdekességek mellett nem árt, ha képbe kerül az ottani fizetőeszközök, valamint azok használata vonatkozásában, és az is jól jön, ha – teszem azt – a helyi árak és (miért ne?) a bérek alakulásáról…..
Sanya-Csuri főz A szerecsendió 2009.10.13 06:30:00
Fűszer-sorozatunkban ma a szerecsendió kerül terítékre, ugyancsak Viki bácsi jóvoltából. Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy ennek a növénynek a magyar neve számomra külön csoda: veretes, archaikus, és még akkor is találónak érzem, ha tudjuk, hogy a szerecsenek nem is annyira a…..
VIKI BACSI 2009.10.14 09:02:28
@Thaddeus Griffin: Eppen tegnap keszitettem egy ontetett,az avokado pomela salatahoz,joghurtbol es konnyu majonezbol. Szojaval, borsal, es szerecsen dioval fuszerezve. Semmifele halucinacioim nem voltak ! Mint irtam csak nagy mennyisegekben fogyasztava okozhat halucinaciokat, de mivel igen eros aromaja van fuszernek nagyon kis adagokban hasznaljak.
Sanya-Csuri főz A só 2009.09.23 08:00:00
A legegyszerűbb, legtriviálisabb ételízesítő ismertetése következik Viki bácsi tollából. Napjainkban már nehéz elhinni például, hogy a nátriumklorid vámja sokáig egyike volt a középkori magyar királyság (és az erdélyi fejedelemség) legjelentősebb kincstári bevételeinek.…..
VIKI BACSI 2009.09.27 17:59:37
@Bombadil Toma: Ugy latszik nem a Khewra-i sorol szolt a film.
VIKI BACSI 2009.09.27 19:44:35
@Bombadil Toma: Utana gondoltam, talan eppen a Himalajara , Nepalba, vagy Tibetbe szalitottak fel a sot. Biztos hogy a filmben lefele jottek ?
VIKI BACSI 2009.10.09 19:34:20
@Nyaligátor: Azt ajnlom hasznaljuk bekesebb celokra a sot!
Tibor barátunk (akit körülbelül két éve próbálunk meggyőzni a vendégposztírás előnyeiről) végre beadta a derekát, és élőben számol be egy japán kiruccanás élményeiről. A fotókhoz csak annyit, hogy a szerzőt ne ócsároljátok, mert ő darabonként körülbelül…..
VIKI BACSI 2009.10.03 09:57:55
@proletair:

Ha mar ott tartunk hogy csak a budit vitatjuk,annyit akarok hozza fuzni hogy akarmilyen szakszeruen hasznaljak a WC papirt , megsem szaz szazalekosan higenikus.A bidenek igen is van letjogosultsaga, de van ujabban egy olcsobb megoldas, a nedves W.C. papir amely fertotlenito szagtalanito szerekkel van atitatva, es legalabb olyan hatekony , de joval egyszerubb, mint a bide.
VIKI BACSI 2009.10.08 20:16:31
@tiboru: A cikada nem lepke, a Hemipterak-hoz tartozo rovar. Ketezer otszaz valfajat ismerik.Hogy 106 dB zajt tudnak csinalni azt Luisiananban hallottam,olyan mintha egy furesztelep mukodne! A zajt a hasukon talahato "timbal"-al egy hartya rezegtetesevel produkaljak, ennek egy rezonatorja is van.Es mivel gasztronomiaval is foglalkozunk,foleg a nosteny cikadakat mar az ogorogok,ettek. Jelenleg Kina-ban Burma-ban,Kongoban es Latin Amerika-ban is eszik.
A Brijuniról szóló bevezető posztunkban már említettük, hogy a sziget igencsak bővelkedik állatokban: szarvasok, fácánok, pávák élnek ott háborítatlanul, hogy a halakról meg a torkuk szakadtából csicsergő énekesmadarakról ne is beszéljünk. Mai írásunkban a kis isztriai…..
Annak, aki pár poszttal ezelőtt felkapta volna a fejét és megkérdezte volna, hogy vajon Laciék kizárólag Andorra kedvéért tettek meg úgy alsó hangon kétezer kilométert Temesvár és a Pireneusok között, ez a poszt (valamint majdani folytatása) lesz a válasz. Ha már arra jártak…..
Viki bácsi kiváló összefoglalója felelevenítette bennem az olívaolajjal kapcsolatos egyik régebbi élményemet, no meg a brijuni kirándulásunk is kiegészítésekkel szolgál. Első emlékezetes olívaolajos élményem 17 évvel ezelőttre datálódik, amikoris egy évet Párizsban…..
Sanya-Csuri főz A balzsamecet 2009.08.13 10:00:00
Viki bácsi a mustár után, most egy kevésbé ismert, ámbár az utóbbi időben idehaza is egyre felkapottabb ízesítőt mutat be nekünk. Ha valaki azt gondolja, hogy ugyanmá', mi a nagy truváj a balzsamecetben, bármelyik boltban többfélét is lehet kapni, olaszt, azaz eredetit is - nos,…..
VIKI BACSI 2009.08.23 18:00:27
@juditmanó: Teljesen igazad van, ez a Marci nonemu,es tenyleg Marcella, nem Marcello.
Az egesznek Mastroianni, es a szorakozotsagom az oka! Ezer bocs es egy anyamedve !
VIKI BACSI 2009.08.26 08:40:29
@tiboru: Eszembe jutott a hires Bakonyi profeszorom,aki avval kezdte a technologia kurzusat, hogy :Gyerekek a technologia az nem Rezi neni szakacskonyve ! Aztan megjegyezte , hogy azt meg erti hogy egy lany vegyeszetet tanul annak meg van valami koze a fozokanalhoz, demit keres a gepeszeten?
Az elmult szazadokban altalaban, ferfihoz meltatlan foglakozasnak tartottak a fozest,annak daccara hogy a multban is voltak mester szakacsok megis a mult ket szazad legtobb szakcskonyvet nok irtak,vagy irjak ma is, mint Urmanczky Nadorne,Zsenka Neni, a fent emlitett Rezi neni,vagy Toro Elza aki egy egesz szakacskonyv konytarat irt.
Meg figyelmedben ajanlom az alabbi cikket.
kispad.hu/.../a-ferfiak-vagy-a-nok-foznek-jobban-nemi-kerdes.html
Caesarea történelmének második felvonása következik, Viki bácsitól, érdekességekkel és szép fotókkal. És ha valaki még azt is meg tudná mondani (mondjuk a kommentekben), hogy egy köbméter búza az hány kiló, máris teljesen világos lenni mindenki számára, hogy mekkora…..
VIKI BACSI 2009.08.20 18:42:23
@Maracska: Eppen ma bosszankodtam azon hogy a heber helyseg nevek angolra valo atirasa nem egyrtelmu. Az E-map -en kerestem Hadera-t es nem talatam meg egykonnyen, mert Khadera-nak van beirva az arab elnevezest irtak at.
A Valasz a kerdesedre: OrAkiva vagy Or Aqiva., mind aket irasmodot hasznaljak.
Büszkén tájékoztatjuk olvasóinkat és vendégszerzőinket, hogy a Goldenblog 2009. "Helyi.érték" kategóriájában a csurtusblog a kilencedik helyezést érte el a 74 induló közül. Nyári Fruzsina (a hvg.hu munkatársa) így legyezgette hiúságunkat: Csurtusék utaznak, esznek…..
Sanya-Csuri főz A mustár 2009.08.04 08:00:00
Viki bácsi (akit nem kell bemutatnunk, hiszen a csurtusblogon már húsz fölötti posztszámmal büszkélkedhet) egy régóta dédelgetett álmunk megvalósítása felé vezető út első lépését teszi meg a mai poszttal: a fűszerek és az ételek ízesítésére, színesítésére,…..
VIKI BACSI 2009.08.09 08:32:47
@ágika_: Velemenyem szerint , ha talasz valahol az uzletben egy "Colman" fele mustar port, es feloldod hideg vizben,mereg eros mustart kapsz, nem kell abban torma, mert anelkul is konnyezni fog tole a szemed!
VIKI BACSI 2009.08.11 07:56:16
@tiboru: Orosz Mustar
Egy csesze mustarmag port egy talba teszunk,hozza keverunk ket evokanal hideg vizet,suru pepe kavarjuk,lesimitjuk egy gumi lappal,raontunk vigyazva hogy ne keveredjen ossze egy fel csesze forro vizet. Alni hagyuk amig kihul aztan vigyazva leontjuk a vizet.Ezt a procedurat meg ketszer megismeteljuk. Ezek utan a pephez hozza keverunk ,egy negyed csesze kristaly cukrot , 3 evokanal feher ecetet,2 evokanal oljat, es egy fel kaveknalnyi sot.Egy zart uvegben alni hagyuk legalabb egy napig.
Vodka nincs benne!
Bolyongásaik során Csurtusék már találkoztak egy-két folyóval, patakkal, tóval és forrással, de viszonylag rövid tanakodást követően egyhangúlag (egészen pontosan 2:0 arányban) megszavazták, hogy a dél-albániai Syri i Kaltër (Kék Szem) ott tanyázik az élmezőnyben, s ezen a…..
Ha már vetted a fáradságot és ellátogattál Albániába (és persze ha rendelkezésedre áll egy autó, mert errefelé – mint már írtuk – a vonatozás nem a legmegfelelőbb közlekedési mód), ki ne hagyd Butrintot (vagy Butrintit – tudjátok, az albán mánia a főnevek határozott…..
Sokan kérdezték már eddig, hogy mikor következnek az albániai gasztroposztok, elvégre egy dolog a velünk született kultúrszomj meg a közlekedési betyárságok, de az emberi léleknek igazán fontos dolgok a szájüreg és a gyomor között történnek (a beleket most hagyjuk, elvégre…..