Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ede bácssi

0 bejegyzést írt és 163 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 A Zugügyvéd újabb gázos témával lett gazdagabb. Lehet, hogy az egyik korábbi munkahelye, a Gázművek jogi osztálya kísérti. Sok érdekes gázos esettel találkozott akkor, de kerítésen bemászó gázóraszerelővel nem. A kutyáktól ennél jobban féltek.  Tisztelt…..
Ki ne szeretett volna pornófilmrendező lenni kiskorában? Mindannyiunk gyerekkori álma megtestesítője Kovi ezúttal blogolásba kezdett. Szuper! Támogatjuk, pláne a stílust amiben nyomja. Kovi bá naplócskája telis-tele kedves pajkos mosolygó kis figurákkal, ami picit zavaróan…..
Írjatok dalt a No Thanx-nek! Itt a lehetőség! Májusban jelenik meg a NoThanx új albuma, amelyen az egyik dal szövegét akár Te is írhatod. Jövő héten kerül ki az oldalra a meghallgatható és letölthető zenei alap, amelyre a szövegeket várjuk. Szakmai támogatást adunk a szöveg…..
w Iskola a határon 2008.01.11 06:45:00
Meséli a taxis – autókról beszélgetünk, mint rendesen -, hogy ő Szlovákiába hordja szervizbe a Skodát. Harminc- vagy valahányezer kilométerenként átbumlizik Szlovákiába, és ott végzik el a kötelező karbantartást. Emberünk nem Komáromban él és dolgozik, hanem Budapesten.…..
w Szopóágon 2008.01.08 06:30:00
Ezt a cikket nem ide szántam, hanem a Playboyba, csak aztán az élet úgy hozta, hogy mégis itt jelenik meg, a Playboyban meg nem. Esetlenül mozgok a luxuskurvák világában, férfimagazint nem olvasok, bulvárlapokat csak indokolt esetben, tévét szintén igen célirányosan nézek.…..
Ede bácssi 2008.01.08 17:36:12
grigorij:
Én így sem találok kivetnivalót Vad kisasszonyban, inkább abban, hogy az említett korosztály követni akarja... Nem a kedvességben, hanem a pornózásban, a celebkénti tévémegjelenésben. És az sem biztos, hogy azért, mert látták a filmjeit, vagy maguk is naponta öt-hat embert szeretnének leszopni szakmányban. Inkább a szar reggeli műsorok, és egyéb tévéhányadékok hatására. Miért ne vennék komolyan, amikor látnivalóan a tévés nénik és bácsik is komolyan veszik?
Cartman:
Sade valóban nem tudós, de remekül rögzítette a kor szexuális jelenségeit. Amúgy szépírók művei is forrásként használhatók, ha nem is a tények, de a tendenciák, jelenségek szintjén mindenképpen. Ember meg nem mondja persze a százalékos arányokat már, de például a kiskorúak nemi "használata" akkoriban egyáltalán nem számított deviáns jelenségnek (ne felejtsd el, pl. a mezőgazdasági lakosságból származó nők 14-15 éves korukban - de arisztokrata lányok is - férjhez mentek), azonkívül a magányos nők helyzete különösen rossz volt, a nemi erőszak áldozatául válni igen könnyű volt számukra. Mindez persze többnyire rejtetten folyt, a társadalmi nyilvánosság elé nem kerülhetett, nem is voltak erre alkalmas hordozók. Ma csinál valaki egy amatőr szopós videót, oszt' felrakja egy megosztóra, máris tízezren nézik. (Megnézheted éppen, hogy a subbán egy agy - pontosabban a minimális erkölcsi érzék nélküli - nőutánzat hogyan hugyozik hosszan egy buszmegállóban fényes nappal, mindenki előtt, és hogyan szopja le az esővédő kuckóban partnerét. Akkor már inkább Annácska...) A 19. századi Anglia is bővelkedik érzésem szerint a mainál lényegesen "elvetemültebb" szexuális alvilággal - az ún. Viktoriánus korban! -, a felszínen mégis kevés látszott belőle. Százötven évvel ezelőtt egy ordas kurvát legföljebb az operaházban gusztálhatott meg a közönség az ügyeletes szeretője oldalán, ma meg Annácskát egymillióan nézhetik, szinte naponta valamelyik szarmédián. Még egy adalék a rejtetségre: Szendrei Júlia második férje, bizonyos Horváth Árpád nevű egyetemi tanár rendelkezett a leggazdagabb pornográf gyűjteménnyel - ma is zárolt anyag, még szopós daguerretipiák is vannak benne -, és ennek nagy része egyedi darab, amelyek már csak áruk miatt sem lehettek közkinccsé annak idején. Ma egy szolid kábeltévé-előfizetés ellenértékeként, egész éjjel a legperverzebb ocsmányságokat bámulhatod, amíg meg nem unod.
Subba És akkor jött egy busz 2008.01.07 13:53:18
Olyan rég volt már itt ilyen országimázsépítő videó. Kristóf küldte, neki köszönjétek...
Ede bácssi 2008.01.07 17:36:40
Kérem, ennek a szolid úrinőnek a délutáni elfoglaltsága példa arra, hogy a BKV járatritkításainak köszönhetően alaposan megnövekedett várakozási idő milyen sokféle kullturált tevékenységgel tölthető el. Arra is példa, hogy a nyilvános wc-k renkívüli ritkasága hovatovább kínos helyezetekbe hozza a közismerten amúgy is a férfiaknál sűrűbben vizelő hölgyeket. (Pirulva jegyzem meg, hogy egyszer régebben, magam is kellemetlen helyzetbe kerültem Prágában, az U Fleku és a Sviat Tomás sörözőkben töltött számos óra után, persze, sehol egy vizelde, kénytelen voltam a Vaclavské Namestí és a Kommunardou sarkán, egy építkezési palánk mögött hugyozni, de sajnos a vizeletcsík a járókelők közé folyt. Azóta is szégyellem, de érdekes módon leszopni nem akartak, erre csak Varsóban, a Tecnika Háza előtti földalatti klotyóban kaptam ajánlatot a vécésnénitől - egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a Hamu és Gyémánt pane Jurgeluszkája -, viszonylag fiatal volt, és a két mellén olyan tetoválás volt, mint egy maori törzsfőnök arcán. Végül is, üsse kő, ürítés után belefért az aktus, mindössze 5 nyugatnémet márkáért.)
Visszatérve az inkriminált videóra, ez a jövő, barátaim, de legközelebb csak akkor hozakodjatok elő egy újabb példával, ha hasonló performansz mondjuk a 7-es Jégbüfé előtti megállójában játszódik, délután 3-kor. Sokan - úgy érzem - itt irigyek, csinálnák ők is, de fosnak a békéávé-ellenőröktől...
Kicsit lassan őrölnek az utóbbi időben itt a Subba szerkesztőségében a malmok, így csak most került kezünkbe a Blikk szilveszteri száma, abban is az Edvin Martonról összehordott píárcikk. Ami az utolsó csepp volt a pohárban. Amitől rángatózó arcideggel nyúltunk a láncfűrész…..
Ede bácssi 2008.01.05 19:48:12
Jézusom, tényleg Csűry Lajosnak híjják ezt a köcsögöt? Mindig tanul az ember, érdemes a subbát olvasni...
Egyébként ne csodálkozzatok, a hegedűsök mindig felfokozott szexuális életet éltek. Például Paganini is igen kedvelte a dugást, vagy hogy közelebb menjek, a nagyapám, aki életét szintén hegedűsként élte le, még hajlott korában is nem lankadó hévvel fűrészelt, minden nőt megkörnyékezett, aki csak egy fokkal jobban nézett ki, mint Kiszel Tünde. Csak később tudtam meg, hogy ebben módfelett segítette súlyos asztmája, mert egy pumpával a torokba juttatott gyógyszer a végletekig fokozta amúgy sem csekély potenciáját. No de különben figyeljetek a hegedűs csajokra is! Én külön csípem a szimfónikus zenekarok zenészcsajait, duzzadó nadrággal figyelem őket, nagyon szexisek. Amikor egy csellista tündér széttett lábakkal játssza Saint Saenstől a Hattyú halálát, hát az kifejezetten erotikus élmény!? Például egy oboás vagy fagottos bige csodát művelhet. Régebben csak kifejezetten ronda, szemüveges és kövér antinőket taníttattak zenére, ez a tendencia megváltozott, hogy csak a kínai hegedűstündérre, bizonyos Mae nememlékszemkicsodára utaljak. Előre tehát, minél több komolyzenész nő megfarkalására! Milyen szép lehet, amikor az ember mondjuk a Berlini Filharmonikusok második hegedűszólamának valamennyi női vonósát rövid pauzákkal (hogy stílusos legyek) magáévá teszi, és közben halkan Tartini Ördögtrilla szonátáját hallgatja a hifin.
Még egy apró üzenet Lófőnek: teljesen Hazaffy Verai János stílusában költesz, és lassan összegyűlik egy életműre való, ki lehetne adni. Kérj fel engem lektornak!
Ede bácssi 2008.01.06 12:44:14
Beszarok! Már a pepitát is lenyúlták a köcsögök? Most már télleg nem maradt semmi más, mint az átlátszó... Végül is, ha bugyiban jó, jó lehet tagkönyvnek is.
Tévedtek, fiúk! A cimbalmosok nem mind férfiak. Például a hangszeren klasszikus zeneirodalmat játszók elsöprő többsége nő. Persze, nektek a cimbalomról Ökrös Oszi elefántteste ugrik be, meg a Mátyás Pince, ahol minden nap vacsoráztok. Jó, hogy valaki említette a brácsás csajt... Már majdnem elfeledkeztem róluk. Ők szinte valamennyien sikertelen hegedűsök, és permanens sértettségükben állítólag úgy dugnak, mintha az a numera lenne az utolsó az életükben. Ajánlanám őket mindenkinek. A bőgős lányokról még nem is ejtettünk szót. Bár valóban kevés van belőlük, de én Bécsben egy koncerten láttam egy olyan bombázót, akihez képest Claudia Schiffer fénykorában is békásmegyeri gyesen lévő otthonkás anyukának látszott volna... Régebben voltak női zenekarok is. A hatvanas években az Alkotás utcában lévő Velence étteremben játszott egy (szalonzenét). Nem voltak ugyan 1A minőségű bukszák, de különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül meg lehett dörrenteni valamennyiüket. (Talán csak a harmonikáshoz kellett az átlagnál erőteljesebb pénisz, mert kicsit hasonlított arra a gnómba hajló amerikai törpe színésznőre, aki kutyás filmeken szokott félidióta gyermekmegőrzőket játszani) - Apropó, hogy mutatja be a gnóm a feleségét társaságban? -Gnőm!)
Visszatérve a zenészcsajokra: még a nagy Karinthy Frigyes is felfigyelt a hegedűs nőkre, van egy írása, amelyben azt a kamaszkori élményét rögzíti, amint egy plakáton olvasott, gyönyörű nevű (keresztnév Gyöngyvér) hegedűs csajba látatlanban beleszeret. A koncerten aztán kiderül, a valóság némileg eltér az álmoktól... De ma már, mint tudjuk, más a helyzet. Megalakíthatnánk például azt a férfiklubot, amely a klasszikuszenenők baráti és segítő köreként patronálná őket. (Szakemberek, mint dr. Lendér, mondják, a koncert előtti heveny orgazmus javítja a játék virtuozitását, és átszellemültté teszi a lányarcokat.)
Induljon a szervezőmunka!
w Lesz gázáremelés 2008.01.02 13:00:00
A Modern képmesék epizódjai, és továbbtanulóknak a részletesebb anyagok megtekinthetők a sorozat honlapján.Ma este elkezdődik a Modern Képmesék, 19.25-kor megy adásba az első epizód az MTV-n. Az utolsó részeken még dolgozom, M. Tóth Géza csapata pedig a középsőket rajzolja,…..
Ede bácssi 2008.01.05 14:21:06
Na még egyet, bár némileg offolva.
Kedves Árpád!
Ez a Csontos és Pelikán-utálat olyan furcsa, bár érthető. Ezek szerint te is a világnézeti utálkozók igen népes táborát szaporítod, bármennyire is egyedinek és különösnek szeretsz mutatkozni. Azokét, akik az ellentábor Nobel-díjasaira is azt mondják, nem tud fogalmazni, a saját kutyájuk kölke pedig akkor is nagy művész, ha példátlanul agyalágyult vagy seggfej, esetleg funkcionáli analfabéte... Na de nem is ez az érdekes. Csontos János jelenlegi munkásságát nem ismerem, de sejtem, az utálat okát. Csontos egyébként a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején írt egy könyvet, "Megyek az orrom után" címmel, a Zrínyi Katonai Kiadónál jelent meg. Leventék hányattatásairól szól a háború utolsó hónapjaiban, és arról, milyen rettenetesen barmok voltak azok, akik akkor kockára tették gyerekek életét. Mindezt sok humorral, de félreérthetetlen rosszallással a Horthy-rendszer és a Szálasi-garnitúra alkalmatlan hülyéit illetően. Lehet, hogy ma ezt letagadná?! Egyébként már a korrektúrapéldányon is hangosan visítozva röhögtünk (a kiadóban dolgoztam akkoriban), elsősorban azért, mert az egyik mondatban, amelyben ez a kitétel volt: "Egy nagy picsát!" - a könyv az akkori időkben szokatlanul trágárnak minősült. A mondatot piros golyóstollal áthúzták, és volt egy árnyalt szerkesztői javítás, amely ezt "Egy nagy lófaszt!"-ra változtatta. Egy középkorú hölgy volt a regény szerkesztője, egyébként egy azóta ávós múlttal gyanúsított, a jobboldali sajtóban ezerszer kiátkozott újságíró (V. E.) felesége.
Csontos tehát nem csak költő, regényíró is, a véleméyny pedig semmivel sem ér kevesebbet vagy többet, mint a tied, vagy bármelyikünké, Árpád. Persze, ha a jól jövedelmező rajzfilmek szüzséinek írása vagy a Krisztus-fikázás egyben szellemi felsőbbrendűséget is jelent, akkor más a helyzet... Több szerénységet, Árpi, más emberek megítélését illetően!
Subba Megsárgult fotó: Ki ő? 2007.12.20 08:22:00
Találjátok ki, hogy ki ez a kedves piros nyakkendős fiatalember a képen! Sikeres, gyakran látjuk a televízióban, csinos felesége, és jól menő vállalkozása van...
Azonnal szégyeljétek el magatokat! Aki egy percig is sajnálta magát ebben az évben a munkája miatt az mentse le az alábbi képet háttérnek! Mit képzeltek, hogy nektek a legrosszabb ebben az országban?! Nézzétek meg a Győző elképzeléseit megvalósító képmunkás alkotását. Itt…..
w A programozó magányossága 2007.12.03 06:30:00
Történelmi szombat hajnala ez a hétfő. Jön, jön, jön! Navracsics Tibor presents: Program of the Fidesz. December 8-tól a mozikban. Az elmúlt másfél évben a Fidesz háza tájáról a legmókásabb magyarázkodások keltek szárnyra arról, hogy miért is nincs nekik programjuk. Azt egy…..
Subba Miért halnak ki a németek? 2007.11.01 06:04:00
Talán vannak köztetek olyanok, akiknek elsiklott a figyelme a Velvet remekbeszabott képes berlini tudósítása fölött. A bizonyító erejű képekkel alaposan megtámogatott szexipari jelentésben egyetlen dolog tűnt fel igazán: rég - vagy tán még sohasem - láttunk ennyi rusnya…..
Edét az űrbe Bizonyíték 2007.10.05 13:13:29
Egyre többen vonják kétségbe, hogy élek, ezért átmeneti jelleggel bemásztam a kapszulába, és lefotóztam magamat a mai Blikkel. Az újságban egy sor sincs a kilövésemről, de ezt nem veszem zokon, lényeg, hogy a tudományos folyóiratok beszámoljanak elképesztő kalandjaimról.…..
w Találkozás egy fiatalemberrel 2007.09.26 19:00:00
163 millió forinttal támogatja az állam az MTV új animációs sorozatát, a Modern Képmeséket. Mint a WBlog megtudta, a sorozat szövegét Tóta W. Árpád, az Index főmunkatársa írja. Exkluzív interjúnkban tetemre hívjuk a fenegyerekként tetszelgő publicistát: miért és hogyan…..
w A hiéna enni kér 2007.09.24 05:30:00
Szlovákiában ma nem jó magyarnak lenni. A Malina Hedvig-ügy (ld 1., 2., 3.) politikai manőver. Azt üzeni, ma Szlovákiában megúszható a magyarverés. És mi nem tettünk semmit. Nemcsak a külügy mulasztott. Nem volt tüntetés, nem voltak fáklyák, nem volt értelmiségi hüledezés.…..
Ede bácssi 2007.09.24 18:30:25
Egyike vagyok annak a néhány balfasznak, akit - pechjére - tankkal Szlovákiába vezényeltek 68-ban. (Az akkor kiosztott dögcédulámat ma is a nyakamban viselem.) Hozzánk hasonló balfaszokat tartottam sakkban a Kalasnyikovommal a Nové Zámky-i (persze Érsekújvár, a mindjárt felhorkanó táltosok kedvéért) vasútállomáson. No meg járőröztem a sinek mentén, nem tettek-e le aknát a tótok. Nem tettek, ha csak azt a néhány kupacot nem számítom, amit a pályamunkások a talpfákra szartak. Az egész bagázs beszarva beherovkát szürcsölt a forgalmisták pihenőjében. (Érdekes lenne tudni, hol dekkolt ez a pöcs Slota akkor?) Szóval, aki tankokat emleget, akár viccesen is, az menjen az anyjába... Szívós munka kellene, de azt persze nem szeretjük, meg nem kellene olyan hülyéknek lennünk, hogy mindenki ujjal mutogasson ránk, és legkivált nem kellene Hedviget is aljas módon belerángatni a paprikajancsi meg a szőlész egymás közti heveny utálkozásába. Az egésznek az a lényege, hogy ha valamit tenni akarunk a határon kívüli véreinkért, akkor itthon sürgősen el kell zavarni ezt a sok baromarcút, akiket egyesek finomkodva politikai elitnek neveznek. Végül eszembe jut Mórócza elhárító alezredes (nemrég halt meg nyolcvan valahány évesen, Lenin nyugosztalja...) kérdése az érsekújvári vasútállomás peronján: "Őrmester elvtárs, tud maga szlovákul? Már csak a neve miatt kérdezem..." "Jelentem, tudok, egy mondatot, amit a vasutasoktól tanultam!" "Mi az?" "Vilisnye prdel..." "Mit jelent?" "Nyald ki a seggem! - már bocsánat..." Na, majd ha nem ezen a szinten leszünk mindnyájan, akkor normalizálódhat a helyzet...
w Operation Fospumpa 2007.08.10 06:00:00
Mit nem beszél az a német? Ausztria kissé elpofátlanodott az utóbbi időben. Nem a MOL-OMV csatáról lesz szó, hanem a környezetrombolásnak arról a kelet-európai sunyisággal megvalósított módjáról, hogy építünk ultramocskos ipart a határ szélére, bele a szélirányba,…..
Népszabadság • Kartell Zs. Péter • 2007. július 30.Hogy mióta vagyok biciklis futár? 2007. július 28. óta. Mióta egy „turbómagyar” (Kiss Ádám találó kifejezése a Hírszerző portálon) honatya felajzva a közkedvelt rigmustól („biciklit a Dunába, a…..