Regisztráció Blogot indítok
Adatok
waldy71

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Sapa Fehérvár AV19 kanadai vezetőedzőt igazolt. Az 55 éves szakember hat évet töltött az NHL-ben, ahol az Edmonton Oilers másodedzője volt. A magyar bajnokcsapat közleménye szerint ezután Európában dolgozott vezetőedzőként. Megfordult Németországban, ahol a Köln és a Berlin,…..
Vasárnap nem sikerült megvalósítanunk azt, amit szerettünk volna, mondta blogunknak Énekes Lajos, a SAPA Fehérvár AV19 edzője. Elsősorban a speciális helyzetekben mutatott játékban volt nagy a különbség, ez döntött a bécsiek javára. A fehérváriak úgy utaznak Bécsbe, hogy…..
Nem lett túlontúl eredményes a Sapa Fehérvár AV19 második hazai meccse a Red Bull Salzburg ellen. Az ellenfél négyet ütött kezdetnek, aztán előbb Sofron, majd Vaszjunyin szépített, mindez azonban semmire sem volt elég. A vége 2-6 lett, az ellenfél alighanem először mutatta meg a…..
Jégkorong KAC-Fehérvár 3-1 2009.10.23 21:48:00
Harminc percig nem esett gól a fehérváriak klagenfurti vendégjátékán, ekkor Hager révén a hazaiak törték meg a jeget. Ugyanő még egyszer betalált előnyből, ehhez a harmadik harmad elején a középen elvégzett bedobást követően a jegyzőkönyv szerint mindössze négy…..
Minden idők legjobb Volán-meccseinek egyikét láthattuk kedden este, óriásit játszott a csapat. Túlzás lenne azt mondani, hogy az EBEL-listavezető Villachnak esélye sem volt, hiszen Hetényi Zoltán hatalmas védései nagyon is kellettek ahhoz, hogy az első harmadban kétgólos…..
Háromszor vezetett a Sapa Fehérvár AV19 az Olimpija Ljubljana ellen, mégis csak egy pont jött össze a végén. Nagy lendülettel kezdtünk, Vaszjunyin megszerezte első gólját a szezonban, úgy nézett ki, letaroljuk a riválist, de összeszedték magukat a szlovénok, egyenlítettek. A…..
A Sapa Fehérvár AV 19-ben kezdheti a szezont Vas János, tudtuk meg a Nemzeti Sport híréből. Az NHL-draftolt hokis az előző szezont a Brynasban töltötte, inkább kevesebb, mint több sikerrel harcolt a svéd Elitserienben. Az elmúlt hetekben többször részt vett a fehérváriak, illetve…..
Ha az Alba Volán 19-nél megfogalmazott tervek teljesülnek, jó csapat játszhat jó meccseket a következő EBEL-szezonban Fehérváron. Ocskay Gábor sajtótájékoztatón jelentett be fontos dolgokat a mai napon. Úgy gondoltuk, olvasóink szívesen vennék, ha elmélyednénk a részletekben,…..
waldy71 2009.05.20 20:32:57
@Zsootika: Szervezzetek buszokat Fehérvárra,ha tényleg jó meccseket akarok látni.
Egyébként nem bilincsbeverve érkeznek ide az újvárosi játékosok ,hanem örűlnek a lehetőségnek ,hogy magasabb szinten játszhatnak.
Én annak idején élvezettel néztem a tévében a dunaferes sportokat. Nem kezdtem el irigykedni ,hanem szurkoltam nekik. Sajnos a ti városotokban elsődleges cél a sport tönkretétele. Vonuljatok a városháza elé ,és adjátok tudtára az általatok megválasztott hölgyeknek/uraknak ,hogy lépjenek pozitívan ez ügyben.
A szokásosnál tömörebb beharangozóval hívjuk fel nyájas olvasóink figyelmét arra, hogy máris folytatódik a harc a magyar bajnoki címért. Az időpont kissé szokatlan, 14:30-kor feszülnek egymásnak a felek a Megyeri úti jégcsarnokban. A televízió közvetít. Úgy döntöttünk, nem…..
Ha a jövőben a folytatás mellett döntünk, érdemes megvizsgálni további országok bevonását a ligába – nyilatkozta blogunknak Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója. A liganévadó még nem fejezte be az első szezon értékelését. Kisinterjú. –…..
waldy71 2009.03.12 09:46:27
@quitz: Az Insbruck-nak 1/3-al kellett csökkenteni a költségeket ,ami szerintük nem elég az EBEL induláshoz.Ehhez csak annyit ,hogy ez még mindíg 2szerese a Volán költségvetésének. Ők nem azon gondolkodtak ,hogy a sok külföldi helyett osztrákokkal töltsék fel a csapatot.
Több szempontból sem hétköznapi eseményeket hozott az ifjúsági bajnokság fináléjának első mérkőzése. A találkozót az otthon játszó Dunaferr nyerte büntetőkkel. Tovább után jönnek a részletek, és egy videó is következik.Az első harmad meggyőző hazai fölényt mutatott,…..
waldy71 2009.03.11 17:25:46
@qx92: Keserű a szőlő? Mégis sokan járnak más városokból is Fehérvárra meccsekre . Gondolom azért ,mert élvezettel nézik.
Az OB I.-döntő összes mérkőzését közvetíti a Sport 1 vagy a Sport 2, akárhány lesz is. A Magyar Jégkorong Szövetség összegyűjtött jó néhány érdekes adatot, közleményt adott ki, ennek fontosabb pontjait ismertetjük, amelyekről még nem esett szó nálunk. Az Alba Volán és…..
"Amikor a bekkek védekezés után beindulnak, az sokkal offenzívebb, mint a Molban" – összegezte tapasztalatait a 18 éves juniorválogatott Alba Volán-csatár, aki élete első EBEL-meccsén máris gólt lőtt. Bár a csapat 7-2-re kikapott, a magyar szurkolóknak volt okuk az…..
"A Jesenice elleni mérkőzésünkön azt láthatta lelkes közönségünk, milyen, amikor az Alba Volán három sora is száz százalékot nyújt hatvan percen át." Énekes Lajos edző hozzátette: a Jesenice játszott már ennél sokkal jobban is. Videónk is van."Meg kell…..
Mol Liga-játékosokat bemutató sorozatunkban elsőként Jánosi Csabával, a legtöbb pontot termelő magyarországi hokissal foglalkoztunk. Most a Mol Liga aktuális és alighanem végleges gólkirálya következik: az SC Csíkszereda svéd támadója, Patrik Wallenberg. Terjedelmes írásunkból…..
waldy71 2009.01.02 23:51:53
@csaracso: érdekes olvasni a volán témát. és hányszor verte meg az sc-t ? akárhányszor pályára léptek volna ,mindíg kiütötte volna. valahogy ti mindíg bele tudjátok lopni a volánt mindenféle riportba. most a svéd gyerekről van szó példáúl. már várom ,hogy megint megkapjátok a magatokét. a jégkorongot szeressétek ,és ne a másik csapatot utáljátok! HAJRÁ VOLÁN
Jégkorong Alba Volán–Graz 0-4 2008.12.23 21:31:00
Az Alba Volán lendületesen kezdte különösen fontos mérkőzését a Graz ellen, csakhogy mindjárt az elején kapott egy gólt, aztán az első harmad végén egy másikat, amely ráadásul szabálytalannak tűnt, és innen már nem volt visszaút.A második felvonásban távoli lövéssel lett…..