Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Borkandúr

0 bejegyzést írt és 131 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha valaki rajong a hazai syrah-kért, nem valószínű, hogy ne hallott volna még a Taklerék 2007-es válogatásáról. Talán a boltokban sem volt még ez a bor, amikor egy egész küldöttség tetszését elnyerte Szekszárdon, a nemrég magunk mögött hagyott esztendőben pedig Albert Gazda…..
Amikor a kézműves kóstolón megvizsgáltam a Somlói Apátsági Pince 2009-eseit, még nem sejthettem, hogy ez lesz belőle. Ebből is látszik, az egykortyos gyorskóstolásoknak megvannak a maguk korlátai, soha nem szabad belőlük messzemenő következtetéseket levonni. Se pró, se…..
Albert gazda A félreértett Béla 2010.12.21 19:00:00
Ahogyan arról beszámoltam a maga idejében, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztőjének ösztökélésére végre megírtam évekig tervezgetett esszémet vagy mimet Hamvas Béla A bor filozófiája című művében. Amely aztán annak rendje és módja szerint megjelent a lapban, a szám…..
Borkandúr 2011.01.05 15:54:07
Én Bélával a rádióban találkoztam( hallottam egy rádióműsorban A bor filozófiáját), jött kifelé a hang... és megfogott. Annyira, hogy figyelni kezdtem jobban a borra, és az emberekre... Rátóti Zoltán előadása ma is frenetikus ( vele beszélgettem egyszer www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=2322) itt van egy kis idézet az interjúból:
"Van a műben olyan rész, amellyel tökéletesen azonosulni tudsz, amelyik A bor filozófiájának legveretesebb szakasza?

- A legnagyobb tanács, hogy soha ne tagadjuk le, ha iszunk. Ahogy Hamvas Béla írja: „Amikor iszol, mondd magadnak azt, hogy most bort iszom.” Ne hazudjuk el, még ha többet is fogyasztunk, mint kellene, ne legyünk önmagunkkal szemben képmutatóak. Gyakorlatilag amikor Hamvas Béla a borról filozofál, az emberi természetről filozofál. Azt mondja, valljunk be mindent önmagunknak, ne hazudjunk, mert szentségtörést követünk el, és nagy károkat okozunk magunknak ezzel…

- És a környezetünknek is…

- No igen, ez a következménye az ilyen cselekedeteknek. Ebbe a kategóriába tartozik az is, hogy tartsuk meg a bor szentségét, tiszteljük meg a megfelelő körülményekkel. Ugyanakkor Hamvas is megengedő, azaz, ha úgy tartja kedved igyál, nyugodtan, akár egyedül is bárhol, bármikor, bárhogyan. Nincs szabálya a mennyiségre sem, lényeg a harmónia, hogy még jókedvűen, önmagaddal egységben tedd, amit teszel."
Jómagam a Hamvas Bélát a magyar bor buddhájának szoktam nevezni... Semmiféle szenteskedés nélkül,a laza elegancia, az a természetes életöröm, a mély, mosolygó bölcsesség mondatja velem ezt, amely a hamvasi életművet áthatja...
Minden borgurunak ajánlanám, hogy érezze át sorait... csak egy picit, és talán jobb írások születnének itt-ott...
Ha azt a feladatot kapnám, hogy külföldi borértőkben megtévesztően kedvező képet alakítsak ki a magyar vörösökről, biztos, hogy Ráspi és Gróf Buttler borokról vinnék számlát a megbízómnak. Az ő csúcsaik egyúttal a magyar vörösbor csúcsai. Ez természetesen nem jelenti…..
A letaglózó elő-karácsonyi aszúkóstoló után bennem is felmerült, hogy nem pezsgővel, hanem aszúval kéne nyitni az Újévet, de végül mégsem így alakult a dolog. Részben a körülmények okolhatók a történtekért, az ünneplő ital beszerzése ugyanis az utolsó pillanatra maradt,…..
Borkandúr 2011.01.03 09:41:21
Először is Buké Mindenkinek: www.magyarborkulturaert.hu/?p=5552
Freixenet pezsegőt még WSET középfokon is kaptunk talán, és ott is elég kellemes volt.
Egy kis autolízisből eredő toast-osság nem volt benne Octopus?
Kacérkodtam a külföldi nedűkkel, aztán azért magyar pezsgővel koccintottam.
Egy Hungária Irsai Olivérrel... Be kell vallanom, hogy a tételt nem én szereztem be, és fogalmam sem volt az édességéről. Illatban picit jött csak a fajtajelleg ízben már összeszedettebb volt, de mégis nekem nem lett a kedvencem, egy kicsit olyan lányok öröme... Aztán jött a Himnusz és...
Ne tessék megijedni az alcímtől, nem hatolunk az intim szférába, szigorúan maradunk a bornál. Arról van szó csupán, hogy néhány fogalom ellentmondást nem tűrően rátelepszik a borvilágra, követésük nélkül akárki boristentagadó eretnekké, de minimum sült bolonddá válik,…..
Borkandúr 2010.12.17 13:38:22
@drbarta: Sokan sajnos még az alapokkal sincsennek tisztában. Én is mineralitás hívő vagyok.

Ha X faktornál maradunk, akkor majd a piac eldönti, hogy kell-e neki a karcos hang. Aki nem akarja hallgatni, az elzárja a rádiót, és nem tölti le. Ugyanúgy a boroknál, akinek nem tetszik nem tölti majd a poharába. Bár az megint egy jó kérdés, hogy mennyire lehet a tömegeket kiművelni, hogy értékeljenek bizonyos borokat. Meg egyáltalán lehet, és érdemes, és szükség van-e ilyesmire? Talán a bor és közönsége megtalálja egymást idővel - és kialakul az egyensúly. Ha addig a pince nem megy tönkre, bizony szerencse is kell hozzá, akár a jó évjárathoz.

@borispán és nem vagyok Alkonyi2. kedves Ispán! :)
A Művelt Alkoholista MAszavazás 2010.12.11 13:00:00
Megismételjük a felhívást és emeljük a tétet: a szavazók közt kisorsolunk egy palack Gróf Buttler Syrah Nagy Eged 2006 katarzisbajnok bort, ráadásul nem is emeltdíjas emailen kell szavazni! Hűséges Olvasóinkat arra kérjük, hogy segítsenek nekünk megválasztani az év borászát…..
Borkandúr 2010.12.13 10:11:23
Borkandúr 2010.12.13 14:00:07
@alföldimerlot: Az Alkeszok Borásza
és a 2010-es Alkeszbor kategóriák:)
Lesz díjkiosztó is?
A Művelt Alkoholista MAszavazás 2010.12.09 06:00:00
Hűséges Olvasóinkat arra kérjük, hogy segítsenek nekünk megválasztani az év borászát és az év legjobb borait. Sokféle módszerrel próbálkoztunk az évek során, a könnyen hekkelhetőtől a meghívásos rendszerig, de az igazi nyilván a sok szavazaton alapuló csalásmentes volna.…..
Borkandúr 2010.12.13 10:44:18
@borispán: Erre olyan sok esély nincs. :)Nálunk sokan csatlakoztak a szavazáshoz: http://www.facebook.com/pages/Az-ihatobb-Magyarorszagert/328480501538?ref=sgm#!/photo.php?fbid=10150105659301539&set=a.335637196538.195384.328480501538
Az aktivítási link látom némi fejtörést okozott az embereknek. Nálam is ha egy játékban, vagy szavazásban van egy kis "truváj", akkor harmadolódik a résztvevők száma.
Nemrég volt arról szó nálunk, hogy az aszú nem csupán desszertbor, nem kellene feltétlenül az étkezések végére száműznünk szegényt. Mert kell, hogy legyen számára élet a somlói galuskán és a libamájon túl is. Pontosabban innen. A Disznókő Pincészetnél úgy tűnik,…..
Borkandúr 2010.12.11 17:12:06
@@akov:
borispán:
Mi is reklámozzuk Ágit...
www.magyarborkulturaert.hu/?p=5178
Szerintem nem kellene pálcát törni felette. Nálunk még meg is lehet nyerni a könyvét, csupán azzal, hogy leírsz egy bor és étel párosítást.
Ő egy arca a magyar borvilágnak, ez vitathatatlan. Bevállalja, megírja, szakért, stb. Tessék "utána csinálni" - és jobban.

Amúgy az aszú étel párosításhoz szólva, nekem is az a véleményem, hogy e nedű sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik, minthogy csak deszert kísérő legyen. mehet akár egy körömpörkölthöz is megfelelő fűszerezés esetén. www.magyarborkulturaert.hu/?p=3862
A Művelt Alkoholista Levegőt! 2010.11.22 06:00:00
Nyilván azt hiszi a kedves olvasó, most majd mindenféle jegyzetek jönnek, afféle megszokott fesztiválos rezümé. Az igazság azonban az, hogy magam előtt is hiteltelenné válnék, ha ilyesmivel próbálkoznék. Az idei Borjour Gáláról lehetetlen volna összefoglalót készíteni,…..
Borkandúr 2010.11.22 14:04:44
A februári Borjour Magnumnak www.magyarborkulturaert.hu/?p=3084 is voltak nem annyira felhőtlen pillanatai - de az nagyságrendekkel jobb volt. Mi is optimisták voltunk a Gála előtt, reméljük, hogy a következőn újra az elégedett borfogyasztók kerülnek többségbe.
A Disznókőnél nincs népszerűbb tokaji borászat a világon. Tudom, tudom, vitatható állítás, és nyilván sokaknak eszébe jut Szepsy István, a Királyudvar, vagy más nagyszerű tokaji birtok. Megértem a szempontjaikat, de ha mident mérlegre teszünk – a borok minőségét, a…..
Ekkora reklámot még talán még sosem kapott a Tokaji aszú. De hogy ilyen profit, és ilyen olcsót nem, az holtbiztos, és ezen még a háttérzaj sem változtat. Aki még sosem hallott Tokajról, néhány mondatban megkapja a lényeget, történelem, puttonyszám, satöbbi, hiszen fontos a…..
Borkandúr 2010.11.01 23:18:56
@borispán: Azért van potenciál a Hétszőlős aszúkban is, itt megtapasztaltam:
www.magyarborkulturaert.hu/?p=1528
(egyszer kóstold végig az 5p-ket 2000-től 2008-ig...)
Borkandúr 2010.11.02 08:23:10
@borispán: Nem törnék pálcát a Hétszőlő felett a Disznókő javára... Érdekes lenne egyszer párhuzamosan kóstolni. Nálam is sok 8 pontos volt, mint az alkeszeknél:
alkoholista.blog.hu/2009/09/24/cos_d_estournel_es_hetszolo_a_gundelban

A 2000-es nálam egy jó tétel volt, valószínű a palackban volt a hiba.
Borkandúr 2010.11.05 12:57:26
@borispán:
Disznókő rendesen odatette most a legújabb aszúját(2005 Disznókő Kapi Tokaji Aszú 6 Puttonyos) :
www.facebook.com/album.php?aid=299090&id=328480501538
Biztos sokan emlékeznek Spiccre, aki 2006 szeptemberétől tavaly júniusig írta a Kezdőszőlész blogot, megosztva velünk kis családi birtoka építésének első lépéseit. Néhány hete aztán azzal keresett meg minket, volna-e kedvünk megkóstolni első teljes évjárata palackba került…..
Ha megkérdeznék a kedvenc szőlőfajtámat, gondolkodás nélkül rávágnám: a syrah az. Karakteres, szép borokra képes hűvösebb és melegebb klímákon egyaránt, Egertől Villányig, a Rhone völgyétől a Barossa-ig. Ezt a változa- tosságot tükrözendő, három kontinensről kóstoltam…..
Édes bort inni jó, erről nem is kellett győzködnöm kóstolótársaimat, mikor a napokban felmerült, hogy a fenekére nézzünk egy adag féltve őrizgetett mini palacknak. Azt nem állítom, hogy olyan gyakorisággal fogyasztjuk őket, mint más borfajtákat, és ezzel talán mindenki így…..
Amikor még a Beatles-szel járta az utat...Vannak jó borkóstolók, és vannak élményszámba menők. Múlt csütörtökön ilyenben volt része mindenkinek, aki meghallgatta Miklós Csabi, fiatal móri borász sziporkázó történeteit. Volt itt minden, ami egy remek hangulathoz kell: finom…..
A szombati posztban ismertetett londoni osztrák-magyar bemutatón részt vett a magyar borok iránt őszintén érdeklődő, és azokat elég jól ismerő Isabelle Legeron MW. Isabelle Legeron az első francia nő, aki Master of Wine címet szerzett, és ő volt a „háziaszonya” a…..
Borkandúr 2010.10.18 16:25:41
@BZoltan: Kedves Zoltán! Örülök, hogy ilyen optimista vagy, én már hallottam Kaló Imrét borászok által negatív kontextusba helyezni. De ilyen mindig is lesz. Egyszerűbb "fikázni" mint dicsérni...
Más téma: KI TUDJA BOTT FRIGYES(Felvidék, Muzsla) Elérhetőségeit?
( info@magyarborkulturaert.hu )
Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince tulajdonosa (és visszatérő vendégszerzőnk) a saját oldalukon foglalta össze a természeti katasztrófa Somlót érintő következményeit. Mivel ez egy olyan kérdés, amely sokunkat foglalkoztat, engedélyt kértünk és kaptunk a másodközlésre.…..
Az Ajka melletti környezeti katasztrófa hírét hallva óhatatlanul az járt a fejemben, miközben ezt a palackot nyitottam, hogy remélem, a szörnyű pusztítás nem ért el a szőlőültetvényekig. Nagy rajongója vagyok a somlói boroknak. Szeretem ásványosságukat és erőteljes…..
Mégiscsak volt valami értelme az idétlen pöttyöknek, ha nem is úgy, ahogy azt megálmodói gondolták. Annak idején ugyanis többen felkaptuk a fejünk a szentgyörgy-hegyi terroirt hűen tükröző sangiovese felbukkanására. Tényleg csak bukkanás volt, hiszen – alighanem ennek…..
Borkandúr 2010.10.07 01:08:35
@ambrusqkac: Pontosan, hogy hat az iszap Somlóra?

Török Csaba 2 Ha-ját szeretjük!
Sokszor és sokan felvetették már itt az Alkoholistán, hogy a magyarországi borágazat számos problémája miatt képtelenek vagyunk az eredményes versenyre az Európai Unió régebbi tagállamaival szemben. Sokan megállnak ott, hogy még mindig túl sok a pancsolás, túl kevés a minőségi…..
Tegnap délután elkezdődött a Budavári Borfesztivál. A több mint kétszáz kiállító között könnyű elveszni, ezért idén is készítettem egy A4-es bédekkert, talán lesz olyan olvasónk, aki örömmel fogadja. A célközönség az érdeklődő, de nem diehard borrajongó (a keménymag…..
Borkandúr 2010.09.09 13:35:09
@Myta: Hát hogy a viharban nem lenne kint a Rozé kiirály őfensége?:) Természetesen van Dúzsis stand!
Borkandúr 2010.09.09 13:37:16
@Quentin vagyok, Montargis-ból: Tornaiék Mineraux-ját kóstoltad? Az a bor talán még a pecsétesek is alá van poziciónálva - de mégis kellemesen ropogós minerális Zéta...
A Művelt Alkoholista Kreinbacher 2010.09.07 06:30:00
A Kreinbacher Birtok hosszabb ideje nagy ígéret, mint Romsics László Master of Wine-aspiráns (a frissen avatott MW-ok listája). Míg azonban a magyar Decanter továbbra is eltékozolt lehetőség, bosszantó borbulvár, addig a Kreinbacher Birtokban én már fölfedeztem az isteni szikrát.…..
Borkandúr 2010.09.08 15:36:51
@alföldimerlot: Talán egy picit javulni fognak a Decanterben, akár a Kreinbacher tételek.:) Tényleg mikor adtok ki új MŰVA-könyvet?
Borkandúr 2010.09.08 15:38:28
@shiraz: Jók a Spiegelbergek!
Nem vagyok egy verseny-fan, de nemhiába lett fehér kategóriában az ő bora a champion-díjas a Pannonbormustrán...
Borkandúr 2010.09.08 15:49:33
@shiraz: Menj ki hozzá, és kóstold meg a pincében a borait, a 2008-as tételei ütősek!
www.magyarborkulturaert.hu/?p=4181
részletesen elemzés a borokról:
borravalo.hu/2010/06/04/somloi-tavasz-spiegelberg-stefannal/
Mozgalmas nyár van mögöttünk. Végig versenyt kellett futnunk az idővel, hogy utolérjük magunkat. A kép vegyes: van amelyik dűlőben a gyenge rügyfakadás, van ahol a rossz kötődés, van ahol a peronoszpóra tizedelte meg a termést. És van olyan is, ahol minden tökéletesen sikerült,…..
A fenti mondattal kezdtem az utolsó cikkemet, amit a Művelt alkoholistára írtam. Sok dolog nem változott, maradtam Gábor, és továbbra is borozom, hol többet, hol kevesebbet. Fenyegetőztem már akkor is, hogy "ha valamit nagyon el szeretnék mondani, majd valahogy elmondom".…..