Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bulcsu.HUN

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Minden lány életében eljön az a pillanat, amikor semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy sztár legyen. A legtöbbünknek ez megmarad a gyerekkori naiv álom szintjén, de vannak, akik kőkeményen megküzdenek a hírnévért és el is érik azt. Minden szexizmus nélkül, valószínűleg ez…..
Írta: Nyulassy B. Kázmér Hiába, a Dörmögő Antiszemita is csak addig jó hazafi, amíg fel lehet mutatni a nemzetellenes lila köddel szemben, de amint a Bátor Beruházó kettesben marad vele a nagy büdösben, már utóbbinak sem fűlene a foga az egészhez. Mindhiába, hiszen az…..
Bulcsu.HUN 2012.12.29 19:20:22
milyen kultúráról beszél...!? nem is mondanék a fentire semmit, összefoglalták ezt már mások sokkal jobban:

ISRAEL SHAMIR, izraeli író: „A zsidó kultúrát áthatja a bosszú gondolata. (…) Amerikai zsidók hozták létre Hollywoodot, és Hollywood fő témájának a bosszút tette. Lényegében az amerikai filmipar a zsidó kollektív tudat kifejeződése, és ez volt az amerikai psziché létrehozásának fő tényezője. Hollywoodból a bosszú szétáramlott a Földön és egyértelműen segítette annak a világnak a létrehozását, amelynek most lakói vagyunk. Más szavakkal: nincs szükség és nem volt szükség összeesküvésre. Inkább arról van szó, hogy az éretlen Amerika nem tudott ellenállni a zsidó mentalitás hatásának és zsidó állam lett, Izrael nagy testvére. A trieri rabbi egyik unokája, Karl Marx már az 1840-es években megjósolta, hogy Amerika zsidó állam lesz, és a kapzsiság és elidegenedés zsidó ideológiáját öleli magához. Ez magyarázza a zsidók sikerét: teljesen természetes, hogy a zsidó államban a zsidók inkább sikeresek. E magyarázat lehetővé teszi, hogy a kérdésre válaszoljunk: vajon Amerika a zsidó lobbi miatt támogatja Izraelt vagy az amerikai nagyvállalatok valódi érdekei miatt? A válasz: a zsidó lobbi (…) felesleges testület, míg Amerika egészében véve egy nagyobb zsidó állam, amelynek a Közel-Keleten kívül is vannak érdekeltségei.”

ADRIEN ARCAND: „Az ő (a zsidók) csatornáikon keresztül úgy formálják az agyunkat, hogy a világot ne úgy lássuk, mint amilyen, hanem úgy, ahogy ők akarják, hogy lássuk. A film segítségével ők fiatalságunk oktatói, és csak egy két órás filmmel kisöprik egy gyerek agyából mindazt, amit 6 hónap alatt otthon, a templomban vagy az iskolában tanult.”
Szőrös vénuszdombokról készített naptárt a Benetton legendás fotósa, Oliviero Toscani. A polgárpukkasztó sorozat egy bőrfeldogozó megrendelésére készült, és az olasz Rolling Stone magazin következő számával együtt fog megjelenni, így 76 000 darabot már ki is…..
Van a Red Bullnak egy kifejezetten minőségi, vastag, színes és ingyenes márkamagazinja, a számos nyelven kiadott Red Bulletin, amelynek most jelent meg először a magyar mutációja. Csaknem százoldalas, jó illatú, szép papírra nyomott, kiváló képekkel teletömött újság, jó kézbe…..
Freire Szilvia (nem baj ha nem tudod ki az) tetoválásának fejlődése / átalakulása garantáltan a hét legviccesebb sztorija, Sebestyén és Szabolcs lyuksógorsága.Előtte:Utána:Zárásul egy gyönyörű versike, köszönjük!"...mégse járja,hogy amennyiben új szerelme,…..
Az Apple-reklámokban hallható, látható "There's an app for that" kifejezést immár csak a cupertinói cég használhatja hasonló termékekre vonatkozó hirdetésekben. Ezzel a kifejezéssel az Apple az iOS óta bombázza az embereket, állítva, hogy az AppStore-ban mindenre van…..
SF.blog Kozmikus jégszobrok 2010.09.22 07:30:00
7500 fényévre a Földtől a csillagközi sugárzás fanatasztikus alakzatokká rendezi a Carina-köd hideg molekulafelhőit. A folyamat sok szempontból hasonlít a jégszobrászathoz, a különbség annyi, hogy ezek az "alkotások" átlagosan egy fényév átmérőjűek. Az alakzatok…..
Bulcsu.HUN 2010.09.22 14:07:11
@Fényezett Rézlábos: a szárazjég az a szárazjég, a jég pedig a vízjég az én értelmezésemben, de nem kötekedni akartam, csak egy ilyen rövidke - tudományos - szövegben ne legyen már ennyi baki. meg 12 fényév eseményei szerintem nem egy terület átmérőjét jelentik.
Tegnap, azaz 2010. szeptember 14-ére rendőrségi kihallgatásra kapott idézést a www.tozegto.freeweb.hu kezelője dr. Kriska György, az ELTE biológusa. Az AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft. rendőrségi feljelentést tett a honlapon szereplő ál-reklámújság miatt. Rágalmazás és…..
Vastagbőr 09/11 2010.09.11 16:16:00
Tisztán emlékszem, hogy mit csináltam 9 évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én, new yorki idő szerint 09:03-kor. Magyar idő szerint 15:03 volt. Előtte pár nappal kezdődött az egyetem, rohangáltunk tanárok után, hogy bekerüljünk a szemináriumokra, és az esti sörözésen járt az…..
Anarki kipakolta a padlást és kincsre bukkant. Egy ősrégi Toshiba laptopra, mely a Syatellite Pro névre hallgat. Nagyon vastag, brutál nehéz, billentyűzete azonban még így, sok év után is meglepően kényemes és nem hiányzik az irányító pöcök sem. Sajnos nem tudtuk bekapcsolni, a…..
A hosszú évek során alaposan szétkorhadhatott Roman Polanski szekrénye, mert sorra esnek ki belőle a csontvázak. A korábbi pedofilvádak után most éppen egy egykori modell vádolja a neves rendezőt azzal, hogy 1974-ben egy húzós éjszakán előbb bekábítószerezte, majd…..
Íme egy oktatófilm arról, hogy miért kell a brainstormingokat úgy szervezni, hogy a szóviccelő kolléga ne érjen rá, vagy ha mégis elhangzik egy-két agyrepesztő humor, miért engedjük ezeket inkább elszállni csöndben a légkondicionált levegőbe. Azért, mert ha a szóvicc megragad,…..
Az alábbi levél igazi kincs, Tamás írta egy szekszárdi biciklibelsőről, és az egyik leghangulatosabb írás, amit 2010-ben kaptunk. Jöjjön tehát a csodás panasz, amit kizárólag a lendületes stílusa miatt rakunk be, hiszen a konkrét ügyről elég hézagos információkat közöl:…..
Már-már olyan mém lett belőle, mint a Bukás Hitler-örjöngéséből, de az RTL Klub most véget vetett a mókának. Szabó Patrícia fájdalmas filmje nem csak az RTL Mostról tűnt el, de a csatorna a Youtube-ról is levetette a felvételt, amiben a Cosmopolitan volt főszerkesztője arról…..
Bulcsu.HUN 2010.04.22 17:15:07
@Rosszindulatú Vászka: Köszi, ez már megvolt! Arra a Tabu TV-s interjúra vágyom... egyszer láttam, de sajnos nem mentettem le, pedig ahogy Sz. P. reagál Havas szopatására, az egyszerűen felejthetetlen, utánozhatatlan és alulmúlhatatlan... (na jó ez a Reflektoros azért már súrolja)Az haygott mély nyomot bennem, ahogy szinte süt belőle az ostobaság. Mert pl. Szalacsi Sándor lehet, hogy nem egy művelt ember, de őszinte egyszerűségében még szerethető is, és nem megy be szerepelni egy stúdióba...
Parázs vita alakult ki köztem és egyik ismerősöm között. Én határozottan azon a véleményen vagyok, hogy a Kinder Maxi King reklámjánál idegesítőbb szart per pillanat nem lehet látni a tévében. Ebben lehet, hogy az elfogultságom is benne van, mert mindenféle tejes édességet…..
Reméljük, hogy nem ütközik a magyar állaegészségügyi előírásokkal egy haszonemlős flakonnal való táplálása. Nóri az ASKO katalógusában találta 2010 legőszintébb magyar reklámját. Nyilván senki sem számít arra, hogy 180 ezerért igazi bőr ülőgarnitúrát vehet, de ez a…..
Lenéztem az óriási pillérek közt derengő mélységbe, arcomat megcsapta a föld gyomrának hidege, és tudtam: metrót fúrni lélekemelő és mágikus tevékenység. Olyasmi, mint felépíteni Stonehenge-et vagy megrajzolni a Nasca-vonalakat. Monumentális, a létezés peremét érintő…..
Bulcsu.HUN 2009.05.21 20:41:03
@kacsa!: csak az adózók lehúzása miatt kerül ennyibe. mint az autópályák. egyébként a töredéke valszeg. meg hogy miért külföldi építi, azt sem tudom. 100 éve még tudtunk metrót építeni, gondolom elfeljtettük azóta, hogy kell...
Bulcsu.HUN 2009.05.21 20:55:27
@dobroczkiadam: ja, ez most veri trendi. jártam egy-két nyersbeton falú dizájn lakásban is. az a jó bennök, hogy nem nekem kell ott laknom...