Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Shellyke

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hoze A hét hülyéje - rovat 2011.01.24 06:44:00
Engedjük szabadon a West Balkán késelőinek feltételezett gyanúsítottjait – de Geréb Ágnest, óó azt nemNos ez egy igen érdekes „A hét hülyéi” rovat lesz, ugyanis ezúttal egy korábbi nyertesünk, Geréb Ágnes marad felűl pont egy ilyen ügyben.. Pontosabban…..
Shellyke 2011.01.26 07:08:48
Már az elején leszögeznék 2 dolgot: 1. Nem vagyok rasszista 2. Nem védeni akarom a cigányokat
Csupán jó lenne az ő szemszögükből is megvizsgálni a dolgokat. Rövid ideig, de tanultam romológiát, sok érdekes dolgot tudtam meg róluk és a kultúrájukról. Az egyik, hogy amiből ők régen éltek, azok a szakmák mára teljesen kihaltak. Miért van az, hogy régen nem voltak ilyen problémák a cigányokkal, mint manapság? Régen a legtöbb cigány dolgozott, igaz, hogy nagy szegénységben élt akkor is a legtöbbjük, de legalább dolgoztak. Azok az ősi cigány mesterségek, amelyeket űztek, ma már nem léteznek, vagy nincs rájuk igény. Nagy részük kézműves munkából élt, vagy vándorzenélésből. Csak néhány az ősi foglalkozások közül: fegyverkovács, szekérgyártó, üstfoltozó, vályogvető, teknővájó, kosárfonó, rostás, kolompár (2 utóbbi gyakori vezetéknév romáknál). Ezek a szakmák apáról fiúra szálltak, de eljött az az idő, amikor ezekre a foglalkozásokra már nem volt igény, így aztán a kéregetés és lopás egyre jobban előtérbe került.
Nem lehet egyszerű egy olyan népcsoportnak, melynek nincsen hazája és mindenhonnan kirekesztik, üldözik őket és előítélettel vannak irántuk a kinézetük, származásuk miatt. Ha egy állásra 2 ugyanolyan képesítéssel rendelkező ember jelentkezik, az egyik roma származású, a másik nem, akkor valószínűleg az utóbbit fogják felvenni. Mondjuk tény, hogy ők másfajta értékrenddel bírnak: náluk soha nem az iskolázottság volt az érték, hanem az, amit a szüleiktől tanultak: kézműves szakma, muzsikálás, stb.
Mindennek megvan az oka és, ha én valamit nem értek, akkor próbálom megtalálni a miértre a választ. Meg is találtam ezen a tanfolyamon, ahol tényleg rá kellett jönnöm arra, hogy igencsak érdekes és színes kultúrával rendelkezik ez a nép, de erről semmit nem tudunk. Engem sok minden érdekel, úgyhogy belekóstoltam ebbe is és tudjátok az a baj, hogy az emberek többsége meg sem próbálja megérteni őket, nem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen dolgoknak.
100 évvel ezelőtt még nem cigányokkal volt tele a börtön, mert akkor még volt lehetőségük dolgozni és volt igény azokra a foglalkozásokra, amiket űztek. Egyébként jó néhány roma ismerősöm van és mindegyik becsületes, tényleg dolgoznak és keményen küzdenek.
Ha valakinek csak az jött le ebből, hogy védem őket, akkor annak kissé alacsony az IQ-ja. Csupán próbáltam a "másik oldalról" is felvázolni a dolgokat és keresni a magyarázatot arra, hogy miért is ül a börtönökben ennyi roma származású ember manapság.
Hoze Blog 2011.01.15 19:35:00
Jól pofánvágott egy csaj a villamoson - rovatEzt a kedves leányzót már úgy 10 éves kora óta ismerem. Övé, illetve az ő szülejéi itt fent a HB söröző, ami oly régi törzshelyem. Innét is az ismeretség. Vivi is ismeri - mivel tudni kell róla, minőn tinédzser kis lurkó lett…..
Hoze HAL-ottak napja 2010.12.07 09:26:00
Kurva halak, a rohadt istenit - rovat.Kész elegem van. Leszarom a picsába a kurva szaros akváriumomat. Ekkora egy pepecselős rostosfaszú kurva melót, mindig tisztogatni, anyámpicsája, "húúú ha, eltömödőtt e a vízforgató" rulez, kivenni , szar szivacsot megmosni, fos retek…..
Hoze Publicisztika 2010.10.23 13:23:00
Október 23 margójáraEme "ünnep 2006 október 23-adika óta, az 1956-os események 50-edik évfordulója alkalma után teljesen új értelmet nyert a köztudatban. Gergényi úrék módszeresen lőtték szarrá a Rebiszes Tinesz Mihállyal, Vágó László, és Tóth Ferenc…..
Shellyke 2010.10.23 22:07:16
Szívesen elrepítenék pár embert időgéppel (ha lehetne ilyet csinálni), hogy átélje az akkori eseményeket és utána megkérdezném tőlük: "Na, tényleg semmiség volt?" Érdemes meghallgatni néhány olyan embert, aki átélte a forradalmat. Tőlük lehet igazán tanulni, nem a történelemkönyvekből. Nem az a lényeg, hogy mi lett a forradalom végkifejlete, hanem az, hogy az embereknek akkoriban még volt bátorságuk kiállni a véleményük és az igazuk mellett.
Nem is igazán ünnepnek kellene hívni, hanem megemlékezésnek. Ennyit igazán megérdemelnek azok az emberek, akiket 56-os hősként emlegetünk. Még a 60-as évek elején is akasztottak fel embereket, miután mindenféle koholt vádak miatt, az 56-os események kapcsán bebörtönözték őket. És ami a legundorítóbb -apámtól hallottam-, hogy voltak olyan 15-16-17 éves srácok, akiket beraktak a börtönbe és megvárták, amíg betöltik a 18-at, utána akasztották fel őket. Apám, aki akkor 11 éves volt, még azt is elmesélte, hogy elküldték a szülei (gondolták, a gyerekért nem kár) kenyérért. Amikor sorbaállt a péknél, akkor észrevette, hogy bekanyarodott a sarkon egy orosz tank. Apám kiállt a sorból, elsétált az első sarokig, majd elkezdett futni és befeküdt egy árokba. Miután visszament abba az utcába, ahol volt a pékség, akkor látta, hogy azok közül az emberek közül, akik vele együtt sorbaálltak, mindenkit agyonlőttek. Ő is csak annak köszönheti az életét, hogy mivel félig-meddig az utcán nőtt fel, így rafinált, dörzsölt és szemfüles gyerek volt, tudta, hogy menekülnie kell. Úgy gondolom, ez nagyon durva. Valószínűleg egy gyereket is simán agyonlőttek volna az oroszok...
Hoze A hét hülyéje - rovat 2010.10.14 01:34:00
Miért őrültség otthon szülni?Tessék, minden hétre jut mindig egy olyan sztori, hogy az ember a fejét fogja, falat kaparja. (Update: Ezennel be is indult a Hét hülyéje rovat itt.) Az eheti díj nyertese kétségkívűl Geréb Ágnes, kuruzsló 'szülésznőt' illeti meg, az un otthon…..
Shellyke 2010.10.14 04:06:33
Pont erről beszélgettem anyámmal valamelyik nap. Anyám védőnői diplomával, csecsemőgondozói végzettséggel rendelkezik, most is az egészségügyben dolgozik és fel van háborodva, hogy mit művel ez a Geréb Ágnes. Én nem értem, hogy tudnak benne megbízni még ezek után is a nők? Már évekkel ezelőtt eltiltották a szakmától, 3 évvel ezelőtti peres ügye még folyamatban van, több csecsemő is meghalt miatta és még mindig van olyan idióta, aki nála akar szülni. :-/ Az egy dolog, hogy a szülés "természetes folyamat", de sok esetben akadnak komplikációk, amikor azonnali orvosi beavatkozás szükséges. Azt se felejtsük el, hogy sajnos ugyanúgy, ahogy régen, ma is belehalhat egy nő, vagy akár a baba a szülésbe. Egy Avonos kolléganőm a szülés után pár nappal tüdőembóliát kapott és 25 évesen meghalt. Ott maradt a pár napos baba anya nélkül, az egész család összeomlott lelkileg. :-(
És azt se felejtsük el, hogy manapság nagyon kitolódott az az életkor, amikoron a nők gyereket vállalnak. 30, de sok esetben 35 éves kor felett szülnek először, amikor már veszélyesebb, mint mondjuk 25 évesen. Ráadásul a mai nők szervezete hamarabb elhasználódik, mint a 100 évvel ezelőtt élőké. Akkoriban egészségesebben éltek az emberek, kint dolgoztak a földeken, egész nap friss levegőn voltak, testmozgást végeztek, nem zabáltak gyorséttermi egészségtelen szar kajákat, nem ücsörögtek a szobában a tévé és a számítógép előtt. Manapság egy 25-30 éves embernek vannak olyan egészségügyi problémái, mint egy, a régi korban élő 40-esnek.
Hallottam én olyanról, hogy megszületett a gyerek a kukoricaföldön, majd rákötötték az anyja hátára és az dolgozott tovább. Kicsit durva, de akkor strapabíróbbak, egészségesebbek voltak az emberek. Viszont ennek ellenére sok gyerek és anya meghalt, ha nem ért oda időben az orvos, vagy valami komplikáció történt, de volt olyan is, hogy szakszerűtlenül próbálta levezetni valaki a szülést, vagy a kismama fertőzést kapott. Hihetetlen, de még az 1800-as évek közepén az orvosok sem tudták, hogy kezet kellene mosni, mielőtt megvizsgálnak egy kismamát, főleg, ha előtte éppen a boncteremben dolgoztak. Akkoriban állandóan támadták szerencsétlen Semmelweist, mert nevetségesnek találták, hogy egyszerű kézmosással meg lehet akadályozni a fertőzést. Na, már megint kisregényt írtam ide. :-) A lényeg, hogy nem ártana kihasználni a kórház által adott lehetőségeket, azért vannak a gépek, műszerek, és persze a szakképzett szülészorvos, aki azonnal be tud avatkozni, ha baj van. Ha a saját életét nem félti a kismama, legalább a születendő gyerekre legyen már tekintettel. Szerintem.
Hoze Körkép 2010.10.12 01:07:00
A "Segélyügyi" központTulajdonképp teljesen nyugodt szívvel hívathatná így magát az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (www.afsz.hu) nevű elsőszámú hivatalos magyar munkaügyi központ. Mert munkaügyinek épp lófaszt munkaügyi - köze nincs hozzá. Patinás honlap ide vagy…..
Shellyke 2010.10.13 03:27:41
Komolyan nem értem, hogy minek tartják fent ezeket az irodákat. Vajon tudtak adni munkát valaha egyetlen embernek is, aki ott járt? Valószínűleg nem. Én kb. 3-4 éve voltam ott, anyám erőszakoskodott, hogy menjünk be, nézzük meg, mik a lehetőségek. Hiába tiltakoztam, csak elmentünk. Sorbanállás órákig, zsörtölődő emberek, ügyintézőkkel vitatkozó álláskeresők, stb... Sorrakerültem, majd egy unszimpatikus, unott pofával ott ülő picsa kérdezte, hogy eddig hol dolgoztam, majd valami munkáltatói papírokat, igazolásokat kért. Mondtam, hogy nekem olyan nincsen. Kérdezte, hogy miért nincs, illetőleg eddig még nem dolgoztam sehol? Mondtam neki, hogy bejelentve még nem. Erre grimaszolva és megalázóan rámnézve megkérdezte, hogy akkor mit csináltam eddig. Hát, tanultam. Erre pofákat vágott. Miért nem lehet elhinni, hogy valaki 23-24 éves koráig tanul???????? Azt nem fogom az orrára kötni, hogy miből éltem, meg nem is lényeges, hiszen egyik sem volt bejelentett meló. Kérte, hogy soroljam fel, milyen végzettséggel és szakmákkal rendelkezem. Elkezdtem sorolni, hogy érettségi, majd kutyakozmetikus tanfolyam, sminkes, műkörmös tanfolyam, stb. Folyamatosan pofákat vágott. Majd odatolta az orrom alá azt a papírt, amin a választható munkák voltak. Ilyenek közül lehetett volna választani: ács, asztalos, rakodómunkás, szusi szakács, kőműves segéd... Mivel egyikhez sem értek, ráadásul egyik sem kifejezetten női munka, visszaadtam a papírt. Megkérdezte, kívánok e regisztrált munkanélkülivé válni, majd hozzátette, hogy amennyiben igen, akkor kötelező vagyok azt a munkát elvállalni, amit ők nekem ajánlanak (inkább kiosztanak). Mondtam, hogy akkor nem kívánok az lenni. Természetesen segély sem járt, mert nem tudtam igazolni, hogy megszakítás nélkül dolgoztam valahol legalább 12 hónapot (Vagy 6 hónapot kellett volna igazolni? Már nem emlékszem.) Mindenesetre olyan idegesen jöttem ki, közöltem anyámmal, hogy a lábamat nem teszem be többet arra a helyre. Ő is belátta, hogy az nem segítség, amit a munkaügyi központok művelnek, az egy szar!
Egy új korszak kezdetére! Hát ez is eljött. Egy mondatban összefoglalható lényege: Ezennel felhagytam mindennemű dárk-goth formámmal, mind külseileg, életmódilag, mint "tévé-dárk", vagy épp bármi ami ehez köthető. Ebben a világban semmiféle keresnivalóm,…..
Shellyke 2010.10.05 05:34:55
Saját tapasztalataimról írnék egy kicsit...véleményem szerint azóta kezdett széthullani ez a közösség, amióta Hozé (illetve most már Zsolti) felhagyott a találkozók szervezésével. Az az igazság, hogy valóban sok embert meg tudott mozgatni és nem véletlenül voltunk olyan sokan a találkozókon. Mert szükség volt rá, igényeltük, mindenki más okból. Én személy szerint 2008-ban csatlakoztam és nekem akkor nagy segítség volt, hogy néha kicsit kimozdulhattam otthonról. Akkor ért véget egy majdnem 5 évig tartó kapcsolatom, közben a beteg kutyusomat ápoltam otthon és főleg miatta alig mozdultam el otthonról. Mondjuk, nem is akartam "átlagemberek" közé menni, ott sosem éreztem jól magam igazán. A Hozé által szervezett társaság (nem csak külsőségekben, hanem gondolkodásban, bizonyos dolgokhoz való hozzáállásban) teljesen más volt, ott senki nem tett fel nekem olyan kérdéseket, hogy miért van rajtam sötétben napszemüveg, miért hordok nyáron sapkát, miért ilyen erős a sminkem. Máshol ezek miatt simán hülyének néztek. Szóval, a 2008-as év mozgalmas volt találkozók szempontjából és egy-egy koncerten nagyrészt ez a társaság töltötte ki a koncerttermet (vagy táncteret-ahogy tetszik). Megfigyeltem, hogy akkoriban nem volt ez a pangás a koncerteken, mint mostanában. Valószínűleg sokan csak a társaság kedvéért jöttek el a koncertekre, ugyanis előtte mindig volt valahol találkozó és onnan mentünk az adott szórakozóhelyre. Szerintem szükség lenne a továbbiakban is összefogni ezt a társaságot, mert jó kis bulik voltak, sokan ott szereztek barátokat maguknak. Viszont a másik oldalról nézve: nem lehet jó érzés olyan embereknek találkozót szervezni, akiknek a 80%-a csak azért megy el az összejövetelre, mert Hozéval nyomulni menő dolog, ergo érdekből. Az emberekkel való folyamatos kapcsolattartás és a találkozók megszervezése biztos sok időt és energiát felemésztett. Nem lehetett jó dolog rájönni arra, hogy ezt egyesek szarkeveréssel, illetve érdekből való slisszolódással "hálálják" meg. Mondjuk, ilyen emberek mindenhol vannak.
Mindent összegezve, szerintem jó lenne újból találkozókat szervezni, együtt menni koncertekre, biztos sok embernek hiányoznak azok a bulik és az akkori hangulat. Viszont az nem jó dolog, ha ezt valaki kényszerből, nem szívesen csinálja...mindegy, olyan már úgysem lesz, mint régen és ezt sajnálom. :-/
Hoze Info 2010.09.29 15:19:00
Kisebb blogszünet mostan, mert Hoze úr beteg, lázas, ágyat nyomja, néha idesunnyog a gép elé, de nem ír. Őszi nyavaja...
Shellyke 2010.10.01 03:18:39
@-Hoze-: Jobbulást neked! Én is szarul vagyok, pedig már akkor kértem antibiotikumot a dokitól, amikor kezdődött a torokfájás, de mégis egyre szarabbul vagyok. :-/
Hoze Mozgalom 2010.09.25 08:41:00
Felhívás!- A nagy fingspray akció! - Kísérleti jelleggel egy különös dolgot szeretne életre hívni a Hoze.blog.hu . A terv az, fújjuk tele fingspray-el a Westend City Center auláját! Nagyszabású akciót tervezek, rengeteg résztvevővel. Kellékek mindössze fejenként egy kb 200 ft-os…..
Shellyke 2010.09.26 21:17:57
A Tesco egy nevetséges, szar hely a büdös bunkó biztonsági őreikkel együtt. Múltkor a barátnőmmel feltűnő viselkedés közepette (paróka, beszólogatás azoknak, akik bámulnak, erős smink, vihorászás) vásároltunk a Tescóban, majd miután távoztunk a kasszától, odajött egy rakás biztonsági fasz és közölték, hogy bekísérnek minket egy szobába, ahol majd ki kell pakolnunk a táskákból. A bunkó viselkedésüket úgy tudtuk viszonozni, hogy szarrá oltottuk őket szóban. :-) Például, amikor az egyik közölte, hogy én a melltartómba rejtettem egy szemceruzát, akkor mondtam, hogy ez nem igaz, de nyugodtan megnézheti, megfoghatja, mert nem fogok rá felizgulni, ugyanis a nőket szeretem. A pasi nagyon zavarba jött, furcsán nézett. Amikor kipakoltuk a táskákat, akkor előkerült egy csomó Avonos kozmetikum, erre megkérdeztem, hogy :"Maguk szerint ezeket is loptam? Ugyan nem lehet a Tescóban ilyet kapni, de biztos ezeket is elloptuk." Elővettem a paprika sprayt és megkérdeztem, hogy talán azt is el fogják kobozni? Netán illegális? :-) Lefényképeztem az egyik gusztustalan őrt, mire közölte, hogy most ő ezért kihívja a rendőrséget, mert megsértettem a személyiségi jogait. XD Mondtam neki, hogy nem gondoltam volna, hogy a fotózás bűncselekmény. Kérte, hogy töröljem ki a képet, vagy hívja a rendőrséget. Mondtam, hogy őszibarackokat is lefényképeztem bent a Tescóban, azt is ki kell törölnöm? Az őszibarack fényképezés is tilos? :-) Az elmebeteg! Idióta, fontoskodó faszkalap mindegyik. Túl fontos embernek tartják magukat. Aztán bejött egy nő, hogy megmotozzon, van e a melltartómban szemceruza. :-) Mondtam a nőnek, hogy óvatosan fogdosson, nehogy felizguljak és amikor a hátamat fogdosta, mondtam, hogy tovább is csinálhatta volna, úgyis vágyom egy masszázsra. Gyorsan kitakarodott a szobából és közölte, hogy veszélyességi pótlékot fog kérni ezek után. Az egyik folyamatosan tegezett. Mondtam neki, hogy megkérném, ne tegezzen, mert nem 12 éves kislány vagyok. Erre azt válaszolta, hogy ő az idősebb. Na, ezért még megkapja a magáét, ugyanis beírtam a panaszkönyvbe és már meg is kaptam a választ, de nem hagyom annyiban. Meg fogom írni a válaszlevelemben, hogy adjanak egy illemtankönyvet a biztonsági őrök kezébe, ugyanis bunkó módon végig tegezett az egyik őr, holott megkértem, hogy ne tegye. Ha ő az idősebb, akkor is csak a jóváhagyásom után tegezhetne. Szóval, kimagyarázok én mindent, mindenbe bele tudok kötni, velem aztán nem lesz könnyű dolguk. Addig nem nyugszom, amíg nem kapnak valami büntetést azok a faszfej őrök!
Shellyke 2010.10.01 03:05:50
@Beregi T.: Már én is tapasztaltam, hogy borzalmas állapotok vannak a Tescóban. 1-2 alkalommal vettünk már próbaképpen Tesco terméket, múltkor kenyeret, mert másmilyen már nem volt. Kibontottuk,de olyan szikkadt volt, hogy ki kellett dobni, nem tudtunk enni belőle. Ja, persze lejárati idő nem volt feltüntetve a csomagoláson. Arról nem is beszélve, hogy már évekkel ezelőtt felfedeztem, hogy ahol a kutya-macskaeledelek vannak, ott rendszeresen egerek szaladgálnak és a polcok alatt ott van az egércsapda, meg a méreg kirakva, szóval a Tesco is tudja, hogy vannak egerek. Eszembe nem jutna onnan kutyakaját venni ezek után.
Nem hiszem, hogy én vagyok a Rocktogonos képen, nem sok közös kép készült rólunk, meg nem vagyok az a pózolós fajta. :-)
Shellyke 2010.10.01 03:11:02
@Pöle: Felmentem Önt a magázás alól, nyugodtan tegezhet ezek után! :-)
Egyébként már megkaptam a rendőrségtől a papírt, be kell mennem október 11-én a XX. kerületi rendőrkapitányságra. Kurva jó! Nem tudom, hogy mi fog történni, remélhetőleg nem helyeznek előzetes letartóztatásba. Annyira nevetséges, hogy ilyen piti üggyel foglalkoznak, akik pedig milliókat, milliárdokat loptak és sikkasztottak, azok most luxus módon élnek a palotájukban, holott börtönben lenne a helyük! Felháborító ez az egész!!
Hoze Média 2010.07.14 16:49:00
Holnap reggel 8:00-tól Linda Daemon és Hoze az RTL ReggelibenÉlő adás, ezúttal többet szánnak ránk mint legutóbb. Műsorvezető többek közt Hujber Ferenc, valamint Brasch Bence is látható lesz. Aki korán kel, aranyat lel. Aki meg nem, az majd nézze a délutáni blog beszámolót…..
Shellyke 2010.07.15 23:01:14
@-Hoze-: Basszus, én nem kaptam tőled levelet, pedig adtam volna. Tudod, hogy mindig mindenkinek segítek, ahol csak tudok. Én ilyen hülye vagyok. :-) Nem 15-16 éveseknek kell írni, akik még suliba járnak és nincs semmi jövedelmük. Ők persze, hogy nem tudnak adni. :-) Jáááj, te! :-))
Hoze Publi ciszta 2010.07.11 03:04:00
Mi ölte meg a rock and rollt?Létezett évtizedeken át egy életformával járó zenei közösség, melyet rock and roll-nak szólított a köznép, ki ki magához társítva hozzárendelt saját szubjektív véleményét. Egyazon dolog, aki bármennyire is jártas a zene világában,…..
Shellyke 2010.07.12 22:06:08
@* Hunnia - H8CORE *: És szerinted így kell kivívni a tiszteletet? Lehet, hogy a dzsungelben élő majmok és egyéb állatfajták verekedéssel döntik el, hogy ki az erősebb, de mi emberek vagyunk. Legalábbis én annak tartom magam. Érvekkel, normális emberi hangon való beszélgetéssel és intelligenciával is lehet tiszteletet kivívni. A gyerekedet is úgy fogod arra tanítani, hogy tiszteljen téged, hogy jól nyakon vágod? Ahelyett, hogy leülnél vele beszélgetni?
Nem figyelem Hillary Clinton dumáját, de az a véleményem, hogy attól, mert nem Amerikában vagyunk, még szüksége van az itteni embereknek (és minden ép lelkületű embernek) megértésre és sokan kibaszott módon szenvednek a szeretethiány miatt, mert ebben a rohadt világban már csak erőszak létezik és egyesek úgy gondolják, hogy erőszakkal kell megoldani a dolgokat. Elég szomorú...Én inkább olyan emberek közé megyek, akik mosolyognak, jókedvűek, segítőkészek, kedvesek, jószívűek és eszük ágában sincs erőszakosan, vagy agresszív módon viselkedni. Én közöttük érzem jól magam, de talán velem van a baj?? Nem hinném.
Sajnos már mindenki lázad mindenki ellen és lassan már mindenki gyűlöl mindenkit. Ennek semmi értelme, lehetne normálisan is élni egymás mellett, ha az emberek többsége ismerné ezen szavak jelentését: tolerancia, elfogadás, önzetlenség, empátia.
Shellyke 2010.07.13 16:14:48
@Skinny SiXX™: Örülök, hogy egyetértesz velem és nem csak én gondolkodom így. :-)
@-Hoze-: Látod, kenyéren kívül cirkusz is kell a népnek. :-D Ilyenek az emberek. :-)) Találtam egy Napiszar.com-os videót, amiben a te egyik fotódat is felhasználták. Lehet, hogy már láttad, de azért megkeresem és belinkelem ide.
Shellyke 2010.07.13 16:24:25
@-Hoze-: www.youtube.com/watch?v=02GpP9G7ZX8
Itt van a link. Ezt azért nem hagynám annyiban. :-/
Én szombaton adtam interjút egy Velvet.hu cikkhez, ami meg is jelent és leszbikusnak tituláltak benne, pedig egy szóval sem mondtam, hogy az vagyok és meg sem kérdezte az újságíró, vagy riporter, vagy ki a faszom volt az.
Na ezért nem szeretném, hogy a Fidesz kerüljön hatalomraPedig fog. De leírom mik az aggályaim ezzel a párttal szemben - ami még bár mindig a legkevésbé rosszabb választás. Élmény így szavazni, hogy a sok szarból a legkevésbé szarra kell voksolni, de erről majd a végén.A…..
Shellyke 2010.03.26 23:44:46
Szerintem nem szabad csak egyféle szempontot figyelembe venni a szavazás előtt. Inkább azt kellene nézni, hogy az elmúlt évek alatt hová jutott az ország. Ezek a geci komcsik eladtak mindent, amit csak lehetett, magyar földeket, vállalatokat, tönkrebaszták a gazdaságot, jól kiszúrtak a kisvállalkozókkal, az egészségügyi dolgozók szinte minimálbérért dolgoznak. Ott tartunk, hogy egy bizonyos kórházban (direkt nem írom le, hogy melyikben, de biztos forrásból, egy ott dolgozó embertől tudom!) 500 Ft-ot kell fizetni egy lepedőcseréért. Elvileg természetes kellene, hogy legyen, hogy a beteg alatt kicserélik a lepedőt, de már azért is fizetni kell. Felháborító! Ezenkívül bezártak egy csomó óvodát, bölcsődét, a jelenlegi intézmények pedig túlzsúfoltak, arról nem is beszélve, hogy milyen moslékkal etetik a gyerekeket a iskolában, óvodában. Aztán ott van a munkanélküliség, a fiatalok kikerülnek az iskolából és évekig nem tudnak elhelyezkedni. Ezért aztán tényleg érdemes tanulni! :-/ Akinek van melóhelye, az is totál bizonytalan, így nem lehet előre tervezni. Hogy lehet így belevágni például egy lakáshitelbe, vagy gyerekvállalásba? Kibaszott nagy a csóróság, minden sokba kerül, de fizetés az nincs, legfeljebb éhbérnek, vagy zsebpénznek lehetne nevezni az átlagos béreket. Alig veszek valamit a boltban és rendszeresen 8-10 ezer körül fizetek némi kis kajáért, ami hétvégén el is fogy. Én már csak úgy tudom eladni az általam forgalmazott cuccokat, hogy mindenki (a vásárlók kb. 80-90%-a) csak a következő fizetéskor tud nekem fizetni. Pedig általában csak 3 ezres tételekről van szó. Ezeket kellene figyelembe venni, nem csak a szórakozóhelyek helyzetét, hanem, hogy a hétköznapokban hogyan is élnek, vagy inkább nyomorognak az emberek. :-/ Szerintem ez a lényeg!
Célegyenesben...Finomságos dolog az, hogy január 1-től "csekély" 3-szorosára emelték a forgalmi vizsga díját. Így lett 3600-ról 11900 ft egyetlen vizsga díja, yamm. A "szabály", hogy minél többet basszák meg pitiáner dolgokér az embert, na az nem…..
Shellyke 2010.03.05 22:37:42
@Buer: Köszi a választ! Nekem apám kb. 15 éve megmutatta, hogy hogy kell kicserélni egy kereket, de nem igazán érdekelt már akkor sem. :-) Igazából azzal van a gond, hogy ha az ember normálisan fel van öltözve, akkor nem szívesen áll neki kereket cserélni. Amikor anyám vizsgázott, akkor még külön volt a műszaki vizsga és neki izzócserét kellett csinálni, de olyan apró betűvel volt rányomtatva, hogy mekkora az izzó, hogy nem látta. Erre a vizsgabiztos elkezdett vele szemétkedni, hogy vegyen fel szemüveget, ha nem lát. Eléggé gusztustalanok a vizsgáztatók, általában mindegyik valami utálatos, vén trotty. Volt egy nő, aki pont a kerékcserét húzta és kérdezte tőle a vizsgáztató, hogy mit csinál, ha deffektet kap. Erre a nő azt válaszolta, hogy megállít egy jóképű pasit, aki majd segít neki kicserélni a kereket, aztán fogta magát és kiment a vizsgateremből. :-DD
Hoze Freddimerkuri rovat 2010.03.03 17:00:00
Még egy ilyen Taavasziszeeil víízetáraszt T-Com reklám, és én kiugrom az ablakon... Az anyját már. 4 hete ez megy a tvbe, non stop, még a hajnali blokkokba is beteszik. DE mostmár a számítógépre is átment, kéretlen ingyen reklámként fel-fel villanó ablakokba. Hogy ne kapjak…..
Shellyke 2010.03.05 04:55:28
@Succubus25: Hát, kérlek, az egy csengőhang akart lenni és Miauw song a neve. XD Anyám letöltette velem, mondván, hogy akkor majd biztos hamarabb meghallja, ha csörög a telefonja és másnak nincs ilyen csengőhangja, de végül az ő telefonjára nem lehetett rátenni. :-D
Engem kurvára tud idegesíteni, ha vacsoraidőben az Echo tv-n elkezdenek valami ehhez hasonlót: "Izzad a lába? Elviselhetetlen a lábszaga? Használjon Varga lábsprayt!" Meg az Axe hatás, vagy mi a franc. Ha befújod magad, akkor még a 90 éves néni is veled akar majd szexelni. Hát, persze! Közben olyan büdös, hogy bogarakat is lehet írtani vele.
Meg az is borzalmas, amikor a villamosvezetőnek fosnia kell, otthagyja az utasokat és kirohan egy nyilvános klotyóba. Vagy ehhez hasonló, de az meg valami székrekedés elleni pirulát reklámoz, általában szintén vacsoraidőban. Na, meg a "Valami nincs rendben idebent, de a barátnőm a Danone Activiát ajánlotta." Mi az, hogy valami nincs rendben idebent? Mit akar ezzel mondani? Fingania kell? Komolyan, nem értem. XD
Hoze Na itt a kert 2010.01.04 22:18:00
AquariusTeletömtem hallal a Zakváriumom, már amennyire a tárcám jelenleg engedte. Így lett most 3 feelinges aranyhal, egy "dark hal" - ami nem tudom mi, de eszméletlen elborultan néz ki, Vivi választotta -,  egy leopárd mintás (hoppá!) algaevő hal, aki állandóan…..
Hoze Beszámoló 2009.11.25 21:25:00
Urológiai beszámolóVoltam urológusnál ma. No nem mert valami trippert kaptam el, sem Aidst, de még az ágyú működésével sincs semmi probléma - csupán mostanába rengeteget kellett vizelnem, többet mint szokásost, és aggasztó volt. Mindenféle rémtörténet kering, hová kerül…..
Shellyke 2009.11.27 20:03:20
@-Hoze-: Basszus, ki ne váltsd a Viagrát! :-S Ha ki akarsz próbálni valami serkentőszert poénból, akkor inkább próbáld ki az Up kapszulát! Természetes összetevők vannak benne, nem gyógyszer és nincsenek veszélyes mellékhatásai, csak annyi, hogy a fehér fényt lilának látod, mert kitágulnak az erek. Itt van egyébként:
jinjang.hu/index.php?page=termekmore&id=14
Rendszeresen van akció, most kiszállítással együtt 7992.- :-)) És ebből is elég egy fél, vagy egyharmad adag, ha nincs valakinek szervi problémája. :-)
Hoze Aktuális 2009.11.05 10:17:00
A H1N1 műbalhéÜzleti tömeghisztériaKezd a sertésinfluenza körüli közpánik generálás közröhejjé válni őszintén szólva. Az elején tudni illett pedig már, hogy mekkora műbalhé az egész, ám mostanra tényleg olyan méretű szánalmas erőltetett média butítással próbálják…..
Shellyke 2009.11.05 22:33:45
@Whiterose69: A H1N1 elleni oltás 2 ezer körül van, a HPV elleni kerül közel 100 ezerbe (3x30 ezer). Anyukám védőnőként dolgozik, ő azt mondta, hogy állítólag elölt vírust tartalmaz a H1N1 elleni védőoltás. De a sima influenza elleni csak legyengített vírust és akiben lappang már valami, vagy nagyon gyenge az immunrendszere, az utána nagyon rosszul lehet. Anyunak tavaly beadták az influenza ellenit és utána nagyon beteg lett.
Shellyke 2009.11.06 22:39:51
@-Hoze-: Sajnos manapság már eléggé gyakori a HPV, pont azért kezdtek róla beszélni a tévében. Én 7 évvel ezelőtt kaptam el ezt a vírust, akkor azt mondta a doki, hogy minden 4. fiatal lány átesik ezen, most már kb. minden 2.-3. elkapja ezt a vírust. A megoldás az lehet, hogy az ember nem megy bele alkalmi kapcsolatokba és nem fekszik le össze-vissza mindenkivel. Logikus, hogy minél gyakrabban váltogatja valaki a partnereit, annál nagyobb az esély, hogy elkapja. Azért vezették be a HPV elleni oltást az általános iskolákban, mert a fiatal lányok egyre korábban kezdik a szexuális életet és persze felelőtlenül csinálják.
Hoze Gyorshír 2009.11.04 19:47:00
Pénteken lesz a Fókusz szereplés RTL klubonMivel túl sok lett az anyag amit felvettünk, így a vágási munkák csúsznak egy napot, és pénteken lesz adásban. Ez még jó hír is lehetne akár, hogy többet szereplünk majd - ám annyira nem örülök ennek, mert pénteken meg…..
Hoze Vélemény 2009.09.07 08:55:00
Ratyi felvonulás 2009Kéremszépen, az idei ratyik (értsd: buzeráns önmutogató életképtelen szarok) felvonulása olyan szinten érdektelen volt, hogy még hozzám sem jutott el a híre, én aki napi száznyi hírportált olvasok, csak hogy naprakész információkkal lássalam el a…..
Shellyke 2009.09.07 23:46:33
Szerintem kezdjük ott, hogy miért is van a melegfelvonulás? Ezt sokan nem tudják, de itt a link, el lehet olvasni:
www.nol.hu/archivum/archiv-158081
Tulajdonképpen ez egy 1 hetes rendezvény, LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) Fesztivál a pontos neve és azon belül tartják a felvonulást, tehát ez nem csak a felvonulásról szól. Az Andrássy útra merőleges utcák is le voltak zárva, így nem tudtak közelebb jönni a "kedves" ellentüntetők. Én kint voltam a felvonuláson, mint önkéntes felvonulás biztosító. Nekem fontos volt, hogy ott legyek, mert a párom transzszexuális. Nem fogom letagadni, szeretem őt. Tudom, milyen nehéz nekik, rajta kívül sok transzi ismerősöm, barátnőm van.
Mi egyébként nemzeti színű karszalaggal és egy-egy saját készítésű karkötővel jelentünk meg, ami a transzi zászlót ábrázolta. Jelezve ezzel azt, hogy attól, mert valaki más, még lehet nemzeti érzelmű is. :-) A két dolog nem zárja ki egymást.
Nagyon érdekes, hogy külföldön nem akarják megdobálni a melegeket, ott igazi fesztivál jelleget ölt a dolog és nincsenek balhék, ahogyan kordonok sem. Itt is volt néhány külföldi, akik mosolyogtak és integettek. Egészen meglepő volt ez számomra, hiszen nálunk a toleranciának semmi jelét nem lehet látni sajnos. Sokat kell fejlődnie ennek az országnak ebből a szempontból is. Habár szerintem a tolerancia összefügg az intelligenciával. Alapvető, hogy nem bántok olyan embert, aki nekem nem ártott. Nem értem, hogy miért kell valakit megdobálni, bántani csak azért, mert meleg. Nem kell feltétlenül elfogadni ezt az életstílust, hiszen nem vagyunk egyformák, van, akinek ez visszataszító, de úgy gondolom, hogy akkor inkább hunyjon szemet a dolgok felett, de ne bántson ok nélkül más embereket. Hiszen az is lehet, hogy ő benne viszont más számára van valami visszataszító...
Hoze Blog? Majdnem 2009.08.28 13:17:00
A mai blog gyerekek, a szarosfingról fog szólni. Milyen érzés is az, ha reggel az ember csurig összeszart gatyával ébred, és a lepedője is tiszta fos, és abban fetreng. Najó nem. Erről azért mégsem írhatok. (Nyugi, nem történt ilyen amúgy.) Ma egész egyszerűen nincs miről…..
Hoze Közérdekű 2009.08.12 13:32:00
Statiszta munka dark gothoknakCasting időpontMegjött a hivatalos információ a pár nappal ezelőtt meghirdetett filmes statiszta munka toborzására, ahová dark goth embereket keresnek. (Levél ITT) Most azt ne mondja senki hogy nem ér rá, aztán... Rengeteg ember jön, még maga Cat is,…..
Shellyke 2009.08.18 19:05:10
@Kilian: Már megint kiforgatod a szavaimat, az a baj. :-/ Amúgy leszarom, már napok óta elbeszélünk egymás mellett, ha nem tűnt volna fel. Tudod, lesz aki elhiszi, hogy az az Eiffel torony. XD Ugyanis én ebből élek...,hogy akár az eszkimónak is eladom a jeget.
Akármit írok, mindenbe belekötsz, félreérted. Logikus lenne (logikai feladatokból épül fel az IQ teszt is), hogy ha azért szeretnek bizonyos énekeseket a travik, mert szexisek a színpadon, akkor -ezt kihasználva- ők maguk is szexis cuccokban lépnének színpadra a kedvelt énekesnő számaira, de ez nem minden esetben van így, lásd a videón, amit belinkeltem. Szóval, leegyszerűsítve a dolgot, szerintem csak tetszik nekik néhány Britney dal, azért választják az ő zenéit, de, ha gondolod, akkor megérdeklődhetem néhányuktól, hogy mi az igazság és akkor befejeződne ez az értelmetlen vita.
Ha minden hétvégén közöttük vagy, akkor most már elárulhatod, hogy melyik meleg szórakozóhelyen dolgozol pultosként, netán kidobóemberként. :-D
Shellyke 2009.08.18 19:18:05
@Kilian: Minden okos ember egy kicsit őrült is. :-P Én soha nem állítottam magamról, hogy normális lennék. :-DD Azok néznek hülyének, akiknek az unalmas, szürke, szánalmas életükbe nem fér bele egy kis őrültség és olyan egyszerűek, mint a bot. Az átlagemberekkel soha nem értettem szót, mindig csak azokkal, akik valami miatt mások, mint a többi ember. Lehet, hogy mi vagyunk a többség szerint a "nem normálisak", de inkább vagyok ilyen, mint áskálódó, elviselhetetlen, mindenkin keresztül gázoló, rosszindulatú szemétláda. Valóban másként látom a világot, mint az emberek nagy része, de ez jó dolog, hidd el!
Shellyke 2009.08.19 00:49:27
@Kilian: Sokan hallgatnak rám és sokan szívesen beszélgetnek velem. Lehet, hogy számodra fárasztó vagyok, de valószínűleg "bizonyos" emberek nem keresnék a társaságomat, ha elviselhetetlen lennék a számukra.
Szerintem tegyünk pontot ennek a dolognak a végére, úgysem fogunk soha közös nevezőre jutni, úgy látom.
Minek jársz akkor ilyen helyre, ha nem bírod a travikat? :-D A melegeket is utálod? XD
Hoze Szeretem a Dórit!!! 2009.07.20 20:40:00
Nagyon!..
Shellyke 2009.07.21 16:29:03
@-Hoze-: Nahát, ennyire utálod a heterókat, akkor én nem fogok csalódást okozni. XDD Én is szeretem a Dórit, de ő egy másik Dóri, nem a te Dórid. :-)) Mi még csak másfél hónapja vagyunk együtt. :-P Viszont van, aki nem támogatja ezt a kapcsolatot és utálom, amikor úgy ítélkeznek az emberek a másik felett, hogy nem is ismerik, nem is beszéltek vele 2 mondatot sem. És persze a külsőségek: miért az a mániája minden lányos apának, hogy a gyereke csak egy 185 centi magas, kisportolt, izmos testalkatú, csokoládébarnára szolizott pasit szerethet, aki minimum havi 500 ezret keres és 10 milliós kocsi van a segge alatt...? Talán ettől lesz boldog valaki? Szerintem kurvára nem. Illetve embere válogatja, hogy mi és ki teszi boldoggá, de nekem más dolgok számítanak és nem ezek.
Hoze "Ünnepség"...? 2009.06.17 16:11:00
27*Megint egy évet öregedtem. Az idő múlásával ilyenkor egyre kisebb az ünnepi hangulat, meg az afféle pezsgőpukkantós partyzán vágy. 27 lettem, lassan túlélem az egykori példakép Kurt Cobaint, meg a Jimmy Hendrix, Janis Joplin féle 27 évesen meghaló-kat, lassan meg a 30-asok…..