Regisztráció Blogot indítok
Adatok
huhujje

0 bejegyzést írt és 399 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Takarogy innen - szól a légyre Helga és kajával teli szájjal bassza oda az udavarhölgyi koronáját. Miss Love Island nem beszélhet így - billenti helyére IzomTibi a dolgokat benne. Priviben meghallgathatjuk, hogy annyira be van vadulva Helgától amennyire még soha senkitől, szóval lassan falat bont a…..
Haljak meg, megfogadtam, hogy ma nem tolok ki a lassú neten tengődőkkel, és nem fogom telebaszni gifekkel a posztot, erre nem telik el az adásból 10 másodperc, már reflexből kaptam elő a giphy ablakot a tálcáról, amikor megláttam Norbit az elegánsan felhelyezett szemellenzőjében, hát ennyit a…..
huhujje 2019.10.10 10:36:08
@Robbie2008: Teljes EKG! Karola külsőre és belsőre is hozza azt a szintű ótvar taplóságot, amit az első ránézés és megszólalás alapján vársz tőle, semmi csalódást nem okoz. Zsófi pedig tényleg az, aki folyamatosan figyel, és a legapróbb hibáddal is kikészít, de nem úgy, mintha fejbelőne, vagy egy nagy kést a szíved közepébe szúrna, hanem inkább a gyomrodba szúr egy kanalat, és lassan kifalatozza a belső szerveidet, de előtte még bekerget egy tükörlabirintusba.
Drága feleim, hát itt vagyunk. Bicegve bár, de befordultunk az utolsó kanyarba, innen már látszik a célegyenes felirat, ha nyálunkat a földön csigaként végigcsorgatva, kezek nélkül fókában kúszva is, de be fogunk érni. Mennyi szerelem csírázott ki az elmúlt 37 napban, és mennyinek taposta le első…..
huhujje 2019.10.08 21:51:51
@Mindjártkarácsony: jó, hát értettem végülis, de nagyon kellett koncentrálnom, megmozgatta a beszédfelismerő részét az agyamnak. :D Karola egy trampli, ennyi róla a véleményem. Az új csaj sem egy atomfizikus, de Erikhez jobban illene azért.
Fiúk gyúrással kezdik az újabb tartalmas napot a szerelem szigetén, és édesfaszom, most vettem csak észre, hogy a gyúrós helyszínen levő tükröket a következő feliratokkal látta el a kreatív szóhasználat terén nagyot hasító kellékes: Dögös, Csibész, Édi, Vágy, Cuki. Nem akarok erről többet beszélni.…..
huhujje 2019.10.07 13:21:25
@bitfighter: nagyon jól megfogalmaztad. :D

Belőlem egy dínópusztítő vulkán erejével tör fel a szekunder szégyen TC habzó szájú vergődését hallgatva/látva. Éppen csak a nyakörv és a póráz hiányzik róla, aminek a vége Zsófi kezében van. De még mindig azt mondom, hogy Zsófi figyel itt a legjobban, csak szarul intézi ezt a dolgot, terrorizál ahelyett, hogy a kedvességével próbálná TC-t maga mellett tartani. Tapasztalataim szerint ez a típusú nő vagy azt csinálja, amit Zsófi, tehát folyamatosan baszogat, vagy látványosan kussol és azzal kerget az őrületbe, a lényeg, hogy képes sokáig és módszeresen idegelni/kínozni a párját. (Jobban belegondolva van egy harmadik típus is, a magát sajnáltató áldozati bárány, mint pl. Dia.)
Elég lassan indul a rész, még ott tartunk, hogy Karó nem érti, miért baj az, hogy seggeket fogdos bekötött szemmel. Le kell ülni és megbeszélni higgadtan, így is lesz és gyerekek, a műsor első őszinte bocsánatkérése megszületik, Karó részéről. Nem tudta, hogy Eriknek ez rosszul eshet, itt már csak…..
huhujje 2019.10.05 21:39:14
@Chuck Νorris: "tiszta tekintetű" - nekem meg pont, hogy sokkal inkább az "űzött tekintetű" kifejezés jut róla eszembe :D
huhujje 2019.10.05 22:58:02
@Chuck Νorris: szerintem kérdezz-felelek lesz, első kérdés, hogy mennyi gyök kettő a négyzeten, a második az e^x deriváltja, a harmadik a CNO ciklus a nagytömegű csillagokban, és aki hamarabb tudja a JÓ választ, az marad. Ebben majdnem biztos vagyok. :D

@Büszke_troll: Az a baj, hogy Zsófinak elég jók a megérzései, vagy nagyon jó a megfigyelőképessége, és aztán nem elégszik meg egy semmilyen válasszal, hanem beleáll, de olyan módon, hogy mindenképp TC jöjjön ki belőle szarul. Eléggé pszichopata.
Bele is csöppenünk Zsófi és TC békülésébe. Nyilván ennyi pénzért Zsófi el tudja viselni a bocsánatkérést. Az egész jelenségből a legizgibb rész ez az alul kabrió top:..
huhujje 2019.10.05 18:35:10
@Grapy: Nia írta az instáján: www.instagram.com/p/B3PgXvxAiKn/
huhujje 2019.10.05 19:00:19
@Grapy: Hát igazán nincs mit. Én is remélem, hogy feltették a pontot az i-re, legalábbis én Niát nem hagytam volna ki, bár mekis volt a kedvencem. :D

@Chuck Νorris: Igazad lehet, fontos dolog az igaz szerelem, de nem annyira, mint a követők száma! Sőt, Nia csak a magánéletüket próbálja védeni, Gábor kérésére! És Gábornak amúgy sem kell olyan csaj, akihez csak 200 faszi megy oda a diszkóban egy éjjel, a minimum a 2000, és így nem tudta hozni Nia a várt számokat. Meg még ezer dolog lehet a háttérben. :D

@szociál: Manapság nagyon kevesen tudnak, de legalább viccesen idióta. Majd nem kap élő műsort. Eleinte.
Ma kéne edzenem - szól Helga, hogy Tibi figyelmét magára vonja - ma fogok edzeni - javítja magát azonnal érezve a rosszalló levegővételt. Ettől Tibi kap is egy érzelmi flow-t, amitől ilyeneket bír mondani, hogy vibrál, meg hogy oficális pár. Lényeg a lényeg, nagyon kajli lett Helgába, aki ezt…..
Kivételesen végignéztem az ez történt eddig összefoglalót, és csak kapkodom a fejem, hogy ez ki, meg az ki a faszom, Diát bezzeg el tudom helyezni a térképen, mert valóságshow/trash reality/kibaszkodós párkeresős műsorokban kiemelkedő műveltségre tettem szert az elmúlt években a Hogy volt online…..
huhujje 2019.10.03 10:25:02
@megvagyhadnagy: Az biztos, hogy nem az, amit én mondok, mert amit mondok, azt nézném, a Házasodna a gazdát meg nem nézem. :D
huhujje 2019.10.03 11:27:26
@Rugdoll: "kkor még nem kérdeztük meg, hogy a másik úgy néz-e, mint aki csókra vár" - akkor még nem volt #meeto. A mai fiatalok egyébként is teljesen másképp kezelik az egészet. Sokkal kevésbé van igényük a testi dolgokra, ha csinálják is, akkor is a legtöbben csak azért, mert elvárás, de élvezni kevesen élvezik. És még kevesebben vágynak rá kifejezetten. Az Euphoria c. sorozat ezt szerintem baromi jól bemutatja.

Amúgy marha furcsa lehet nekik, hogy nem tudnak egész nap a messengeren, snapchaten meg az instán lógni.
huhujje 2019.10.03 12:21:44
@Rugdoll: Nyeeee, háát, nem tudom. Mármint oké, igazad van, ez csak ennyi, hogy elhajol a lány. De ennyi idősen, meg az ilyen online 90 pozíciós fejben kefélések után szerintem sokkal kevésbé nagyszájúak a mai fiatalok kint a való életben, és el tudom képzelni, hogy inkább nem hajol el egy csók elől a lány, csak nehogy prűdnek gondolják, de aztán ghostingol. :D És még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a mai huszonévesek sokban különböznek a mai tizenévesektől. Én már bőven 30 felett járok, de rokonságból ismerek pár 18-24 éves fiatalt, és kb 16 évesen voltam úgy, ahogy ők most, hogy igénylik a mindennapi kontaktok a szülőkkel, 2 hétre már nem nagyon mennek el külföldre sem, mert akkor nem tudnak hazalátogatni a szülői házba, stb. De lehet, hogy csak én vagyok érzéketlen, vagy csak a környezetem nem átlagos, nem akarok ebből messzemenő következtetéseket levonni, pláne, hogy amúgy nekem ez így rendben volt, megcsókolhatlak, meg hát, oszt kész. Akár az is benne lehet, hogy az elutasítást könnyebb úgy feldolgozni, hogy nem próbáltad meg, mintha csak hajoldoznál a csajhoz mint egy strucc. :D
Harry Potter magyar hagnja már 29 napja narrálja ezt a fost műsort, de még mindig nem tudja megunni a hajnali napsütésben teraszon pucsító párkereső punettik látványát. Ezt ő maga mondja így, jó, nem pont ezekkel a szavakkal. Mindegy, nézzük is meg, de veszettül hirtelen, hogy milyen nagy szerelmek…..
huhujje 2019.10.01 09:13:26
@AkkorlegyenPtr: Eléggé úgy tűnt nekem, mintha Karola meg az idegbeteg lány már régebb óta ismerné egymást. Nem lennék meglepve, ha max 3 kézfogáson keresztül mindenki ismerne bent mindenkit, mármint a műsor előttről.

Amúgy Tibi meg Helga között csak úgy izzik a levegő!!!! (nem)

Zsófi szülei nagyon szimpik voltak, értelmesen beszéltek, szerintem jól látták a helyzetet, bár rászolhattak volna a lányukra, hogy kevesebbet duzzogjon. :D Andiról kb. az jött le, amit gondoltam, hogy egy visszafogott, kedves KISlány. Erik faterja nem tolta túl a dolgot, de szegény Erik úgy értette a "nem csalódtam benned" kifejezést, hogy büszke rá, de hát azért van a kettő között pár árnyalatnyi különbség, legalábbis szerintem.

Fel nem foghatom, hogy Karoláért miért teper bárki. Oké, cuki arca van, meg erotikus szája, de az agya meg a teste nem bír lázba hozni, és ezek miatt az összkép eléggé messze van az ideálistól. Arról már ne is beszéljünk, hogy visszaküldték Rajmiért, de aztán a tengerparti jelenet után már csak Rajmi 2 perces magyarázkodása volt, utána meg semmi, mintha nem is egy helyen lennének. Nem jön át a "kint a tied leszek" feeling.
A reggelt máris Rajmi és Andika bimbódzásának szenteljük, Erik visszafogottan örül a galambok boldogságának. Helga szerint Rajmi az első adandó alkalommal átbassza majd Andikát, aki szerint nem lesz itt baj, mert ez most közte és Rajmi között real love, nem valami taktikai masterplan egy…..
huhujje 2019.09.25 23:03:20
@MissMothMyth: Zsani mondanivalója tényleg sokkal összeszedettebb, amikor épp fel van baszódva Tibi miatt, itt azért látszik, hogy idősebb a többieknél.

Amúgy kezd most már nagyon szánalmasba átmenni az egész műsor szerintem. TC még nem érett férfi, de a szíve talán neki van leginkább a helyén. A resting-bitch-face Zsófika a folytonos hisztizése miatt inkább segíthetne neki. A legjobban azt nem bírom egy nőben, mikor kb. a semmire felhúzza az orrát, meg kikér magának dolgokat. Az, hogy nála van a pina, nem az ő érdeme, nem dolgozott meg érte.

A többi meg már szóra sem érdemes. A Helgát fűző új csávó egy vicc, ahogy Shrekdani is, Rajmi is a folytonos okoskodásával, a másik új csávót nem is tudom, mert a tegnapi részt nem láttam, de ebben meg sem szólalt, Tibit már arcon kéne baszni, mert kb full hülyének néz mindenkit, pedig hát nem nehéz levágni a dolgot, hogy arra megy, amerre a legnedvesebb puncit sejti a legkisebb energiabefektetés mellett. Erik úgy-ahogy visszahozta magát nálam, de még azért egy fokozattal lehetne kevésbé segg ő is. A csajok meg ugyanez, Luna nulla, sőt talán mínusz egy, Alexa kedves, de butus, ő egy kettes, Helga komolyan úgy viselkedik, mint egy szűzlány, aki akarja, hogy minden faszi odalegyen érte, de viszonozni már nem szeretné, szóval egyes, Zsani max kettes, ha kihagytam valakit, akkor szintén egyes.

Amúgy Erik meg Sándorlány összeillenének, mindegyik olyan kis lágyszívű. Meg ahogy egyre többet nézem, egyre jobban bejön az Alexa alakja, pici, cicis, kár, hogy hátulról nem jó, mert se a tetkója, se a segge nem jön be. :D
huhujje 2019.09.25 23:44:19
@Chuck Νorris: detto, kérem mekist vissza, vagy akár oda is adhatják nekem. :D
Ismét erőltetett táncikálással indul a nap a lávájlenden. Üzenet érkezik, ami robbantja a párokat, mivel szegény Gergő nem tudta kiválasztani az ÉKSZERT tegnap máglya szerelemből, most a szerkik úgy döntenek, megbüntetik szerencsétlen nyomorultat. Kap egy napot együtt ezzel a szexállattal Andi, Erik…..
huhujje 2019.09.21 08:04:08
@MeadowSoprano: elképzelhetőnek tartom, hogy elsőre valóban tetszett Tibinek Zsani, meg addig jó is volt, amíg százeredszerre is fel nem röhögött valami szar poénon, de még ez sem lett volna akkora baj, ha nem támad Zsaninak saját gondolata. Tibinek egy báb való szerintem, egy gondolkodó, saját véleménnyel rendelkező nőtől kiakad, csak a jólneveltség meg a kamerák miatt nem küldi szerintem szegény lányt melegebb éghajlatra, plusz már lejött Tibinek, hogy majdnem mindegyik csajjal lazán párba állhatna, szóval nem kell megerőltetnie magát, hogy játékban maradjon.
huhujje 2019.09.21 08:06:54
@szociál: TC egy hiperaktív gyerek még, bár jó a szíve, de hatalmas taktikai fölénnyel szerintem nem rendelkezik, plusz nem látom, hogy Zsófival nagyon haladnának a dolgok, 1-1 puszi aztán kész, megérteném, ha dobbantana a szebb élet reményében.
huhujje 2019.09.21 08:32:17
@szociál: Zsófika a Kállay klipben valóban jól néz ki, de TC szerintem kinézetre az egyik leggyengébb játékos, de persze ízlések és pofonok.
Először is elnézést a kései hogyvoltért, nehéz a munka és a semmittevés közti kényes egyensúlyt fenntartani, ma ez például nem is sikerült. Csapjunk is bele, IzomTibi kézisúlyzókból és gyertyákból csinál a fűbe egy szív formát, gondolom Schwarzenegger szellemét próbálja megidézni. Ez sajnos nem…..
huhujje 2019.09.20 08:45:07
@woofesz: Daninak ezen a beszólásán én is felröhögtem, azt hiszem így kell a szigetre 3 perc alatt beilleszkedni, nagyon emélem, hogy lesz végre valaki, aki vicces. Kitti puffogásain is jókat röhögtem, de hát annak már mindegy.

@innovation: Helgának valóban jó kis latinos feneke van. Összességében azért úgy látom, hogy itt Nia mindenhogy egy szinttel feljebb van, mint a többiek. Azt feltételezném, hogy míg Nia a kedvesferencek közül válogatott eddig, addig a többiek pont ugyanolyan srácokkal kavartak, mint akik a villában vannak. Tibi meg egyértelműen saját magába szerelmes, egy darabig elvan ezekkel a lányokkal, akik körberajongják, de aztán elunja őket. Helga egy (fél) fokkal nagyobb kihívás, mert tudja, hogy könnyen megszerezhetné, de a megtartása már problémásabb.
huhujje 2019.09.20 09:19:24
@indy0311: Hátttőőőő, mondjuk úgy, hogy taktikus és számító. :D Nem azt jelenti, hogy csak a pénzre megy, ha valóban megtalálja a párját, akkor tényleg biztos cuki, de annyira nem naiv, hogy 2 hetes összezártságból messzemenő következtetéseket vonjon le. Ha Gáborral tényleg van valami, akkor majd kint kiderül, max annyit tehet a siker érdekében, hogy bent már nem markol rá másnak a farkára. Másrészről a nézői szimpátia alapján már nem hiszem, hogy sok esélye van, szóval akár ki is mehetne Gábor után. Az instás kommenteket nézegetve az emberek 95%-a csak akkor hinné el, hogy Nia részéről is vannak érzelmek, ha még max 2 napig vergődne meg sírna, aztán elhagyná a helyet. Persze kérdés, hogy az ő szerződésében mi szerepel. Ejj, de rohadt nehéz innen szétválasztani, hogy mi lehet az emberi része és mi a "profi" része ennek a műsornak, meg a szereplők viselkedésének. Az mindenesetre eleve gyanús, hogy a lakók többsége megfordult már képernyőn.
Istenem gyerekek, ha nekem mégegyszer végig kell hallgatnom Lalit, hogy mostmár ne szavazzak arra hogy Ákos vagy Máté mellizma nagyobb-e, akkor jó eséllyel törnek felszínre különböző önpusztító mechanizmusaim, de minimum nagyon szeretném egy jól irányzott maflással leütni Lali fejéről azt a kurva…..
huhujje 2019.09.19 07:26:25
Üdv a kedves nézőtársaknak!

A Nia csöcsei témához szeretnék először is hozzászólni, barátaim, akik láttak már hasonló dolgokat az interneten (én nem tudom hol, elképzelésem sincs), azt állítják, hogy egyszerűen az implantátum gyűrődését követi a bőr, vagyis túl nagy a betét, nincs felette szövet, ami elrejtse a szilikon alakválttozásait.

Amúgy hát nagyon sajnálom Mekist, nekem ő volt a kedvencem, egyetértek azzal a kommentelő felebarátommal, aki szerint neki voltak a legjobb dudái a szigeten, én is megnéztem volna őket. És valóban, gyanús nagyon, hogy egyedül Niáét mutatták eddig. Az instáján viszont egy barátnője posztolgat, oda is írja a nevét, tehát nem Nia posztolgat a szigetről.

A szerkiknek meg most már jár a faszkorbács, azért 2 napos felszopás után, hogy Mekis végig azt vizionálta, hogy ő fog kiesni, a minimum megkavarása a dolgoknak az lett volna, hogy Gábor választ először, és akkor még a többiek közül lett volna esélye valakinek megmenteni Kittit. Sokkal szívesebben láttam volna Helgát hazamenni, bár tény, hogy a seggek közül talán övé a legjobb. De ezen kívül nem tud semmit felmutatni, már még a rá jellemző "leszarom, hát kik ezek" fejet is ritkán vágja.

Tibi kezd egyre kevésbé szimpatikus lenni, nála maximum egy fideszes erkölcsi fölény van. Azok után, ahogy kiszimpatizálta a szigetről Karolát, nem hiszem, hogy lenne erkölcsi alapja arra, hogy mások döntéseit kritizálja, úgy meg aztán pláne nem, hogy az első olyan csaj mellett letáborozott, akit a szerkik direkt neki küldtek be. Ez olyan, mint amikor valaki kap egy ferrarit ingyen, aztán elkezdi baszogatni a többieket, hogy "milyen szar a kocsid már, akinek nincs ferrarija, az annyit is ér". Plusz a másnapos fagyi zabálása közben is eléggé bunkócska volt a drága, nem hiszem, hogy felnőtt férfiként ilyen hisztit kéne lebaszni a 4 napos barátnőnek, aki nem akar kamerák előtt kúrni.
huhujje 2019.09.19 09:01:37
@ble_violet: lehet, hogy félrehívta, azért szakadt le a válla. :D
huhujje 2019.09.19 10:09:48
@trillárom: Ahogy Gergő is volt már másik rtl klubos műsorban: rtl.hu/rtlklub/vigyelel/szabo-gergo

Ha már itt tartunk, adnám ha Pumped Gabót betennék közéjük, úgyis szingli asszem, legalábbis nem fotózkodik csajjal Lunácska óta :D
Nyugtalan az éjszaka, Rajmi és Helga a sötétben beszélik át, hol romlott el, Helgában van egy gát valahol, amin Rajmi nem tud átjutni, gondolom ezt a gátat képletesen értik, és nem szó szerint, bár úgy is lenne értelme. A negatív hullámokra érzékeny Nia is érezte, hogy az éjszaka csíje nem volt…..
huhujje 2019.09.17 10:18:58
@Nethooligan: Patrik szerintem kevésbé volt sótlan mint Gergő, meg épp kezdett belejönni a dolgokba, amennyire én láttam. A kezdőcsapat után beérkezett srácok közül egyedül Rajmi tudja felülmúlni, de ő is csak az idegbajával. Jobban belegondolva a férfibrigád sokkal kevésbé viszi a hátán a produkciót, mint a nők, de ez talán várható is volt. A hímek Rajmit leszámítva hozzák a maguk módján a hősszerelmes lovagot, ha változás van, akkor azt a nők okozzák mindig, és ez szerintem ez erre a való életben is igaz. (Elméletem szerint ez a sok válásnak, és annak az eredménye, hogy jellemzően inkább az anyákkal maradnak utána a gyerekek - a fiúk megtanulják, hogy mennyire nehéz válás után a nőknek, ezért nem akarnak később csalódást okozni, a lányok meg megtanulják, hogy nem szabad a férfiakban bízni. De nem végeztem kutatásokat, ez csak egy elképzelés. :D )
huhujje 2019.09.17 10:23:50
@szociál: Tici vagy tol valamit, vagy ilyen közegből jött, arra tippelnék, hogy a boxedzéseken sok hasonló fiatal srác van, akik folyton húzzák egymást, nagy a rivalizálás és elment egy kicsit a dolog ebbe a túlmozgásos, hiperaktív tajparaszt irányba.

@Nethooligan: "és ez szerintem ez erre a való életben is igaz" -> "és ez szerintem a való életben is igaz" akart lenni :)
huhujje 2019.09.17 12:02:31
@Nethooligan: De legalább minimálisan kilógott a sorból, ezeket még megkülönböztetni is alig lehet. Első ránézésre max Tibi lóg ki, de csak mert kétszer akkora mint a többiek. Néha nem is csodálom, hogy a csajok nem bírnak dönteni, hát ki tud választani a krumpli meg a burgonya között? :D
Ott vesszük tehát fel a történet aranyfonalát, hogy Patrik és Szilvi távoztak a villából. Mindkettőt sajnálom, mert szimpik voltak, Szilvinek talán jobb, hogy így alakult, nem tudom, hogy egy ember hány alkalommal képes elviselni, hogy az arcába böfögik, hogy randa vagy, mielőtt elkezdi a saját…..
Rajmi és Kitti ébredésével nyitjuk a reggelt, Rajmi majdnem egészen sokáig gyászolta Karót, éjszaka már Helgát ölelte volna, de aztán meggondolta magát, hogy még korai, számol be a fetrengő lánynak, aki el van ájulva új párjától, és sokkal jobban bízik benne, mint Patrikban. Szegénykém, úgy hiszem,…..
huhujje 2019.09.11 13:55:14
Az epizód tanulsága pedig az volt, hogy Rajmi a korábban gondoltakkal ellentétben nem csak szimpatikus, de a többiek közé is kiválóan beillik. Ha élne, Einstein is újrafogalmazná a relativitással kapcsolatos gondolatait: Nézd Mátét egy percig és egy órának fog tűnni, majd nézd Rajmit egy óráig és mintha csak egy perc telt volna el. Én amúgy Mekis párti vagyok, bár eléggé tufa, ha felidegesítik. Második kedvencem Nia. Valamiért bejönnek a nagyszájú nők, asszem. Zsófi a resting bitch face-ével kikerget a világból, Helga meg lehet, hogy nem hülye, de nem is kedves. A szépségkirálynő semmilyen, Szilvi pedig normális, az alakja is rendben van, még a haja is, de arcra szintén nem fogott meg. A srácok közül IIT tűnik a legnormálisabbnak, bár talán túltolja a nagy öreg szerepét. Gáborban mindenképp becsülöm, hogy annak ellenére, hogy egy körbepörgő rúgással le tudná rendezni a stáb 80%-át egyszerre, nem ugrál feleslegesen. Ellentétben Ticivel, aki túlmozgásos, és ezért nem szívesen ültetnék senkit mellé a repülőn, de azért mégis inkább menjen most már haza, Mátéval együtt, aki teljesen életképtelennek tűnik. Patrik oké, őt legalább messziről is meg lehet különböztetni a többiektől, teljes ellentéte Eriknek, aki egy anyátlan kisgyerek benyomását kelti. Rajmi még 1-2 nap, és jól beilleszkedik, bár nem tudom utána lesz-e bármi, amiért érdemes lesz majd bevágni. Lehet, hogy nem, és ezzel meg is nyeri majd a játékot, a'la Survivor, ahol mindig a borostás személyiedzők (vagy mik) vitték a prímet.
Gyerekkel és/vagy kisállattal mindent el lehet adni, mondja a marketinges alapvetés, és ugyan black tar heroinnal és AK-47-essel még nem tesztelték a dolgot, de van benne valami. De mi van akkor, amikor maga a gyerek az árucikk? És most nem arról beszélünk, amikor egy tehetségkutatóban produkálják…..
A hozzánk eljutott dokumentum alapján megírtuk, hogy a Kállay-Saunders Band képviselői (kiadófőnök, menedzser és az egyik tag a zenekarból) megegyezett A Dalt gyártó Apropó Médiával arról, hogy a cég nem követett el hibát az élő műsorban. A dokumentum szerint Kállay rendesen, C mollban hallotta a…..
A GQ összeállított egy 15-ös listát, aminek egyik elemét kicseréltük ugyan, de csak a békesség kedvéért, egyébként nem változtattunk rajta. A legvégén szavazhat mindenki, ha valaki úgy érzi, az ő kedvence kimaradt a listából, kommentelje be, és lesz egy másik poszt is.  1.…..
Az NBC nyolcrészes minisorozatban dolgozta fel az ausztrál The Slap, azaz A pofon című sorozatot, ami arról szól, hogy egy családi dzsembori során egy kertben randalírozó kölyköt pofon vágnak - csak éppen nem a szülei, hanem egy vendég, akinek a töke tele lett a kissráccal. És itt…..
Modorosblog Az Anyaszomorító 2014.11.18 22:08:33
Ahogy a Beatles-számokat is fenntartás nélkül szeretjük LP-n, kislemezen, kazettán, CD-n, remasterelve, Love-verzióban, sztereóban, most újra monóban - ugyanúgy szeretjük az Anyaszomorító alakját: nem tudunk eleget beszélni róla. Mert akárhonnan is elemezzük, mindig találunk…..