Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cenzúraregiszter

105 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tíz évig éltem Kecskeméten. Ahová jártam, az iskolába, a színházba, a könyvtárba, azt a város híres szülöttjéről, Katona Józsefről nevezték el. 1960 őszén, elsős gimnazistaként a megyei könyvtárban lapozgattam Az üstökös című regényt, amikor megakadt a szemem azon,…..
A jóhiszemű értelmezés szerint a pártok állami támogatásának megszüntetése a társadalmi szolidaritás elmélyítését, a közös teherviselés szolgálná. De ennek ellentmond, hogy együttesen is csak két-három milliárd forintról van szó, ami jelentéktelen költségvetési…..
 "Ez volt a Híradó, mindjárt jönnek a Marslakók!" (MTV Esti Híradó, 2012. május 17.)2012. május 17-én estefelé az érdeklődő két cikket is olvashatott az Index címlapján. Az egyik arról számolt be, hogy Martonyi János külügyminiszter…..
Cenzúraregiszter Lex Klubrádió 2012.05.15 18:11:00
Orbán Viktor és a Fidesz már régóta így focizik. Előbb megnézik, hová gurult a labda, majd odatolják a kaput, és büszkén közlik, hogy: Gól!!Ez történt a Klubrádióval is. Az Index 2012. május 15-ei beszámolója szerint előző éjszaka az országgyűlés Szabó Csaba fideszes…..
 „Hatalmas érdeklődés övezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) programjait.... Az NMHH kiemelt célja a tudatos médiahasználattal és a biztonságos internetezésselkapcsolatos ismeretek átadása. ... A gyerekek és a játékos kedvű fiatalok belekóstolhattakaz…..
2012. május 10-én arról tudósított más lapok mellett a hvg.hu, hogy – az Alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében – az országgyűlés módosítani készül a médiatörvényt. A testület korábban aránytalanul korlátozónak ítélte a jogszabálynak a…..
2012. május 8-án arról számolt be a hvg.hu, hogy Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a hatályos médiatörvény több pontjának megváltoztatását kérte az Alkotmánybíróságtól. Különösen a Médiatanács tagjainak jelölési és kinevezési módját kifogásolta, mert az…..
2012. május 7-én a stop.hu arról számolt be a birtokába került hangfelvétel alapján, hogy Eger város önkormányzatának Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságának ülésén felmerült egy olyan feketelista ötlete, amely azon művészek nevét tartalmazza, akiket baloldali és…..
2012. május 3-án, a Sajtószabadság Nemzetközi Napján az Origó beszámolója szerint a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete és a Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom képviselői mozgó demonstrációt tartottak, érintve az MTVA, az NMHH és a Magyar…..
2012. május 3-án a Kossuth Rádió Reggeli Krónikája összeállítást sugárzott a Freedom House legújabb jelentéséről, amely leminősítette Magyarországot (lásd az előző napi bejegyzést). A riporter telefonon még május 2-án megkérdezett engem is, ám a telefoninterjút már…..
2012. május 1-én a Freedom House leminősítette a magyarországi sajtószabadság helyzetét: az ország a 2011-es évre 36 pontot kapott (szemben a 2009-re kapott 23 és a 2010-re kapott 30 ponttal), így a „szabad sajtó” (1–30 pont) kategóriából átkerült…..
Azt írja Tamás Gáspár Miklós az Élet és Irodalom 2012. április 27-ei számában, hogy: „A kommerciális tömegkultúra – amelynek a legemberellenesebb, leggyalázatosabb alfaja az olyan »zenei adó«, mint a Class FM és a Neo FM, amely presszókban és…..
 2012. április 30-án az Index (és előző este nagy terjedelemben a Magyar Televízió Híradója) arról számolt be, hogy a HírTV kiderítette: Gyurcsány Ferenc volt kormányfő 1984-ben benyújtott szakdolgozata nagy valószínűséggel sógora azonos című…..
2012. április 29-én arról számolt be a Mandíner Média a nyugat.hu nyomán, hogy Ipkovich György szocialista képviselőt cenzúrázta a Kossuth Rádió: a nyugdíjrendszerről három – egy MSZP-s, egy jobbikos, illetve egy kereszténydemokrata – képviselő részvételével…..
2012. április 27-én a Népszabadság arról tudósított, hogy az Európa Tanács (ET) jelentéstervezete átíratná a magyar médiatörvényt. Változtatna a Médiatanács tagjainak – ma de facto egypárti – kinevezési módján, az új jogszabály elfogadását többpárti…..
2012. április 25-én a Népszabadság Online részleteket közölt abból a pályamunkából, amely a Médiatanács döntése szerint a Klubrádió ellenében megnyerte a 95,3 mHz-es frekvenciára kiírt pályázatot. A pályázati anyagból az derül ki, hogy az Autórádió Kft. elsősorban…..
2012. április 22-én a Szólarádió Facebook csoport Köz, Szolgálat, Média címmel konferenciát tartott az ELTE Múzeum körúti épületében. A konferenciáról ismertetőt közölt egyebek mellett az Emasa és a Népszava. Az előadások szerkesztett formában várhatóan a nyári…..
Míg a március 15-ei tüntetés után a média körüli háborúzás intenzitása csökkent, április második felében egyre több olyan hír látott napvilágot, amely arról tanúskodott, hogy a szólásszabadság szimbolikus és gyakorlati kérdései továbbra is a magyar politika vezető…..
2012. április 21-én az NMHH sajtóközleményt adott ki, amelyben az áll, hogy a médiahatóság a 2012 elején megváltozott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki, „így a mozikban vetített filmeknél is kötelező lett a 12-es, 16-os…..
2012. április 20-án arról számolt be más médiumok mellett a HVG Online, hogy a Magyar Távirati Iroda 128 munkatársa levélben fordult Szalai Annamáriához, az NMHH elnökéhez. Azt írták neki, „az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján úgy véljük, hogy a Magyar…..
2012. április 19-én arról írt a Médiajogfigyelő, hogy az Országgyűlésről szóló törvény tervezete rögzíti azt a gyakorlatot, amely szerint a parlamenti ülésekről csak az erre megbízott társaság közölhet mozgóképeket. Bár a tervezet tárgyilagosságra és objektivitásra…..
E blogban már érveltem úgy, hogy a kormányzat médiapolitikáját a szó lehető legtágabb értelmében kell vizsgálni: nemcsak a sajtóra, a médiára és az internetre vonatkozó intézkedések tartoznak ide, hanem a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, az új alaptörvény, a…..
2012. április 13-án arról adott hírt a Társaság a Szabadságjogokért, hogy a Fővárosi Törvényszék felülbírálta a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi döntését, és hatályon kívül helyezte annak a Meleg Méltóság Menetét tiltó határozatát...
2012. április 11-én arról tudósított a Szombat, hogy a Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője által tett feljelentés nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség közösség elleni izgatás gyanújával nyomoz Baráth Zsolt jobbikos képviselő parlamenti…..
Még 2012. április 10-én a Jobbik módosító indítványt nyújtott be. Az alaptörvény IX. cikkelyét az alábbi szöveggel kívánták kiegészíteni: „Tilos a sajtószabadsággal visszaélni. A sajtószabadsággal visszaélésnek minősül különösen a többségi társadalom…..