Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kisfröccs

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Művelt Alkoholista Tokajbú 2010.09.24 06:00:00
Pontosan egy héttel ezelőtt adott hírt Demeter Endre Borbandi néven futó blogjában arról, hogy Mádon a hegyközségi elnökválasztást meghekkelték. Miután Mád a lemagasabb minőség mellett elkötelezett Mádi Kör és Szepsy István révén Tokaj egyik bástyája, elszomorító és…..
kisfröccs 2010.09.24 15:14:24
A Hegyközség a törvény szerint önkormányzati testület, nevezett villányi kitűnőség pedig egy állami albizottság vezetője. A helyi Hegyközség fölött ellenőrzési joga csak területi, végső soron pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának van, és annak jelenlegi vezetése sem tartozik a leányi álmok közé.Persze ha bűncselekmény történt a közgyűlésen, akkor illetékes az ügyészség és a bíróság is.
Ennek a testületnek kellett volna már évekkel ezelőtt kezdeményezni azt, hogy a Hegyközségek ne gazdagodhassanak a leadott, eladott szőlő vagy must után. Ma a tagnak fizetni kell a terület alapján egy kisebb összeget, meg az eladott szőlő után is, egy nagyobbat. A Hegyközség így nem a terméskorlátozásban, aminőségi termelésben érdekelt, hanem abban, hogy minél több teremjen egy hektáron, mert az növeli a bevételét.
A kulcs persze abban áll, hogy milyen a borászok érdekrendszere, ki kivel mutyizik kicsit a rendesek közül is, ki miért ne szól, hogy ne fájjon a feje.
És van egy napi gazemberség is! Mádi ismerősöm felháborodottan taglalta nekem a Hegyközségi botrányt, szigorúan erkölcsi alapon. Ő kistermelő, úgy kétezer négyszögölön.Előtte pár nappal még arra kért, hogy beszéljek már az érdekében a Kerházas főnökkel,hogy vegyék át tőle az idei termést, mert nem veszik.Hogy miért? Pár éve szerződése volt a Kerházzal, az egész termésére, de két éve jött egy keceli ember, aki többet ígért kilónként, mint ami a szerződésben volt, így neki adta oda. Ez a mocsok Kerház meg azóta is betartja azt, amit a szerződésben az én gazduram is aláírt.Hát így élünk!
Az Index terjedelmes cikkben foglalkozik a tavaly augusztusban elhunyt Kiss László utódjának kiválasztása körüli politikai manőverekkel. A vezérigazgatói posztra kiírt pályázat zárószakaszához érkezik: hétfőn hallgatják meg a húsz jelöltet. Az Index értesülései szerint a…..
kisfröccs 2009.03.09 15:12:26
Pedig most lenne esély arra, hogy az állam végre azt tegye Hegyalján, amit régen tennie kellene. Nem bort kéne készítenie, nem a felvásálási árak manipulálásával kellene szavazatokat vásárolnia, hanem végre az egész ottani borkultúrát szolgálhatná. A most is állami kézben lévő Szarvas-ból, a Kutatóból, a fajtagyűjteményből,a Szegi-pincéből össze lehetne gyúrni egy remek állami mintabirtokot, amely nem profit orietált. Hozzá lehetne csapni a múzeális pincét, és új szölészeti- és borászati eljárásokatlehetne kikísérletezni, fajtákat szelektálni, vírusmentes oltványt készíteni, új alanyokkal kísérletezni, és főleg oktatni is lehetne. Már ha ehhez rendelnék a ma halódó szakmai képzést is, amelynek romjai még megvannak a sátoraljaújhelyi szakközépiskolában, jó tanárokkal, pincével, néhány diákkal.
Eredetileg ugyanis ez így volt kitalálva: 1871-ben alapítottak egy vincellériskolát Tarcalon (ennek az épületében van most a Dégenfeld) volt hozzá egy kísérlei állomás, egy fajtagyűjtemény, pince, kicsi birtok. Az állam tudást termelt ott, oktatott, a privát birtokok meg fizettek a szolgáltatásokért. Ami ezen felül van ma a Kerházban, azt el kellene adni. Minden mást tud a piac, ezt pedig senki nem tudná olyan jól, mint az állam. Trentóban még ma is működik a teljes vertikum, remekül. Ma már főiskolával, laborral, minősítő állomással, pincével, minta ültetvényekkel. Ugyan abban az évben, 1871-ben alapították azt is, csak ott vigyáztak rá, nem úgy mint mi.
Lehet, hogy látszólag nem kapcsolódik a borhoz a téma, de mégis… Sajnos várható volt a döntés, de talán mégis reménykedtünk benne, hogy valahol van még józan ész. Véletlenül sem a szerencsieket szeretném bántani. Nyilván ha egyesével vesszük számba azokat az embereket,…..
kisfröccs 2008.12.19 18:37:12
Tokaj-hegyalja az elmúlt századokban sem tudott megélni csak a borból. Jó, ha a mindenkori népesség 20-25 százalékát eltartotta ez az ágazat. A többiek az erdőben dolgoztak, állatot tenyésztettek, egyéb mezőgazdasági munkákat végeztek, vagy iparból, kereskedelemből, bányászatból, szolgáltatásból éltek. Tessék megnézni a XVIII-XIX. századi összeírásokat, és kiderül belőlük, hogy a hegyaljai bortermelő mezővárosok határának nagyobb része szántóföl, rét, legelő, vagy erdő volt, és csak töredék hányadukon termeltek szőlőt. Így volt ez a legutóbbi átkosban is. Az ottani emberek jelentős többsége Miskolcra járt be dolgozni a nehéziparba, bányákba, építőiparba, vagy a helyi ipari telephelyeken(Május 1. Ruhagyár, Csepel Kerékpár, ELZET, újhelyi Dohánygyár stb.) kapott munkát. Az borsodi iparvidék megsemmisült, oda már nem lehet bejárni, a helyi üzemeket bezárták, ami megmarad, az csak vegetál, a szoláltatások kókadoznak, és ott marad egy hatalmas tömeg képzettség, és munka nélkül. Sokan közülük, nagyon nem csak a cigányok!, hosszú évek óta nem dolgoznak, nem kevesen vannak olyanok, akik már nem is tudnak, nem akarnak. Valamit viszont kezdeni kellene velük a segélyezésen túl is. Munkahely viszont tényleg nincs, sehol a környéken. Attól sem lesz, hogy a segélyt közmunkához kötik.
De nem lesz a szalmaerőműtől sem! Az erőmű építői maguk mondják, hogy összesen talán 35 embert fognak foglalkoztatni. Dániában, hasonló erőműben a teljes létszám 24 fő. Biztos vagyok abban, hogy Tállyán, Mádon, Tarcalon nem túl sok munkanélküli erőműszerelő, energetikus, főenergetikus, erőmű igazgató van. Ezekre az állásokra majd hoznak máshonnan embereket. Marad néhány segédmunkás és biztonsági őr, aki majd a környékről kerül ki. A buli az önkormányzatnak jó, mert az erőmő sok adót fizet, ebből lehet finanszírozni a további segélyeket és az önkormányzatot magát. És persze jó azoknak, akiktől Hujber úr megvette a telket.
Az csak egy ócska trükk, hogy itt most a bortermelés, konkrétabban a kisebbségben lévő borász társadalom, áll szemben a megélhetést hozó ipari fejlesztésekkel. Ez az a demagógia, amivel az egyébként joggal elkeseredett, régen munkanélkül élő hegyaljai embereket szembe lehet fordítani az erőmű ellenzőivel. Senki nem igérte a tállyai polgármesternek, hogy a világörökség megoldja a térség foglalkoztatási gondjait. Azt viszont igéri most is, hogy kellő gondolkodás árán ad lehetőségeket a fejlesztésre, ad hátszelet az idegenforgalomnak, az infrastruktúra építésének. Persze azzal a mentalitással, hogy úgy sem lesz ebből semmi, meg abból sem, ami tapasztalatom szerint ottan felé uralkodik, nem is lesz semmi.
Az elmúlt tíz évben hatalmasat fejlődött Hegyalján az infratruktúra. Csak nem lehet egy dolgozni is akaró pincért, egy képzett szakácsot találni, csak szobasszonyt is Miskolcról kell hozni az új szállodába, mert a helybéli nem ér rá, ha mégis, képtelen megtanulni, miként kellene a hotelben beágyazni, ha megtanulta, nem ért vele egyet. Ha a járatlan utazó elmegy oda bort kóstolni, vagy a pille palackos szemetet találja, vagy a bezárt pincéket minden hétvégén. Nagy nevű ottani pincészet méltán tisztelt vezetője mondta nekem két éve, hogy olyan nagy tömeg lesz a pünkösdi nyitott pincék hétévégéjén, hogy ikább ki sem nyit. Akkor miről beszélünk?
Hegyalja nem fog megélni soha sem csak a borból! Viszont néküle sem. Erre épülhet idegenforgalom, helyi élelmiszer termékek előállítása, értékesítése, és igen is, az ezekkel összegyeztethető, a környzezetet kímélő ipar, és vszolgáltatás. Ha valaki egyiket a másik fölé emeli, elszúrja az egészet.
Az amúgy ártalmatlan erőműről néhány adat: éves tüzelőanyag igény 265 000 tonna, és ezt a meglévő szük, kétsávos utakon akarják odaszállítani, kamionokra rakva. Hivatalos számítás szerint ez évi 20-22 000 kamion, és mind átmegy lakott területeken is. Ugyan ezeken az utakon szállítják majd el a keletkező salakot. Ezen kivül ez az erőmű kibocsát évente 12.96 tonna port, 130,46 tonna szénmonoxidot, 195,55 tonna különféle nitrogén-oxidot, 97,63 tonna kén-dioxidot és trioxidot,19,58 tonna különféle kloridot, 6,62 tonna fluor vegyületet, és 0,26 tonnha nehézfémet. Ez utóbbiak egészségügyi határértékét mikro -milligramokban szokták megadni, felhalmozódnak a talajban, a növényekben, viszont soha sem bomlanak le. Az adatok forrása az az Engedély, amelyet az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet adott ki, és amely jóvá hagyta az erőmű felépítését. Azt, hogy a kibocsátott káros anyagok hol csapódnak le, az erőműtől hány kilóméterre száll a por, a nehézfém, és ott milyen hatást vált ki, ebben az anyagban senki sem vizsgálta. " Az erőmű közepes sótartalmű hulladékvizei... a salaknedvesítésre kerül( sic!) felhasználásra, a fennmaradó mennyiség a szennyvíz csatornába kerül" - áll az Engedélyben. Mekkora ez a mennyiség, mit jelent az, hogy közepes sótartalom, milyen hatást fejt ki a csatornában, illetve a csatorna vizét befogadó Szerencs patakban? - nos erről nem esik szó.
A Kulturális Örökségvédelmi Hívatal megállapítja, hogy az erőmű telkén nincsenek veszélyeztetett régészeti emlékek, de arról, hogy ez a cucc a Világörökség részét képező övezet védőzónájában épül fel, hogy körülötte ott van egy kultúrtáj, erről nem mond egy árva szót sem.
Ennyit a veszélytelen erőműről, meg a kártékony Világörökségről!
kisfröccs 2008.12.19 19:50:40
Malbec!
Hujber úr bepróbálkozott előbb Miskolcon, de onnan elhajtották azzal, hogy a város levegője több szennyezést már nem bir el. Innen ment Szerencsre, amelynek levegője ezek szerint még elbír egy kevés szennyeződést. Szerencset részben azért választotta, mert ott van olyan betáplálási pont az országos villamoshálózatban, amely további ráfordítások nélkül képes fogadni az erőmű által termelt áramot, és ott talált egy baráti önkormányzatot, amely befogadta. Talán emlékszel arra is, hogy Hujber úr a barátságot úgy mélyítette el, hogy némi baksisért bevette cége igazgatóságába, és felügyelő bizottságába Szerencs város főjegyzőjét, és az építési osztály vezetőjét, annak ellenére, hogy ezt a törvények taxatíve tiltják. A város derék polgármesterasszonya erre azt a magyarázatot találta adni, hogy a főjegyző úr biztosan elfelejtette a törvényi tiltást. Na, ne!
Az építési osztály vezetője egyébként azóta előzetes letartóztatásban van, mert államilag támogatott, szociális lakások engedélyeivel manipulált, hogy érthetőbb legyen, az uzsorásokat szolgálta ki.
Ilyen erőművet akkor kellene építeni, ha kiszámolná valaki, hogy a szalma, és egyéb hulladék elégetésével megtermelt energia több, mint a fűtőanyag szállítására felhasznált gázolaj energia tartalma + az erőmű üzemi vesztesége + az összes egyéb, a működtetéshez felhasznált energia. Ha ez az egyenleg negatív, akkor itt nincs semmi másról szó, mint az Eu. és a magyar kormány bioenergetikai támogatásainak leszívásáról. Az esélyeket lehet javítani azzal, hogy a tüzelőanyagot nem száz-százötven kilóméterről szállítjuk, mint Szerencsen, hanem ott használjuk fel azokat, ahol ezek a hulladékok létrejöttek. Szerencs nem ez a hely.
Abban meg nagyon egyetértünk, hogy itt messze nem csak borászat vers. erőmű problémáról van szó, hanem a komplett magyar bordélyház összes gondja sűrüsödik össze. Ettől persze még nem kell erőművet építeni a tokaji bortermő terület tövébe.
kisfröccs 2008.12.23 12:23:17
Kaptam tegnap egy levelet Komlóskáról, Köteles László polgármestertől. Ez a Komlóska ott van a bortermelő Hegyalja szélén, Tolcsvától följebb, Erdőhorvátitól kicsit jobbra, és gyönyörű, rendezett. Mindig szegény falu volt, csak eljárni lehetett dolgozni, vagy az erdőre, esetleg meszet égetni. Ennek a polgármstere az a fickó, aki beperelte a Magyar Postát, mert az bezárta a faluban a hivatalát. Megynyerte a pereket, és ma újra van posta Komlóskán. Most azt találta ki, hogy Komlóska offshor -falu lesz. Összeállt a Vállakozók Szövetségével, és felhívást küldött egy csomó cégnek, akiket meghívott Komlóskára. A faluban nincs iparűzési adó, így azt javasolja, hogy jelentsék be oda a céget, vagy nyissanak telephelyet, így a vállalatok megtakarítanak egy rakás pénzt, de jól jár Komlóska is, mert a gépjármű adó, meg néhány kisebb, kötelező fizetni való hozzá folyik be. A cégek ottani letelepedéséhez a falu nagyon olcsó telket, bérirodát, és adminisztrációs könnyítéseket ad.Különösen jó ajánlatot dolgoztak ki a szállítmányozási cégeknek.
Így is lehet, csak gondolkodni kell! Aki egyébként borozni megy arra a vidékre, menjen el Komlóskára! Gyönyörű, rendezett, minden íntézménye felújítva, szép és olcsó panzió, étteremmel, és meseszép a környék. Aki a gyalogtúrákat szereti, jobbat nem találhat magának. Én viszont útálok gyalogolni, de nagyon drukkolok Köteles Lászlónak. Kellene néhány ilyen polgármester a hegyaljai településekre is, és kevesebb lenne sírás, de több az eredmény.