Regisztráció Blogot indítok
Adatok
baloghmark

34 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A választási eredmények tükrében összeszedtünk, mik is az ellenzéki pártok bűnei, ami miatt 2022-ben is jó eséllyel a Fidesz-KDNP koalíció fog kormányt alakítani. 1. A beismerő összefogás 2014-ben és idén is az összefogás volt az a sokat hallhatott taktika, amit az ellenzék hangoztatott. Azonban…..
Fővárosi (és országos) listás adatok, részvétel, átszavazások. A fókuszban Budapest. Most már több mint 5 hete túl vagyunk a 2018-as országgyűlési választásokon. Az egyéni eredményekkel, illetve az ellenzéki pártok jelöltjeinek eredményeivel sokat foglalkoztak, mind a különböző intézetek elemzői,…..
baloghmark 2018.05.17 15:06:36
@Zsuzsa Szecsenyi: sajnálatos, hogy egyesek nem tudják magukat egy bukott összefogásos hablatyon túltenni magukat. Sok sikert Zsuzsanna ahhoz, hogy 2022-ben újra összefogást kiabáljanak majd és kéthamrmadot hozzanak az országnak!
  Hogyan segíti az LMP és a Momentum a Fideszt abban, hogy megnyerje a 2018-as választásokat. Lassan mondom, hogy értsd. De fontos, hogy tényleg értsd! Ha a választásokon a 106 választókörzetben a Fidesznek nem 1 darab ellenzéki kihívója van, akkor a Fidesz megnyerte a körzetet! Pont. Mondat…..
A hétvége és a hétfő délelőtti történések után, amikor Botka László visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, egy fontos dolgot vehettünk észre, a baloldal kezd visszatérni az alapértékeihez. Persze szükséges tisztázni, hogy baloldal alatt nem a kommunistákat, a…..
A parlament.hu tele van érdekes dokumentumokkal, melyből álljon most itt egy gyöngyszem. Dr. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke kérdést intézett Balogh Zoltánnak az emberi erőforrás miniszterének, melyben az után érdeklődött milyen típusú CT és MRI készülékek vannak, azokat…..
Miközben a Kormány folyamatosan azt szajkózza, hogy meg kell védeni a határainkat, és ezzel együtt megvédik a magyar kultúrát és nyelvet, a szájtépésen keresztül semmit nem tesz. 2017. januárjában látott először napvilágot az ukrán oktatási törvény, ami gyakorlatilag…..
Több közvéleménykutatás igazolta már, hogy a fiatalok körében két igen népszerű párt van. Az egyik a Jobbik, közel 20%-al, a másik az LMP, melyet nagyjából 14 százalékos népszerűségen áll. De ha valóban olyan magas a két párt támogatottsága, miért nem nő a…..
Állítsuk meg Moszkvát! elnevezéssel demonstrációt tartottak 2017. április 24-én az Orosz Nagykövetség közelében. A demonstráción többek között felszólalt Lányi András, Szentesi Éva és Puzsér Róbert. A tömeg az Orosz Nagykövetség elől a Lendvay utcában található Fidesz székházhoz vonult, ahol a…..
A tegnapi napon demonstrációt tartottak Szegeden, melyben tiltakoztak a Neptun bevezetése ellen, melyet közbeszerzésen a jelenlegi ETR kizárásával bruttó 954 millió forintért vezetnek be. Erről korábban itt írtunk..
Az ország szinte egyetemén már a Neptun rendszer került bevezetésre, a következő átállás Szegeden lesz, azonban érdemes ennek az ügynek kapcsán is jobban elmélyedni...
Mint korábban beszámoltunk, Pilisszántón az ELMŰ egy transzformátorállomást kívánt felépíteni, azonban a helyi lakosok ezt nem szerették volna, így lakossági fórumon tiltakoztak, mire a polgármester helyi népszavazás kiírását kezdeményezte. A népszavazásról azóta…..
Az elmúlt idők tapasztalatiból kiindulva összeszedtük, miről olvashatunk mostanában: 1. A Magyar Kormány kezdeményezi, hogy Budapestet azonnal nevezzék át Salgótarjánná, Salgótajánt pedig Budapestté, így biztosan elmarad az olimpiáról szóló népszavazás...
Demonstrációt tartott a Tanítanék Mozgalom, ugyanis a Kormány nem teljesítette az általuk kitűzött határáig a követeléseiket. A háro követelés az alábbi volt: 1. Balogh Zoltán január 31-ig mondjon le. 2. Független kormányzati szervet az oktatásnak. A jelenlegi államtitkárság nem megfelelő, a…..
A Tanítanék Mozgalom december után február 1-re is tüntetést szervezett, ugyanis követeléseiket nem teljesítette a Kormány. De miért is tüntetnek, mit mutatnak ma a számok és kell-e aggódnunk a jövőt illetően? A korrektség jegyében három évszámot vizsgálunk meg és hasonlítunk össze, mely 1990, a…..
Politikus bárkiből lehet, ez nem végzettség kérdése, azonban érdemes egy pillantást vetni, milyen szerteágazó a képviselők érdeklődési köre. A parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők megannyi végzettséggel rendelkeznek. Ezek közül kerestük ki a legérdekesebb foglalkozásokat. hogy ki mivel is…..
Lakossági fórumot tartottak Pilisszántón a lakosság és a Képviselő-testület között kialakult konfliktusok rendezése érdekében, mely az újonnan épülő trafóállomás miatt alakult ki, amelyről a héten itt írtunk. A terem zsúfolásig megtelt.A Csicsmanczai Tamásné polgármester asszony beszédében elmondta,…..
 2015. július 14-én Pilisszántó Önkormányzatának Képviselő Testülete elvi engedélyt adott ahhoz a beruházáshoz, melyet az ELMŰ valósítana meg és közel 12 000 nm területen egy transzformátorállomást építene. Az ehhez szükséges területet a polgármester 2016. májusában 65 millió forintért pályázatot…..
A hideg ellenére is több százan összegyűltek a Kossuth téren, ahol az 5 éves oktatás törvény elfogadásának évfordulója, valamint a december 6-án nyilvánosságra hozott PISA eredmények miatt tartottak demonstrációt tanárok és diákok. A felszólalók között volt Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalom egyik…..
Hétfő este egy nem mindennapi program zajlott Budapesten. A hideg ellenére is megtelt a Budai és a Pesti rakpart is, nagyjából ezer fő kísérhette útjára azt az oroszlánt, mely Budapest címerállatát volt hivatott megeleveníteni...
Nem kevés csúszással, de azt lehetett hinni, befejeződött a Budapest - Esztergom vasútvonal felújítása. Azonban a beruházás óta sokkal több probléma lép fel és a szolgáltatás minősége rendkívüli mértékben csökkent. Az utasok és a MÁV közötti levelezés és panasztétel gyakorlatilag mindennapossá…..
Múlt hét pénteken a Lokál című napilap egy érdekes cikket tett közzé, melynek lényege, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke meleg. Az önmagában rendkívül szomorú és elkeserítő, hogy napjainkban a homoszexualitás azt jelenheti, hogy valaki rossz ember, vagy annak próbálják beállítani. De most a lényeg…..
Áder János 2015-ben bejelentette, hogy a Köztársasági Elnök Hivatalban létrehoz egy Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságot, amely minden bizonnyal azt a célt szolgálja, hogy nagyobb eséllyel indulhasson az ENSZ főtitkári posztjáért. Bár a létrehozott hivatal munkájáról sok dolgot nem tudunk,…..
Mutyizás, sikkasztás, félkarú mellúszás, lopás és megannyi név létezik a közpénzek eltulajdonítására vonatkozólag. Az alábbi rövid sorozatban összeszedjük, milyen lehetőségek vannak közpénzek eltulajdonítására. Mindez természetesen jogilag teljesen lefedve. Utazzon velünk a kiskapuk…..