Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ököl

0 bejegyzést írt és 138 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan nyaggatták apámat, amikor megvette nemrég az iPhone 5S-t, hogy ugyan már, akkor miért nem 6-osat vett, ha már új telefon? Hiszen a 6-os széria mennyivel többet tud és sokkal jobb. Ő pedig egyszerűen csak annyit válaszolt, hogy: „azért, mert ronda.”..
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok…..
             A bal oldali képet IKL-től nyúltam. Az orvosi fizetések saját ill. kollégáim fizetési jegyzékéből származnak, ügyeleti díjat nem tartalmaznak. Az ápolók fizetése még alacsonyabb, kb. 20 év után érik el…..
Teljesen elképesztő rekordot állított fel a norvég NRK2 csatorna azzal, hogy csütörtök estétől 134 órán át közvetíti a Nord-Norge óceánjáró útját a fjordok mentén, és mindezt a norvég lakosság fele, 2,5 millió néző követte, eddig. Képzeljük el ugyanezt mondjuk úgy,…..
Polaris Norvég álom 2010.12.05 15:02:00
Furcsa. Amíg Harstadban voltam, nem álmodtam norvégul, ma éjjel viszont igen. Igazából nem is emlékszem magára az álomra, csak arra, hogy felébredés után ez a mondat volt a fejemben, így, norvégul: Det er vanskelig å huske. Ebben az a paradoxon, hogy a mondat azt jelenti: Nehéz…..
Kedves Kollégák!   Korábban Svédországban dolgozó, ez év őszén immár újra a magyar pszichiátriába is visszatért pszichiáterként szeretnék egy kerekasztalt szervezni a 2011. január 26-28. között megrendezett MPT Vándorgyűlésre, s ehhez támogatásotokat és…..
Ököl 2010.11.19 22:05:09
@szil5: Igen, így volt velünk is! Az előadás közben mondja nekem kollégám, hogy most jött rá, hogy az egyik nemrég elbocsátott beteg valószínű ADHD-s. :)
Tizenegy évesen - miközben osztálytársainkat egyedül az iskoláig se engedték el - egy hétig hármasban sátraztunk a Bükk közepén Majdnem Utolsó Mohikánnal és Egyeneslelkű Mérnökpalántával. A csuda se gondolta volna, hogy mostani (felnőtt)korunkra megváltozunk. Egyeneslelkű…..
Természetesen mindenki azt enged be az udvarába, akit akar - még akkor is, ha az a ház egy irodaház. Viszont előbb közparknak kikiáltani, majd elzavarni azokat, akik egy doboz kólával próbálnak besétálni oda - na az azért csúnya dolog. Először Urbanczyk Tamás riasztott Twitteren,…..
Egy autó porlad az utcán. Egy rom, menne már a kukába, minek foglalja itt a helyet. De múltja van neki, csak még nem tudjuk. Vélemények az azonos című írásunkról...
A mai nap szenzációja, hogy Örebro végre engedélyt kapott a Högskolaverket-től (Felsőoktatási hivatal) hogy orvosképzést indítson. Eddig kétszer utasították el a kérelmüket, mivel nem találták megfelelőnek a feltételeket. Hogy ezek mik voltak, azt csak a Högskolaverket…..
  Hácsé interjúja Meszliner Szabinával már publikálása előtt is klasszikus volt - nem csoda hát, hogy Professor Pizka - régi olvasónk - úgy gondolta, folytatja. A Playmate-ek és szépségversenyzők gyári tartozéka. A szerepe az, hogy a kislányát a lehető legkevesebb…..
  Vasárnap meghalt az apám. Skrabski Árpád. Évek óta beteg volt. Álmodtam már azt, hogy meghalt és nekrológot akartam írni róla, de annyi mindennel foglalkozott, hogy nem tudtam összeszedni.   Nehéz írnom egy ennyire fájdalmas és személyes témáról, de az…..
Az "Oltassak vagy ne oltassak?" kérdést gondolom ti is feltettétek magatoknak párszor az elmúlt hetekben. Én végül arra jutottam, beadatom magamnak az újinfluenza elleni védőoltást, biztos ami biztos alapon. El is mentem ma a háziorvosomhoz, akinek mondtam mit akarok, majd…..
Ököl 2009.11.08 12:33:20
@oázis: simán beadhatja, de úgy is dönthet, hogy nem vállalja, nem adja be. Ezt nincs jogunk felülbírálni, de jogunk van elmenni egy másik orvoshoz, aki dönthet másként.
Orvosként zavar, hogy a kollégát pancsernek, butának, felelőtlennek kiáltották ki laikusok. Nem ismerjük a döntés összes körülményét, s nem látunk a jövőbe sem. A döntés az orvosé. Pont.
Ököl 2009.11.08 19:10:51
@fájni fog: az origo is tudhatná a törvényt, de így elferdítve sokkal hírértékűbb. Valószínű az ÁNTSZ is tudja, hogy az oltóorvosnak döntési jogköre van az 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet alapján /Horn kormány/
Azt s tudják, hogy 2007-ben kikerült a finanszírozott ellátások közül a nem kötelező influenza oltás /Dr. Horváth Ágnes műve/
de a médiának kiállva mégis mást mondanak. Ez van, jogállam.
Az orvos dönt az olthatóságról, pláne nem kötelező oltásnál, amit nem finanszíroznak, amire elvileg szerződést kéne ezért kötni, számlát adni róla... Akkora jogi katyvasz van ezen oltás körül, hogy az hihetetlen.

Én nem tudom másként értelmezni. Az ORVOS DÖNT az elvégezhetőségről.
Semmiféle lelkiismereti okról nem beszéltem. /Jenner óta tudjuk, hogy a vakcináció bizonyítottan jó, ezért vannak kötelező védőoltások/ Itt szigorúan szakmai mérlegelésről van szó. Aki mást állít, bizonyítania kell. Az orvos nyílván dokumentálta, mit miért döntött.
Ököl 2009.11.08 19:19:31
@oázis: "itt betegségmegelőzésről van szó, mind egyéni mind csoportos vonatkozásban."
Ha így van, jöttek volna bizonyítékokkal (Evidence based medicine), csinálhattak volna egy szigorú szakmai protokollt,(ami megvéd a peres ügyekben), sőt akár KÖTELEZŐVÉ is tehették volna.

Ezt egyiket sem tették, ez bennem kételkedést hozott elő a veszély nagyságát illetően.

Nem vagyok hülye, egy spanyolnátha szerű járvány óriási veszély lenne, de egy ilyen jogi helyzetben, egyedileg kell mérllegelni, mindent lepapírozni, mert különben az orvos kerülhet nehéz helyzetekbe.
Persze szemét orvosok, de te mit tennél? A te szakmádban is vannak feleősséggel kapcsolatos dolgok nem?

Ki akar 6 évig pereskedni egy szuri miatt? Ki lenne a háziorvos helyében? Népszabadság 2001.10.10
nol.hu/archivum/archiv-32915
  6 milliárd forint. Körülbelül ennyi közpénzből vásárol 6 millió ampulla H1N1 vakcinát az EÜ kormányzat.   A tárca 4 millió ampulla átvételére kötött szerződést  az Omninvesttel, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet pedig további 2…..
Ököl 2009.11.04 20:32:34
Ököl 2009.11.04 20:43:23
@promontor: nem kötelező, mert drága lenne?
nem kötelező mert a betegség nem veszélyes?

Ezek oltásellenes szavak!
Ököl 2009.11.04 20:44:01
:)
  Mi azt jól tudjuk, hogy Bartus Lászlón (vigyázat, veszélyes: a Hócipőbe is ír!), a sokszor megénekelt árokásón viccelődni olyan, mint nevetni azon, ahogy a Keresd a nőt! című örökbecsűben Matt Dillon lefejeli a fogyatékosokat amerikai foci közben.…..
Ököl 2009.10.20 18:37:44
Nyáron amikor megtudtam, hogy Leonard Cohen Pesten fog koncertezni, azonnal tudtam, hogy repülök haza. Mondanán, hogy nekem ő a "NAGY Ő" de sajnos ezt a kifejezést eléggé lejáratták bizonyos kereskedelmi csatornák, de tulajdonképpen ez nem is fontos most. Szombaton Wizzair-re…..
A tegnapi nagy zuglói izlésvitában kommentelte oda Ököl, a dr-oid bloggere a következőket: T. Urbanisták! Ezt az épületet nap mint nap láttam az 1-es villamosból. Mindig filóztam, vajon szívesen laknék-e benne. Tudtok valami közelebbit erről? Én csak varjúvárként hívom.…..
Föladhattam volna rejtvénynek is ezt a képet, én ugyanis egész biztos nem jöttem volna rá, hogy Budapesten járunk. Egy kedves olvasónk szerint ez Zugló (s talán Budapest) két legrondább épületének egyike. A másikra - legalábbis így Norc.hu-s fotó alapján - nem tudok annyira…..
Ököl 2009.08.31 15:33:02
Ököl 2009.08.31 15:33:59
Ököl 2009.08.31 16:21:31
@Pilgram: nem gondolnám én sem vészesnek, de mindenesetre a környezetétől elüt. Milyen lehetett 60 éve az a környék? Akkor egymagában állt az a ház? A panoramio-s feltöltő is egy kérdőjelet írt címnek.
Többszörösen "híres" falu: Itt nyert Nyakó Pisti 2006-ban 99%-kal, és Csenyéte a legszegényebb falu az országban. Az Index már tavaly is forgatott Csenyétén, aztán az RTL "Házon kívül" műsora vette fel rejtett kamerával a segélyosztást, majd megint a…..
Ököl 2009.08.08 20:41:00
Itt többen kifejtették: másfél órát utaznak, korán kelnek, erőfeszítéseket tesznek a munkáért, szüleiktől is hasonló erőfeszítéseket láttak. Pont a család, a közeg, a jó példák a legjelentősebb hajtóerő! Biztsan mondhatom, szüleimnek köszönhetek én is mindent!
Ezek a szegény falusi cigányemberek külső segítség nélkül nem fognak kimozdulni ebből a helyzetből. Nem ebben nőttek fel. Ha elkezdene valamelyik veteményezni, másnapra tönkretennék a többiek. Vajon mondhatná a 14 éves csajszi a 17 éves barátjának, hogy ő inkább suliba jár, nem szülne még? Nem hinném.
Bármennyire is dühítő, azzal nem oldunk meg semmit, ha csak az orruk alá dörgöljük, hogy miért lett nyúlpaprikás, a tenyésznyúlból és főttkrumpli a vetőburgonyából!
Néztem a videót, én megsajnáltam őket, ezeket a kőhajigáló gyerekeket. Basszus. Óriási a politika felelőssége, és ebből a felelősségből 60% az MSZP-SZDSZ-é minimum (5 ciklusból 3 az övék)
Néha azt gondolom, mint Afrikában, ide is misszionáriusok kellenének. Pedig ennyire nem is lenne nehéz a feladat!
A reakcio.blog.hu-n olvastam egy nagyo jó gondolatot az egyik bloggertől. Hogyugyanis:
Sokkal egyszerűbb dolgunk lenne, mármint többségi társadalomnak a cigányokkal, mint mondjuk nyugat eu-nak a bevándorló muzulmánokkal.
A cigányok több száz éve velünk élnek, magyarul beszélnek, többségében katolikusok, reformátusok!
De tényleg, oldjuk már meg /oldák meg a politikusaink/ ezt a kérdést gyorsan és okosan!
Olasz fórum A Kávéscsésze 2009.08.09 16:00:00
A borospoharaknak – fehérboroknak külön, vöröseknek külön – immár elfogadott, jól megszokott alakjuk van. Nem hivatásosak és hivatásosak ott szédítik a bort forgatva a szép üvegformákban, hogy illatuk úgy legyen szagolható, ahogy az illik.Ő lenne az ideálisÚgy…..
FérjBlog Légy önző! 2009.07.18 08:44:00
De úgy igazán önző, mert az önzés képes kompromisszumokra, az önzés jót akar, az önzés nem fél tenni érte. Az a fajta önzésnek nevezett önmegvalósítási szarság, amiről több helyen is szenvelegnek, valójában az énkeresés, a szabadságvágy csapdája. Nem önző és nem…..
Ököl 2009.07.18 10:39:48
Egy nem left-es de ezzel ellentett fejes egyszer meglebegtette; ezeknek leken egyet. De nem kent le, ellenben veresek rekesztettek be e szervezetet. Egyletnek ez persze nem tetszett, eszeveszetten ellenkeznek. Weekenden rengetegen egy helyre sereglettek, s rend emberekkel megverekedtek. Engels ex…..
Ököl 2009.07.06 18:29:41
@Boxzsak: de nem vertek meg egyet sem! Erre neten jelet nem leltem.
Szervezetten rettenetet keltettek.
Jelezve: Egyes emberek csentek s verekedtek keleten, s ezek ezt jellegzetes tettnek neveztek! Egyes embereket helyben menettel rettentettek.
Olyat láttam az MTV két kitűnő műsora közötti reklámszünetben, amit nem akartam elhinni. A Magyar Televízió nagyjából 20 másodperces reklámspotban népszerűsíti a XXI. század legúja, leghasználhatóbb, minden igényt kielégítő szolgáltatását: a TELETEXTET!Nos ezen…..