Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cirpi

0 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rengeteg olyan technológiát ismerünk a világon, melynek fejlesztése és alkalmazása sok szálon összefügg a katonai és polgári területekkel. A légirégészetben használt eszközökre, lehetőségekre ez teljesen igaz, sőt a módszertan gyökereit is a szoros összefonódásban…..
A római határvédelmi rendszer magyarországi szakaszának világörökségi nevezési programja során jutottam el az almásfüzitői római katonai tábor, Azaum feldolgozásához. Szegény tábor története rémmesébe illő, de a hideg veríték sajnos nem csak az eltávozott római…..
Cirpi 2011.01.28 20:56:49
@aeidennis: Gondolom nem kell magyarázni, hogy egyetértek. Jogszabályi védettsége van, bár nem túlzottan régóta. Úgy tűnik, az árvizeket jól tűri, a bolygatókat kevésbé.
Aki az elmúlt pár évben Szombathelyen járva meg szerette volna nézni a híres-nevezetes római kori Iseumot, az csalódott. A szentély hosszú ideje nem látogatható, kezdetben egy régészeti ásatás, majd egy jelenleg is zajló építkezés miatt. Az elmúlt években eltűnt a…..
Információink szerint a mai nappal felmentették Mezős Tamást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét. Mezős 2007 júniusa óta állt a Hivatal élén, vezetését számos botrányos ügy kísérte, amelyek közül a Budai Vár falának bontásával, a téli, normális…..
Cirpi 2010.07.22 13:11:38
@Tajfel:

Nem tartottam kizártnak a tévedést, de mégis:
Az építészfórumon olvastam, hogy 2004-ben már volt engedély, és, hogy a kivitelezési munka 2007. elején kezdődött. Ettől maga az ominózus alap vagy faldarab elbontása valóban 2008-ban volt. Lehet, hogy rosszul látom, de ez azért nem volt annyira váratlan. (Ha egyszer megtudhatnám, hogy mi a búbánat mellette az a "kavicsbemutatóhely", annak nagyon tudnék örülni.)
Ha valaki rossz időpontra kéri meg az engedélyt akkor nem az a hibás, aki arra az időpontra megadja, kivéve persze, hogyha a jogszabály azt írja elő, hogy dec. és febr. között ásatás nem végezhető. Meg különben is a körülmények, az utasítások és a józan ész nem járnak mindig (?) együtt.
Szatírokról hallva az emberek többsége alighanem egyből sötét parkokban magányos nőket molesztáló férfiakra gondol. Pedig a szatírok eredetileg jókedvű, mulatozó, nimfákat hajkurászó erdei lények volt a görög-római mitológiában, félig állat, félig emberi testtel. Igaz, a…..
Egy gyönyörű, középső bronzkori ékszerkollekció került elő idén ősszel Dabas közelében, egy szántóföldön. Az apró edényben rejtőző tárgyakat Greman István, a környéket rendszeresen járó, történelem és hadtörténet iránt érdeklődő régiségbúvár találta…..
Cirpi 2009.12.23 09:09:34
@Gremi:
Gatulálok én is.
Lehet az lenne a válsz: az iskola nem tudja biztosítani az őrzést, a megfelelő körülményeket, a szállítást. De a múzeumi raktárak vagy udvarok helyett, másolatokat megérdemelne a lelőhely települése, akár a helytörténeti gyűjteménye, akár az iskolája. Azért van elképzelésem, mit szólnának a nagy múzeumunkban, mikor beállítanék, hogy kérnénk az iskolába másolatokat az 1880-ban ajándékozott bronztárgyakból. Pedig ez is a köz művelődésének része.
Mindenkinek nagyon boldog és szép Karácsonyt; a jövő esztendőre pedig sok-sok eredményes feltárást, különleges és nem annyira különleges leleteket, és hasonlóan az idei évhez nagyon jó cikkeket kívánok ! Cirpi, a limes mentéről.
A Százhalombatta-Földvár bronzkori telep egyike annak a 30 erődített középső bronzkori (Vatya-kultúra) településnek, amelyek a Duna mentén, a Mezőföldön es a Duna-Tisza közén találhatóak. A 1960-as és 80-as években már folyt feltárás a lelőhelyen, akkor a település…..
"Látogasson el hozzánk!" - olvaható a Magyar Nemzeti Múzeum bronzkori temetkezéseket ábrázoló óriásplakátján a Múzeum körúton.Mindent összevetve a kép és a szöveg nekem, már csak hivatalból is, nagyon tetszik és csak mindenkit bíztatni tudok, hogy tegyen így,…..
Információnk szerint a közelmúltban, mintegy három hónap után a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal végre feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a győri Széchenyi téren történt barbár lelőhelypusztítás miatt. Mint arról oldalunkon a téren dolgozó régészkollégánk blogja…..
Hosszas előkészítés után, nagy várakozással vágtunk bele 2008 februárjában Pécs belvárosának négy nagy tere közül a Kossuth tér teljes területére kiterjedő megelőző régészeti feltárásba. A munkálatokat egy ide tervezett mélygarázs építése tette szükségessé több…..
Cirpi 2009.07.16 08:27:47
@Tóth Zsolt:
Köszönöm a jogszabályokat, nagyjából áttanulmányoztam. Hivatalból nem indítanak eljárást, azt értem, ugyanakkor bárki kezdeményezheti azt, legfeljebb nem terjesztik fel. Nem a mostani állapot miatt aggályoskodom, hanem azért, mert pl. néhány év múlva már új tulajdonos lesz, és kell neki a haszon-négyzetméter, nem köti az ép. eng. Valószínű, hogy nem minden falmaradvány műemlék, de ha egyszer bemutatásra kerül, akkor igazán nem ártana a pillanatnyi eredményt meghosszabbítani.
Bár a Sírásók naplója elsősorban a nagyközönségnek szóló, ismeretterjesztő blog, a visszajelzésekből örömmel látjuk, hogy számos régészkolléga is olvas bennünket. Éppen ezért úgy gondoljuk, hasznos lehet, hogyha a jövőben - ahogy azt már korábban is megtettük -…..
Következzen akkor az odaút után a 2007-es magyar szudáni régészeti expedícióról szóló élménybeszámoló második része egy fotós szemével. Mint minden tisztességes kenyérkereső foglalkozásnak, a hatékony régészeti ásatásnak is az időben történő munkakezdés az egyik…..
2008-ban a Janus Pannonius Múzeum két helyen végzett nagy területre kiterjedő régészeti feltárásokat Pécs történeti belvárosában. Az eredmények jelentősek: az első, most bemutatandó feltárási területen az római építészeti emlékek a hangsúlyosak,  a másik lelőhely…..
„Ha ilyen barátaink vannak, akkor ellenségekre már nincs is szükségünk!” –jutott eszembe a régi mondás, amikor néhány napja azt a hírt hallottam egy ismerősömtől, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogászai egyelőre nem javasolják a feljelentés…..
Cirpi 2009.05.26 23:34:25
@buvarkund:

A károkozás azonban mindenképpen fennáll, akár szándékkal, akár nélküle történt. Abban az esetben, ha a vizsgálat vége az, hogy büncselekmény esetleg nem volt, attól a bírság kiszabása, és a kártérítés iránti igénybejelentés simán mehetne, nem ?
"Trágyatároló az európai hírű neolit lelőhelyen, fölrobbantott római kori maradványok, úttal keresztbe vágott kunhalmok. Ezekhez hasonlítható eset történt nemrég Győrben, ahol a Széchenyi tér háromnegyed részén előzetes régészeti kutatás nélkül markolták ki azokat…..
Cirpi 2009.05.09 22:13:23
@csik jenő:

Azt tudom mondani erre, hogy műemlék esetén a tervező, műszaki ellenőr, akár a műszaki vezető is, műemlékes képzettségű is kell, hogy legyen, nagyjából így történik. Számos példa van arra, hogy speciális szakember, szakcég végzi a munkákat itthon is. Nyilván ez pénz kérdés, és nem gondolom, hogy olaszországi tanulás lehetne a megoldás.
A büntetést én is példásnak tudnám be, akár egy kijelölt kultúrális emlék helyreállításának kötelezésével.
Meglehetősen nagy vitákat váltott ki blogunkon a Listák és rablógödrök című múlt heti bejegyzés. Szerzője arról írt, hogy az új, 2008. december 31.-én kelt 362/2008-as kormányrendelet, amely arra kötelezi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, hogy az összes magyarországi…..
Cirpi 2009.04.26 16:25:22
@Etzilbvrg:
A KÖH-ről szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben még benne szerepel.
Cirpi 2009.05.05 16:00:08
@JCB:

"Nem tehet ajánlatot az, akinek az elmúlt három évben a régészeti megelőző feltárásokon végzett kézi és gépi földmunkából származó nettó árbevétele nem érte el a három évben összesen az 1,5 milliárd forintot"
Ez azért egész jól leszűkíti a jelentkezők sorát.
Győr városának egyik legszebb terét a múlt héten letarolták a földmunkagépek, elpusztítva a város középkori múltjának egy hatalmas szeletét. Tették mindezt térrekonstrukciónak nevezve, közpénzből, a város megbízásából. De foglaljuk össze, röviden, hogy mi történt, az…..
Tavaly ősszel ajánlottuk kedves olvasóink figyelmébe Bíró Szilvia kolléganőnk, a Xántus János Múzeum régészének fantasztikus, képes blogját, amelyben a Győr szívében található Széchenyi tér átépítese előtti feltárások eredményeiről számolt be részletesen. Az elmúlt…..
Telefonon kaptuk az értesítést az Aquincumi Múzeumban kedd délután, hogy a XI. kerületben, a Rupphegy oldalában faragott kőtömbök hevernek egy munkagödörben és az egyiken emberábrázolás is látható. Bár ilyenkor azonnal meglódul az ember fantáziája, de látatlanban elég…..
Bontják a budai vár egyik középkori falát. Ha valaki a Széchényi Könyvtárhoz felvivő lift folyosójáról kitekint, napról napra nyomon követheti, hogyan verik szét légkalapáccsal és vésővel a középkori királyi várunk egyik 8 méter magasan álló főfalának egy szakaszát.…..
Cirpi 2009.03.15 14:29:05
@JCB:
Nem kérdés az oldal, miniszteri tanácsadó. Bizonyára a hozzáértés, tapasztalat ....

@Etzilbvrg:
A luxuslakás terveit hol lehet(ett) látni ?
Az egész nem azért íródott, hogy előkészítsen mégtöbb falbontását ?
Cirpi 2009.03.15 23:04:24
@Etzilbvrg:
Félreértés történt, az utolsó kérdésem a cikkre vonatkozott.
Cirpi 2009.03.29 14:24:54
@obolus:
Ez is egy "szenzáció" , a sóder-kert a háborús épületmaradvány mellett, a leomló várfal. A turisztikai szakemberek azt mondják, mindent el lehet adni, marketing kérdése az egész. Szerintem meg szégyen.