Adatok
muphrid
215 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Volt ma egy párbeszédem, ami pár éve még valahogy úgy zajlott volna, hogy a kapott bántásra védekezésül megpróbálok lelkifurdalást és sajnálatot kelteni (csak hogy maradjon abba), viszont most teljesen asszertíven - önbecsülést gyakorolva - meghúztam a határt. Kedves tudtam lenni és tiszteletteljes…..

Amint egy picit a muszájokról a normális hétköznapi egyéni igények felé fordítom a figyelmem (mmint hogy teszek magamért valamit), azonnal borul a kártyavár mindenhol máshol :D teljes őrület. nekem ez nemmegy...

de hát nem így lett.
Lett helyette káosz.
Mert függő vagyok.
Miért nem bírom néha befogni a számat?
És miért képzelem azt, hogy ugyanazt a filmet nézzük, közben pedig egyikünk hangoskönyvet hallgat...

tuti volt már ilyen cím, meg amúgyse erről szól ez a szám, de tökmindegy.
Volt az a rész, amikor arról volt szó, hogy csak okosan, szépen, de úgy tűnik, hogy nem sikerül a mintán változtatni. Ugyanazt csinálom újra és újra. (sőt, ebben a pillanatban ezt többesszámban is lehetne)
(de augusztusban…..

Napról-napra hangosabb az agyam. Néha kap egy kis dopamint, akkor elhallgat egy kis időre, de ezen kívül kezd egyre elviselhetetlenebb lenni ez a hely (tudod, mint amikor a Pi-ben a csávó egyszercsak fogta a fúrót). Azt hittem, hogy ez pont fordítva lesz majd, de végülis van értelme: amikkel eddig…..

Nem mintha túl akarnám agyalni a dolgokat - na nem mintha rosszul érezném magam vagy ilyesmi -, de hogy elég gyanúsan a junkie agyam szórakozik velem. Mármint jó, nyilván, hiszen ezt hívják létezésnek. De hogy most arról beszélek, amikor ez a kis mocsok zselékupac ott fent rátesz még egy lapáttal,…..

(kár. hogy fél életre tönkretettem magamnak a HS7, de ez most mindegyis)..

De most őszintén, ez miért ILYEN nehéz?? Másoknak tökalap, én meg szívok ezerrel. És ciki és kínos és félreértenek, és nyolcvanszor megbántam már, hogy megpróbáltam kijönni a csigaházamból.
Nope, nem nekem való, nem vagyok társasági lény.
deccólfolksz
(de banyek, ilyen után ki lehet kapcsolni…..

Amikor annyi idős voltam, mint a lány - igaz, én egy osztállyal feljebb jártam már -, baromira sokat írtam. Sőt, meg voltam róla győződve, hogy amit írok, az bazijó. Emlékszem, hogy írtam egy novellát az évszakok változásáról, amit aztán megmutattam a szüleimnek. Iszonyú büszke voltam magamra, és…..

()Szóval az van, hogy számomra ez a barátság dolog mindig egy réjtély volt. Igen, most már tudjuk, hogy miért, viszont azt is tudjuk, hogy totál nem lehetetlen, csak kicsit oda kell figyelni. (ok, értem, hogy ADHD-ban ez kicsit önellentmondó elvárás :D ) Sose értettem, hogy mikor és hogyan történnek…..

Ugyan ritka madár felém az ilyesmi, de néha előre és pontosan eltervezem, hogy egy napom hogyan fog telni, mik azok, amiket el szeretnék érni, és hogyan fogom mindezt kivitelezni - szépen, apró lépésekre lebontva, minden lehetséges körülményt átgondolva, hogy a lehető legkisebb eséllyel kerüljek…..

nem tudom..
..hogy most nagyon sokminden történt, aminek hatására ezer tükörben láttam magamat meg a környezetemet meg a környezetem környezetét, és (ok hogy vannak romok - nyilván, há' mi a töktől ne lennének, két kezem van vaze :D de) évek óta először érzem azt, hogy a man-shape elkezdett…..

(btw tényleg fáj a fejem)
Nem ez az írás következett volna soron, de az események úgy hozták, hogy muszáj írnom erről (és annyira elvesztettem a kognitív képességeimet időközben, hogy háromszor töröltem vissza a muszáj szót és konkrétan gondolkoznom kellett rajta, hogy hogyan kell helyesen írni -…..

Tegnap valami szívbekarmoló videóval indítottam a napot limerencia témakörben. Egy ideje már kerülgetem a témát - szerintem most is inkább csak érintőlegesen nyúlok hozzá. Különös érzés szembesülni azzal, hogy amit az ember egész életében kitüntetett figyelemként aposztrofál, az valójában kóros…..

Üldöz-kísért egy hangulat, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Időben kb általános felső és ősz-tél-tavasz (hó nélkül?), térben kiköltözés után. Valami borzasztó, ragadós, egyedüllét érzés, magány, szomorúság. Fogalmam sincs, hogy pontosan mikor volt ez és azt sem tudom, hogy mi történhetett, ami…..

Bizony, kertipartira hívott el egy pofa, tehát nyilván nyílik a spotify. (pláne hogy egy teljes altatás során nem jutott eszembe pár sor :D nadehogy pont az olivabogyó?! ehh..)
Na hát nem kellett sok, hogy a Fekete-Kovács Kornél 2018-as lemezénél lyukadjak ki.
Ésbaszki viszket az ujjam, de akkor…..

Ha az ember egy darabig eljár valamiféle pszichoterápiára, akaratlanul is ragad némi megfigyelési módszer, nemcsak a kosz.Akárhányszor újra és újra belegondolok, hogy itt a világegyetemben apró összeütköző részecskékből (mármint nagyon sok ilyenből, nem kettő) létrejött az, hogy egy panelházban ülök…..

Na hát ismét egy igen eseménydús időszakon vagyunk túl, éppen most – talán – egy kisebb nyugvópontra érkeztünk. (egy kis dombra lecsücsülünk: csüccs!)
Volt ballagás és elkésés, időben odaérés és sikeres felvételi, előrehozott ikeázás, bravúros pénzbeosztás, sikerélmények a melóban, túlhajtás,…..

A gyermek első osztályos lesz, ennek apropóján - nem biztos, hogy kizárólag ennek apropóján, de van hozzá köze - elkezdtem egy ideje nagyobb hangsúlyt fektetni rá, hogy - legalább külsőleg - elkezdjek úgy kinézni, mint egy felnőtt. (a belső felnőttség-érzésről már rég lemondtam, de majd biztosan…..

Milyen érdekes, hogy amint olyan helyre kezdek el gépelni, ami mások számára beazonosítható, azonnal súlya lesz a szavaknak. (súly-tömeg kérdést most hagyjuk - HABÁÁÁR.. szavakat tudunk felfüggeszteni és alátámasztani is, ráadásul bírnak erővel :) tehát van súlyuk :) ÉÉÉÉÉS valójában a…..

Mostanában egyre intenzívebben keresem a magomat - hogy milyen körülmények következtében, az talán még számomra is rejtély. De hogy amikor egy általam nem kifejezetten kedvelt közszereplő - nem hiszem, hogy egyáltalán van ilyen - által elszavalt Varró Dani vers hatására hirtelen felmereng egy régi…..

Az interneten tömegével terjedő oltásellenes mémek (szöveges képek) egyike annyira kiverte a biztosítékot egy immunológusnál, hogy az internet egyik legnépszerűbb válaszát alkotta meg. Az eredeti poszt angol nyelven született, és annyira jól sikerült, hogy több millióan…..
muphrid
2014.04.04 15:25:07
@aknamunkás: akkor ezek szerint nyilvánvalóan Ön sincs beoltva, ugye? Hiszen vélhetően nem autista - például.

Valószínűleg a napom fénypontja marad, amikor reggel a kollégám megköszönte, hogy hoztam pillanatragasztót, amivel vissza tudjuk majd ragasztani a letört ablakkilincset...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz