Adatok
Szántó T. Gábor
6 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam, sto szasztav gruppi voszemnadszaty ucsenyikov, nyikto nye atszusztvujet.” – rémlik fel bennem harminc évvel ezelőttről a középiskolai oroszórák maradványa, ahogy Moszkvában sétálunk. Sajnos, többre nem emlékszem, erős…..
Az ember azt hiszi, egy Rejtő-regényben jár. Tamás Gáspár Miklós Piszkos Fred szerepét játssza, ha jól emlékszem, Fülig Jimmy értelmezésében... Olyan sommás, egyoldalú állításokat fogalmaz meg Izrael-bírálatában a Népszabadságban, amelyek nem méltók egy magára adó…..
Nagy író volt, egyike a legnagyobb kortárs íróknak. Mellbevágott a halálhíre, mint minden olyan haláleset, mely számunkra fontos/kedves embert ér.Fej-fej mellett versenyzett az utóbbi években a Nobel díjért Philip Roth-tal, akinek a régi vetélytárs halála által idén jelentősen…..
Ezt a benyomást keltette bennem Barack Obama a beiktatási ceremónia idején. Nem látszott rajta elfogódottság, inkább csak a felelősség tudata, mely valóban rá hárul.És – nevezzenek szentimentálisnak – felemelő eseményként éltem meg pesti zsidóként, hogy színes…..
Céget alapít és családot, és pillanatnyilag elege van – nagyjából ezek a hírek terjednek, miért szünetelteti Bitter Brunó a Judapest.org-ot. Négy év blogolás után, a flódni-akcióval országos ismertséget szerezve és a Goldenblog első helyezésével a zsebében jólesően…..
Megahanuka a Hősök terén. A legnagyobb hanukia a legtöbb ember előtt? Vagy az egyszerre gyúló, legtöbb hanukia a legnagyobb sokaság előtt? A szélsőjobb persze hörög és tüntetést szervez. A hatóságok nem engedélyezték a tüntetést, mely ellen – örvendetes módon – a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
www.szombat.org/forum/topic.php?id=114