Adatok
Tier
8 bejegyzést írt és 370 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vendégszerzőnk, Duka Zsófia közgazdász, politológus (Igazságügyi Minisztérium) írása
Ismerőseim körében újra felütötte a fejét a 168 óra online-on megjelent korábbi írása a kivándorlásról.
Nem tudok érzelmek nélkül elmenni a téma mellett, és most már szó nélkül sem. Reflektálnom kell,…..
Tier
2016.03.13 09:55:58
Közeleg a karácsony és az év vége, azonban vannak, akik már most elkezdenek gondolkodni azon, hogy hol töltsék majd a nyári szabadságukat. A hely kiválasztásánál érdemes tisztában lennünk a látogatásunk idejére eső helyi szokásokkal és ünnepekkel, így kellemetlen élménytől menthetjük meg…..
Tier
2015.12.15 20:45:07
@Rettenet Tábornok11: Az álomvilágot is el lehet fogadni nincs ezzel gond. Csak ha az a téma, hogy no állatkísérletek, akkor nincs gyógyszer sem. Onnantól pedig nehezedik az ügy, mert ha BÁRKINEK vesegörcse van pl, akkor sírva könyörög azért azért a drotaverin injekcióért, amit bizony kis cuki állatokon teszteltek. Ez pedig ugye elég nagy ellentmondás. Mondjuk Józsefné is n+1 ellentmondásba keverte már itt saját magát, szóval who knows...
Itt jön képbe az amit írtál, mert szükségszerű ezeket a cuccokat először állatokon kipróbálni, mert etikailag akkor sem engedhető meg emberen az első teszt, ha beleegyezik. Pontosan azért, mert elég jelentős különbség van állatok és emberek között. Pont.
Itt jön képbe az amit írtál, mert szükségszerű ezeket a cuccokat először állatokon kipróbálni, mert etikailag akkor sem engedhető meg emberen az első teszt, ha beleegyezik. Pontosan azért, mert elég jelentős különbség van állatok és emberek között. Pont.
Tier
2015.12.15 21:00:45
@Irdésmond: Látod, hogy mégis mekkora vihart kavart és olyan arcokkal vitatkoztam akiknek semmi közük a témához, de még csak vitatkozni sem tudnak
: )
Egyébként mi is ilyen nepperes megoldással jutottunk be valahogy.
A piros-fehér város az tényleg leírhatatlan élmény! Vagy amikor a külvárosban is a buszon átölelnek idegenek és kiabálják, hogy Viva San Fermín : ) Priceless..
: )
Egyébként mi is ilyen nepperes megoldással jutottunk be valahogy.
A piros-fehér város az tényleg leírhatatlan élmény! Vagy amikor a külvárosban is a buszon átölelnek idegenek és kiabálják, hogy Viva San Fermín : ) Priceless..
Tier
2015.12.15 21:17:08
@Irdésmond: Az is vicces volt, hogy napközben leöntöttek vörösborral, mert az jól mutat ugye a fehér ruhán és senkit nem zavart, mindenki nevetett rajta.
Vagy a bárban, a pincho-k evése közben a tulajdonos (!) délelőtt 11-kor felugrott a pultra és elkezdte pezsgővel locsolni, majd itatni a vendégeket. Ezt tényleg nem lehet leírni, de nagyon jó rá emlékezni.
Vagy a bárban, a pincho-k evése közben a tulajdonos (!) délelőtt 11-kor felugrott a pultra és elkezdte pezsgővel locsolni, majd itatni a vendégeket. Ezt tényleg nem lehet leírni, de nagyon jó rá emlékezni.
ténytár.blog
Nyomorult vasárnap: óriási sorok a kasszáknál és elbocsátások, de a kormány nem hátrál
2015.05.08 08:02:00
Tovább szigorított a parlamenti többség a vasárnapi zárva tartáson: már a világörökségi területeken sem nyithatnak ki az üzletek a hét utolsó napján. Számos település a turizmus érdekében enyhítésért próbált közbenjárni a kormánynál, ugyanis a vasárnapi…..
Tier
2015.05.08 19:28:10
Smoking Barrels
Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről / En duva satt på en gren och funderade på tillvaron (2014)
2015.04.18 12:00:00
Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy a legújabb megjegyezhetetlen című svéd produkció pont azokba a művészfilmes klisékbe fog belegyalogolni, amelyeket gyűlölök. Ilyen szemmel nézve Andersson mozija pozitív csalódásként ért, igaz, nem azért, mert sokkal jobb élménnyel…..
Kb. egy éve írtam arról, hogy egy kaliforniai cég olyan roboton dolgozik, mely az embernél pontosabban és kisebb hibaszázalékkal tudna vért venni. Úgy tűnik, végfázisba került a fejlesztés. Íme.
..
Sok millió honfi- és talán több milliárd bolygótársammal együtt én is rendszeresen iszom kávét. Mégsem tudok napirendre térni afelett, hogy a kávéivás egyre több felesleges nyomorúságot okoz a világban. A felégetett erdők helyét elfoglaló nagyüzemi kávéültetvények…..
Tier
2014.01.04 17:34:27
Üdv mindenkinek aki véletlenül ide tévedt! Nos e sorokkal indul remélhetőleg hosszú útjára a blog és ráadásul egy jó hírrel kezdhetek neki! Egy magyar videósnak Senshinek hála megtudtam, hogy megnyílik Magyarország első LEGO BOLTJA! Igen jól hallottátok! Az üzlet ha minden igaz…..
Tier
2012.08.31 19:59:17
@KLIKK: Nem vagyok 576-os, de nem bírom felfogni, hogy mi ezzel a bolttal a baj. Dániából rendelték a cuccokat, pont ugyanúgy fog kinézni, mint egy store csak nem a TLG, hanem az 576 üzemelteti. Atomgáz, hogy azért mert ez nem X vagy Y boltnak jutott eszébe ezért megy ez a gyerekes lejárató kampány ezen boltok és a hozzájuk tartozó holdudvar részéről. Elégtelen (1).
Holnaptól nem lesz kockagyár, az a helyzet.
Rájöttem, hogy az elmúlt hetek félgőzön futását nem annyira tudom csinálni. Vagy teljesen, napi posztolással és nagy-nagy odafigyeléssel megy a cucc, vagy sehogy. Ehhez a normális ügymenethez viszont sajnos most sem erőm, sem kedvem, sem…..
Tier
2012.05.25 20:36:35
Tier
2012.06.05 20:27:44
@tutuka: valaki reggelt egy nicket, hogy beszóljon Neked ? why ?
Tier
2012.06.05 22:17:33
@tutuka: mennyi volt a napi egyedi látogató átlag ha címlap volt és mennyi ha nem volt címlap ?
nagyságrendi adat érdekel csak, ha nem titkos.
nagyságrendi adat érdekel csak, ha nem titkos.
Nem emlékszem, hogy hogyan, de egyszer csak belekattant az agyamba, hogy egyszínű mini figurákat szeretnék összerakni, egyszerűen azért mert jól néznek ki.
Festék eltávolítással nem szerettem volna foglalkozni, mert az mégiscsak visszafordíthatatlan és durva dolog is lett…..
Tier
2012.05.20 14:01:58
Tier
2012.05.20 14:03:07
@artuditu: : )
Tier
2012.05.22 00:13:18
@Tsingi: ez a doboz téma nekem nagyon nem jön be.
A legó gyárlátogatás jó dolog, még virtuálisan is. A következő jópofa játékkal röviden áttekinthetővé válik, hogyan is készül egy 2x4-es piros kocka. ABS, vákuum, öntőformák... mindenről szó lesz.
|Katt a képre a játékhoz|
Az egeret a számok fölé pozícionálva kis…..
Tier
2012.05.12 09:28:50
Tier
2012.05.12 11:53:27
@Mnarko: illetve mondhatjuk azt, hogy amit gyerekként sokszor csináltunk : )
ÁDER JÁNOS WANTS YOU!
Elküldted már a nevezésed a miniversenyünkre???
Ősidők óta és talán legtöbbször visszatérő témánk a blogon a LEGO és az erőszak viszonya. Legutóbb a egy elutasított cuusoo-s projekt miatt került előtérbe megint a kérdés, hogy szokás…..
Tier
2012.05.10 12:57:07
Ahogy szép lassan megjelenik a 412. gyűjthető legóember-széria is, egyre nehezebb azzal az állítással vitatkozni, hogy már legóemberkéből is bárki megépíthető. Hogy tényleg bizonyíthassam kijelentésem igazát, kitaláltam, hogy csinálunk egy nagy legóember-versenyt itt a…..
Tier
2012.05.08 12:59:01
Tier
2012.05.08 13:49:56
@tutuka: Illetve ha mindenképpen a celebesz világ a cél valakinek, akkor nulla tudással is igen hamar komoly ismeretanyagra lehet szert tenni:
-1 db Fókusz c. műsor megtekintése (weben szerintem elérhető, így a tv hiánya nem akadály)
-1 db Blikk és 1 db Story magazin megvásárlása és elolvasása / képek megtekintése /
- és szorgalmi feladatként rá lehet küldeni még egy Megasztárt vagy X-Faktort.
: )
-1 db Fókusz c. műsor megtekintése (weben szerintem elérhető, így a tv hiánya nem akadály)
-1 db Blikk és 1 db Story magazin megvásárlása és elolvasása / képek megtekintése /
- és szorgalmi feladatként rá lehet küldeni még egy Megasztárt vagy X-Faktort.
: )
Itt a hosszú hétvége, nyomás kirándulni, akár lego vezetőkkel közösen. Autópályán találkoztunk és nem tudom, hogy hivatalos autóról van-e szól, de jó eséllyel igen.
Nem villogtam, hogy álljunk meg és igyunk egy kávét közösen, csak a képet készítettem el : )
..
Tier
2012.04.28 22:11:54
@tutuka: szó nem volt itt magán célú használatról: Billundba mentek üzleti útra. ( kis kerülővel : )
Tier
2012.04.28 22:27:53
@AtomTej: nem beszélve arról, hogy elég sok, igen nagy méretű panelt használtak a verda építésénél..... : )
Ma kezdik vetíteni a hazai mozik az Avengers-t! Vigyázat, tele van a film gonoszfejű legóemberekkel!
..
Bejelentésre került az Architecture sorozat következő tagja. A Big Ben június 1-től lesz elérhető a shop.lego.com-on 29.99€-ért. A dobozban az összeszerelési útmutató és kockák mellett ezúttal is helyet kap az épület történetének összefoglalója.
Szerintem…..
Tier
2012.04.19 20:56:32
@tutuka: eleve csak a harangot kellett volna akkor a szettbe rakni, ha már ez van a dobozra írva....
több probléma is van itt .. : )
több probléma is van itt .. : )
Tier
2012.04.20 07:40:40
Tier
2012.04.20 07:41:28
Vicces, hogy még 2 hete sincs, hogy azon keseregtünk, nálunk miért nem nyílik egy "igazi" LEGO Store, mire az elmúlt napokban mit csicseregnek a jól értesült verebek: Budapesten is készülődőben egy üzletnyitás.
Hogy csak bulvárkacsa-e a hír, vagy sem, majd eldönti az idő. Ti…..
Hatalmammal visszaélve elértem, hogy kitegyük a cégünk hirdetését a blogra. Befolyásommal visszaélve elértem, hogy a cégünk tavaszi filmecskéjében szerepeljen valami LEGO. Szupercuki klasszikus tűzoltókocsi a házban táskában!
..
Tier
2012.04.16 18:43:39
Azt már tudjuk, hogy a LEGO szakemberei komoly kutatást végeztek a célközönségen belül, amikor a Friends témát tervezték, de a részletekről szinte semmit nem tudtunk meg - egészen mostanáig.
És úgy tűnik, a dán cég lánydisegnerei jó munkát végeznek.
Bár játszani…..
Tier
2012.04.16 15:13:48
A színvilágnak egyébként van egy cool nem friends szettje is:
brickset.com/detail/?set=4625-1
Az összeszerelési útmutatóban mutatnak fényképen B és C modelleket és persze promózzák a Friends készleteket.
brickset.com/detail/?set=4625-1
Az összeszerelési útmutatóban mutatnak fényképen B és C modelleket és persze promózzák a Friends készleteket.
I. Alapadatok
Neve: Bunny and Chick Sorozatszám: 40031 Témakör: Seasonal Altéma: Easter Kiadás éve: 2012 Kockaszám: 52 Minifig: 0 Ára: kb. 1500 Ft
II. Mi van a dobozban?
Doboz nincs, helyette zacskóban találhatóak az elemek. A seasonal készletek általában nem óriási…..
Tier
2012.04.08 18:35:27
@synod: ha kérdés volt, akkor igen, nyertél 32.000 tapasztalati pontot, ami elég is a szintlépéshez : ) : )
Tier
2012.04.11 01:17:56
@gerberus: áhhhh, nem esett le, hogy technic felni. Ez most nagyot koppant : )
Ahogy az előző listán, úgy a mostanin sem szerepel magyar vonatkozású építmény, de jó hír, hogy ötletből - és nem is akármilyenből - nincs hiány és hogy a LEGO továbbra is kíváncsi a játszó/építő közönség véleményére.
Most erre a tíz épületre lehet szavazni.…..
Tier
2012.04.03 20:28:32
Tier
2012.04.03 20:51:10
Tier
2012.04.03 20:59:58
@Yooha: igen, ilyesmire gondoltam én is.
Temple Expiatori de la Sagrada Família Mission Pack vol01 ( polybag )
: )
Temple Expiatori de la Sagrada Família Mission Pack vol01 ( polybag )
: )
A héten jött velem szembe a hír, miszerint hivatalos nagyfelbontású fotók jelentek meg a készülő Gyűrűk Ura szettekről. Először örültem, mert a kiszivárgott gyenge minőségű fotók alapján nem tetszettek annyira a készletek, de ezt akkor a pixeles és kicsi felbontású képek…..
Tier
2012.04.02 22:53:32
@Stiel: De honnan szeretnél konkrét tartalmat, amikor a szettek még meg sem jelentek?
Pár fotó jött ki mindösszesen.
Pár fotó jött ki mindösszesen.
Tier
2012.04.02 22:55:56
@Hari_Seldon: Kicsit az is a problémám, hogy túl gyerekesnek látom a készleteket, miközben a témában bőven lenne AFOL potenciál is.
Sok más témánál ezt erősen ki is használják, azonban itt szerintem egyáltalán nem.
Sok más témánál ezt erősen ki is használják, azonban itt szerintem egyáltalán nem.
Tier
2012.04.02 23:04:00
@Anak: Mindenképpen írok végigjátszást megjelenés után : )
Az ötlet nem egészen új, hiszen a LEGO kiadta már néhány moduláris házának mini verzióját, Dave Kaleta a 10224 Town Hall kicsinyített másával nevezett a 2012 MocAthalonra. Vajon kedvenc designerünk, Astrid mit szólna hozzá? Vagy ő már megépítette magának és ott áll a…..
Tier
2012.04.02 14:24:45
Sokat áradoztam már itt a blogon a LEGO Architecture sorozatról. Különösen a Landmark Series kisebb épületei esetében érzem, hogy már szinte néhány kocka és szín elegáns megválasztásával mennyire jól vissza lehet adni egy épület hangulatát.
Amikor a 21011-es Brandenburgi…..
Tier
2012.03.29 18:12:52
@Haynau: : ))))))))))
Tier
2012.03.29 18:15:20
@Öltönyösrabszolga: januárban állt le : )
designbyme.lego.com/en-us/Default.aspx
Viszont van:
lego.cuusoo.com
Ha behúzol 10.000 like-ot, kiadják a készletedet.
designbyme.lego.com/en-us/Default.aspx
Viszont van:
lego.cuusoo.com
Ha behúzol 10.000 like-ot, kiadják a készletedet.
Tier
2012.03.29 18:21:43
@Öltönyösrabszolga: Igen, de a fentebb linkelt designbyme az épp az volt, amit szerettél volna.
Posztunk szerzője, hun_sector egész egyszerűen anniyt írt a kritikája bevezőjének, hogy "AMIKOR MEGHALT A LEGO". Lássuk milyen, aminél olvasónk szerint a legózásban nincsen lejjebb!
I. Alapadatok
Név: City/Turbo SlizerSorozatszám: 8502Témakör: TechnicAltéma: SlizerKiadás éve:…..
Tier
2012.03.28 10:37:17
@hatvannyolckilencvennégyeske: Felénk az általános iskolai ballagáson ha valakin nem türkiz zakó volt, arra furcsán néztek : )
Nagy kár, hogy nekem ez az esemény a szett kiadása előtt volt, mert szépen harmonizált volna a zakóval.
Nagy kár, hogy nekem ez az esemény a szett kiadása előtt volt, mert szépen harmonizált volna a zakóval.
Tier
2012.03.28 11:35:02
@leopold getz: Ugyanilyen szerelésben toltam én is. Azonban volt még valami, ami összhangban áll ezzel a szettel.
Ez pedig nem más, mint a zokni színe ; )
Ez pedig nem más, mint a zokni színe ; )
Az egyik idei Superheroes készlet már terítékre került a blogon, azonban az ArtifexCreation csapata egy lépéssel már előrébb jár: LED-es fényeket terveztek gyári és saját készítésű szettekhez, amik egyrészt elég pengén néznek ki és otthon is összerakhatók, illetve…..
Tier
2012.03.26 09:36:06
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Én ezzel vitatkozom, szerintem borzasztóan gyenge szöveg és szomorú ezt olvasni.
A válasz épp az utolsó soraidban van.
Egyetértünk, hogy a nyugalom nagyon fontos.
Számomra a napi 12-14 óra munka X fizetésért vagy a szigorúan napi 7.5 óra munka 4X fizetésért lehet, hogy a másik irányba billenti ezt a mérleget.
És nem lóvé érdekel, hanem pont az a nyugalom, amiről írsz.
A bevándorlónak tekintenek meg lehet, hogy igaz, ha mosogatsz angliában, de nem valós ha specialistaként dolgozol külföldön.