Adatok
paramami
0 bejegyzést írt és 79 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tisztában vagyok vele, hogy irigylésre méltóak a problémáim, de ezen most már akkor is felrántottam magam, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg léteznek a zoknilopkodó manók, vagy a zoknievő zsebcickányok, és mégis, mégis, konkrétan annyi páratlan zoknink van, hogy egy…..
Holnap van a születésnapom. Már kezdem megszokni, hogy ez mindig valamiféle mélypont számomra, hogy ilyenkor a szokásosnál is jobban hiányzik az anyukám, aki már soha többé nem köszönthet fel. Annyira rettentően hiányzik, hogy azt egészen egyszerűen nem tudom kifejezni.…..
paramami
2011.02.23 11:55:33
Merthogy az is van, visszaolvastam kicsit saját magam, mert annyira ráérek, és felfedeztem, hogy nem kapott elég hangsúlyt a beszámolómban az én drága legkisebbik gyermekem, aki amellett hogy szép és édes és okos és mint tegnap felfedeztem, tudja kezelni a számítógépet, és…..
paramami
2011.02.18 20:56:38
Imádom, ahogyan rajzol, tegnap az oviban is nagyon megdicsérte az óvónéni, mondta, hogy messze a korosztálya fölött rajzol, és hogy mindenképpen fejlesszük majd ezt a képességét, tagozatos sulival, vagy ilyesmi, mert elképesztő ügyes, mondtam, hogy fogjuk, de hát ráér, egyelőre…..
Ezt is már régen meg akartam mutatni, annyira vicces, zsebzsivány haját ugyanis reggelente kifésülöm, tíz perc alatt visszagyűrűsödik, de az a tíz perc, az minden reggel általános családi örömforrás, mert addig így néz ki, pont mint Richard Claydermann és Chewbacca…..
paramami
2011.02.05 09:44:37
Ez a program most már hetek óta nem változik, mondhatnánk beállt, a triumvirátus, miután mindenki mindenkivel összeveszett a fürdőkádban, Gergő gumikacsákat vagdosott Lujzihoz, akin kitört a nyafikór, mert Vizes Lett a Hajaaaaaa, és efölött érzett végtelen bánatát hisztérikus…..
paramami
2011.02.03 18:02:00
Anya, nézd, ott egy másik diszizöket! - mondja na ki? Hát a tündérvirágszálam, és ragyog a feje, olyan büszke magára, a Kislányra, Aki Szép És Tud Angolul. :-DA képen egyébként Böbe nevezetű babáját dédelgeti, aki még az én egészen kiskori babám volt, és Lujzi nagy…..
paramami
2011.02.03 17:58:51
paramami
2011.02.03 17:59:58
Nem, nem vagyunk jobban, új családi mottónk szerint: Ha meleg van, hányunk, ha hideg van, köhögünk! :-)A hányós vírus már elköszönt tőlünk, de jól megágyazott az influenzának, és vicces módon én vagyok a legszarabbul, tegnap egészen konkrétan meg óhajtottam pusztulni…..
paramami
2011.01.27 18:06:57
-anyaa, csak még egy egészen kicsi csokit hadd egyek!-ne egyétek már meg, mert nem marad a sütibe!-naa, csak egy egészen kicsit, csak akkorát, mint egy molekula!-igen, csak egy akkora darabkát, amit egy babahangya is elbír! na melyik volt melyik? :-D a másik zseniális…..
paramami
2010.12.12 17:00:52
na az nem leszek soha, most már bevallom, egyszerűen nem megy :-)Kamaszkorom óta próbálkozom az alkoholos italokkal, soha nem ízlettek, de hát ezt az ember 17 évesen nyilván nem vállalja be egy bulizós közösségben, így ittam a különböző gusztustalan olcsó piákat a különböző…..
említettem már, hogy imádom a nagyfiamat? Bár igazából nem tudom eldönteni, hogy rajta röhögünk-e a legtöbbet, vagy valamelyik tesóján, de a tegnap estét abszolút viszi. Mert bár genetikailag abszolút igazolható eredetű a kommunikációs kényszere, mégis kezdi súrolni az…..
Tisztában vagyok vele abszolút, hogy a 3-6 éves kislányok átmeneti pszichózisára komplett iparág épül, amiben igyekeznek a lehető legcukibb és legrózsaszínebb flitteres-csillámos-gennyes cuccokat létrehozni, és lenyomni a t. szülők torkán, és az én lányom se igazán kivétel,…..
paramami
2010.11.14 21:29:45
@Check: én is megnéztem :D
jézus...
Chipie!
Naggggyon durva, de vígasztaljon az, ha beírod a google-ba, hogy sellőpóni/jáj/, akkor a te blogod jelenik meg, egyelőre :)
karácsony közelében gondolom már nem :))
jézus...
Chipie!
Naggggyon durva, de vígasztaljon az, ha beírod a google-ba, hogy sellőpóni/jáj/, akkor a te blogod jelenik meg, egyelőre :)
karácsony közelében gondolom már nem :))
avagy a Szemmel Ivó Gyermek :-D ..
paramami
2010.11.11 20:33:12
Még gimnazista korunkban határoztuk el a barátnőmmel, hogy megpróbálunk minél több szólásmondást megvalósítani a gyakorlatban, anno akkor összejött a pusztába kiáltott szó, egy csúnyább buli után kipipálhattam a falrahányt borsót is, ma pedig végre folytatódott a széria,…..
paramami
2010.11.04 20:58:34
és még mindig totális tündér a lány, és olyanokat köp időnként, amitől muszáj az asztalra borulva röhögni, valamint most már világosan látszik, hogy ha békén hagyják, ő a világ legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb libácskája, békésen bolyong a saját világában, ahol…..
paramami
2010.10.27 11:24:57
@norkaa: vannak tippjeim :)
én annyira imádom benne , hogy ilyen, és annyira kell ez Chipie-nek a 2 "macsó" / illetve 3 ...khm/ mellé.
Csak le kell ülni Lujzi mellé és az ember rögtön lenyugszik, de komolyan, és egész más szemmel nézi a világot.
Egyébként szerintem az anyukája is ilyen lenne, ha lenne rá ideje :)
én annyira imádom benne , hogy ilyen, és annyira kell ez Chipie-nek a 2 "macsó" / illetve 3 ...khm/ mellé.
Csak le kell ülni Lujzi mellé és az ember rögtön lenyugszik, de komolyan, és egész más szemmel nézi a világot.
Egyébként szerintem az anyukája is ilyen lenne, ha lenne rá ideje :)
Történt ugyanis, hogy ebben a bájos novemberi időjárásban rohadtul megfáztam, plusz ugye szerdánként hajnalban kelek tanításból kifolyólag, úgyhogy tegnap délután látványos agonizálásba kezdtem a kanapén, szenvedtem, nyavalyogtam, orrot fújtam és így tovább, és így…..
Említettem már, hogy imádom a gyereket? Az előbb nézzük a magyar népmeséknek azt a részét, ami arról szól, hogy a kiskakas megkapirgálta a sövényt, ami kidőlt bánatában, erre a kakas megtépte tollát bánatában, az őzike két fiát elkergette bánatában, ezt hallva a…..
paramami
2010.07.06 16:33:41
Kicsit régóta blogolok fejben, de most aztán most már aztán most már....el kell mesélnem, hogy Pömpöllér kipróbálta a sziklamászást, hogy Lujzinak kirántotta a könyökét a helyéről, de visszarakták, hogy voltunk végre Balatonon, és tök jó volt, bár Gergő elfelejtette, hogy…..
paramami
2010.07.06 16:33:10
Bajban leszek, ha valahová esetleg majd be kell diktálnom a szeme színét, elég lesz, ha annyit írok, hogy szép? :-)..
paramami
2010.05.30 21:35:01
ilyenkor már kora reggel szólt a telefonom, és az anyukám szólt bele, és megbeszéltük, milyen jó is, hogy megszülettem. Régen eszembe se jutott, hogy milyen lehet háttér és támaszték és fedezet és segítség nélkül, mert ő mindig ott volt, és úgy szeretett, ahogyan soha senki,…..
Vegyen Ön is Spar Vödrös Gyereket, igazán megéri, bár a miénk akciós volt, biztosan azért, mert maszatos. :-)és azért van rózsaszínben, mert nővére van, és éjjel meg hideg, és az igazi férfi amúgy rózsaszínben is férfi. :-D..
paramami
2010.02.07 21:15:05
A képen több kiskorút is elrejtettünk, ki találja ki a pontos számot? :-)..
paramami
2010.01.30 18:34:29
paramami
2010.01.31 19:22:50
Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ennek a gyereknek (gyanítom mindegyiknek) testileg-lelkileg kifejezetten jót tesz a sport, és ügyes is a kis vadmalac, és bónuszban még élvezi is. Jár ugye heti egyszer úszni az óvodával, ott is mindig dicsérik, a heti két judó most már…..
Mindennemű kommentár nélkül, illetve csak egy apró részletre hívnám fel a figyelmet, hogy melyik gyereknek nagyobb a lába :-))))))..
paramami
2009.09.27 21:40:53
Két külön világ az én két nagyobbik gyerekem, és ezt mi sem példázza jobban, mint az a kis párbeszéd, amit ma folytattak le: Lujzika átlibegett a szobán, és tüncimünci hangon elpityegte nekünk, hogy egy pillangótündér van a szájában. Mire az éppen legóba merülő…..
paramami
2009.09.07 22:20:29
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
és én sem értem, nem mondom, hogy ilyen szigorú felügyelettel követem a zoknik sorsát, de az út nálunk is általában ugyanez, és ha be is csúszik valami kis baki, akkor is HOVA TŰNHET , ahonnan SOHA TÖBBÉ nem kerül elő ??? :)))))))