Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Petikepetike

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Soha se Sound, hogy vége! :) Párizstól mindössze két óra repüléssel elérhető a Szent László szigeteki déli fekvésű – bár én este fekszem – lombkoronák közé ékelt apartmanom. Ugyan már Balaton Sound…..Ez itt a Csontvelő öböl! Szemben láthatóak Badacsony púpjai, ehhez mindössze a Planetáriumból…..
Subba Bagoly mondja 2014.01.14 16:33:42
..
Petikepetike 2014.01.15 08:22:15
Az 5 perc angol nem más, mint egy szépre tördelt, jól kinéző, informatív, szórakoztató nyelvtanulási segédeszköz, ami olcsó is, 750 forint. Magyar. Itt készül, egy Szalai Nóra nevű, őzikeszemű géniusz találta fel, és vitte nagyon komoly sikerre. Tízezrével fogy havonta.…..
Ez a poszt nagyjából ennyi. Megvolt az eredetigazolás (nem összetévesztendő az eredetiségvizsgával), a veteránvizsga, a biztosítás, a műszaki vizsga – csak a két fehér plakett maradt hátra és a forgalmi. Most már azok is a mieink. Mind. Kicsit újraélhettem a harnosändi…..
Zsibbadt még ilyenkor az agy, ez a helyzet, nincs rajta mit szépíteni. És nem, ez nem a lüktető másnaposság, amikor az embernek két feje van és a nagyobbik van belül, hanem az a hétfői realitásba visszarántó üresség, amikor csak bámulunk magunk elé, miután töröltük a…..
Az újévi poszt végén ott váltunk el egymástól, hogy a sikeres futóműállítás után a Hangyász egy kurva hangos, kissé ideges és darabos, de alapvetően vezethető, menetbiztos autónak bizonyult. Aztán jött a csend. Én tüdőbajos lettem átmenetileg, aztán magamra borítottam…..
Petikepetike 2013.02.14 14:31:30
@tocibacsi: van valami fejlemény? Nem ám megint lemaradok valamiről, mert csák fèszbookra írnak.
Boldog új évet, pupákok! A Karotta-háztartás halmazati influenzafertőzéstől szenved, így sajnos a szokásos szószátyárságra nem számíthattok, mert nem nagyon látok a láztól. Viszont nagyszerű örömhíreim vannak. Egyrészt elkészült a Hangyász futóműállítás utáni…..
Petikepetike 2013.01.04 22:03:46
@Nínó Karotta: Ilyen sokan lennének fenn facebookon? Na mindegy, bocs az offért. Viszont jó tudni hogy e46 tulajként egy csomó versenyalkatrészt használok nap-mint nap :-)
Hétfő reggel. Szokásos Totalcar hétnyitó értekezlet, jön az unalom fél napja, ha gyorsan összerakjuk a Wochenplanungot, Winkler elég pörgősen olvassa a múlt heti olvasottsági számokat, ha Árpád nem kezd el köhögni, Bende meg emiatt nem kezd félórás sivatagosításba, hogyan hal…..
Petikepetike 2012.11.26 20:24:27
@krycek07: Azta! Te ilyen Autocar szakértő lehetsz, nem tudtam hogy ilyen is van.
Ötven milliárd forint két autóért, amiket egy év múlva ki lehet dobni. Formula-1 testközelből: gyárlátogatás Williamséknél. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat. Először is egy szolgálati közleménnyel szeretném kezdeni. A fék jó. Biztosan, véglegesen, nagyon. Nem ereszt, nem szivárog, nem nyúlik a pedál, a fék harap, adagolható,…..
Petikepetike 2012.03.03 12:17:57
@Ronald: Önzáró differenciálmű. Nem tudom, kipörgés megakdályozása. Nem az. (kevered az UAZ-al)
Belsőség 300 SL Kézikönyv 2012.02.26 17:57:00
Tegye fel a kezét, aki tudja az öreg sirályszárnyas váltókiosztását? És azt, hogy mennyiből lehetne 450 forintos benzinár mellett teletankolni? Milyen olaj kell bele? Vagy azt, hogy mit kellett ellenőrizni az első 500, 2000, és 4000 kilométer után? Tessék lapozni! Klikkre…..
Nézem a Top Gear idei második adását (Season 18 Episode 2), röhögök a marhákon, ahogy szoktam, a sorozat ismét zseniális. Azon felül, hogy Hammond bebizonyítja: a NASCAR korántsem gyerekjáték, a másik két hülye elmegy Kínába, megnézni az ottani helyzetet. Megdöbbentőek a…..
Belsőség Az év autós reklámja? 2012.01.19 13:10:00
Könnyen meglehet, hogy már ilyen korán kénytelenek vagyunk kiosztani ezt a címet. A Volkswagennek - úgy látszik - bejött a Csillagok Háborúja-téma, hiszen tavaly több díjat is besöpörtek a kis Darth Vaderrel. A SuperBowl döntőjének legnézettebb reklámfilmje lett, márpedig ez…..
Heló, harmadik hangyász hétfő! Először is járjunk mind örömtáncot, mert eljött az év, amikor a Hangyász végre elkészül. Nem lehet máshogy, erre ne is vesztegessünk több szót, már így is csak 363 napunk van hátra. A két ünnep közt kilátogattam Adorjánékhoz, hogy a…..
Igen, megvolt a 0–100 2,8 sec alatt. Nem, nem tudom, hogy csinálták. Egyetlen ember tudja, egy huncut nagyapó a világ keleti végén. Meg is magyarázta, de nem értettem. Ahogy senki más se az egész föld kerekén. ..
    Sokáig marketingmarhaságnak gondoltam, ezért következetesen átaludtam a biztosítók év végi kampányát. Most már tudom, hogy a hosszú ideig tartó passzív ellenállással minimum egy tengerparti nyaralás arát kiszórtam az ablakon. Így a biztosítók területi…..
Értitek, hogy ők is ebben az országban élnek? Ez itt a balkán szemétfeldolgozó! Ez most más lesz? Keressétek meg azokat a részeket a videóklipben, amit még nem láttatok sehol eddig, és tedd fel a kezedet, ha nem pre-VV Béci, testvérével megosztott lakótelepi pecójára gondoltál a…..
Petikepetike 2011.10.09 11:45:12
@csoko20: Ferrari? Én aszittem Lamborghini Gallardo, de majd ommm kijavít mindkettőnket.
Idén kicsit későbbre tolódott a munkanevén csak Nagy Éves Szarpasszírozás, amely lényegében egy maratoni agyviharzás (brainstorming, ugye) reggeltől estig, több felvonásban. Tavaly ugyan hedonista módon, termálvízben lebegve beszéltük meg a Totalcar jövőbeli terveit, most…..
Egyre biztosabb, hogy itt mindent a sötét oldal irányít. Most már nem lehet letagadni...
Idén harmincadszor rendezték meg a német tuning legnagyobb ünnepét. Ami a magyar  amerikaiautósoknak Komárom, a brit veteránosoknak Beaulieu, a német tuning rajongóinak a klasszikus osztrák helyszín. Fotós kollégánk, Bessenyei Gergely idén saját, csilliárdokért restaurált…..
Egy néni ott ténfereg, nyilván buszra vár, benéz oda, ahonnan én jövök, nincs köztünk több, mint tíz méter, aztán hátat fordít, és ott marad az átjáróban. Mai cikkünk blogposztja...
A Golf egy jó autó. Ezt szinte mindenki elismeri, kortól, nemtől, autómárkához való hűségtől függetlenül. Az első széria pedig egy faék, ami elvisz mindenhova. Viszont van, akinek a gyári külső nem igazán jött be. Vasember, ügyeletes VW fanatikusunk pedig egy ilyet talált a…..
Petikepetike 2011.05.09 22:07:44
@2108face: Bazzeg az tényleg 1 samara lökös. Nekem is volt mégse tűnt föl.
Belsőség Ezt szeretjük ma 2011.04.09 15:22:00
Végre, végre, végre egy olyan hivatalos kis rövidfilm, amely mentes mindenféle hülye marketing- és reklámnyomástól, ami az új autók felé tolna minket. És külön szimpatikus az, hogy mindezt az az autómárka követi el, amelyikhez szinte mindenkinek kapcsolódik legalább egy kellemes…..
Jajj,de csúnya! Román E46 2011.03.25 12:45:00
Cazzo küldte ezt a fekete csodát. Köszönet érte!Minden rajta van, ami kell...
Dél-Afrika a BMW hagyományosan jelentős piaca. Van is a témában egy ősi sowetói zulu vicc. Minek a rövidítése a BMW? Break My Window, azaz törd be az ablakom. Az öböl repülőről A BMW két okból helyezte az új 6 Cabrio világbemutatóját Dél-Afrikába: a déli féltekén ilyenkor…..