Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mikkamak

0 bejegyzést írt és 194 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A parlamenti választás ismét sokakban előhozta a külföldre költözés vágyát (ez már nem az első alkalom, hogy aztán némi idő elteltével visszaálljon az alapállapot). Legalább ilyen érdekes, milyennek látják a Magyarországhoz fűződő viszonyukat a már hosszabb ideje külföldön élők. Közéjük tartozik…..
Mikkamak 2022.05.06 10:00:52
@Zsuzsi65: A Disney-t támadták már minden oldalról. Egyébként inkább konzervatív cégként ismert és Ronnienak minimum 100 000 dolcsit adott kampányát támogatandó. Nélkül hallottam olyasmit, hogy vissza akarná adni ennek a “woke” cégnek a pénzét…

A jelenlegi esetről csak annyit, hogy, a Disney néma csöndben maradt amíg a törvényt előterjesztették, tárgyalták, majd szavaztak róla. Aztán, amikor már se nem osztott, se nem szorzott, “emelték fel a hangukat”, hogy Ronnie ne írja alá. Semmit nem érő gesztus.

Én véletlenül személyesen is láttam két hete a nagy tüntetést Disney World bejáratánál. Voltak, vagy ötvenen, fejenként három zászlóval. Mellettük tömött sorokban kanyarodtak be a kocsik.

És meg annyit, hogy Ronnie csak a vele egyetértő szülőknek engedne beleszólást bármibe is, a többieknek kuss.
Eltelt négy év, vasárnap a magyar választójoggal rendelkezők ismét dönthetnek arról, milyen irányba menjen tovább az ország. Akad, aki már leszavazott levélben, a legtöbben azonban majd csak vasárnap mennek el, ha elmennek. A magunk részéről mindenkit biztatunk a részvételre, arra, hogy éljen a…..
Az ukrajnai háború a legkülönféle módokon hat a mindennapjainkra. Néha úgy is, ahogyan nem gondolnánk, miként azt Csodabogár is megtapasztalta egy olaszországi útján...
Krisztián (legalábbis Magyarországon) igazán ritka szakmát művel, hiszen óvodapedagógus. Méghozzá Bécsben. Hogy miként került oda és miért választotta éppen ezt a hivatást, arról Attilának mesélt. A kép illusztráció..
Mikkamak 2021.07.14 19:14:52
@Zsuzsi65: Marco a jövő évben esedékes újraválasztására teper.
Egyébként szerintem az a legjobb, ha az USA a lehető legnagyobb mértékben kimarad abból, ami Kubában történik. A legutóbbi beavatkozás enyhén szólva sem volt sikeres, ugye..

DE olvastam, hogy egy esetleges nagyobb válság/polgárháború esetén jó pár tízezer menekült várható Kubából az USA-ba. Kíváncsi vagyok, milyen fogadtatásban részesülnének a "bevándorlókat nem akarunk" republikánusok részéről (főleg annak fényében, hogy a kubaiak hajlamosan republikánus szavazók lenni). Már persze azok, akiknek sikerül átjutni mert egy csomóan vízbe fognak fulladni útközben.

Egyébként tegnap thrift store-ban vártam soromra a pénztárnál és a fiatal kis pénztáros csaj magyarázta a vevőknek, hogy milyen borzalmas állapotok uralkodnak Kubában és hogy mennyien próbálnak menni és fegyvert bevinni, merthogy az nincs a lakosságnak. Hosszasan ecsetelte az áramszüneteket, alapvető cikkek hiányát, stb. A kettővel előttem levő vevő pont Haiti származású volt... ugyanaz pepitában.
Pénteken a brit fővárosban járt a magyar miniszterelnök. Találkozott brit kollégájával, majd „spontán módon” beugrott egy pubba, ahol mit ád isten, találkozott egy ott dolgozó magyarral. A találkozóról videó is készült, nézzük, mit akart üzenni vele Orbán Viktor...
Mikkamak 2021.05.31 18:46:06
@tanato: és gondolom így egyiket sem lehet kényszeríteni, hogy vallomást tegyen a másik - khm - zűrös ügyeiben, amelyek éppen most pattannak ki.
Tudom, cinikus vagyok…
A kenyér hosszú évezredek óta az emberiség egyik legfontosabb eledele. Rengeteg féle és fajta változata van, de az biztos, hogy a frissen sült kenyér illatánál kevés ínycsiklandóbb dolog van. Úgyhogy készüljetek fel: Steve posztja olvasása közben is könnyen a kenyereskosár felé nyúlhattok...
Vajon mi lesz azokkal, akik határátkelőként külföldön kapják meg az oltást és mondjuk Magyarországra látogatnának? Vajon előfordulhat-e az az abszurd helyzet, hogy mondjuk júniusban egy család egyik (Magyarországon élő, beoltott és igazolvánnyal rendelkező) fele beülhet egy étterembe, míg a másik…..
Mikkamak 2021.04.27 06:53:04
@Zsuzsi65: Pont tavaly nyáron voltak iszonyúak a számok Floridában. Tudod milyen meleg van itt nyáron?
Mikkamak 2021.04.27 06:53:04
@Zsuzsi65: Egyébként sok "child" jár Kaliforniában egyetemre? Mert én úgy tudtam, hogy egyetemre főleg felnőttek járnak...
Mikkamak 2021.04.27 06:53:04
@Zsuzsi65: A kínai vakcina nem rendelkezik (egyik sem ) harmadik fázisú teszteléssel. Magyarul: a magyar embereket használják kísérleti nyúlnak úgy, hogy erről sokan nem is tudnak. Korrekt magyarországi engedélyezési procedúrán sem esett át. Egész egyszerűen nem szabadna beadni, főleg nem úgy, ahogy csinálják, hogy inkább lemondják a Moderna vakcina rendelést és helyette kínaira kényszerítik az embereket.

Egyébként pedig az ún. konzervatív emberek jó része normális és nem összeesküvés-hívő és igenis beoltatja magát, politikai nézeteitől függetlenül. Aztán vannak akik mindent elhisznek, amit az interneten olvasnak... Ezek esetében majd Darwin...
Nem akármilyen sorsról mesél ma nekünk Steven. A történet természetesen Magyarországon kezdődik, van benne Olaszország (kétszer is), Kanada, Ausztrália, szerelmek, csalódások, nők, autók… mindez nem minden tanulság nélkül...
Mikkamak 2021.04.09 19:03:57
@nyuszigonosz: Remélem, hogy kapott engedély a közlésre, vagy sürgősen leveteti, mert az írás nyomán simán lehet az illetőt azonosítani és mivel "kicsit megváltoztatott papírokkal", új néven hamisan tüntette fel magát menekültnek és ment Ausztráliába, bűncselekményt követett el.
Nem tudom, Ausztráliában mi a vonatkozó törvény, de az USA-ban évtizedek után is állampolgárság visszavonás, csak oda repülőjegy és két hivatalos kísérő jár az ilyenért.
Manapság nehéz többeket érdeklő témát találni az oltásnál. Így aztán külön érdekes az amerikai Utah államban élő Ribizlifőzelék posztja, aki azt írta meg, miként megy ez náluk...
Mikkamak 2021.03.30 21:57:04
@gabors: ?? Floridában jelenleg (a sok oltás-tagadó ellenére) a 40 éven felüliek mehetnek oltatni. Részben mert rengeteg az idős, többek között New York-i snowbird, akik mind itt kaptak oltást, miközben a helyi állandó lakosok várhattak.

Persze biztos van, ahova begurulsz és kapsz oltást, de úgy tudom, várhatsz akár órakat is. A mi környékünkön egy művelődési házban szoktak még oltani, de nagy betűkkel ki van írva, hogy kell időpont foglalás.

Én spéci tegnap kaptam meg az első oltást egy CVS-ben két várossal odébb (és április közepére van második időpontom). Gyerekünknek meg csak jövő héten tudunk időpontot nézni, mert túl fiatal a jelenlegi korhatár szerint. Viszont megnéztem, hogy az ő környékükön mi a helyzet a CVS-ben és mind a négy szóba jövő városban volt időpont szabad. Húsz perc múlva már csak egyben, gondolom, azóta nincs is (ráadásul ez a gyérebben lakott középső rész parti részén van). Csak remélni tudom, hogy folyamatosan nyitnak időpontokat.

A CVS egyébként Pfizert ad, a Publixok meg Johnson-t kaptak erre a hétre.
Amerikára már csak azért is érdemes figyelni, mert rengeteg olyan újítás érkezik, amit aztán gyorsan átveszünk a világ más részein is. Akad olyan, amiből akár meg is lehet élni, vagy jó kis keresetkiegészítés lehet. Ilyen az elmúlt egy-két évben hatalmas átalakuláson átment vásárlás is, amiről Judit…..
Mikkamak 2021.02.25 17:22:29
@Golf2: Nagyrészt nem ezért. Egy csomó "dagadt" amerikainak, akik a belvárosokban laknak, nincs is kocsijuk. Viszont bolt sincs, ahol árulnának pl. zöldséget/gyümölcsöt, vagy húst. De pénzük sem lenne megvenni. A "dagadtak" jó része ugyanis egyben alultáplált is, mert csak a legolcsóbb, maximálisan feldolgozott, tápanyagokban nagyon szegény műételt tudja megvenni.

Vidéken meg van kocsi (jó esetben) csak szintén nem nagyon vannak boltok (beszéltem valakivel, aki éppen kényszerült a régi délre költözni, mondta, hogy a városban van egy McDonald's, meg a szomszéd városban, úgy kb. 12 mérföldre egy Walmart. Neki meg nem volt kocsija, csak egy biciklije).

Ehhez jön még a "hagyományos" konyha, ami bizony zsírban sült ez-az, főleg délen (állítólag Mississippi Államnak - legszegényebb és legjobban elhízott állam - a hivatalos madara a rántott csirke).

Ennek egyébként nagy része igaz a magyarokra is.

A bevásárló appeket jórészt olyanok használják akiknek van pénzük és jó minőségű élelmiszert vesznek csak éppen nem tudnak/nem akarnak maguk járni a boltba.
Bostonról sok minden eszünkbe juthat, ezen sok minden között elsőként talán a világhírű felsőoktatási intézmények (a Harvard és az MIT). Persze a város ennél azért jóval több, derül ki Steven e heti írásából...
Mikkamak 2021.01.29 18:53:17
@Vrancisco: Ne érezd!
Gyermekem - több PhD-vel is rendelkező - tanára mondta, hogy "there are two kinds of doctors: the medical kind and the poor, hungry kind".
Gépjárműadó, tévéadó, full üres lakás – csak egy pár azon tételek közül, melyek meglepetésként érhetik a külföldre költözőt, különösen akkor, ha nem tájékozódik részletesen előre. Lássuk, ti mi mindent szedtetek össze norvégiai posztunk kapcsán!..
Mikkamak 2021.01.26 13:00:47
@gabors: de van állam, ahol ugye nincs fogyasztási adó... Ezért pl. Floridában törvény van arra, hogy ha ilyen államból akarnál pl kocsit behozni, és az nincs legalább hat hónapja a tulajdonodban, akkor a floridai adót fizeted ki.
Azzal, hogy Donald Trump helyett Joe Biden lett az Egyesült Államok elnöke, hirtelen sokkal rózsásabban láthatják a jövőt azok, akik Amerikába vágynak, azok pedig pláne, akik már ott vannak, de esetleg akad probléma a papírjaikkal...
Mikkamak 2021.01.24 19:24:07
@gabors: 12 helyes válasz kell a feltett húsz kérdésből legújabban, és összesen 128 kérdés van. Ez is nemrég változott.
Nagy kérdés, hogy leírni vagy kimondani nehezebb Albuquerque nevét, mondjuk olyan nagyon nincs is miért, kivéve persze, hogy az új-mexikói városban van a legendás 66-os út egyik vége és akad még egy nevezetessége is. Mindenesetre mostanság nem nagyon tervezzük, hogy ellátogatunk az államba, kész…..
Mikkamak 2021.01.22 13:00:32
@kék madár: ahogy a rendszámtáblájuk jelzi: land of enchantment.

Az adobe meg vályogtégla.
„Naivan azt gondoltuk, hogy jó ötlet volt három fehér külföldinek a Los Angeles-i gettó szélén rihegve-röhögve bandukolni a buszmegálló felé.” Így kezdődik Péter (nem kis fordulatokat tartogató) története. A kép illusztráció..
Mikkamak 2021.01.03 13:45:21
@FutureFry: és már csak turista látványosság...
Mikkamak 2021.01.03 22:02:10
@Alamedan: annyira nem. Mi annó a kölyökcserkészekkel mentünk és remekül elvoltunk. Plusz még valami polgárháborús emléknap is volt és korhű ruhákba öltözött emberkék futkároztak (aztán velünk jöttek vissza a hajóval). A polgárháború idején erőd volt a szigeten.

Életünk első amerikai útján még 93-ban Anaheimbe mentünk konferenciára és a reptérről kifelé kicsit eltévedtünk. Már sötét is volt meg minden, úgyhogy valami convenience store-nál álltunk meg megkérdezni merre tovább. Később kiderült, hogy az egyik legneccesebb helyen, dehát Isten vigyáz a bolondokra...
A világ minden tájáról érkeztek idén is képek, így folytatódik a Határátkelő-hagyomány a karácsonyi fotókkal. Tizennyolc országból küldtetek fotókat, így megmutathatjuk, hogyan karácsonyoznak idén a külföldön élő magyarok Ausztráliától a Fülöp-szigeteken át Törökországig, Finnországig és Anglián át…..
Mikkamak 2020.12.26 23:27:03
@somlobodog: amit bébirépa néven árulnak, az általában sima répa, jól körbe csiszolva. Marketingesek rájöttek, hogy az emberek így jobban veszik. Ezért nem kell pucolni és ezért van általában előre csomagolva.

Egyébként boldog ünnepeket mindenkinek.
Alighanem sokan vannak úgy ezekben a hetekben, hogy nehezen tudnak dönteni, hazautazzanak-e a karácsonyi ünnepekre. Egyrészt ugye jó legalább ilyenkor látni a családot, másrészt a járvány miatt az ember nehezebben szánja rá magát az útra, hiszen sem magát, sem a szeretteit nem akarja veszélybe…..
Mikkamak 2020.12.19 13:03:04
@Zsuzsi65: ha a kuncsaft koronavirusos lesz, és mondjuk annál a kis business-nél is fogyasztott, akkor olyan pert kap a nyakába szegény kis business, hogy nem marad belőle semmi. Ez ugye USA, ha nincs bizonyíték, per akkor is lehet és az ügyvédek drágák.
A biztosítók meg tarják kezüket, hogy sajnos a COVID-rá nem vonatkozik a biztosítás.

Az áruházak jó része létfontosságúnak minősülő cikket is árul, azért maradhat nyitva (Home Depot pl. tisztítószert). Étteremben enni nem létfontosságú.

Kormányzót visszahívni lehet, de érdemes? A legutobbi alkalomból, amikor Gray Davist cseréltek Schwarzeneggerre, csak annyi maradt meg nekem, hogy végleg elintézte Schwarzi politikusi karrierjét. Egyébként, meg ha szabad javasolnom, vigyétek Ronniet. Ő aztán semmit nem zár be, sőt megtiltja, hogy bezarjanak, pl. Miamiban, ahol sok az eset, mert a vidéki kis megyék adataiból indul ki. Mellékesen meg ködösít mindennel, eset- és halálozási számmal, és valami abszolút hozza nem értő szóvivővel twittelteti, hogy nem kell maszkot viselni és a COVID nem veszélyesebb, mint az influenza. Szóval, cserélünk?
Az ír posta kifejezetten megbízható, általában problémamentesen szállít – éppen ezért meglepő az, amikor nem így van. Miként lesz ebből ingyen porszívó? Na, ez egy kifejezetten jó kérdés. A kép illusztráció..
Mikkamak 2020.11.22 16:15:55
@Bredpitt Monika: Hát nyáron a Covid és De Joy áldásos tevékenysége következtében az volt. Halmokban álltak a fel nem dolgozott csomagok, összevissza kézbesítették őket, egyes helyekről riportok készültek, hogy döglegyek döngicsélnek az elpusztult naposcsibe szállítmányokon és patkányok rohangásznak rohadó romlandók között.

Viszont én Ausztriába küldtem valamit, amit a címzett állítása szerint nem kapott meg, én viszont hónapok múlva a postaládámban találtam "nem kereste" matricával amit az osztrák posta tett rá.

A poszthoz meg csak annyit, hogy ha én kapom vissza a pénzemet és utána megjön a megrendelt cucc, akkor minimum, hogy megkérdezem a küldőt, hogy hova küldjem vissza a pénzt...
       Orbánék kiadták a parancsot, hogy meg kell győzni a magyar lakosságot arról, hogy Amerikában elcsalták a választást. Hihetetlen mennyiségű hülye tombolja most ki magát, ami úgy 1944 óta nem lepi meg a magamfajtát .      Az egyik baromság az, hogy az amerikai választás nem ment át a Benford…..
Mikkamak 2020.11.07 13:39:27
@nincsegy: Ez nem igaz. Végelszámolásban Floridában Bush nyert, 530-egynéhány szavazattal (a tizenvalahány millió voksból).
Ahol elmehetett a dolog az a Palm Beach megyei bűn rosszul megtervezett ún. butterfly szavazólap volt, ahol ha nem figyelt az ember, könnyen Patrick Buchanan-ra adta a voksot amit Gore-ra akart. Állítólag elég nagy számban kapott a szélsőjobbos, antiszemita kijelentéseiről is elhíresült Buchanan szavazatot Palm Beach-ben (lakóinak jó része nyugdíjas, zsidó).

De ahogy akkor az elemzők mondták, szíveskedett volna Gore hozni a saját államát (Tennessee) és akkor ő lett volna az elnök...
Eltelt négy év, az Egyesült Államokban ismét elnökválasztás jön. Még soha annyi bevándorló nem adta le voksát, mint idén. Georgia az egyik állam, ahol rekordot dönt az első szavazó bevándorlók száma, ráadásul olyan államról van szó, ahol még messze nem dőlt el a győztes kiléte. A CNN négy, most…..
Mikkamak 2020.11.06 15:38:13
@Hari Seldon 2: Az USA-ban igazából nem egy választási rendszer van, hanem 51, mert az alkotmány az államok hatáskörébe helyezi a választások szabályozását (+DC).
Mikkamak 2020.11.06 15:38:13
@Zsuzsi65: A Supreme Court elvben csak akkor jöhet képbe, ha az egyes államon belül már minden jogorvoslati lehetőséget kimerített. De még ekkor is mondhatja, hogy hatáskör híján (mert a választást az alkotmány az egyes államok hatáskörébe helyezte) nem foglalkozik az üggyel, mint ahogy tette ezt már kétszer azzal kapcsolatban, hogy Pennsylvania a péntek estig beérkező, de választás napján (bizonyítottan) feladott levélszavazatokat is beszámítja (bár állítólag nem sok ilyen van).
Mikkamak 2020.11.06 15:38:13
@kék madár: Azt hiszem ezt pont azért szabályozták így, hogy a nagy államok ne tudják elnyomni a kis államokat. Ezért kap minden állam két szenátort, miközben a képviselőházi helyeket népesség alapján osztják el és osztják újra 10 évente a népszámlálást követően.

És mellékesen szerintem a törvényhozás, főleg a szenátus mint hatalom sokkal nagyobb, mint az elnökség - ugye 6 évre választják őket és sok államban nincs megválaszthatósági terminus limit.
Az idei év különösen kedvez az összeesküvés-elméletek híveinek, legyen szó koronavírus-járványról, maszkviselésről, 5G-ről, a laposföldet meg talán már el is felejtettük. (Fotó: pixabay.com/terrianneallen)..
Mikkamak 2020.10.25 22:32:50
@Csodabogár: A maszk a többieket védi a te vírusaidtól. A távolságtartással együtt jó hatásfokú.
Mikkamak 2020.10.25 22:32:58
@takarék-láng: Pedig a Florida Atlantic University-n tesztelték a különböző maszkokat és a képeken látható, hogy mennyire gátolják a kilélegzett vírusok terjedését.
Mikkamak 2020.10.25 22:33:10
@takarék-láng: Nahát, úgy tudtam, hogy csak a szaruhártya vesz fel oxigént a levegőből (persze a légzőszerveken kívül), merthogy ha ér nő bele, akkor az ember nem lát.

A WHO meg azért mondta, hogy nem kell maszk egészségesnek, mert 1. még nem volt tapasztalat és 2. hiány volt maszkból és nem akarták, hogy a lakosság felvásárolja és az egészségügyi személyzetnek ne jusson.
Határátkelő Úton Amerikában 2020.10.16 06:30:00
Amerikában úton lenni nagy és romantikus elképzelés, sokak vágya, hogy megtapasztalják a hatalmas szabad területeket és persze a városok forgalmát. A valóság azonban ebben az esetben is kissé más, mint a filmek és a képzelet – derül ki Steve írásából...
Mikkamak 2020.10.16 20:18:08
Szóval, hol is kezdjem. Az én tapasztalataim az USA bizonyos részeiről valók, úgyhogy próbálok nem általánosítani, de semmiképpen sem csupán az autópályáról teszek kijelentéseket, hanem saját tapasztalatból.

1. A legtöbb amerikai vezető sokkal rosszabbul vezet, mint az átlag nyugat-európai, legfőképpen azért, mert nem tanítják őket vezetni. Sok (ha nem a legtöbb államban) 16 évesen levizsgázik a gyerek kresszből, aztán gyakorló jogosítványt kap, mellyel egy jogosítvánnyal rendelkező felnőtt (szülő vagy nagyobb testvér) kocsiban való jelenléte mellett "tanulhat" vezetni. Kivétel Kalifornia, amelyik, ha jól emlékszem 6 azaz hat óra autósiskolai képzést ír elő. Tehát a gyerek annyira tanul meg vezetni, amennyire az őt oktató szülő tud. A gyakorlati vizsga pedig helyenként annyi, hogy kiáll a gyerek a parkolóhelyről, éppen, hogy kimegy a forgalomba, majd visszaparkol.

Sok vezető láthatóan nem érzi a kocsit, alig lát ki belőle. Persze a különféle biztonsági berendezések sokat segítenének, de pl. a blind spot monitoring nem jelez be, ha nincs bekapcsolva az index, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszert meg kikapcsolják, mert zavarja őket, hogy állandóan csipog...

Ehhez még hozzáadandó, hogy bizonyos államokban sok a nyugdíjas vezető, akiket nem vizsgáztatnak újra (pedig nem mennének át) és már nem igazán szabadna vezetniük.

Cikázni európai módon mondjuk nem szoktak, ahhoz szerintem nincs meg a vezetési képességük, plusz a rendőrök általában pont ezekre mennek rá.

2. Sebességhatár: államonként változik. Általában sűrűbben lakott területen, csúcsorgalomban akkor is örül az ember, ha 20-30 mérfölddel tud haladni.
Valóban, 10-15%-os sebesség túllépés miatt még nem büntetnek, de praktikusabb, ha az ember szépen csordában halad a többivel együtt - ha 20%-kal mennek gyorsabban a megengedettnél, akkor annyival, lényeg, hogy ne te legyél a leggyorsabb.

"Lakatlan" részeken mi annó azt a tanácsot kaptuk, hogy kamionhoz tapadva lehet menni annyival, amennyivel ők mennek. Mi soha nem mertünk, mert 80-90 mérföldes tempó mellett is egyszer csak megjelentek a semmiből a nagy kamionok, aztán úgy húztak el mellettünk, mintha cammogtunk volna..

Sok múlik persze az adott állam State Trooper-einek, ill. Highway Patrol rendőrjeinek is a hozzáállásán. Amikor mi Kaliforniából Floridába költöztünk, szinte végig az I10 autópályán mentünk. Texasban szépen ki volt írva, hogy napközben 75 a sebességhatár, jobbra tarts, bal oldalon előzz. Szinte hihetetlen volt látni, hogy a jobb sávban szép sorban haladnak az autók, pontosan 75 mérföld per órával. A bal sáv üres volt. Ennek ellenére kb. 2 mérföldenként villogó State Trooper büntetett éppen valakit. Átlépve viszont Texas keleti határát, texasi rendszámú autók cikáztak a forgalomban, a sebességhatárt persze jócskán meghaladva, előztek a leállósávban, mert persze rendőr sehol.

3. Tömegközlekedés hiánya. Ez nem igaz. A keleti és nyugati part sűrűn lakott sávjában van tömegközlekedés. Csak autópályáról nem látszik. Dél Floridában van busz, a dél-keleti három megyében jár a Tri-Rail vonat és buzgón dolgoznak az egész Floridát összekötő Bright Rail vasútvonalon is. De általában a lakott területeken van helyi tömegközlekedési vállalat, tömegközlekedéssel. Ettől persze még aki tud, inkább autózik.

4. Dél és Közép Florida tele van fizetős utakkal és fizetős gyorssávokkal. Az én Sunpass mini transponderem pedig olyan matrica-szerűen van a szélvédőre ragasztva.

5. Az útközbeni technikai szünet lehetőségekről már írtak, de általában bárhol lehajtva az első étteremnél/benzinkútnál van mosdó (a kijáratot jelző táblák előtt gyakran mutatják, hogy ott éppen milyen benzinkút, étterem és szálloda van, vagy esetleg "no services"). Gond csak akkor van, ha baleset miatt beáll a forgalom és mérföldekre vagy a következő kijárattól.
Vajon melyik európai országban nehezedik rád a legnagyobb nyomás a munkában? Vajon hányan vesszük figyelembe ezt az egyébként nem elhanyagolható szempontot, amikor arról döntünk, melyik országba költözzünk dolgozni?..
Mikkamak 2020.10.15 16:56:45
@Zsuzsi65: Az én "kedvencem" a Cukiskodás/cukiskodik - főleg "természetes adottságait" kevéssé fedett állapotban való mutogatásra alkalmazva. A helyes kifejezés inkább a "mórikálja magát" lenne, szerény véleményem szerint.
A hazatérés nehezített vállfaja, amikor az ember azt érzi, hogy a segítség és jószándék helyett gáncsokat és folyamatosan újabb akadályokat kap. Ez történt anno Mária gyermekeivel is – egy család két tanulságos története következik. Hazaköltöztél Magyarországra? Neked is nehézségeid vannak vagy épp…..