Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PBea

0 bejegyzést írt és 454 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alsó tagozatos gyerekeknél, ha műsor nincs is még figyelnek a tanítónők arra, hogy legyen valami tárgyi dolog amit a gyerekek anyák napjára adnak. Andortól egy kedves levelet kaptam, ami rólam szólt, megdöbbentett és jó érzés volt olvasni. Fülig érő szájjal adta át - ez az az…..
Alig várjuk, hogy legyen végre egy olyan hónap ebben az évben, amiben nincs kudarc. Bevezetésképp. Csütörtökön, elsején a már szokásos munkahelyi majálist választottuk. Én már kihagynám, de ez a nap nem rólam szól. Adrika miatt mentünk elsősorban, hogy Anna barátnőjével…..
G.család blogja Hatévesünk 2014.03.15 22:15:14
Áronka születésével kezdtem ezt a blogot, most pedig kissé megkésve írom ezt a születésnapi bejegyzést. Kedden lett hat éves, amit nagyon várt és nagyon vártunk vele mi is. Az élet sajnos úgy hozta, hogy épp aznap nem tudtunk vele lenni (előző bejegyzésben írtak miatt), és ezt…..
G.család blogja ... 2014.03.04 20:33:57
Nem is tudom mit írjak hogy kezdjek neki. Pocsék volt a február, részleteztem, nem ismétlem. Nem írtam mindenről, pl arról sem, hogy múlt vasárnap kiderült, hogy Apa nagymamája, a "dédi" nagyon beteg. Nem írtam róla, mert nem tudta a dédi mennyire beteg, és nem akartam, hogy…..
G.család blogja Hol van már...? 2014.02.07 21:58:31
az e hét hétfő, mikor Áronka miatt és a  munkahelyem miatt aggódtam. (ja igen, mert reggel ott is ért kellemetlen hír, amit túltett a délutáni hír Áronról). Szóval van rosszabb. Andor kórházban van, én meg vele, most épp annyi időre jöttem haza, hogy lefürödjek,…..
G.család blogja Fellebbezünk 2014.02.03 18:06:21
...mert az nem indok, hogy kicsi még, mert még nincs hat éves és lehet hogy délután fáradt lesz és maradjon még oviban ahol meg egyértelműen azt mondják, hogy mennie kell iskolába, meg egyébként is két tesója is ide jár hát hány helyre szakadjon már a család, és hány bőrt…..
PBea 2014.02.04 16:11:27
G.család blogja Mindháromról 2013.12.01 18:11:45
Elhatároztam valamikor novemberben, hogy egy teljes posztot szentelek az Áronkával kapcsolatos dolgoknak, csak róla fogok írni, de aztán úgy adódott, hogy mire ezt eldöntöttem már mind a három gyerek körül történt valami. Áronka körül leginkább az történik, ami engem is…..
G.család blogja Kerek 2013.11.26 23:21:12
Évfordulós nap a mai: 10 éves lett Andor! Így ma többször is nosztalgiáztunk, én épp elcsíptem a monitoron a 8.20-at és ugrottam egyet örömömben ahelyett hogy felvisítottam volna, reggel-délben-este arra gondoltam, hogy milyen nagyon szép őszi nap volt, mikor megszületett. Milyen…..
Áronunk aztán belejött az r hang és a nyelve pörgetésébe, de olyannyira, hogy egész nap csak berregett itthon. A következő, második foglalkozásra már ragyogóan tudta a pergő r-t ejteni. Azóta is volt egyébként foglalkozása, míg Andorral annak idején rengeteg verset, mondókát…..
Szerintem már minden szülő hallott a Crayola termékeiről, melyek már 128 éve vannak a világpiacon és 17 éve Magyarországon. A gyermekek kreativitását nem lehet elég korán elkezdeni fejleszteni és ez bizony a szülők feladata! A Crayola termékek nagysága az egyszerűségében…..
PBea 2013.07.24 11:46:33
B.)
Várjuk a helyes megfejtéseket! :) ..
PBea 2013.07.23 14:29:44
Hát igen. A tervtől jól elmaradtam, miszerint hetente beszámolok a nyári szünetben történtekről.  De azért megpróbálom. 2/11 Ez volt az a hét, amikor mind a három gyerkőc úszótáborban volt. Áron első tábori élménye, teljesen jól sikerült. Mondjuk így könnyű, hogy…..
Idén is érdemes volt ellátogatni a Pagony kiadó standjához, ahol a megszokott és közkedvelt könyvek mellett három új sorozatot is indítanak. Az első, rég tervezett sorozatuk a Pagony Kreatív, amelyben a könyveikhez, népszerű figuráinkhoz kapcsolódó foglalkoztató füzeteket…..
PBea 2013.06.19 13:44:53
G.család blogja Kikapcsolunk 2013.05.26 14:53:49
Akartam írni, hogy kikapcsolódunk, de azért ez nem mindig igaz. Csak majdnem. Volt egyszer egy hegedű fellépés, két gyerek, majd volt látogatóba G.mama nálunk, és véget ért a nevelési, már csak apa és én megyünk hogy elmondják mi történt a pár alkalommal, mit szűrtek…..
Bevezetésképp csak annyit írok, hogy ilyen többet nem lesz és soha nem is volt, hogy mindhárom gyermekemnek anyák napi ünnepségére kell mennem. Kicsit most is sántít a dolog, mert Áronkáéknál nem műsor volt  hanem a szemtől-szembe köszöntés, Andoréknak mióta iskolás…..
G.család blogja Még mindig Áron 2013.03.11 00:21:00
Ezúttal szülinapi köszöntés, mivel 5 éves lett :-) Boldog születésnapot! ..
G.család blogja Andor 2013.02.20 00:00:33
Kezdem a közelmúlttal. Volt ez a február 14-i dolog, amit a gyerekek számon tartanak, jobban, mint mi ("apa, ma este vidd el anyát vacsorázni" - otthon ettünk énfőztömet) , régi olvasóim tudják, szinte minden évben van kiért rajonganiuk.  És ez évek óta ugyanaz Andor aznap…..
G.család blogja Adrika 2013.02.18 21:56:35
Nagylányunk igazi meglepetést tud okozni azzal, hogy tényleg milyen nagy is már! Biztos neki sem könnyű elfogadnia a vele történő változásokat, de be kell itt valljam, hogy nekem se. Tudom, tudom, csodálkozunk rajta, hogy mikor nőtt így meg és ezerszer elmondjuk, de tényleg nem…..
G.család blogja Kilencéves 2012.11.26 22:08:01
Reggeli beszélgetés Andorral:  A: Anya, én mikor születtem, úgy értem hány órakor? Én: 8 óra 20-kor. Milyen lesz ma az első órátok? A: Környezetismeret. Én: Az jó! Ági néni tartja, ő szeret téged. Jelentkezzél 8.20-kor, és mondd meg Ági néninek hogy épp most vagy 9…..
G.család blogja Büszkeség:-) 2012.10.25 21:45:31
Adrika tavaly elhatározta, hogy az idén országos döntőbe jut. Sikerült. Csapatban. És mi nagyon büszkék vagyunk rá! ..
PBea 2012.10.26 15:02:00
G.család blogja Bíztató... 2012.10.16 21:14:39
Hogyan lehet egy ovis gyereket leszoktatni az alvás alatti bepisilésről? (Ami egyébként szeptember eleje óta fordul elő ismét). "Ha még egyszer előfordul, megfojtalak". Nekem erre nincs tapasztalatom, mert csak három gyerekem van, tehát sokkal kevesebbet nevelek, mint egy…..
G.család blogja Gyerekszáj:-) 2012.09.26 21:52:02
 - Szerelmes vagyok Zsófiba, képzeld el!  - És ő is szerelmes beléd?  - Nem, de én szerelmes vagyok belé...
PBea 2012.10.02 21:20:10