Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vagyok2

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Birka nép A birka szakít 2010.10.27 10:34:00
Ki  az a baromállat, aki reggel hatkor küld sms-t? „Nincs egy fillérem se, ötezer kéne kölcsön azonnal, segíts! Puszi.” Visszaalszom, tíz perc múlva rám csönget. Aztán még kétszer. Felkelek, megnézem, mi a helyzet a Facebookon.  Rám kattint. A kurva életbe.…..
vagyok2 2010.10.27 18:53:38
nem kell aggódni, nem ezen múlik, hogy kalandos lesz-e az életed a továbbiakban:)sokan vagyunk, akik értik, amit mondasz, és még nem is ismersz mindenkit:)

A mihaszna tömeg megjelenése és magamutogatása sztem abból is ered, hogy nincs minta az ilyen helyzetben való viselkedéshez, és egy szociológus, pszichológus nyilván okosabban megmutatná az összefüggéseket, azért megpróbálom.
Egyszerűen nem tudjuk kezelni azt a problémát, amit az elszegényedés jelent. Aki benne van, többnyire stresszként éli meg, vagy szégyelli magát, vagy hibáztat mindenkit, személyiségétől függően. Aki meg nincs benne, de lát olyat, aki közel áll hozzá, nem tudja, hogyan viselkedjen, egyszerűen felfoghatatlan, hogy nincs munka, hogy a korábbi fogyasztás hitelei szétvágták a családokat, a lehetőségeket, az álmokat, a terveket, és nem elég, hogy azokért is fizetni kell, amit el sem fogyasztottunk, ráadásul hosszú időre úgy tűnik, nem lesz jobb.
Szóval, ezt nagyon nehéz kezelni, emberileg, társadalmilag egyaránt.
Én úgy látom, h egyelőre addig jutott a társadalom, hogy hagyja, hogy szégyellje magát az, aki nem talál munkát, megélhetést. Pedig el kellene jutni odáig, mint amit te is leírtál a gyerekkorodból, hogy a szegénység nem betegség, hanem állapot, és egymásnak segítünk, nem csak egymáson.

Amíg nem ismerjük fel, hogy bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe, sőt, sokan vagyunk már benne, de még mindig szégyellnivaló, ami velünk történt, addig azok, akik nem elég erősek, okosak, kreatívak, életrevalóak, azoknak most annyi, vagy depivel, vagy mihasznaként, lenyúlósként.

Te meg ne sajnáld magad, amiért ennyi idő után úgy gondolod, hogy nem kell több érzelmi lenyúlás veled szemben:) két rossz közül a kisebbiket választottad, ennyi:) van egy jó barátom, régóta nem tartom vele szorosan a kapcsolatot, sajnos, de ő mondta nekem mindig annak idején, hogy ne hagyjam magam érzelmileg zsarolni, sokáig nem értettem, miről beszél, aztán egyszer megtettem, amit tanácsolt - nem vettem fel a telefont, nem írtam vissza az emailekre, stb - és azóta szabadabb ember vagyok. Van élet a változás után:)
w Reset a kék halál után 2010.01.18 07:00:00
Amikor végleg kiderül, hogy a régi szervezetet hiába foltozgatjuk, akkor nincs más hátra, mint újra felépíteni, nulláról. Magyarországon jó sok ilyen alvadt struktúra működik – haldoklik –, egyik közülük a BKV. Akárhol nyúlnak hozzá, valakinek biztosan fájni fog,…..
vagyok2 2010.01.18 16:20:45
Azzal egyet értek, hogy újra kell indítani, azzal nem, hogy egyoldalúan azokra mutogatnak, akik normálisan cselekedtek a saját szintjükön. A gáz azokkal van, akik menedzsmentnek hívják magukat, és érdekes módon egyik sem akarta a fizetésének, jutalékának, a bkv-s állásához kapcsolódó egyéb jövedelmének egy részét sem felajánlani mondjuk pulykapénznek. Ma reggel megint fagyott volt a busz, amin utaztam, iszonyat dugó mindenhol, és csodálkozunk azon, hogy az a sofőr, amelyiknek a főnöke számára elképzelhetetlen vagyonból gazdálkodik, begurul a saját munkakörülményei és adósságai, életkörülményei miatt? Hát, nekem nem meglepő. Legfeljebb az, hogy azt gondolják sokan, hogy ha máshol dolgozna, nem tudna így ugrálni. Valóban? Tényleg megengedi magának egy profitorientált cég, hogy bérfeszültség miatt vadsztrájkot generáljanak a hangoskodók? mert ahol nincs szakszervezet, nincs sztrájk. Magántőkés nem igazán engedi a munkavállalói szervezkedést, tehát nem lehet sztrájkolni. De lehet munkát lassítani, hirtelen mindenkinek táppénzre menni, egyéb módon kitolni a munkáltatóval. Az a munkáltató, amelyiknek fontos a bevétel, az imidzs, a profit, a menedzsmentet is megválogatja, és megmutatja a dolgozónak, miért érdemes nála dolgozni. Nem általánosítok, nem mondom, hogy magyarországi munkáltatók tömegénél jó a hangulat. De azt ki lehet mondani, hogy ott, ahol mindenki más pénzét költi, mármint a közszolgáltatásban, közigazgatásban, nem lehetne ekkora bérfeszültséget generálni, és nem lehetne a munkakörülményekben a munkavállalói hierarchia szintjén ekkora különbséget tenni. Mert akkor az az eredmény, amit a múlt héten megkaptunk. Mindent összefoglalva: ha már felelőst keresünk, és a jövőbeni komplikációkat szeretnénk elkerülni, akkor elsődlegesen azokat kell megtalálni, akik politikai, üzleti, anyagi haszon reményében és tényében menedzsmentesdit játszanak a köz pénzén.
Hát, sikerült megütközést kiváltanom a legutóbbi poszt egyik mondatával, amelyben lemengeléztem a Czeizelt.   Mielőtt az alapokhoz nyúlnánk vissza ismét: Dr. Czeizel Endre kétségtelenül nem tömeggyilkos, de nagyon sok – néhány ezer biztosan – becsapott emberből…..
vagyok2 2009.10.14 10:35:14
Nekem ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. A felháborodást követően felmerül bennem a kérdés, hogy teljes mértékben felelős-e egy orvos(-csoport+társak)abban, ha kísérlet alatt állók betegek lesznek. Egyrészt az ok-okozati összefüggéseket bizonyítani kell. Tehát: biztos, hogy amiatt született valaki olyan sérüléssel, mert nem kapott meg valamit, amire lehet, hogy szüksége volt? Vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a világ nagyobbik részén nem szednek vitamint, folsavat, és egészséges gyerekek is születnek. Ennek egyik oka nyilván, h a terhesség alatti kockázatok nem csak a mamától, hanem a babától is függnek. Így nem lehet kizárásos alapon kijelenti, hogy csak azért lett valamelyik újszülött sérült, mert az anyja nem szedett folsavat.
A másik, ami engem zavar ebben a történetben, a résztvevők hülyeségének kizárása. Vegyük már tudomásul, hogy ha valamit ingyen osztanak ebben az országban, hát nagyon kevés józan ember áll ellent a kísértésnek, hogy részt kapjon belőle. És ezek az emberek hajlandóak vállalni annak a kockázatát, hogy esetleg később bajuk lesz belőle. Ja, persze, utólag sokan okosak, de akkor, abban a pillanatban baromi könnyen meggyőzhetőek az előnyökben, és nagyon könnyű elfelejtetni a hátrányokat. Ilyenek az emberek, de a saját hülyesége senkit nem ment a felelőssége alól. Én a mai eszemmel biztosan tudom, hogy mibe megyek bele, mibe nem, ha kutatási célra akarnak használni, de ehhez kellett egy olyan információs háttér, amihez nagyon könnyedén hozzá lehet férni, pl. internet. Korábban én is kipróbáltam dolgokat,mint kísérleti alany, bár a terhességgel tuti, hogy nem játszottam volna még kenguruért sem.
A másik, amin elgondolkodtam, a gyerekeladásos dolog. Én egy ideig követtem az ezzel kapcsolatos híreket, de hát a szokásos ítélkezési időtartam miatt már nem értem a végére. Rémlik, hogy kapott büntetés C.E is, meg más is, de nem azért, nem úgy, stb.
Viszont sok mindenben elfogadtam a vele szemben felhozott vádakban a védekezését. Ésszerű és logikus volt, ahogy kitalálták, ahogy megcsinálták, és legfőképpen az indok, amiért létre akarták hozni ezt a "hálózatot". Amiben nagyon nem értettem egyet ezzel a "bandával", az az volt, hogy a celebségüket használták az ötletük megvalósítására, illetve az ötlet jogosságának bizonyítására. Tehát esély nem volt őket meggyőzni előnyök-hátrányok tekintetében, mentek a maguk nagy feje után, bele is buktak.

Egyébként élmény volt olvasni, régen tettem, ideje volt:)
Hazudott a hatalom? Hazudott. Szándékosan, de nem öncélúan. A kormányszóvivő 2009. július 28-án tájékoztatta a közvéleményt, amiről az MTI az alábbi közleményt adta ki: „Létszámstopot rendelt el az államigazgatásban a miniszterelnök – jelentette be a…..
Munkahelyi (T)error Tilos inni 2009.03.16 05:51:00
Ferenc levele következik, aki a multiknál uralkodó embertelen körülményekről mesél.       Szervusztok!   Tanácsot és véleményt is szeretnék ez ügyben! Egy "kedvenc" multink a TESCO-globál egy csillógó láncszemének legmagyarabb vezetői kitalálták a…..
vagyok2 2009.03.16 09:17:39
@Prinzessin Erbsen:
"122. § Ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a rendkívüli munkavégzés időtartama a hat órát meghaladja, valamint minden további három óra munkavégzés után a munkavállaló részére - a munkavégzés megszakításával - legalább húsz perc, legfeljebb egy óra egybefüggő munkaközi szünetet kell biztosítani. Amennyiben a napi munkaidő alatt a munkavállaló többször jogosult munkaközi szünetre, ezek együttes időtartama az egy órát nem haladhatja meg."
Az előbb ez lemaradt:) bocs:)

vagyok2 2009.03.16 09:55:23
@Janovszki Zsolt:
Nekem viszont ezzel szemben az a véleményem, hogy pusztán attól, hogy sok embernek nincs munkája, és még ezt is elvállalná, csak azért, hogy legyen, nem feltétlenül elfogadható, hogy a munkáltató ezért jogszabályokat szeg meg, és számomra lényegtelen, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben.

Ha a dolgozó megszegi az előírást, és nem pont a rokonságba tartozik, akkor ennek is megvannak a következményei. Akkor a munkáltatónál miért ne kéne következményeket alkalmazni, ha nem tartja be a rá vonatkozó előírásokat?

vagyok2 2009.03.16 10:58:10
@Strici: Kapott már ezért a tesco (valamelyik telephelye) büntit. Ennyit ért.

Bocsánat, elnézést, fogvatartott az egyik  kedves barátom (köszi Orsi) :D! Megkésve bár, de itt az új bejegyzés. Egy rövid történet következzen lázongótól, aki elaludt munkahelyén, amiért kirúgták. Egy hete rendkívüli felmondással megszűnt a munkám.  …..
Olvasónk javaslatára következzen egy komment innen.  Ordítozni, fenyegetőzni lehet következmények nélkül? Sziasztok! Kérdéssel fordulok hozzátok! Szegény asszony sírva jött haza a munkahelyéről. Hogy miért? Mert a T.főnöke ( lehet, hogy a sötétben megkeresem és…..
Négyszemű becenevű olvasónk a munkaadók véleményét tárja elénk. Próbaidő alatt munka helyett nem megyünk fodrászhoz! Kis németországi cég vagyunk: én, egy diszponens fix bejelentve, és pár szabadúszó, attól függöen napra-hétre-projektre, mennyi a munka. A diszpoziciós…..
Ne haragudjatok, de Taki levelét nem tudom a helyén kezelni, ezért kizárólag a Ti véleményetekre vagyok kíváncsi. legalább annyira meg vagyok döbbenve, mint ennél a történetnél. Holnap jelentkezem. Tisztelt Szerkesztő! Elképzelhető, hogy az én történetem egyesek számára…..
Luna kislánya epilepsziás rohamot kapott az iskolában. A munkáltató döntés elé álltotta az édesanyát; vagy visszamegy dolgozni, vagy gyermekéhez siet a kórházba. Kirúgták!Sziasztok! Egy ideje olvasom a blogot, de csak most jutottam el odáig, hogy saját történetemet megosszam…..
Esztike7 egy évvel hamarabb ment vissza munkahelyére GYED-ről , de így is ingyenélő lógosnak lett elkönyvelve.Látom, sokan osztják az észt, valós tapasztalat nélkül. Így én is megpróbálom elmesélni röviden a saját történetemet. - 4 év munkaviszony (a munkakörömben…..
vagyok2 2009.03.04 08:05:25
Ez az a téma, ami nálam mindig kivágja a biztosítékot.

A világ legnagyobb részén a gyerekvállalás felelősségvállalásnak minősül. Én nem mondom, hogy nincsenek olyan hölgyek, akik a gyerek mögé bújva oldják meg egyéni szociális problémáikat (sőt, vannak férfiak is).

Nálunk évek óta egyre rosszabb a megítélése a családos munkavállalóknak. Nők ezrei arra büszkék, hogy nem voltak otthon egy napot sem a beteg gyerekükkel.

Jogilag is megvizsgálható a téma egyébként, mert a munkáltató a felelős a munkaszervezésért, ebből következik, hogy bele kell kalkulálnia a kisgyermekesek problémáit.

De sokkal nagyobb gondnak érzem a szociális részét.
Túl azon, hogy gondoskodó szülők nélkül egy idióta felnőtt társadalom kezd felnőni, egyre kevesebben lesznek, akik életképes utódokat mernének vállalni, taníttatási költségekkel, stb. Innentől kezdve, ki a jó franc fogja kitermelni a nyugdíjatokat, drága munkáltatók, és drága olyan munkavállalók, akik a kisgyermekes szülőket ingyenélőknek tartják?

Nem azt vonom kétségbe, hogy vannak nők és férfiak, akik a kisgyermekük mögé bújnak munkakerülés céljából. De emiatt nem lehet mindenkit munkakerülőnek tartani, aki mer gondoskodni egy felnövő generációról. Akinek fontos, h ott legyen a gyerekének az ünnepségein, a betegágya mellett, a szülinapján, ezzel is boldog, kiegyensúlyozott felnőtté nevelve.
Ezt becsülni kell, nem leköpni. Mert a társadalom húz az ilyenekből hasznot, amelyiknek a fújolók is tagjai!

Nem beszélve arról, hogy aki a gyerekét felelősségteljesen látja el, valószínűleg a munkájában is felelősségteljes.

Az a munkavállaló, aki szabadságok, táppénzek mellett is ellátja a munkáját, jogilag nem vonható felelősségre. Akinél ez nem működik, megvannak a jogi lehetőségek arra, hogy a munkáltató másik munkavállalóval oldja meg a dolgot.

Nem a munkáltató dolga a munkavállaló egyéni problémáit kezelni, de nem a munkavállaló dolga a munkát az egyenlő bánásmód követelményének megtartásával megszervezni!
Képtelen egymás nélkül létezni a TV2 híradós házaspárja, Máté Kriszta és Bárdos András, írja a Bors. Miután Máté Kriszta elutazott a gyerekekkel síelni, Bárdos sem vezeti a Tényeket, inkább otthon pihen. Eddig Bárdos András egyedül vezette a műsort felesége…..
Néhányan szememre vetették, hogy a blog úgymond "elbulvárosodott". Nos, azt hiszem mindez legkevésbé sem rajtam múlik, olyan leveleket és kommenteket közlök, amelyeket ti írtok. Ha új csapásirányt szeretnétek látni, akkor küldjetek kevésbé bulváros történeteket!…..
vagyok2 2009.03.03 09:56:25
@Azhát: ez szerinted szexuális zaklatás? sztem ez alapján még nem lenne meg az ügy jogilag, mert hátránya semmilyen módon nem származott belőle, illetve, pontosítva: munkahelyi hátránya nem származott belőle.
Bírótól függ, teszem hozzá.
Az emberi oldalát mélyen megértem, nagyon kellemetlen... viszont tudhatsz valamit, ha a 23 éves, egyértelműen karrier-kurva rád vetette ki először a hálóját:)))
vagyok2 2009.03.03 10:01:24
@Azhát: ebben igazad van, hogy élelmesebb nők ilyenkor azt kiabálnak, de nem nyernek vele, illetve ennyivel nem lehetne nyerni, én legalábbis egy ügyfelemnek nem mondanám, h ennyivel esélye lenne nyerni.
Mondjuk, ez nem azt jelenti, hogy más kolléga ne biztatná az ügyfelét...
Berni levele következik, aki nem tudja rendezni kapcsolatát nyomulós főnökéve és számít a Ti tanácsaitokra! További kellemes hétvégét Mindenkinek! Kedves Szerkesztő!  A főnökömről szeretnék mesélni, aki teljesen kiborít. Egy irodában dolgozom közel fél éve…..
vagyok2 2009.03.01 17:13:47
@epres négercsók: min nevettél ennyit???:D
nekem továbbra is az a bajom, hogy ha egyszer bátorított egy ilyen típusú pasit, akkor az hogyan fogja venni, ha most le akarja állítani. Olyan tippeket adjatok sztem, amiből a posztoló úgy jön ki, hogy a pasi örül, ha megszabadul, de ne a munkaerőtől, csak a nőtől:):):)
vagyok2 2009.03.01 17:48:08
@ratman_:
igen, én írtam, h pasi, én szoktam ezt a szót használni, a bunkófaszfejállat stb. valahogy nem az én kifejezésmódom.
Abban egyébként egyetértek teljes mértékben, h bulvárosodik ez is. De azzal, h konstruktivitás helyett becsmérelsz, nem vitted te sem előrébb a blogot.
A győzikesót életemben nem láttam, mindig úgy éreztem, hogy képtelen lennék megnézni, de kösz a tippet:)))

Kellemes hétvégét Mindenkinek! Időnként igyekszünk teret adni a "másik oldal", azaz a munkaadók véleményének, most is ez a nagy harci helyzet. Következzen pancsika hozzászólása: sziasztok.  akkor egy kicsit a másik oldal: felvettünk egy csajt egyszer beszerző…..
vagyok2 2009.02.28 11:34:21
@Strici:
még mindig nem tanultál eleget:) általában a dolgozónak elég valószínűsíteni, de nem minden esetben!!!!
vagyok2 2009.02.28 11:48:15
@tderi: belemehetünk a jogi vitába, csak nem biztos, hogy pont velem kéne belemenned. Nem akarok személyeskedni, úgyhogy magam részéről lezárom ezt a részt, miután közlöm az itt jelenlévőkkel: a felmondás lehetősége egyrészt polgári jogi, másrészt munkajogi kritériumok szerint működik.
Strici: bocs, azt hittem tudod, ki vagyok:) egyébként nem minden esetben elég valószínűsíteni a dolgozó részéről sem. Az eljárásjog ill. az Mt. szabályozza ezeket az egyes eseteket.
A bíró is csak ember, ráadásul sokszor másként látja az alapproblémát, mint maguk a felek...
vagyok2 2009.02.28 16:23:07
@epres négercsók:
sztem fogalmuk sincs a bíróknak arról, mi a feladatuk, de ez az én nyomorom.
Abban viszont nagyon-nagyon egyetértek, hogy nem lenne szabad általánosítani, biztos, hogy mindig lesznek szemét munkáltatók, és szemét dolgozók:) de azért ez sem igaz mindenkire, mindenhol, nekem vannak jó tapasztalataim jó munkahelyekre vonatkozóan is, ahol a munkáltató elfogadja, hogy emberekkel dolgozik, a munkavállaló meg megbecsüli, h pénzt is kap azért, amit csinál.
Kovival egyetértve: kinek a kije volt a némber? mert egyébként nem tudom elképzelni, hogy hosszú távon tud maradni egy ilyen alak egy munkahelyen, főleg, ha ezzel másokat is szívat... ennek azért a főnökök felé igen gyorsan ki kellene derülnie, nem?
Munkahelyi (T)error Nem tanulhatok 2009.02.06 00:01:00
Ismét itt a péntek. Mindezt Mária kedvéért jegyzem meg, remélem Ő érti :).Lássuk a levelet, melyet Krisz küldött nekünk:Sziasztok!Kisgyerekes anyuka vagyok, jelenleg gyesen.A gyed alatt elkezdtem egy iskolát, azzal a céllal, hogy később jobb munkahelyet találjak a mostaninál.…..
vagyok2 2009.02.06 10:28:31
nem tudom végigolvasni az összeset, lehet, h más is megírta, de fontosnak tartom, hogy beleszóljak. A munkáltató köteles biztosítani a szabadidőt a tanulásra, az Mt. pontosan meghatározza, mire-mennyit-hogyan, de munkabér erre az időszakra nem jár (kivéve általános iskolai tanulmányokat). A tanulmányi szerződés egy másik dolog, ne keverjük bele, nem ide tartozik. Amiről itt szó van, az az, hogy a munkáltatónak van olyan kötelezettsége IS, hogy nem küldheti el a dolgozót tanulmányok folytatása miatt, tehát tudomásul kell vennie (tűrnie kell), feltéve, hogy az iskolarendszerűnek minősül, és erre vonatkozóan a dolgozónak van igazolása.
egyébként szeretem, amikor laikusok Mt-t elemeznek, jelzem, más területen gyakorlott és profi jogi végzettségű kollégák is belebuknak a munkajogba, ha nem általános szabályokról van szó:)))
bocs, a hivatkozás: posztoló által helyesen említett 115.§. Az NEM a tanulmányi szerződésre vonatkozik.
Egyébként két gyerekes anyaként kiakadtam, hogy valaki szerint nem élhetek azzal a jogommal, hogy szeretném az agyamat karbantartani addig is, amíg csemetéim elérik az önállósodási kort... Másrészt, ha nem tanulok, miből fogok később megélni??? a világ változik, egyre gyorsabban. Nem beszélve arról, hogy ha itthon gyepesedek a gyerekkel - kizárólag - akkor milyen elégedett lehetek majd magammal, ha a gyerekem egyszercsak lehülyézi az anyját... És ráadásul, ha nekem nem megfelelő a szellemi környezet, akkor nem tudok megfelelően boldog lenni. Boldogtalan anyuka pedig nem jó anyuka, valljuk be.

vagyok2 2009.02.06 10:34:03
@flow02: bocs, de a munkáltató attól munkáltató, hogy szabályok szerint foglalkoztat. Megértem, hogy nem szereti a munkáltató a hiányzásokat, a fizetésemelési és egyéb lelki terrorokat, de a jogszabály jelenleg előírja a tűrési kötelezettséget a tanulmányok folytatására (az együttműködési mellé). Akkor, amikor egy vállalkozás úgy dönt, hogy nem egyedül, hanem szervezetten látja el a munkát, kénytelen elfogadni ennek a jogi kereteit, mint ahogy tudomásul kell venni az adózási, számviteli, stb szabályokat.

A másik oldalról én is ki vagyok akadva azokon, akik nem tudják megbecsülni a munkájukat, a munkahelyüket, a lehetőségeiket. Ezzel egyetértek, de ilyen esetben a munkáltatónak van joga a cserére!
Munkahelyi (T)error Fiktív Maca 2009.01.23 00:37:00
Ma nem kertelek. Péntek van és vége a hétnek. Olvassátok az aktuális levelet. Holnap még lesz új post.Kedves Despota! Szuper az oldalad! A munkahelyi terror jelenleg nem érint engem, mivel nincs munkahelyem. Ha-ha-ha.  Többdiplomás, több nyelven (valóban) beszélő lány…..
vagyok2 2009.01.23 13:18:54
micsoda indulatok:):)
de szeretnék hozzászólni (nem csak olvasni, mint szinte mindig)
1. Tuti, hogy vannak kamu hirdetések, ezt mások is elmondják, akár HR-esek is. Kell a statisztikához.
2. Elismerem, én is beleestem abba pár éve, hogy bárhová küldtem két diplomával, több szakmai végzettséggel a jelentkezést, soha, sehová be sem hívtak. Az önbizalmamat totál odavágta. De ismerősökön keresztül találtam munkát. Igaz, utána vállalkozó lettem.
3. Valaki gondolja végig (rajtam kívül is) a jelenlegi magyarországi helyzetet: sokkal több munkaképes ember van, mint amennyi valós munkahely. A 7%-os munkanélküliségi ráta nem fedi a munkaképes lakosság valós esélyét munkahely találására, mivel kb feleannyi valós munkahely van, mint munkavállalónak alkalmas ember, és akkor még nem beszéltünk a szakmai elvárásokról, a munkahelyi elvárásokról, a dolgozói befogadói körről, stb. Tehát, ha valaki megpályáz egy diplomás állást (ami nem hiányszakma), eleve 50% alatti esélye van arra, hogy megkapja. És utána még jön a lényeg: annak a cégnek megfelel-e, aki valóban keres alkalmazottat. Mondjuk ez a poszt nem erről szólt, hanem arról, hogy kamu álláshirdetések tömkelege jelenik meg a piacon. De azért ezzel kissé talán összefügg.
4. Hogy valaki megír-e vagy sem 150-et ilyenből... nem tudom. Én valósat töltögettem, küldözgettem, több, mint fél évig, heti 4-5 biztos elment. Egy idő után annyira undor volt, hogy hihetetlen. Ehhez azért kell gyomor, idegrendszer, stb. Nekem másra van, erre nem volt tovább. De ettől még szvsz el tudom képzelni, hogy valaki erre szánja az idejét kiborulás nélkül:)
5. az, hogy kinek milyen állást lehet keresni-találni, nem csak végzettségtől, hanem szerencsétől is függ. És az is, hogy kinek meddig marad meg a munkahelye.

vagyok2 2009.01.23 14:26:47
@mqqq: bocs, tévedsz. Van kb 4,5 millió munkaképes, és max. 2 millió munkahely. Szóval, aki akar, sem biztos, hogy talál állást. És ne haragudj, elég kirekesztő részedről, hogy vannak emberek, nem pont a te igény- és energaiszinteddel megáldva, vagy megverve, és lehet, elegük is van mindenből, és frusztráltak, és már tényleg nem akarnak dolgozni, inkább rokkantak lesznek idegi alapon. És ne is beszéljünk arról a körről, ahol már otthon nem tanulta meg, mi a munka - nem csupán az adott, néven nem nevezzük kisebbségnél, hanem ott is, ahol apu, anyu kora kiskora óta masszív alkoholista, beteg, csóró, és rendszerellenes hangulata van. Azért az ilyennek viszonylag nagy utat kell bejárni ahhoz, hogy legyen kedve ehhez a munkakeresősdihez... A gond az, hogy ezeket nem bevonják a munkába, hanem tovább taszítják, te meg én meg tarthatjuk el őket is, miközben magunknak is megvannak a problémáink.
Ma délután egy rövid, ám annál érdekesebb post kerül terítékre Anonymus "tollából". És pedig betegeskedem :(. Szép napot mindenkinek!50% nyugdíjas vagyok daganatos betegség miatt. Ettől független dolgozom papíron napi 6 órát. Píron! Valójában ez úgy néz ki,hogy ami…..
2009 első bejegyzését epres négercsók becenevű olvasónk küldte. Remélem már mindenki kipihente a szilveszteri buli fáradalmait, most lehet a történetre koncentrálni! Kommentelni kötelező :)!Figyelem: A jövőben hétfőtől péntekig jelennek meg új levelek az oldalon, hétvégén…..