Adatok
ermi50xn6j2 (törölt)
0 bejegyzést írt és 369 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2002. augusztusában a 18 éves Loppert Dániel a Kapolcsra látogató Medgyessy Péter miniszterelnököt háromszor is lehazaárulózta. A tapolcai rendőrkapitány személyesen tett feljelentést ellene rendzavarás miatt. A tárgyalása igazi jobboldali show-műsor volt, a tapolcai városi…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.16 13:22:54
No, bébaszott nékünk a kötcsei búcsú! Amúgy meg az aszisztensi címhez: én már 1968-ban segédművezető gyakornok voltam a Hungária selyenszövőnél Erzsébeten! S tudjátok mi voltam valójában? TMK-ás. Ennyit a szépen hangzó címekről.
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.16 14:10:55

„Egészen elképesztő, hogy a kormánynak dolgozó emberek havi több százezres plusz pénzt kapnak, miközben a tanároktól orvosoktól elvesznek a durva adóemelésekkel és megszorításokkal” – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. 2010. január elején.Akkor,…..

Pénteken elérkezett a pillanat, meghallgatták Gergényi Pétert, volt budapesti rendőrfőkapitányt az emlékezetes 2006-os eseményekkel kapcsolatban. Akinek nem voltak hiú reményei, az nem csalódott, a vallomás nagy részét a klasszikus mondatok teszik ki: "Nem tudom", "Nem…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.06 12:34:38

Salgótarján, Beszterce-lakótelep, MSZP-gyűlés. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke (!) Bikicsunájt énekel és Michael Jacksont imitál. Mindezt egy gyér színpadon, egy lekonyuló "Csapatmunka" molinó előtt. Hát már csak erre futja az MSZP-nek? Szegény mamikák akik kilátogattak,…..

Ez valami szürreális vicc lesz ... vajon a lecsófőzés közben jutott az eszébe?! Igen ... kitüntetést alapított Schmitt Pál köztársasági elnök úr, melynek a neve "DR. SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÉRDEMÉRME" lett. Gratulálunk Pali bácsi, csak így…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.03 20:35:40
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.03 20:54:45
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.03 21:21:13

Sárospatak, augusztus vége: 4 túrórudit (nyilván óriásrudit) akart ellopni egy 20 éves férfi. Lebukott, kihívták a rendőröket, akik őrizetbe vették szabálysértés miatt, és azonnal megindult a gyorsított eljárás. A bíró 25 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A 4 rudi…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.02 18:59:22
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.02 20:57:17

Tátrai Miklósnak kemény napja lehetett tegnap, rengeteg kérdést feltehettek neki a nyomozók. Egyelőre csak a sukorói telekcsere ügyében gyanúsítják bűncselekménnyel, rezeg a léc Bábolna kapcsán is, de elképzelhető, hogy ez csak a kezdet.Tegnap Domokos László újdonsült…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.09.01 19:20:18

Hogy-hogynem, a NOL-hoz került egy videó, amin a Sukoróra tervezett King's City-t propagálja egy úriember, eredetileg angolul. Kaszinóról egy szó vagy kép sincs, csak Európa legnagyobb tengeri akváriuma, termálfürdő, óriási csúszdapark, korcsolyapálya, botanikus kert, múzeum és…..

Bődey János és a HVG jóvoltából május elején láthattuk a BKV Kőér utcai telephelyének karbantartóüzemét, ahol 60 fő végzi reggel 6 órától 18 óráig a 25-35 éves metrószerelvények folyamatos vizsgálatát és azonnali javítását.A takarítószemélyzet pihenője:Reggeli a…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.30 16:03:17

Hétes, az ország legnyomorúságosabb cigánytelepe: Napi találós kérdés: Hány tányéros tévé látható a képen? A havi előfizetési díjat csekken fizetik a DIGI-nek, vagy banki átutalással? Hétes, az Ózd melletti "gettó": 40 szociális bérlakás, 400…..

Hétfőn éjféltájt különleges esemény volt Siófokon. "– Vendéglátós kollégákat hívtam a rendezvényre, mellyel így a szezon vége felé azt akartam demonstrálni: valamit tennünk kell, attrakciót nyújtani a népnek, mert komoly veszélyben érzem a balatoni turizmust…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.25 16:17:42
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.25 16:38:32

Augusztus utolsó hete van, hamarosan kezdődik az iskola. A gyerekek sem túlzottan örülnek, a szülők pedig még kevésbé, hisz az esemény jelentősen megterheli a család kasszáját. "A Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója szerint alsó tagozaton hat-hét ezer forintból minden…..
Vastagbőr
Hamarosan színt kell vallani: Lusztrációs alkotmánymódosítás a Parlamentben
2010.08.24 11:25:00

Hamarosan mind a 386 képviselőnek színt kell vallani: "Igen" vagy "Nem"? T/1050 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Benyújtók: Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.24 13:45:28
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.24 15:37:41

Szekuriti Blogger bloggerkollega írása: Egy 28 éves férfi megölte 27 éves élettársát és annak két gyerekét a Komárom-Esztergom megyei Ácson. A két, 9 és 10 éves gyereket és anyjukat halálra késelte az elkövető, aki utána felakasztotta magát. Szeretnék írni arról a…..

King's City? Sukorón vagy Bábolnán?Ugyan kérem! Az "Álomsziget" Budapesten! Ez a tuti biznisz! A Hajógyári-sziget déli részét, összesen 32 hektárt 2000-ben még 7 milliárd forintra értékelte az APV, de - micsoda meglepetés - 3 évvel később, 2003-ban végül…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.23 08:55:25

Komolytalannak tűnt, de valóság lett: Jacques Rogge elfogadta a mi jó Schmitt Palink korszakalkotó ötletét, mostantól nem lesznek zászlók eredményhirdetéskor az ifjúsági olimpia dobogóin.Nem vicc. "Schmitt Pál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja Szingapúrból…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.20 15:15:45

A tegnapi nap überalles megnyilvánulását az állampolgári jogok országgyűlési biztosának sikerült kipréselnie magából, gratulálunk neki.
2009. március 13-án írtuk, hogy sokkal kevesebb a bölcsöde, mint amekkora igény lenne rá. Péládul a 39.000 lakosú Salgótarjánban…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.19 20:40:32
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.19 21:41:00
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.19 21:45:15

Még Demszky Gábor a főpolgármester, de már egy olyan jelentés született, ami egész egyszerűen elképesztő ... A 30 milliárdos hídfelújítás vagy a 500 milliárdos metróépítés? Egy kutya mindkettő, nincs vezetője egyik projektnek sem! A Nagy Értékű Beruházásokat…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.18 10:07:01

Ez a Schmuck ... egyszerűen nem hagyja, hogy Szanyi "Lájk" Kapitányról szóljon ez a kampány. Schmuck Andor, aki eljutott a Xénia Láz Egyesülettől (gyerekek) a Tisztelet Társaságáig (nyugdíjasok), mindezt megspékelve a Kapolyi-féle Magyar Szociáldemokrata Párttal.…..

Beharangozták, megcsinálták. Az Országgyűlés a 2010. július 22-i ülésnapján fogadta el a "2010. évi LXXXVI. törvény a közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról" címet viselő alkotást, és az augusztus 11-i Közlönyben jelent meg. A…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.16 12:14:52
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.16 12:38:47

A holokauszt-tagadásról szóló törvény kapcsán, 2010 március: "A büntetőjogi beavatkozás ellenzői egyszerűen nem vesznek tudomást a becsmérlő, gyűlölködő beszéd személyiségtorzító hatásáról és arról, hogy az emberszámba sem vett csoportok elleni…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.13 13:09:05

Komolyan azt hittük, hogy ebben az országban csoportosan, éveken át TITOKBAN lehet módszeresen gyilkolni? "Cs. István, az ex-katona, a sofőr fuvarozta a K. fivéreket a tiszalöki helyszín közelébe, és benne volt az utolsó, kislétai gyilkos akcióban is: ő szállította a…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.13 12:57:05
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.13 12:59:31

Azt hittem, a Jedi-képzés a csúcs. Tévedtem! "A PUA, azaz Pick Up Artist jelentése: Ismerkedő és vonzalomteremtő művész, férfi. Röviden: Ismerkedő Művész, avagy Nőfelszedő Művész. Az valóban igaz, hogy a PUA világgal érintett férfi a pickup-ra, azaz a nők…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.12 20:05:09
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.12 21:19:26
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.12 21:50:50

Tegnap ordító főcímek mindenhol: "Halálra vertek egy férfit egy falunapon" Nyugodtan lehet köpködni, de elsőre 'egy népes társaság' jelent meg lelki szemeim előtt...De most nem erről volt szó, hanem egy másik ismert jelenségről: a keménykedő biztonsági őrről.…..

A 2010. évi önkormányzati választásra az OVB-nél nyilvántartásukat kérő jelölő szervezetek listája. RODOSZ, MACIFÉSZ, LIBERÁLISOK, SMSDEMOKRATÁK .... Az SMS Demokrata Párt például jelentkezőket keres, 1000 forint regisztrációs díj fejében jelentkezhet…..
ermi50xn6j2 (törölt)
2010.08.10 13:19:43
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz