Regisztráció Blogot indítok
Adatok
narny

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az sem jelent mindig garanciát, ha az ember hosszú, alapos tervezés és tájékozódás után indul neki a világnak. Erre példa a mai poszt is, melynek szerzője, ana Kanadában próbált meg boldogulni, Érte pár kellemetlen meglepetés... „Elsősorban azért írom meg történetemet,…..
narny 2013.10.19 14:05:34
@cougarcat: azért ha végigolvastad a bejegyzést, láthattad, hogy ebben semmi "bosszú" nincs.

Kimondott / kiemelt / beleírt figyelmeztető szándékkal készült a cikk, amely ráadásul azzal kezdődött, első bekezdés, hogy nem Kanadát akarja szapulni, sem pedig az otthonmaradásra bátorít.

Hozzáteszem: engem két hete fordítottak vissza a torontói határon, és ugyan ezt a hozzáállást tapasztaltam, mikor meglátták a magyar útlevelet.

Megvan lakás, munka, kis félretett pénz az első hónapra, munkaajánlat, még a supervisor-om és a leendő laktársam is kijöttek elém a reptérre, és hárman próbáltuk 6 órán keresztül meggyőzni a határrendészeket, hogy minden fitti.

Ellenben ők arra hivatkoztak, hogy LMO nélkül meg van kötve a kezük.

És minél többet kutatok, annál biztosabb vagyok benne (leginkább NOC 2011 lista szerint), hogy a leendő munkaköröm önfoglalkoztató kategóriába esik, amire elvileg nem kell labor market opinion.

Elvileg.

Viszont a Human Resources Department az egyetlen, akik erről bármit is tudnak, ők döntenek a külföldi munkaerő alkalmazásának indokoltságáról (aminek igen nyomósnak kell lennie), ők állítják ki átláthatatlan követelményrendszer alapján, ügyintézési határidő és mindenféle ügyfélkontroll nélkül LMO-t, ritka esetben.

Inside job.

És igen, valóban igen nyomós okuk van erre a pár évvel ezelőtti, Magyarországról gipsy exodus miatt, aminek komoly bár rövid távú gazdasái következményei lettek, az eredmény pedig tömeges deportálás.

Jómagam is bejártam már a fél világot, dolgoztam sok helyen fehéren feketén szakmában nemszakmában, sőt, pénz nélkül is marha jól megvoltam a mexicói dzsungelben egy honapig cserekereskedésből.

Fél év itthon töltött vergődés, dilettáns környezet és alacsony rezgésszint után, tökig lemerülve vágtam bele ebbe a körbe azzal, hogy végre egy saját prioritásaim és gondolkodásmódom szerint hozzám közelebb álló környezetben újra össze tudom picit szedni magam, erre itt vagyok két hete megint Budapesten, és jogász diplomával, lassan 5 nyelvet beszélve, többféle iparági tapasztalattal, 28 éves agilis fiatalként kulimunkákat túrok erre a bizonytalan időszakra, mert a franc tudja, mikorra intéződik el ez az LMO mizéria kint (mivel az ügyintézési határidőbe betekintés és kérdezési lehetőség a HRDC-nél NINCS), és a kutyának se kellek.

Mindezt csak azért írom le, hogy lássátok, magyarként egyáltalán nem számíthatunk a kanadai hatóságok részéről semmi jóra, akár határrendészet, bevándorlási hivatal, vagy csak egy szimpla vezetői engedély is, amiről épp szó van.

Ugyanitt: ha valaki tud az LMO beszerzéséről bármilyen tapasztalati szintű információt ("study permittel mentem" storyk kíméljenek, nagyon más tészta), esetleg az ottani önfoglalkoztatásról bármilyen munkaügyi infót, nagyon sokat segítene vele.

További jó átkelést / hazatérést / olvasást / írást és minden jókat!
narny 2013.10.26 08:06:36
@cougarcat:

"Minden normális magyar beutazóra, ideiglenes munkavállalóra és bevándorlóra sajnos jut némely olyan, aki a szabályok kijátszására, be nem tartására törekszik."

Igen, ellenben az utóbbi egy év országtól független _folyamatos_ tapasztalata sajnos azt mutatja, hogy az ember minél inkább normakövető magatartást tanusít, annál inkább szivatja magát..

"államilag irányitott bürokrácia sohasem képes minden egyes egyén igényeinek maximálisan megfelelni. :("

persze :) , de én lassan már ott tartok, hogy a félig civilizált országokban, ahol fejletlenség van, de gyenge az államszerkezet, ott mérföldekkel jobban érzem magam / jobban boldogulok, mint bármely "nyugati civilizációban"...

Lépésről lépsére azt kapom bármerre indulok, hogy a rossz tapasztalat miatt nekem, mint magyar fiatalnak, duplán, triplán kell teljesítenem ugyanazt, ámbár: jogászként tisztában vagyok azzal az okozati rendszerrel, amiből az egész végrehajtás kiépül, és tudok gondolkozni pl. a határőr fejével is no worries...

(és egyébként kiválóan kommunikáltak és kezelték a helyzetet, de az ő kezük is meg van kötve, legalább is jövő május 13.-ig, amikor is újra tárgyalják egy nagy labor market shareholder konferencián az egészet).

A balhé az LMO-k körül: nem az LMO program van függesztve.

Nincs is ilyen h LMO program :)

LMO-t sokféle képpen kaphat az ember, ebből is többfélét:

Az A-LMO (Accelerated LMO) process van befagyasztva, tekintettel arra, hogy az általad sorolt okok folytán bevezetett szigorításokat csakis egy hosszas és nagyon kekec eljárás során tudják biztosítani.

Szóval ne legyen itt senki számára megtévesztőnek: LMO-ra lehet pályázni, de nagyon súlyos kutatómunka mire kideríti az ember, hogy neki melyik a relatíve legsanszosabb út, és az sem biztos.

Maga a rendszer nem rossz egyébként, viszont azoknak, akik egyébként eséllyel pályáznának, és nem olyan multin keresztül, ahol előre a HRSDC-nél leboltolt Unnamed-LMO tömegeket töltenek ki blankettából, VAGY nem valami speckó programmal jönnek, azoknak baromi irtózat gyalázat nehéz meggyőzni őket, hogy nem okoz katasztrófát az (akár IDEIGLENES) alkalmazása.

Ezzel a munkáltatókra is iszonyat terheket raknak, kis- és középvállalkozásoknak aránytalan utánajárás, költség és időveszteség egy egyébként dinamikus piacon....

Köszönöm azért a bíztató szavakat :) , bár kétségbe nem estem, de sajnos az idő ellenem dolgozik, itthon nincs munkám pedig keresek, eu szerte is,.., de az ittlétem alatt nagy nehezen összerakott indulóm nagyja elment erre a körre.

A leendő munkáltatóm állja a köv utam kifelé és az LMO költségeit, + egyébként velem közösen próbálja jelenleg is megoldani a kérdést, szóval ilyen szempontból szerencsés vagyok. :)

Ugyanakkor tekintve, hogy van rálátásom a jogi szövegek értelmezésére és időm is van kutatni,..., jelenleg én küldöm nekik a step by step tutorialokat, mert segítséget ŐK SEM kapnak, csak hajtják őket egyik helyről a másikra...

Ez viszont szerintem már mindennek a teteje..

És még azt hittem, hogy a magyar rendszer sajátja ez, nem véletlen elégeltem meg a prakszist...

Fel pedig nem adom ;) , max azt az elvszerűséget, hogy mindig a hivatalos egyenes a célravezető, mert a rendszer is tele van anomáliákkal, végrehajtási hibákkal, emberi tényezőkkel.

Hackit, ha másra nem is, erre talán jó lesz a jogi képzettségem. :o)

békesség
Gitáralkalmazások, effektek iPhone-ra már szép számban versenyeznek egymással, a dolog viszont mindeddig nem érte el a hardvereszközök kényelmét. Mostantól viszont ez már nem így lesz: az IK Multimedia kihozta a világ első pedálba integrált iOS-es gitárinterfészét, az iRig…..
narny 2012.01.29 18:37:26
Múlt hét szombaton Trent Reznor, a Nine Inch Nails főnöke megházasodott. Valamikor tavaly jegyezte el Mariqueen Maandiget, akiről sok mindent nem tudunk, de elvileg énekesnő, meg talán modell is, és hasonlít Perry Farrell feleségére, de nem azért mert ő is ázsiai, hanem mert nem…..
narny 2009.10.26 09:18:10
c3.ac-images.myspacecdn.com/images01/68/l_592390f7befd56512ebdf867ac5631f6.jpg

& so on myspace képek között, nem is olyan butácska / semmiképp nem tétlen élősködő oldalborda ez a nőszemély.