Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Klaric

0 bejegyzést írt és 80 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az esztendő végéhez közeledve mindenki összegez és toplistákat készít – így tesz a Csillagvizsgáló Blog is. Ebben a bejegyzésében 2021 tíz legjelentősebb csillagászati és űrkutatási eredményét, eseményét és hírét szedtem sorba, akárcsak az elmúlt három évben. Mivel a tudományos eredményeket igen…..
A '80-as évekre sokan a mi X generációnkból részben úgy gondolnak, mint a "Mariahilferstrasse"-beszerzések kora, amikor - mondjuk úgy - szürke importtal behozhatott a magyar Bécsből olyan nyugati árukat, amiket még a Kádár-korszak utolsó harmadában sem lehetett itthon kapni. Vagy lehetett, csak…..
Klaric 2021.05.14 13:03:32
@midnight coder: Annó a számítógépes szakkörön a kapacitív billentyűzettel nekünk is meggyűlt a bajunk az úttörőházban, aztán a vége felé érkezett 3 pro rendes billentyűzettel. ÉN a saját kezemmel klimpíroztam ilyen "pro" gépen.
Klaric 2021.05.14 13:05:42
@Androsz: A "használható" játékok gépi kódban voltak.ha jól emlékszem, tehát assemblernek is lenni kellett... Volt hangja a "junyoszt" TV-n keresztül. De a közelébe sem ért a C64 3 hangú SID csipjének a gép hangbeli képessége. Egyébként emlékeim szerint (10 éves voltam) a BASICje is elég gyorsan tette a dolgát..

A programokkal kapcsolatban egyetértünk... A maiak teli vannak a compiler által feleslegesen befordított modulokkal, elvarratlan programszálakkal, amik a semmibe vezetnek és eredmény nélkül térnek vissza(jó esetben, rosszabb esetben meg ha véletlenül beleszalad cpu, akkor jön a végtelen ciklus...) memóriát és prociidőt pazarolva. Régen programoztak, ma programfejlesztő programokban kódblokkokat lapátolnak össze. Régen a szoftver kitalálása volt x idő, a lefejlesztése volt másik x idő, majd a programkód optimalizálása 1,5*X idő. Na, ez az, ami ma NINCS. Gyakorlatilag a félkész progit ráeresztik a népre, aztán toldják-foldják a végtelenségig. Ebben a legszomorúbb az, hogy nem csak végfelhasználói programok ilyenek, hanem maga az operációs rendszer is.... Fejétől bűzlik a hal...
Klaric 2021.05.14 13:06:29
@TamásD: Nem ment az tönkre, csak patyolat tisztán kellett tartani. Nem bundáskenyér/lángos evés közben kellett tapizni és akkor elég jól működött. Sajnos, a zsíros bőrű embereknek elég kellemetlen élmény lehetett a használata. Ezért lett a pro, vagy primo II már normál gombos klaviatúrával építve. Egyébként az olcsóbbítás miatt lett kapacitív. Egy szépen szitafestett kétoldalas NYÁKlemez volt az egész. A gép árának majdnem a felét tette ki a későbbi gombos billentyűzet... de ha kellett, hát kellett...
A sok régi tuja után jöjjön valami teljesen új: ha jól számolom, kis hazánk területén legutóbb 1913-ban nyílt új villamosüzem, méghozzá a pécsi (vagy ha másként számítjuk: a kassain csak 1914-ben indult a személyszállítás). Ezek a dátumok lassan elavultnak lesznek tekinthetők, hiszen 2020.…..
Klaric 2020.12.05 23:39:20
@nyelv-ész: Tudod, ez csak addig nem probléma, amíg mondjuk nem egy szirénázó rohamkocsit tart fel... a másik oldalon meg jön szembe a busz, középen meg a villamos... Adnának neki utat, de nem tudnak... mert a 80 és a halál közt lévő bácsi, aki már sajnos alkalmatlanná vált a vezetésre(Van olyan éppen 80 éves ismerősöm, aki bármikor köröket ver közlekedésben, akár egy 30-as emberre is, tehát nem a korral van bajom!) az általa szűknek hitt sávban 20-al megy és mivel Vhelyen a legtöbb utca 1 és 3 km közötti hosszú, a pálya építési módja miatt nincs lehetőség sem kitérni, sem utat adni. Ráadásul, ha a város déli részén történik tűzeset a Bajcs-Zsilinszky utcán vonulnak(nának) a tűzoltók... Csak hogyan? Álltam már párszor én is életemben hétköznap délután 4-kor a Hungárián... Ez pont olyan tud lenni... Akkor meg a familiárisan hiperpigmentált X akárhányas BMW-vel ott állok meg ahol akarok ostobáról még nem is értekeztünk... aki nem ismeri a megállni tilos táblát... Amikor láttam hova építik a pályát meg sem fordult a fejemben, hogy a teljes nyomvonalon (a kereszteződések igen rövidre szabott kivételével) végigrakják "cicikővel" az egészet. Addig nevén neveztem és vigyorogtam a fejlődést látva az építési káosz ellenére amivel együtt kellett élni miatta... Amióta megláttam, hogy teljes hosszban rakják a "cicikövet", tépem tőle a hajam és átkereszteltem RÉMtrénnek... A "cicikő" miatt, ha olyan a beteg állapota a mentő se tud egyszerűen bevágni középre a villamospályára. Mifelénk a kereszteződések nem 30m-enként vannak, mint Pesten, hanem néhol 2-400m is van köztük. A kettő közt pedig végig elzárt pálya... Ennyi erővel betonfal is lehetne.
Mi történne, ha a világ legnagyobb városában egyszer csak leállna minden elektronikai berendezés működése, mindez egy olyan időben, amikor az ország éppen válságban van és nő a szegénység a városban? Előre elkönyvelhető, hogy ha ez ráadásul este történik, akkornew New York belvárosa csatatérré…..
Klaric 2020.11.29 21:21:53
Az ugye megvan, hogy a mai napig nincs hivatalosan lezárva az eset és a szakértők is csak találgatnak a pontos okokra vonatkozóan? Egy kicsit erős és teljessséggel valószínűtlen kijelentés, hogy 3 alállomást egymás után, szinte egyszerre érjen villámkár, és azok mind leálljanak ettől... Erre ugyanis méretezik azokat. (Mondom ezt, erősáramú villamos szakemberként) Az egyik kapcsolóállomás rövid idejű túlterhelődés miatti önvédelmi lekapcsolása a legvalószínűbb magyarázat a mai napig, ami a pokoli hőség miatt a klímák által már alapból túlterhelt rendszerben elindított egy túlterhelődési láncreakciót, aminek hatására az egész ÉK-i régióban beleállt a földbe az energiaszolgáltatás... Egész nap próbálkoztak a helyreállítással, majd végül az összes automatikát kilőve (mivel azok állandóan bekavartak a visszakapcsolások ütemébe), az erőművektől indulva (A Niagara erőműtől kezdve) szép sorban visszakapcsoltak manuálisan mindent. Valójában a kanadai határ környékén már napközben helyreállt a szolgáltatás. A 22:39-es idpont a teljes helyreállás időpontja.

Azért volt muszály fokozatosan visszakapcsolni, mert az ekkora rendszerekben egy visszakapcsolás után még percekig lehetnek erős teljesítmény kilengések, amik ha túl sok minden történik egy időben, újabb összeomlást okoznak. Az egész világ villamosipara nagyot tanult ebből. Alapvetően változtak meg miatta a hálózat méretezési és automatikus kapcsolórendszerek tervezési koncepciói.
Egyre több embernek van lehetősége, hogy megnézze ezt a mini sorozatot. Vigyázat, nem azért, hogy megtudják az igazságot! Hanem azért, hogy legalább lássák és átérezzék miről is van szó. Csernobil 1986. április 26. Akik ezen a felületen filmes élményeket olvasnak, tudják, hogy itt nem…..
Az atomenergia nem titkolt vágya az, hogy a fúziós reaktoroknak köszönhetően hamarosan komoly versenytársként térjen vissza az áramszolgáltatás területén. Ehhez persze az elmúlt évek tapasztalata alapján rengeteg pénzre és türelemre van szükség — a fúziós energia mindig csak 10 [vagy 15, vagy 20, a…..
Klaric 2020.07.24 22:29:07
@Wildhunt: STELLARATOR, amúgy stimmel, az ITERbe meg nem tudnak stellaratort építeni, mert kitölti a helyet a tokamak...(én csak turbófánknak hívom magamban, míg a stellaratort bélcsavarnak...)
Ezúttal a Warthog bemutatja képességeit az öbölháborúban, ami meghatározónak bizonyul a jövőjére nézve. Ezt követően a '90-es évek kivonásairól és kisebb konfliktusairól, illetve a feltárt szerkezeti problémákról lesz szó. Az új évezred elhozza a korszerűsített A-10C verziót, ami oroszlánrészt…..
Klaric 2020.06.22 05:09:35
@Helyszíni zsemle:

Én is hallottam olyan mendemondát, hogy a GAU-8 köré tervezték a repülőgépet és nem a repülőbe a fegyvert... :D

Honnan tudja a harckocsizó, hogy a varacskos nem találta el elsőre??? - Onnan, hogy meghallja a lövés hangját.... PRRRRRRRRRRUUUU....

(Nem a gépágyú van Uránból, hanem a belevaló lőszer egyik tipusának a magjában van szegényített Urán a tömege miatt. Becsapódási energia (rombolóerő) = 1/2m * v(négyzet)
Gábor könnyen röhög sírva, illetve sír röhögve január közepén az elromlott kazánja mellett, de ha nem lenne infra panel, boiler, kandalló és fűtő klíma a házban, az ő mosolya sem lenne őszinte. Mit tehetünk, ha pont időben, a tél elejére beszerelt, jó sok pénz és időt felemésztő vadiúj kazán az év…..
Klaric 2020.01.14 22:56:22
@pepin_nymburk:

A kéményeshez... A parapeteshez a saját szerelvénye kell a falba. Csak az a baj, hogy parapetes konvektort már hosszú évekkel ezelőtt is csak a saját belső udvarod felőli falra tehettél. Tehát sem a szomszéd felé, sem az utcára. (előkertesek előnyben) Ha még gyárt, árul valaki egyáltalán... Gyanítom, hogy új építésnél a hatásfoka miatt már nem lehet... De ahogy egy régi gázos "szaki" mondta: -Csak vegyék át a hivatalos terv szerint, legyen fent az óra, aztán megcsináljuk "jóra".
Az első világháború, melyet egészen a második nagy világégésig "a nagy háború" néven emlegettek, számtalan pilóta-hőst adott a történelemnek: ilyen hős volt az angol hadsereget erősítő, kanadai Billy Bishop, a francia René Fonck, a szintén francia Georges Guynemer, illetve az ugyancsak Angliát…..
Nagy örömömre Maga Lenin (nyugi nem Vlagyimir Iljics) - kinek írásait anno a Techstory blogról ismertem meg és aki jelenleg a Modernwartech blogot írja - meghívásomnak engedve megörvendeztetett a nyári szünet alatt egy bejegyzéssel, amiben néhány igazán furcsa repülőgépet mutat be Nektek. Nos eljött…..
Klaric 2019.10.05 23:31:59
@gintonic.azigazi: Emlékeim szerint szabadtéri múzeumba került a vas. Amit a szállításhoz szét kellett volna cincálni, de úgy már nem érte meg a buli. Így alapos számítások után a tipus főpilóta bevállalta a csapatával, hogy leteszi egyben a madarat a múzeum mellé a gyepre. Annak is örültek volna, ha egyben marad a vas és úgy kell elcibálni a helyére, de ezek megoldották "önerőből". Ez mutatja meg, hogy milyen bődületes erejű gép volt az IL-62.
Cikksorozatunk első részében magyar ipar lemaradását vizsgáljuk meg a 60-80-as évek műszaki cikkei kapcsán...
Klaric 2019.01.31 08:31:40
@szombi:

Szivattyús eszpresszó volt Szarvasiban. Csak egy bibi volt vele. Az a kotvány digó (olasz) szivattyú. Tömegével mentek tönkre még a garancia vége előtt. Tanuló koromban, automatikusan cseréltük a szivattyút benne átvizsgálás nélkül, mert mindig az volt a baja. A nyomó oldali szelep anyaga olyan hitvány volt, hogy beleszorult a dugattyú végébe pár hónap alatt. A többi alkatrésze az örökkévalóságnak volt tervezve. Az egyetlen nem hazai alkatrész ment benne tönkre...
Akinek ismerősnek tűnik a fenti kép, nyugodjon meg, nem a szeme káprázik, és nem is lett időutazó! Pedig nem  szúrtam be rossz képet a posztba, és nem is egy régebbi bejegyzés frissítésében vagyunk most. Hanem a nagy magyar abszurd valóságban, ami ezzel a rövidke levéllel kezdődött:  Kedves…..
Klaric 2019.01.16 15:27:58
Nagy értékű cuccot nem fizetünk ki előre, lesz@rom, hogy drágább az utánvét miatt. Amikor megérkezik addig nem fizetek a futárnak, maximum megmutatom neki a pénzt, hogy itt van a kezemben, de addig nem adom át, míg ki nem bontjuk a motyeszt. Eddig még mindig bejött. Ja, és a kedvesség meg az udvariasság csodákra képes ám... A futár is ember. Ha udvarias vagy és nem egy bunkó mogorva pokróc, csodák tudnak történni. Egyetlen kirívó eset volt eddig. Csomag sértetlen, mondom a futinak, nekem drága cucc, akkor fizetek, ha kinyitottuk. Akkor ő visszaviszi, mert úgy nem lehet és láttam, hogy kezd elborulni az agya. Mondom nem azt kérem, hogy próbáljuk ki, csak bontsuk a dobozt, hogy benne van-e, ami kell és ránézésre okés-e. Tudom, hogy minden perc számít neked, de akkor intézheted a visszakönyvelést, mert én meg látatlanba nem veszem át. Fújt egyet, elvonultak a felhők a homlokáról és már boncoltunk is. Felnyitottuk, közben beszéltünk... Mondom neki, ha gáz van leírjuk, hogy a csomagolás sértetlen volt az érkezéskor és hogyha valami hiányzik, sem te, sem én nem lehetek a hunyó. Hajlandó lennél aláírni? Miért ne írnám alá? Há' mer nem szokták, csak ordítanak, hogy mi a xart hoztam... Ha a feladó elszúrta miért téged hibáztassalak? Erre pislogott, mint hal a szatyorban... A hozzáálláson sok minden múlik. Kb. 30mp volt. Tovább tartott meggyőzni, mint ameddig az egész kibontás tartott.

Közös érdek tud lenni a futárral a vevőnél, csak emberi módon kell hozzáállni. Megérkezik hozzád. A csomagolás sértetlen, nincs lesarkalva, sérülve, látszik, hogy nem dobálták. Kibontjátok közösen, ha a csomagon belül sérült a cucc, ő a tanú rá, hogy a kibontáskor sérült volt, te meg az ő tanúja, hogy nem bucira törve jött a csomag. A fentebbi hozzászólások között volt, hogy a feleség is jó tanúnak... Családtag és egy gazdasági közösségben élő hozzátartozó ellen simán az ellenérdekelt fél ügyvédje/jogásza "elfogultságot" jelent be és már nincs is tanúd. De futárral jogilag/gyakorlatilag ellenérdekelt felek vagytok, mert ő a szállító cég képviselője feléd, tehát áttételesen bár, de az eladót képviseli. Míg EMBERILEG azonos oldalon álltok, neki érdeke, hogy tanúsítsd, nem ő és a munkáltatója hibázott, hiszen egy sértetlen csomagot kaptál, neked meg az az érdeked, hogy tanúsítsa azt, hogy mumus lapult a díszdobozban... Ezen kívül nincs az a jogi zsoké, aki elfogultságot tudna bizonyítani két olyan ember között, akik életükben talán először találkoztak. Ha mindketten ugyanazt állítjátok, parton a hajó...

Megköszöntem neki, majd balesetmentes, szép napot kívántam neki és adtam egy ötszázast, hogy este gurítson le egy sört az egészségemre... Azóta már pár év alatt jött hozzám többször(pedig több futárja is járja ugyanannak a cégnek a városunkat, de mindig ő jön hozzám), mindig kérdez, hogy bontunk-e? Volt, hogy csak legyintettem, mert tényleg nem ért annyit az egész, hogy bohóckodjunk. De ha igen, akkor minden további nélkül 20mp alatt lerendezzük a dolgot és mosolyogva intünk búcsút egymásnak.
“De szép kis szőrös! - Ugye? Ma tömték.” - harminc éve, hogy az első nézők beleprüszkölhettek az italukba a moziban, hiszen 1988. december másodikán mutatták be Leslie Nielsen legendás filmtrilógiájának első részét, a Csupasz pisztolyt. Ezzel, és az után következő még két filmmel Nielsen beírta…..
  Olvasónk - ahogy maga is elismeri - több teljesen nyilvánvaló hülyeséget is elkövetett az alábbi autóvásárlási projektjében, elég csak a fenti képen megnézni, hogy mi szerepel a vételár és a megjegyzés rovatban. Elképesztő naivitásról árulkodó hibái annyira egyértelműek, hogy az emberek többsége…..
Klaric 2018.07.04 14:27:09
@Fikkentáger:

Aha... ja... Volt sógorkám Németországban (Holland határhoz közel) vett egy 6-os Mazdát. egyik kollégám (gépészmérnök, autóbuzi) évtizede hajt ilyet, eldarálta neki telefonba, hogy mire figyeljen. DPF szűrő, etc, etc.

Elvitte egy közeli szervízbe (próbakörön, hasraütésre tért be hozzájuk), nézzék át. Felemelték, diagra dugták, azt mondták nek,i minden OK. Megvette, elindult vele haza (a német szállására) 40km után, elkezdett köhögni, prüszkölni, majd leállt.

Az egyetlen oltári mákja az volt, hogy egy autópályarendőr állt meg neki először, a papírjai egyébként rendben voltak, 2km-re volt egy pihenő, a jard nem volt hülye, tudta, hogy minden a pálya szélén töltött perccel nő a tömegbaleset veszélye, így megkérdezte, hogy benne van-e a sógor, hogy hivatalos díjszabásért a legközelebbi lehajtóig vontassa? Persze, belement. Kötélre tették, villogó fel, leállósávon 50-el végigkocogtak. A pihenőnél a rendőr szépen akkurátusan kilométeróra állásostól mindenestől hivatalos polizei pecsétes számlát állított ki a vontatásról. A sógor szólt a német főnökének és annak ügyvédjével mentek vissza a nepperhez. Az közölte a delikvenssel, hogy vagy ők trélerre veszik a kocsit, vagy saját költségükre hozzák vissza, de a kereskedő fizet mindent. Majdnem per lett belőle, de a neppernek is volt jogász ismerőse és az adásvételin szereplő km állás, meg a rendőrségi számlán lévő állás miatt rájöttek, hogy ezt a pert nem lehet nyerni (5x km volt a különbség) Komplett DPF csere, és még a vontatási számlát és az ügyvédet is ők fizették. Utólag mondta az ügyvéd, ha nem rendőr vontatta volna le és nincs róla hivatali számla az életben rá nem verik a nepperre a balhét.
Sokan nem tudják, hogy a Paks 2-t építő orosz állami kriptocég, a Roszatom nemcsak arról híresült el, hogy az ő létesítményük okozta minden idők harmadik legdurvább atomkatasztrófáját. Utoljára tavaly volt náluk Európában mindenütt érzékelhető, de rejtélyes üzemzavar,…..
A Lego egy nagyon ügyes, tradícionális és innovatív játékgyártó. Az évtizedek során számos remek témát, készletet és technikai megoldást is kitaláltak, amelyek megannyi gyűjtőt és Lego kedvelő gyermeket boldoggá tettek. Viszont az innováció és az ötletelés sajnos nem mindig lesz sikeres a…..
Klaric 2018.05.13 09:50:36
Kívülről messziről nézve a LEGO-t is elérte a '90-es évek vége felé a hozzá NEM értésről tanúskodó, feltöltjük a vezetést "managerekkel", mert biztos értenek hozzá, azért végeztek "manager" iskolát... JA, büfé-ruhatár szakon. Aztán ezek az emberkék, hogy bizonyítsák "vezetői képességeiket" mindenféle agyament ötleteket toltak át a cégen, miközben a lesz@rták a "régi motorosok" érveit. Mert ők "jobban értenek hozzá".

Amikor meg jött a bukta, erőltették tovább, mert ha beismerik a hibát, akkor kiderül, hogy áramot kéne vezetniük, nem osztályokat/embereket.

Így meg majdnem a céget buktatták be.

Hála az égnek a tulaj az utolsó pillanatban "felébredt" és lapátra tette az egész bandát. Ennek lett az eredménye a vezetőség csere és le merném fogadni, hogy házon belülről szedték össze az új gárdát, max 1-2 külső, válságkezelésben jártas emberkével, akiknek viszont az előző fiaskóból tanulva az összes döntését alulról és felülről is mikrószkóppal vizsgálva engedték át...

De hány multicégnél van ilyen... Te jó isten... Mikor fogják már fel az emberek, hogy nem a papír számít, hanem a valódi szakértelem. Felvenni az emberkét, megbízni a végzettségének megfelelő projekttel és ha 6 hónapon belül nem teljesít, kivágni. Akkor is ha nem tud valamit és nem kérdez("sunnyog" a "hozzánemértésről")*, meg akkor is, ha csak a saját feje után hajlandó menni (mert akkor az egójától nem fogja belátni azt sem, ha hibázik...), mert akkor előbb-utóbb több kárt csinál, mint hasznot. Minél magasabb beosztásban van, annál veszélyesebb az ilyen.

Már csak akkor van baj, ha a felső vezetés is inkompetens, ezért nem képes a körmére nézni a "managernek". De ilyenkor meg a kapitalizmus törvényei intézkednek. Megy a cég a süllyesztőbe.

*Ha kérdez, akkor tisztában van vele, hogy nem ért (még) hozzá, ezért segítséget kér olyanoktól, akik értik a szakmát. Ergó, van önkritikája, tud csapatban dolgozni, nem fél másokra támaszkodni. Csak ezt csinálja nyíltan, ne fű alatt! Mert az egyrészt visszataszító, másrészt vissza fog nyalni a fagyi, ha más tollával ékeskedve tör előre.
Különösen nem ötből négy. Az a négy, amelyiket Nigéria lakosainak AIDS-es 80 %-a megerőszakolt. És most persze AIDS-esek lettek, de minimum HIV fertőzöttek. Ezt mind ifjabb Lomnici Zoltántól tudtam meg, aki alkotmányjogászhoz illő elfogulatlan szakértelmével világosította meg az elmém. Talán…..
Klaric 2018.04.09 12:52:46
Tolerancia az, ha tudom valakiről, hogy vega, ezért nem kínálom hússal, de ettől még vígan betolom az arcomban a grillezett karajt. Ha ez neki felfordítja a gyomrát, akkor elfordul és nem nézi. Én meg nem tolom az orra alá a húsomat és nem hülyézem le, mert nem eszik húst, ő meg nem kezd el fújjolni amikor engem húst enni lát. Ez tolerancia.

De az, hogy ne vigyenek disznóhúst.... Chhh!

Mint a pápa... megmosta a lábát a migrinek... Ezt látva örömünnepet ültek a muszlimok... behódolt a keresztény birka... 1000-1200 éve ezért harcolnak, bakker!

Érdekes olvasmány a korán... Csak az a baj, hogy a mai arab világban nem a korán Mohamed által megírt és követett toleráns változatát követik, hanem az erőszakos, hódító, felbőszült imámok által hirdetett változatát. Köszönjük meg szépen a keresztény egyháznak a muszlimok ilyen hozzáállását a többi valláshoz. Most fogjuk megkapni tőlük a magunkét a múltban elkövetett tetteinkért.

Hogy mi volt ez? Ha még valakinek nem esett le, a keresztes háborúk.

1000 éven át biztosan megállítottunk minden hordát ami nyugat felé tartott keletről. A mai nyugati országoknak fogalmuk sincs mivel jár, ha a "vad arabok" beszabadulnak a békés társadalmainkba. Az 50-es években a németekhez a felvilágosult, relatíve normális törököktől érkeztek a gazdasági bevándorló vendégmukik. Akik tanultak abból, hogy a magyarok megállították őket, 300 évvel korábban. Franciaországba a korábbi afrikai gyarmatokról érkeztek a "megszelídített" muzulmánok, akiknek az emlékeiben élt, hogy mit művel velük pl. az idegen légió, ha ugrálni kezdenek. Levonták a párhuzamot és meghúzták magukat.

Most viszont nem ez a helyzet... A mostani áradat valahonnan pénzelt, fizettet, meghívott áradat. Teljesen más a leányzó fekvése. Ők most nem az éhhalál elől menekülnek és örülnek annak, ha nem halnak éhen, ezért meghunyászkodnak, hanem ide lettek hívva, mert a kiöregedő német/francia, stb. társadalomnak munkáskézre van szüksége éhbérért, elsősorban olyan munkákra, amit a már "európaizálódó" keleti vendégmunkások sem hajlandóak elvégezni. Hát a törökökkel bejött 50 éve, a többi se lesz rossz, töltsük fel velük a munkahelyeket... Csak, hogy ez már nem az 50-es évek... Akkora a kulturális szemben állás a 70 éve békében élő európai és a háború poklában szocializálódott arab között, amit nem lehet áthidalni. Ők nem értik az elvárásainkat, míg az európai nem érti, miért nem hat visszatartó erőként a "szörnyű elzárás" egy lopásért... Olyan valakire, aki a fél életét bunkerban élte le, rosszabb körülmények között, mint egy európai börtöncella... Rájuk csak a kivégzés, kézlevágás büntetése hat. A mi büntetéseink el se érik az ingerküszöbüket.
Leesett az első hó, és itt a ködös időszak. Nyilván ezt mindenki észrevette, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy olyanok is észrevették, akik rettegnek vezetés közben, és/vagy nyárigumival nyomják, még mindig. De most harminccal.  Országúton. És gyűlik mögötte a sor. Megy a paraszt…..
Klaric 2017.12.06 01:54:17
@wolves84lb:

Elárulom neked, hogy a ködzáróba és a féklámpába az összes autóban ugyanaz a fajta izzó való (P21W). Ha a 3. féklámpája döglött (mivel csak opció a mai napig, nem büntetnek érte), vagy nincs és 2 zárófénye van, elég nehéz megkülönböztetni, hogy melyik világít...

Egyébként meg lakott területen belül teljesen mindegy milyen idő van a ködlámpa használata tilos! Első és hátsó egyaránt. Egy tizesembe fájt ez a lecke pár éve. Mondjuk aljas volt, mert egy elkerülő úton jöttem és a város széli körforgalom éppen belül van a városhatáron (a bejáratnál város tábla, a kijárat után kb. 100m város vége, előtte bejáró, yard meszel, mivel másba nem bírt belekötni maradt az egyébként 50-es ködben arra a kb. 200m-re világítva hagyott ködlámpa...)