Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lajosnak lett egy karfiolja

2 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cím alapján talán még nem egészen egyértelmű, hogy mitől is kapcsolódik a téma a gasztronómiához, pedig valójában két oka is van: 1. a sétarepülés a Megéve nevű helyiségből indul, ahol egy fantasztikus két Michelin-csillagos étterem, a Flocons de Sel is található. (Az…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2012.02.15 23:06:29
Lajos ésszerűségből önhatalmúlag kitiltott a könyvesboltokból. Szerinte ez a családi kassza védelmében történt, szerintem csak sóher takarékos. A legutóbbi akcióm után (13 könyvet sikerült rendelnem egy webáruházban) megállapodtunk, hogy addig nem vehetek könyvet, amíg 1. el…..
Nem szeretünk ételt kidobni. Ez alapvetés. Így amikor Lajos három hete hazaállított 4 akkora banánnal, amit a felnőttfilmek főszereplői is megirigyelnének, már éreztem, hogy gond lesz. Főleg azért, mert körülbelül két hónapja nem kívánom a banánt. Magas káliumtartalom ide…..
Blablának látszott az egész. És most, több száz évvel keletkezése után, a 75 000 karakter értelmes szöveggé állt össze. Az úgynevezett Copiale Titkosírás 105 megsárgult lapjára nagyon gondosan absztrakt szimbólumokkal és latin, valamint görög betűkkel rejtjeles szöveget…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2011.10.28 09:14:58
@iSten: A fordítás a cikkben található link alatt elérhető, legalábbis nekem ez annak tűnik:
stp.lingfil.uu.se/~bea/copiale/copiale-translation.pdf

:)
  Az egykor népszerű sorozat mozifilmváltozataival félelmetes irányt vett. Úgy tűnik a ruhaipar túl nagy lehetőséget látott benne, és a töménytelen termékbemutató alatt elveszett az a lényeg, amiért a négy barátnő kalandjait szerettük a tévében. A második mozifilm…..
Az Esquire magazin nagy kedvelője a női nemnek, így nem csoda, hogy a legújabb számban közzétették, ki a világ legdögösebb nője jelenleg. A megtisztelő címet a Mad Men című sorozat egyik szereplője kapta, Christina Hendricks, akire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a mai…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2010.04.20 08:40:23
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/04/12 Subject: Kalomuni napok - foglalás To: recepcio@hotelkalomuni.hu   Tisztelt Szobafoglalás!   Érdeklődnék, hogy 2010. április 16-17. (péntek-szombat) van-e még lehetőségem 1 db egy ágyas (single room, nem a superior) szoba foglalására a…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2010.04.19 12:18:01
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/03/21 Subject: Énekest keresünk! To: funkykommando.hu   Funk 'ya!   Olvastam a funkymusic.hu-n, hogy énekest kerestek! Nálam Aretha Franklintől Wild Cherry-ig a legjobb zenék játszanak! A legtöbbnek a szövegét is séróból nyomom, régebben…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2010.03.26 12:33:23
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/02/06 Subject: Elégedett új vevő To: rendel@pizzacorner.hu Sziasztok! Tegnap rendeltem először tőletek, 32-es Bud Spencer pizzát és egy doboz sört, és nagyon elégedett voltam. A tészta át volt sülve, a bab-bacon-hagyma feltét gazdag volt, időben is…..
Alapvető, hogy a szépségkirálynő választásokon mindig szórakoztatóbb a vesztesek fagyott és kényszeredett mosolyát nézni, mint a bájoskodó nyertes picsogását. A Miss Brazil Gay 2009 nyertese megválasztása után viszont megtörtént az, amit az összes hátsó sorban álló vesztes…..
Arcpirító sorok következnek, melyek erősen megdolgozzák majd az érzékenyebb Olvasóink morális tápegységét. Adva van egy ifjú és egy idősebb pár - mindkét oldalon gyerekek. Az ifjú férj otthagyja fiatal feleségét – aki ráadásul szülés utáni depresszióból lábadozik -…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2009.11.20 11:21:43
@Görög félisten:
"Én aláírom, hogy nehéz lehet szülés után, de ezt idővel fel kell tudni dolgozni." - nekem az nem tiszta, hogy milyen segítséget kapott T a depresszió leküzdéséhez. Segített-e neki valaki abban hogy TÉNYLEG túl tudjon ezen jutni.

Plusz érdekes, hogy vannak férfiak, akik képesek akár 2 évig is kitartani a postpartum depressziós feleségük mellett, és nem fogják menekülőre a dolgot...érdekes...talán ha nem ész nélkül vállalna két "felnőtt" gyereket...talán...
A srác túl tökéletes volt, a főszereplő lány pedig görcsösen kereste, hol lyukas a kosár. Megérzése be is igazolódik, ugyanis a srác kisvártatva színt vall, hogy nős és gyerekei vannak, sőt, évek óta mindig tart szeretőt a felesége mellett. Amikor lerántja a leplet…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2009.11.18 10:55:40
@Vágtató Huszár: Remek ízlésed van kedves Huszár :) És ha még nyelvfestős is...engem meggyőzött :)
Lajosnak lett egy karfiolja 2009.11.18 11:01:15
@Vágtató Huszár:
Nagyban vagy kicsiben árulsz? Sok ötszá, kevés eze? :)
Lajosnak lett egy karfiolja 2009.11.18 11:08:41
@Vágtató Huszár: Ha peti-tüzi-raki is akad, továbbá ha most rendelek, és ajándékba adsz egy komplett narancsmagfiléző-készletet, na akkor hívom a telefonszámot/faxolom a megrendelőt és feltöltöm a raktáraimat mondjuk úgy cirka 6 évre :D
Alapvetően egy pábtól nem várható el szerintem, hogy fasza étlapja legyen, különösen akkor, hogyha olyan vetítős sörös cuccaik vannak, mint a félméteres vagy méteres sörsor, ami a kisebb asztalokon el sem fér, és a japó arcoknak objektívet kell cserélniük, hogy le tudják…..
Lajosnak lett egy karfiolja 2009.08.12 08:35:09
Tardai történetek Ötvenkilenc 2009.05.08 09:00:00
Gabi bácsit már jóval azelőtt lekapta jövendőbeli apósa a tíz körméről, mielőtt az Gabi nénivel összejött volna. De konkrétan. Az egész sztori úgy indult, hogy az ifjú Gabi bá'-t Gabi néni korábban sebészorvos apja saját konyhaasztalukon szabadította meg fertőző…..
T.P. végignézte, ahogy a Plus pénztárosa a sóskát a spenóttal összekeverő vevőt abuzálta, majd feldúltan megírta a történteket az áruház vezetőségének, végül a levelet szétküldte, ahová csak bírta.Tisztelt Plus Áruházak Vezetősége!A tegnapi napon fél 11 körül…..
Marinéni sarkiboltjának annyi. De nem kell szomorkodni, itt vannak a multik! Hogy a Jóisten mentett volna meg minket tőlük...2 x 2 néha 5. A legkisebb is számít. Csak disznóknak és gödényeknek.    Diós, mákos, rákos bejgli…..
Ma az internetes ismerkedés egy speciális vállfajával ismerkedünk meg: az erotikus társkeresők világával.Az adatlapom mögött meglátott engem… történethez kapcsolódhatna az enyém is.Közel a 30-hoz, pár eseménytelen év után gondoltam, én is megpróbálkozom a…..