Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lmlm

0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány hónapja vívódom azon, hogy legyen az olaszfórumon ,,régi arcok”-sorozat is vagy sem. Két napja láttam egy fényképen a mai Torricellit és – elolvasva az utóbbi években történteket – rögtön éreztem, hogy kell lennie egy ilyen sorozatnak is. Torricelli története a…..
lmlm 2023.01.23 15:09:39
Emlékeink szerint az Egri csillagok egyike volt azon kevés kötelező olvasmánynak, amit élvezet volt végigolvasni, ráadásul a könyvből készült film is teljesen nézhető darab kosztümöstül, karórástörököstül. Azt pedig nem is gondoltuk, hogy a sztorija mennyire flashjátékba…..
lmlm 2021.11.28 10:28:16
Az első magyar televíziós vetélkedőt 1958. június 17-én közvetítette a Magyar Televízió, a Fővárosi Operettszínházból. A Csak könyvsorsjeggyel! című műsor az Állami Könyvterjesztő Vállalattal közösen készült. A három óráig tartó vetélkedőt Horváth Tivadar vezette, a rendező Bednai Nándor volt. Annak…..
Ha szerda, akkor az elmaradhatatlan katalógusos napot tartjuk meg a blogon. A mára komoly hagyományokkal rendelkező rovat utóbbi részeiben a LEGO régi kiadványait lapozgathattátok át és ez most sem lesz másképp.Ezúttal az 1985-ös katalógust osztom meg veletek, amiben néhány klasszikus darabot is…..
lmlm 2021.07.02 08:27:05
35 felett bevallom őszintén, komolyan megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy öreg vagyok-e már a gyerekvállaláshoz vagy sem. Sajnos erről nem mindenkivel lehet beszélgetni. Több kategóriába sorolnám az embereket/reakciókat:  1. MÁR ÖREG VAGY - Jesszusom!!!! 35 évesen még nincs 2 gyereked,…..
lmlm 2021.05.16 14:08:22
    13. éve dolgozom ingatlanértékesítőként. Láttam ezt a szakmát minden oldalról. Vezettem irodát, akár több irodát is egyszerre, dolgoztam egészen nagy hálózatnál, kisebb specialista, vérprofi irodánál is. Szóval ezer oldalról látom, láttam. Volt olyan ügyfelem, aki Norvégiából jött haza,…..
A színpszichológia szerint a színek, amelyek körül vesznek minket, meghatározzák életünk számos aspektusát és befolyással vannak arra, hogyan érezzük magunkat. Magától értetődő, hogy sokaknak az autóválasztásnál is az egyik fő szempont az autó színe. Na, de vajon személyiségünk alapján melyik az a…..
Japán történelme során számos alkalommal tettek kísérletet idegen hatalmak a szigetország feletti uralom megszerzésére, de mindannyiszor kudarcot vallottak: a felkelő nap földje soha nem lett gyarmat, vagy megszállt terület, s az átlagos japán ember számára elképzelhetetlen volt, hogy ez valaha is…..
Szipiszuper minikvíz! 10 képkocka, 10 híres-hírhedt magyar film! De te felismered őket? Szoktál magyar filmet nézni tévében vagy moziban akár? Ha igen, akkor ez a játék jó eséllyel menni fog, de ha nem akkor is van esély néhányra. Jó szórakozást, az a lényeg!    ..
lmlm 2021.02.14 17:03:16
@lmlm: Tévedtem, telefon rosszul jelenítette meg.
Ebben az évben engem ért a megtiszteltetés, hogy elvihettem az autónkat a szokásos tél eleji kerékcserére. Hiába voltam az elmúlt 4 évben autótulajdonos, és volt a férjemnek is egy autója, valahogy sosem én mentem a szakemberhez velük. Igaz, egyszer jelen voltam, de akkor is egy férfi családtaggal,…..
Ha valamivel, akkor ezzel a telefonnal sikerülhet!..
lmlm 2017.10.09 08:34:27
Cesar Millan magyarázatot közölt a nagy vihart kavart malac megtámadási ügy kapcsán, amiben azt állítja: a nézők nem értették meg a kontextust, ő mindent jól csinált. Az állatvédők továbbra is a fejét követelik, pár szakértő pedig csendesen elmélkedik azon, miért teljesen rossz a magát suttogónak…..
lmlm 2016.03.18 11:35:32
@Rastafan: Ceasar Milan ebben a kontextusban nem szülő, hanem pszichológus. Már "beteg" gyerekekkel foglalkozik.
lmlm 2016.03.18 12:15:03
@Rastafan: Nem tudom miből gondolod, hogy az lett volna a kívánalom, hogy a kutya kussoljon. Bármilyen kutyakiképző megerősíti neked, hogy a kutyát igenis bele kell vinni azokba a helyzetekbe, amik stresszt okoznak neki, mert azt, a helyzet megoldhatatlansága okozza. Ha megismeri, hogy az adott esemény rá nézve nem jelent veszélyt, akkor megnyugszik, ÉS nem csak ideig-óráig jelentő megoldást hoz. Amit mondasz nem rossz, csak hibás következtetésre jutottál, a feltételezésből.
lmlm 2016.03.18 12:34:23
@Rastafan: Ne haragudj, de az előbb még az eredményt kifogásoltad, most meg a módszert...

Eredmény az, ha a kutya azt csinálja amit én akarok. Ha parancsot kap, akkor teljesíti. Ha azt mondom hogy mehetsz, akkor meg örült rohangálás közben nem eszik malacot.

Felteszem, azért kötötte a malachoz a kutyát, mert volt előzmény, és szükségesnek látta a megvalósítást.

DE! Ettől még nem lesz az egész filozófiája rossz.
Sajnos nem vagyok nagyon otthon a Class FM reggeli műsorában, illetve az abban szereplők közül csak a három műsorvezetőt ismerem fel képről, a néha megszólaló női hangokat nem tudom beazonosítani, így azt…..
lmlm 2015.08.06 16:05:53
A brit RSPCA (állatvédő liga) a blogon már korábban is szereplő grafikust, Lili Chint kérte fel arra, hogy készítsen egy egyszerű rajz sorozatot arról, mit üzennek a testbeszéddel a kutyák. Nekem a legjobban az tetszik, hogy Lili rajzaival látványosan megmutatja, mi a különbség…..
Olyannyira, hogy a Miss Universe műsor magyarországi kiadását a TV2-n megvalósító Vajnáné műsorához a köztévé is hozzájárul közvetve de ne szaladjunk ennyire előre. A történet onnan indul, hogy egy Varga Péter nevű szlovákiai magyar vállalkozó kitalálta két éve, hogy…..
lmlm 2015.05.12 16:32:41
„Linge, Linge, azt hiszem, megtörtént” – kiabálta a Führerbunker egyik lakója 1945. április 30-án fél 4-kor Adolf Hitler inasának, Heinz Lingének, miután lövést hallott a náci vezető szobája felől. Pár perccel később a Führer titkára, Martin Bormann néhány…..
Simson Marci posztolta legfrissebb fejlesztését a garázsba állást segítő rendszerről: ...amiről nekem meg eszembe jutott számtalan egyéb megoldás is, a szépemlékű Ezermester barkácsmagazin olvasói ötleteit megszégyenítő kreativitással. Az Autófílián is lőttünk már…..
lmlm 2014.08.20 22:35:55
@klarky: És továbbá a teremtés koronája is gondolom...
Ha megnéznék ezt  a kisfilmet, talán a H. Péter-féle megélhetési taplók is megértenék, miért nem állunk rokkantparkolóba. Ezt még az olyan szánalmas alakok is felfogják talán, mint azok, akik azzal védekeznek, hogy csak két percre álltak meg. Meg hogy egyébként sincs annyi…..
Végleg lelepleződött az idei Festival of Speeden. Mert ennyire ember nem lehet ott gyors, semmivel, soha. Oké, hogy azt az autót neki építették, rendben, hogy erős és könnyű. De hogy ennyire megverjen mindenkit, gyorsabb-erősebb autókat is, legalább olyan legendás pilótákkal... na…..
lmlm 2014.07.14 17:20:19
Belsőség Indul a gép 2014.05.05 15:33:22
Szomorú kimondani, de a belső égésű motor felett eljárt az idő. Büdös, rémes a hatásfoka, és szép lassan megöli a bolygót, mennie kell. Ennek ellenére szeretjük, talán mert van egy megfoghatatlan romantikája, amit például az unokám már nem fog érteni. Ugyanezt érezhették,…..
lmlm 2014.05.05 19:13:25
A legelső napon a csapatok gyakorolnak: box-kiállás, rajtolás, gumicsere Míg otthon mindenki WTCC-lázban ég, nem szabad elfelejtenünk, a DTM első 2014-es futama is ezen a hétvégén lesz. Tudják, annak a DTM-nek, amelyiknek lesz magyarországi versenye is: június 1-én végre megint…..
lmlm 2014.05.03 21:20:50
Azért a Redbull jól megtervezte Felix Baumgartner világrekordját. Valószínűleg dizájnerek és marketingesek hada dolgozott azon, hogy az egész olyan legyen mint egy hatvanas évekbeli scifi a retrovonalvezetésű lakókocsitól a roswelli központon át egészen a légi irányító popartos…..
Egyszerű e-mailnek indult, de végül a sok címzett miatt amolyan kvázi nyílt levél lesz belőle, mert a maga bulváros módján mégis "közérdekű". Kurva hosszú, de aki nem néz tévét, úgyis ráér elolvasni, nem?Kedves comment.com, kedves tévénemnéző "civilek"…..
Hamarosan elkezdik forgatni Magyarországon, az Etyekwood stúdióban, a fóti filmstúdióban, a kiürült diósgyőri, ózdi és tatabányai ipartelepeken, elhagyatott mecseki bányákban és a félig beomlott M6-os alagutakban a Terminátor 6-ot – mondta el ma délelőtt lapunknak, a Shot!…..
lmlm 2011.04.11 11:03:08
GyorshírA tavasszal, még egyszer utoljára 386 fővel újraválasztott parlament ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítását, miszerint ez év szeptember 1-jétől a parlamenti képviselők tiszteletdíja nem tartozik a…..
lmlm 2011.04.11 10:59:36