Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pejka

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Kati az úton - 2.rész 2010.03.03 17:10:00
Mint már korábban írtam, három óra alvás után idegeskedve, de időben kiértünk a testvéremmel a reptérre. Izgultam, kicsit azért is, nehogy nagyobbnak tartsák a csomagomat, mert akkor pótdíjat kell fizetnem, és feladnom, pedig csak kézipoggyászt akartam vinni. Szerencsére nem volt semmi gond. Amikor…..
Belsőség Nem kérsz kávét g..i? 2010.03.03 15:38:00
Puttgardenbe már elég megkínzottan érkeztünk. Még Hamburg után találtunk egy Burger Kinget, ott kajáltunk, majd megírtam még egy esti posztot, és ott ledobta az agyam a gépszíjat, Tibby látta is, hogy nem vagyok már nagyon jelen, ezért átvette a vezetést. Ő se volt az a hamvas szűz, hihetik, kevés…..
Belsőség Friss! 2010.03.03 12:07:00
Felhívtam az imént Bendét, amolyan helyzetjelentés-jelleggel. Tőmondatokban kommunikáltunk, mivel meglehetősen instabil a térerő, ezért a mobilnet-kapcsolat is szakadozik, de küldtek pár fotót, amik Csikós posztjához lesznek berakva hamarosan. Karesz vezet, Csik posztot ír, három fok van, kellemes…..
pejka 2010.03.03 14:36:56
@ommm: Enlékszik arra még bárki:mennyit eszik a C30-as,ami teccik a fehérnépnek?Nulla,nyista,senki.
Belsőség Anonim Alkoholisták 2010.02.06 11:14:00
Amióta a 95-ös a 310, helyenként a 320 forintos literenkénti árat verdesi, egyre többek fantáziáját mozgatja meg a 210-220 Ft körül mozgó E85, népszerű nevén a bioetanol. Mai cikkünk blogposztja...
Hát ismét jó reggelt, kedves hajnali hiénavadászok! Már a beharangozó posztban szóltunk, hogy ezúttal nem rejtvény lesz, hanem feladat – többen kifogásolták, hogy guglizással megoldható rejtvényeknél olyan igazságtalan faktorok is számítanak, mint a sávszélesség vagy a…..
pejka 2009.11.14 17:02:46
@Kicccsávó:Mondjuk ha nem nyertél,mondhatod a párodnak:ha folyna még a bojler,te meg nem öltözöl fel lenne egy Ferrarim.
Tehát a Ferrarisoknál csobog a melegvíz,és pucér az asszony.:D!Logikus,nem?
Szinte a kertek alatt, Dunaszerdahelytől nem messze, Dióspatony határában nyitották meg a minap a Slovakiaringet. Nem holmi falusi libakergetőről vagy hobbiból összetákolt aszfaltcsíkról van szó, még ha rendkívül rövid idő – egy év – alatt is készült el. Nagyobb…..
pejka 2009.10.02 22:29:10
@Heckantrieb:
Te pedig egy méter hurkát,ha igazam van.
pejka 2009.10.02 22:49:05
Elrontottam az előbb,bocs.Fúú de állat,fúú de jó!@Heckantrieb: Kérjél nekem is jegyet,hiszen nem használsz ékezetet.Fúú,de állat,fúú,dejóóó.Ha a versenyek alatt ott alhatunk nálad néhányan,megköszönjük,ígérem.Szurkolunk,dumcsizunk,akár Trianonról is.A pálya nagyon szuper,nagyon jóóó.
Belsőség Jöhet a dízel M BMW? 2009.09.08 12:00:00
A Nagy Népvándorlás utáni pakolgatás közben akadt a kezembe a brit Autocar július végi száma. Nem is emlékszem, hogy a közös szerkesztőségi archívum-kupacból vagy Csikós asztaláról. Akkortájt nyaralhattam, így történhetett, hogy nem olvastam, a hiányt pedig illik bepótolni,…..
pejka 2009.09.08 20:37:54
@phrascarica: És még mit próbáltál ki?Milyen színű?Jól ment?Bérleted meg van?
pejka 2009.09.08 20:59:21
@phrascarica: Mondd el lécci,miért a porsche kellene neked Bp. útjaira?Te vagy a mesterem,engedd,hogy én is kipróbáljam!
Belsőség Húsz év trágyadombja 2009.08.28 07:00:00
Akárhogy is nézzük, a szerkesztőségben én kezdtem legkorábban az autótesztelést, pontosan húsz éve. Bizony furcsa látni, hogy azoknak az autóknak a többsége, amiknek pezsgős-puccos-sokcsillagos szállodás bemutatóján ott voltam egykor, mára csoffadt ócskasággá degradálódott.…..
pejka 2009.09.01 19:50:20
@Balázs Viktor: 1.2-es CSEPP kadett?!
A telepi használt autók tankja szinte üres, na nem azért, mert az alkalmazottak kilopják belőlük az anyagot – a tűzrendészeti előírások miatt van így. A Sorrento-ML párbaj készítésekor azonban a Mercedes üresebb volt a szokásosnál, úgyhogy amikor már mentünk vele eleget,…..
pejka 2009.09.01 19:21:21
@Daimler-Benz AG.: Nagy kedvencem a Merci,de ez nem indok.tizenéves Galanton,izzót nem cseréltem 3 év alatt,csak olaj,stb.Nem fér bele a megbízható-márkaimázsba még 50.000,ne haragudj.Kopó-fogyó az oké,nem tervezett szervíz az hiba.
Valamikor május környékén kaptam az első e-mailt, melyben meghívtak az augusztusi Nemzetközi Škoda-találkozóra a Pécs melletti Orfűre. Májusban! Válaszoltam is a kedves levélírónak, hogy a nagy nyári pörgésben abban sem vagyok biztos, elérek-e a vécéig, vagy szimplán csak…..
pejka 2009.08.30 17:03:29
@Önjáró Talajgyalu: Tesóm a "Mozaik"-ban volt 7 évig,az 1.2 htp a sima 1.6-os őskövület VW-blokk kurtítva,cm3-re azonosak a hengerek. Az már rég nem hüvelyes skoda motor.
pejka 2009.08.31 20:51:20
@bano1: De,természetesen.Mivel most csak általánosságban beszéltünk a 100-ról ezért írtam.Tehát:S100L-ben volt hátul kurbli.
Ritka dolog az, amit Mulder csinált. Azért persze érdemel némi dorgálást, amiért kómásan volán mögé ült és majdnem balesetet okozott, hisz talán ha nem egy rutinos taxis jön akkor és ott, talán nagyobb baj lett volna. Viszont ami ez után történt, az az öreg róka…..
pejka 2009.08.30 19:12:17
@zauberpferde: És ez még csak az első rész!A másodikban hozzá adja majd a taxiskirály a lányát,és a fele Mercijét.Szerencsés ember,mert segített neki a bogártündér.Átengedte az úton,ezért jó tett helyébe jót várhatott."szerencséd,hogy bogárnak szólítottál...",különben a gonosz Taxiskirály szájoncsavart volna kerékkulccsal. Tehát máig is élsz,ha nem ülsz kómásan azóta kocsiba!
A többi hír tömegében szinte elveszik az új 911 GT3 RS-ről szóló, de az igazi finomságot kedvelők azért biztosan rákattintottak. Mert ők tudják, hogy az RS nem csak egy Porsche, az RS egy 36 évvel ezelőtt született igazi nemesi család sarja. Az 1973-ban debütált Carrera RS által…..
pejka 2009.08.19 22:26:29
pejka 2009.08.20 11:36:13
@deak.atti: Mióta Zolinak bekötötték a fejét,szinte semmit.De látom jártas vagy te is Tétényben:D Macinál tök jókat eszmecseréltünk néhányan mi a jobb:fasza rezonátor,vagy több felömlő(Hopkins "plottyosában"5 volt).Unokatesóméknál lettek egységesre fényezve,anno ALFA RALLY TEAM.Még Maci A-s autója ellen is kipróbálták.De tuti egyről beszélünk,citromsárga volt,magnézium kerékkel,és a Fischer Antiéknál depózott elég sokáig.Forgott mint a veszedelem,vagy 2000 volt az alapjárat.Ha megtalálom a képet(rég volt),Hopkinssal ketten tartjuk,míg Kisdízel(alias Jimmy)tolja alá a bakot.hejj...Ez már történelem.Hajnal 3-ig szerelés,pizza,kóla,indulás Hévízgyörk,Debrecen akárhova.Mai napig megvan az a dugó ami '97-ben ragadt meg Debrecenben.Macinak navigáltam akkor,mert Tolvaj Csabi nem jött.
pejka 2009.08.30 13:52:30
@ommm: Ne haragudj,de a faros-levegős-boxer,Barényi Bélát dicséri.A 20-as évek végén találta ki a Bogyóra erősen emlékeztető koncepciót.1955-ben pert is nyert a Porsche ellen,1 márkát kért jelképesen kártérítésként.Amúgy később Amerika,benne van a hírességek csarnokában.Kb.2500 találmánya volt.
üdv.Pejka
  A biciklis nem fog kerülni, nem fogja tolni: a biciklis az arra megy, amerre a legrövidebb. Vélemények az azonos című írásunkról...
pejka 2009.08.19 20:14:33
@kozlekedo: Bánja a kánya,legyen kazán.vidd haza.Sok sikert!Hajtás,kedves pajtás!Hehehehehe
pejka 2009.08.19 21:51:47
@kozlekedo: Édesek vagytok steer-rel,csak ettől még nem leszek faszogány bicajos.Ha TI ketten így gondoljátok,legyen.Sok sikert hozzá.Szépen kérlek,ne ríjj,ha nem veszem figyelembe a mindenek feletti kerékpárosságotokat.Ez maradjon is így,hajrá!Ezzel a hozzáállással ne ülj semmiféle motorizált szekérbe,ígérd meg,betartod!Ti vagytok a világ jövője,köszönjük nektek,bármit is tettetek eddig.Nekem marad az úszás,neked a bp-i kerékpár.Felültél arra a hajóra amire nem kell,mert senkit nem érdekel.Sajnálom,de nem értem mitől vagytok Tl többek bárkinél az úton.
pejka 2009.08.19 22:48:32
@stirlitzist: Én benne vagyok.Pacsit rá!Kérlek magyarázd el a többinek is.A közlekedés nem élet-halál harc,egyszerű A-ból,B-be.TE legalább megértetted,köszi!
Jó hírt hoztunk azoknak, akik szomorúan csóválják a fejüket és mantraként morzsolják: „bezzeg a régi gépekben még volt anyag”. Ezek az idők visszatértek: a piac igénye alapján egyre többen foglalkoznak régi motorok blokkjainak vagy egészének az…..
Michael Schumacher lomtalanít: garázsából mindent kidob, ami ósdi, vacak és számára értéktelen. A hétszeres világbajnok többek között két motort is eladna, mindkettő olasz, és 90 fokos hengerszögű blokk hajta. Az egyik a tavalyi év csúcsgépe, a speciális kivitelű Ducati…..
A világ legbetegebb extrém-triálosa Budapesten járt. A Megyeri híd felől érkezett a városba, majd Budán, a Várban mászta meg a falakat. A Fő utcára merőleges Apor Péter utcában a lépcsőn trükközött, majd a Lágymányosi híd pillérjén hihetetlen magasságba küzdötte fel…..
A V4 hívők lázban égnek: itt az első kémfotó a Honda VFR 1200-ról. A gyári hírek szerint az őszre érkező motor változó hengermenedzsmentet kap – ha kell két-, ha kell négyhengeresként üzemel, így alacsony fordulaton tartva javul a fogyasztás és a kibocsátott káros…..
Belsőség Látni, látszani 2009.05.08 14:14:00
Mit tehet az ember, ha idősödik, már a rokkantmatrica is szükségessé vált, egyébként meg fóbiája van a forgalomtól, paranoiásan retteg attól, hogy belemennek az autójába, ráadásul a Merkur egy olyan koszszürke Samarával áldotta meg, ami annyira beleolvad a szintén koszszürke…..
Három órát álltunk az M7-esen. Rosszabb is lehetett volna - sütött a nap, szinte már piknikhangulat volt, a vadkerítésen belül voltak akkora bokrok, amiket ki lehetett nevezni vécének, egyszóval senki sem panaszkodott és idegeskedett. Időnként jött egy rendőrautó a leállósávban…..
- Már megint autókat nézel? - kérdezi az átlagos társ, az ajtón bekukkantó nőnemű. Kedvesem ennél sokkal rutinosabb, ismeri gyengéimet, tudja, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű. -Öreg autót vagy motort találtál? - firtatja, és természetesen azonnal letesz hímzőtűt,…..
A szokásosnál többet lapozgatja a krízisről szóló híreket? Hirtelen drágának tűnik a szerelője? Megfordult már a fejében, hogy a válság miatt elhalasztja az autócserét? Esetleg kisebbet vesz? Tart tőle, hogy fel kell adnia az autótartást? Új rovatunk, a Válságblog segít a…..