Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hungboy

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük."  (W.A.) Hazánkban -- mint a legtöbb közösségi inkompetenciától szenvedő frusztrált országban -- a…..
hungboy 2019.10.21 21:23:41
"A hagyományos regény a hagyományos időfelfogáson alapul. Percek követnek perceket és évek éveket, egy perc pontosan egy percig tart, és egy év egy évig. Ez az időtartam, amelyet gépiesen jelez az óra és a kalendárium.  Bergson mutatott arra rá, hogy a valóságos tartam, az idő, amelyet a lélek…..
hungboy 2018.08.10 01:46:34
Úgy látom, valóban beszippantott a proust-i miliő. Annak idején engem kevésbé, jóllehet én még akkortájt forgattam, amikor csupán a Gyergyai-féle fordítás, azaz az első három kötet volt olvasható nyelvünkön. Amikor az Atlantisznál kezdtek megjelenni a további kötetek új fordításban, azokat is beszereztem, csak éppen még nem került rájuk sor.

Egyébként engem egy másik jelentős olvasmányélmény segített elmélyülni az idő, az emlékezés és a személyes identitás bonyolult szövevényében, Krúdy Szinbádja. Mindketten, Proust elbeszélője és Krúdy hőse, annak révén férnek önmagukhoz, hogy emlékeikből formáznak lenyomatokat. Mindketten egyszerre kiszolgáltatottjai és teremtői a személyes múltnak. A francia szerzőt elsősorban az emlékezés, magyar társát inkább az emlékezet érdekli. Az előbbit tehát a folyamat, illetve az, ami tudatunkkal történik ennek során. Míg az utóbbit az időbeliség, végső soron az elmúlás kijátszása, felfüggesztése. Amiben azonban újfent közösek, az a mondattan. A gyönyörűen felépített, nagyívű, ritmikus mondatok.

De talán mindegy is, melyikünket melyikőjük érint meg jobban, mert az általuk közvetített tapasztalat nagyjából egy irányba mutat. Egyediségünk végső kulcsa saját tudatunk bíbelődése emlékeinkkel. Azokkal a mentális műveleteinkkel emelhetjük individuummá magunkat, amelyeket kizárólag saját magunk végezhetünk el. Egyedi emlékeink szolgáltathatják ehhez az egyetlen lehetséges tartalmat, mert csakis ezek azok, amelyeket mindenki mást kivéve magunk tudhatunk magunkénak. Egyedül a saját tudatunkban léteznek és velünk együtt tűnnek el örökre.

Tartalmas olvasást!
A szocialista Magyarország mindennapjait - eddig még nem látott, eredeti színes fotókkal bemutató - sorozatunk folytatódik az MTI Fotóarchívummal összefogva, immár az ötödik résszel, a mai évszám 1961. 1961. november 13. Vendégek érkeznek este gépkocsival a Royal Szálloda, a Grand Hotel Royal…..
...amiben sajnos sok igazság van: az MSZP és a DK tényleg a NER része. A cikk..
hungboy 2018.04.09 02:10:36
Már április 9. van, éjjel egy óra után. Több mint egy hete raktad föl ezt a bejegyzést, amire nem igazán volt kedvem reagálni. Kicsit kevésnek éreztem, hogy csupán jelzed, ajánlod Puzsér cikkét, de érdemben nem reflektálsz rá magad sem. Akkor én minek – gondoltam, de a cikket azért persze elolvastam.

Jómagam mindez idáig sosem hangoztattam, hogy a jelenlegi ellenzék mennyire kapóra jön a hatalom gyakorlóinak. Ismertem ezt az álláspontot, azt is érzékeltem, hogy terjed, valamint úgy is raktároztam el, mint ami korántsem légből kapott. Április 8. után már képviselni is fogom. Meg lettem győzve.

Mert kell-e ennél ideálisabb állapot, ha egyszer már nálad a hatalom? Egy ellenzék, amely nemhogy megszorítani képtelen, de a kétharmadodból kibillenteni sem. Amely puszta létezésével, és azzal, hogy négyévente összekapirgálja a fennmaradásához szükséges szavazatokat, permanensen igazolja, hogy demokráciában élünk. Vagy pontosabban egy olyasfajta államformában, amellyel kapcsolatban kevésbé lehet megtagadni, mint amennyire nem lehet állítani a jelzőt: demokratikus.

És Szél Bernadettnek nem kell aggódnia, nem fog börtönbe kerülni. És marad az Index, marad a Hír Tv. És marad Gyurcsány. Jaj, marad ő is! Ha Orbánnak egy csöpp esze van – és annál jóval több van neki –, akkor marad ez a szép, kényes egyensúly. A pont annyira megnyirbált jogokkal, hogy az EU-s pénzek még érkezzenek, hogy a nép zömének még ne jusson eszébe nagyon az utcára vonulni, hogy az inkompetencia ismét alig-alig maradjon le az egyharmad plusz egytől. És valószínűleg nem kell félni a jogi retorzióktól sem. Orbán akkorát nyert, hogy eljátszhatja, ahogy nagyon is érdeke eljátszani, a Nagy Megbocsátót.

Mi meg majd eléldegélünk egy ilyen országban, ki tudja meddig. Ha fiatalabb lennék, talán most gondolnám úgy, hogy pártot, mozgalmat kéne alapítanom. Bár, ha mai fiatal lennék, talán egy vállrándítással elintézném, ami április 8-án történt, és visszafordulnék az aktuális kijelző vagy monitor felé (egy újabb cicás videó, egy újabb instagram profil).

Végül gratulálni szeretnék előrelátásodhoz! Persze megértem, ha nem örülsz ennek különösképpen. Igen, talán komolyabban kellet volna mérlegelni többeknek is az átszavazásokat, talán egy felerősített Jobbik is jobb lett volna, mint egy ilyen országban tovább dédelgetni kedvenc eszméinket. Nem mentség, csak magyarázat, de ezt a mozdulatlanságot nem hittem, nem gondoltam. Így lettem része. Így kerülhet ide az oly sokadszor aktuális Petri-bonmot: Okosak voltunk, ebben állt a hülyeségünk.

Jó éjt, ha már egyszer az következik!
Örökség Demokrácia és pénz 2018.03.27 23:32:45
A választások előtti hadakozásban nagyon utálják egymást a bal- és jobboldali pártok drukkerei. Rossz látni, hogy milyen kevés jut el az emberek tudatába a valóságból, és az elitek mennyire ügyelnek rá, hogy így is maradjon. Ha bölcsek lennénk, nem a felszínt kapargató pártokról döntenénk, hanem…..
hungboy 2018.03.28 22:11:19
@F.Szabó: Ha korlátokat szabsz a vagyonosodásnak, hogyan kerülöd ki a produktivitás csökkenésének problémáját? Az olyan személyes értékek, mint pl. a szorgalom, a kreativitás, a képességbeli ügyességek, illetve az olyan gazdasági értékek, mint az innováció és a hatékonyság addig fejtik ki hatásukat, amíg az azokat birtokló személyek, illetve létrehozni képes társulások motiválva vannak felhasználásukban és megteremtésükben. Egy általad vizionált társadalom nagy valószínűséggel összességében kevesebbet képes megtermelni a javakból, azaz a szétosztani való is kevesebb lesz.

Továbbá mivel senki sem lenne érdekelt abban, hogy jelentős vagyonnal rendelkezzen, ugyanakkor az állam kizárólag az állampolgárok vagyona, illetve a környezetvédelmi normarendszerhez való igazodás után jutna egyenes úton bevételhez, ugyancsak nagy valószínűséggel vagy jelentősen romlana az állami szolgáltatások színvonala, vagy az állam folyamatosan viszonylag kockázatos pénzpiaci manőverekre kényszerülne, hogy többlet bevételhez juthasson, vagy abban lenne érdekelt, hogy a kifejezetten környezetromboló technológiáknak kedvezzen.
Igen, természetesen a Ryan közlegény megmentéséről van szó! Arról a filmről, mely 1999-ben 5 Oscart és két Golden Globe –ot nyert, miközben több orgánum is a világ legjobb filmjei közé választott. Steven Spilberg alkotása az IMDb –n 8,6 pontot, a Mafab –on 88% -ot, az Indexen pedig 9,1 pontot…..
hungboy 2016.01.25 12:00:52
@aegithalos: Ugyanez volt nálunk is (feleség, reklámok alatt ökörködők), aztán lenyíltak a rámpák az uszályokon és beleszegeződtünk az ülésekbe. Moccanni sem bírtam, hihetetlen élmény volt.
Bár Magyarországot nem szokás a klasszikus ipari országok közé sorolni, mégis szép számmal akadnak olyan településeink, régióink, amelyek hosszú - több évtizedes, vagy akár évszázados - ipari múltra tekintenek vissza. Most induló, némiképp rendhagyó sorozatunk ezen városok életéből villant fel…..