Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BKKLaci

0 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Semjén plágiumügyét is komoly vizsgálódás után borította a hvg, akárcsak az „emberek elnöke” ügyét. A 122 oldalas dolgozat-szöveg több mint hatodát találták meg Glasenapp ’Az öt világvallás’ c. közismert művében, amely „minden könyvtár szabadpolcán elérhető”.…..
BKKLaci 2012.11.20 06:55:09
A 90-es évek elején nagyon jó kiegészítő forrás volt Magyarországon a „humán” tudományokban a kisdoktori gyártás. (Nálunk a mérnöki tudományokban nem annyira, mert ott le is kellett tenni valami komolyabb dolgot az asztalra.) Már néhány 10.000-100.000Ft-ért lehetett rendelni komplett kisdoktorit. Jó volt ez a megrendelőpnek is, hiszen saját erejéből (tudásából?) még tanszéki takarító sem lehetett volna nagy részük. Jó volt a már akkor is éhbérből dolgozó ts-eknek, mert pár hét alatt a havi fizetésük többszörösét kereshették meg, egyszerű szövegollózással és egy kis gépeléssel. Jó volt az „intézményeknek” is, hiszen a frissen pozicióba kerülő „doktorandusz” kézzel foghatóan is kifejezte háláját. Száz számra születtek az ilyenek. Ezt a szolgáltatást főleg a „frissen” a politikai pályra lépők vették igénybe. No comment...
Azonban kicsit változott a világ és mára már majdnem minden anyag, a források és az „eredmény”-ek is fent vannak az Interneten. Ezt a mi szakmánkban fel is használjuk. A honlapok minősítése elég érzékeny dolog. A Copypaste plagizálást, magyarul a csalást, a keresőgépek keményen büntetik. Rengeteg olyan eszköz van, amivel ez egyszerűen ellenőrizhető.
Aki pntosan meg akarja tudni, mi az „igazság” ebben az esetben, egyszerűen töltse fel ezt a két csodálatos, hiánypótló, korszakalkotó művet (és azokat, amikből állítólag másolva lettek) egy ilyen összehasonlító rendszerbe (pl.
www.seomastering.com ). Aztán kérdezze meg az eszközt, mi a hasonlóság (szó szerinti azonosság ). Érdemes elvégezni még egy kísérletet ezekkel az egyedi, újszerű, komoly kutatómunkára alapuló irományokkal kapcsolatban. Csak azt kell megkérdezni, van-e hasonló tartalom az Interneten. A kiadott eredményeknél pedíg megnézni a publikálás dátumát.
Ezek alapján mindenki maga döntse el, hogy a kapott eredmények alapján lopott-e az Alkotó, vagy hosszú kemény áldozatos kutatómunkával jutott a „dr.” (nem DR. vagy Phd) előtaghoz a nevében.
Tovább gyűrűzik a földügy, kedves Feleim. Az első fideszes fecskék már menekülnek a népharag elől, de van aki kitart. Mit kitart, ő az Ángyán székét fűrészelő legény a gáton, vagy éppen a hírtévében sóhajtozó, bánatos bulldog fejjel picsogó ártatlan áldozat, akit…..
BKKLaci 2012.06.30 15:42:50
@Fabius: Jé! nálunk itt a sötét Ázsiában ez pontosan így működik. (És működik...) Választási Bizottságnak hívják. Független testület (már amennyire ez lehetséges, mert emberekből áll ez is). és rendesen félnek is tőle.
BKKLaci 2012.06.30 16:01:56
@Fabius: Hát nem... Itt 3 éve egy doboz paradicsomkonzerv miatt (hatalmas trükk volt...), három nap alatt távozott az aktuális miniszterelnök. Az alapszabály egyszerű. Ha egy politikus lop, csal, hazudik, kedvezményez (rokonnak, ismerősnek) és persze lebukik, amiről az elenzéke tuti, hogy gondoskodik, azonnal elzavarják és 5 évig nem vehet részt semmilyen politikai dologban. Ha párt szinten bizonyosodik be ugyanez, akkor a párt azonnal feloszlatásra kerül és minden tagja, aki bármilyen tisztséget viselt benne (akár csak egy falusi szervezetben is) 5 évig nem vehet részt semmilyen politikai mozgalomban. Ez persze csak a jogi alap. Természetesen minden politikus itt is igyekszik kibújni, trükközni, mert ez az állatfajta mindenhol egyforma. Ha végképp nem megy a dolog, jön a sereg, 6-10 hónapra átveszi a dolgot, aztán visszaadja az egészet a civil szférának. jönnek ismét a politikusok... :-)
Két érdekes nyilatkozatot hallottam a tegnapi hírműsorokban a mezőgazdaság helyzetével kapcsolatban. Két hír, amelyekre külön-külön szinte már csak legyint az ember, de így együtt nagyon ütős. Először egy sertéstenyésztéssel is foglalkozó gazda panasza szólt, miszerint…..
BKKLaci 2012.06.25 03:29:01
@d.hardman: Igen, tudott. Ha gondolod, szívesen elmesélem. Számokkal, cégekkel, helyszínekkel. Ott voltam.
A morgás joga Budapest, te drága 2012.06.18 23:33:00
Tarlós István megint borzolja a kedélyeket - javaslatára több százezer forintot fizetnének azok a vállalkozások, akik a Budapest szót vagy annak változatait használják. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a javaslatot, a díjak elsősorban a kisebb vállalkozásokat sújtják majd: ha…..
Ott sincs semmi. Mostanában sokszol olvasom itt-ott, hogy itt már nem lehet élni, ergo menni kell innen el. De hova? Arra mindenkinek van egy ötlete. De megéri? Szerintem nem.Előre bocsátva, hogy nyilván nem tudok minden ország helyzetéről mindent, de amiket hallok ismerősöktől…..
BKKLaci 2012.01.22 10:27:57
@rhubarbjelly: Engem is... 2010-ben hazaugrottam új útlevelet csináltatni, meg elintézni pár dolgot. három hétre terveztem, de két hét után vissza (haza?) jöttem. Pontosan azért, amit te is leírtál. Ezek a dolgok sokkal fontosabbak, mint bárki gondolná, aki "otthoni" körülmények között él. Ez már annyira megszokott ott, hogy fel sem tűnik.

Nnálam az vágta ki a biztosítékot, hogy kedvesen ráköszöntem egy pénztárosra, az meg formálisan elküldött a picsába. "mit képzelek és, hogy ismerkedni akarok vele?" :-( Másnap visszajöttem.
BKKLaci 2012.01.22 11:10:57
@bagyula: Köszi! De, ahogy mondtam ez csak távolról látszik. És csak hosszabb idő után. aztán meg teljesen egyéni. Én itt kellemes körülmények között élek, tisztelnek és mosolyognak. (Szívből.) több, mint egy év után mentem haza. a kontraszt kicsit sokkoló volt. De. ez az én tapasztalatom. A tiéd biztosan más és örülök, hogy neked nem volt ilyen, amikor hazalátogattál.
BKKLaci 2012.01.22 14:39:34
@tildy:): Köszi! És mára (utolsóként, mert itt már nagyon lement a nap) egy kis példa, estleg azoknak is, akiknek nem tetszett a kéthetes hazaruccanásom.

Holnap kitör a Kínai Újév és azt itt véresen komolyan veszik. Ezért ma bementünk az irodába, feldíszítettük. jött a szerzetes a helyi templomból és megáldotta a céget és az irodát. Utána az egész cég, programozók, rendszergazdák, takarító nő, titkárnő, még az idegen igazgató is, elmentünk a templomba. Ismét áldás, személyes jókívánságok (de igaziból ám…) majd közös kirándulás és ebéd a tengerparton.

Holnap repülök vagy két órát, mert a takarító nőnk nővérének fia született. Teljesen természetes, hogy együtt megyünk a családdal bemutatni a kiskrampuszt a helyi isteneknek. (Van belőle egy pár…)

És, ez itt teljesen természetes. Nem kell hozzá más, mint tisztelni minden embert, akivel együtt vagy. Nem is olyan nehéz. Akkor már nem vagy idegen, hanem ember ismét. Ott ahol éppen vagy. Ezek után nem csoda, hogy visszarettentem attól, ami otthon fogadott.

Megyek aludni, Kellemes vasárnapot mindenkinek.
A Zugügyvéd is most találkozott a következő ítélettel, amelynek indokolása felülírja az eddig szokványos joggyakorlatot a felhasználói tartalmakkal kapcsolatban:  "Tekintettel arra, hogy az alperes által szerkesztett lap a sajtótörvényben  rögzített kritériumoknak…..
BKKLaci 2011.07.06 10:52:16
@EdinaEdina: Értem.

Ami a blogolót illeti, soha, hemmilyen felelősség nem terhelheti, hiszen, még, ha az mail címe és annak az IP címes sem jelent semmit, miután egy kicsit ügyesebb netes varázsló olyan mail címet használ, (bárkiét) amit akar. a mail cím elfogható és utána felhasználható. IT mérnökként meglepett, amikor a saját mail címemről kaptam Viagra hirdetést. Akkor megnéztem, hogyan csinálták.
BKKLaci 2011.07.06 11:17:34
@Kulics: Akkor ezt most ezen a fórum talán hagyjuk.

Nem hiszem, hogy a tisztelt részvevőket ez nagyon érdekelné, legfeljebb jogi szempontból.

Csak arra akartam rámutatni, hogy egy "ügyes" emberke azt csinál egy IP címmel és egy levélcímmel, amit akar.

Esetleg megnézhetnéd, most milyen IP-ről küldök. Vagy, hogy hol van a gép helyileg.

Ha ez a téma érdekel, szívesen állok rendelkezésedre "blogon" kívül.
BKKLaci 2011.07.06 11:38:32
@Kulics: Hát én sem olyan vagyok. :-) De, az utóbbi 30 évben, amióta ezzel foglalkozom, tanultam egyet-mást.

De kérlek, ezt hagyjuk. Nem erre a blogra való.

Inkább válaszolj arra, amit kérdeztem, ha van véleményed róla. EdinaEdina ezt tette. (Meg is köszöntem neki, hasznos volt.) Te miért nem a blog témájával foglalkozol?
Michael Knight Lex rendszám 2011.05.23 16:59:00
Csak egyetérteni tudok a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített esete törvényi szintű megakadályozásának ötletével.Hányszor megkapom e blog olvasóitól, hogy bezzeg nekem egyszerűen semmi nem jó, amit…..
BKKLaci 2011.05.24 07:20:58
@Michael Knight: Hát igen... Nem sok olyan dolgot láttam tőlük, ami átgondolt lett (lehetett) volna.

De most csak egy kis játék az aktuális témával. 6 éve teljesen jogszerűen élek a világ végén. A két ország közötti nemzetközi szerződés alapján itt vagyok adórezidens.(Nem csalok, minden magyarországi vonatkozó feltételnek megfelelek.)

Viszont megtartottam az otthoni állandó lakcímemet, éppen az esetleges értesítések miatt.

Eddig úgy gondoltam, hogy a nyáron beülök az autómba, Marko Póló útján visszafelé hazamegyek nyaralni. Remek kis kirándulás, de megéri, mert csodálatos az út.

A most kigondolt észveszejtő hülyeség alapján megállít a rendőr otthon. Mi fog történni? Tud thaiul? El tudja egyáltalán olvasni a rendszámot és a kocsi papírokat? (A jogsimról, ami egyébként az egész világra érvényes nemzetközi, nem is beszélve...).

Érdekes lesz, mindenesetre.

És még egy kérdés: Ebben az esetben adócsaló vagyok-e? Hiszen ez a szöveg, ami alapján elővezetik a dolgot.

De a "thai" szót helyettesítheted nyugodtan bármelyik "EU" ország nevével (Az EU jog alapján)és mármelyik olyannl, amelyiknek Magyarországgal van "A kettős adóztatás elkerüléséről..." kezdetű, kihirdetett és érvényben lévő nemzetközi szerződése.
Örülünk, Vincent? Alámosás 2010.10.09 21:04:00
Kedves Olvtársak!Ennek a műnek a szerzője nem én vagyok, hanem kiski kollég. Technikai okokból úgy alakult, hogy én teszem föl ide, de az ő nevében:Pasteur/cAmikor terveznek egy műtárgyat, mint egy iszaptározó, mérnökök dolgoznak az ügyön. A mérnök alapvetően gondos ember. De…..
BKKLaci 2010.10.10 18:10:52
@Ranx: Hát nem tudom. A felvétel minden pontja esetében a nap beesési szöge azonos. Vízszintes a felület. Egy szép töltődési kúp (dél-nyugat)és egy rendes eróziós képlet közötti különbség azért feltűnő lehet. Erről gyönyörű és részletes képeket lehet látni a dubai-ikuwaiti partközeli munkáknál például (pl. World Islands) . Csak a víz ott kék és nem rózsaszín, a homok pedig sárgásszürke és nem rozsdaszín.

És még valami. Az északi helyeken látszik egy jellegzetes fehét gyűrű (kivéve balról a negyediknél). Az szerinted mi lehet? A víz felett van-e, vagy a felszín alatt? Miből van?
BKKLaci 2010.10.10 18:24:14
@Ranx: "Egyébként a "kidőlt a sarka" teoriát sem kellene alapnak tekinteni, ugyanis..."

Számomra is elfogadható a megoldás igy is. De jó lenne egy átfogó légifelvétel a területről!

Elnézést, én most megyek. Itt öt órával korábban nyugszik a nap és már majdnem holnap van. De holnap is leszek.
Tisztelt Praxis Blog! Érdekes, mennyien panaszkodnak a Szt. János Kórházra, ott is többnyire a Traumatológiára. Érdekes, következmények nélkül. Velem is ott történtek olyan dolgok, hogy ha más meséli, nem hiszem el. Péntek délben mentő vitt be, bár kértem, bárhova, de ne oda,…..
BKKLaci 2010.07.22 13:42:50
@Dr.laikus PhD:

Igen, értem én. Ahogy olvasom a kommenteket, beszélgetek az otthoniakkal, ezt látom és érzem.

De ígérem, politizálni nem fogok! Ez elől a helyzet elől (is) húztam el jó messzire. És mivel elhúztam, jogom sincs okosnak lenni.

Amit szeretnék, csak az, hogy - néha - egy pár jó példával magmutassam, azért van lehetőség, ha nem is egyszerű. Sőt, nagyon nehéz.

Igérem, mindegyik egyedi lesz, és Emberről fog szólni, Emberül.
BKKLaci 2010.07.22 15:04:52
@Dr.laikus PhD: De hogy? :-)))

Általánosságban erre a kérdére válaszolni, szerintem nem lehet rendesen. Egy biztos, egénileg sehogy. De megigértem, hogy nem politizálok...

Próbáld meg azt amit a mesebeli FőDoki. Nézz körül a környezetetben, szedd össze azokat, (ha vannak) akikkel szívesen lennél egy csapatban, mert egyedül semmi sem megy. De soha ne ugorjatok neki a "társadalmi elvárásoknak és felsőbbrendű irányvonalaknak".

Más példa, de a keleti társadalom,is így működik. És már jó régóta. Még a Nagy Népi Kínában is. Az alapja a triád. Nem a hongkongi maffiából, de az is ezt használja. Három ember összeáll egy életre. Aki éppen fent van az védi és húzza felfelé a többit. Aki lejjebb van éppen, az tólja felfelé azt aki felül van, és húzza felfelé a legalsót. A legalsó tólja felfelé, aki felette van. Hülyeségnek látszik, de működik.

Reméle, nem voltam túl zavaros. :-)
BKKLaci 2010.07.22 16:56:27
@Dr.laikus PhD: Amit írsz, az alapján, szerintem ki fogja. :-))
Sziasztok! Én egy 21 éves ápoló hallgató vagyok, jövőre diplomázom. Dolgoztam már segédápolóként onkológián, intenzív osztályon, krónikus belgyógyászaton (értsd: elfekvő), sebészeteken. Az egyetemet nappali tagozaton végzem, emellett félállásban dolgozom, általában…..
BKKLaci 2010.07.18 15:54:13
@Irise: Szerintem megvan a válasz az iv antivirális löttye. :-) Ezt én sem értettem se elsőre, se másodikra. Ez talán egy kis helyi és főleg pénzügyi óvintézkedés lehetett, főleg. Ez itt teg Phuket. És én, amíg ki nem derült, hogy nem egy vagyok az évi négy-hét millió sextúrista közül, akik azért jönnek ide, hogy szétigyák és szétkeféljék az agyukat, addig úgy lettem kezelve.
Ez itt nagyon komoly probléma. Több százezer ősi foglakozást űző nő, férfi és vegyes. A HIV és a Hepa-B nagyon komoly probléma. Ezért lépjünk egyet előre. Pár nsap alatt nem sok kárt tesz és talán elfogja a dolgot, mielőtt komolyabb baj lesz. És megvéd a perektőlis. :-)

Főleg az amarikai és belga túristák között szokás, hogy megmentetik magukat a kórházban és másnap beállít az ügyvédjük... Jó sok szemét él ebből. És ameddig a dolog lezajlik, (2-3 hónap) addig ingyenvízum és Hawai. A túrizmusnak vannak sötét oldalai is.
BKKLaci 2010.07.18 16:06:37
@adamantium: Nyert. :-)
BKKLaci 2010.07.19 03:31:24
@sanche: "Egy csomóan ajánlották külföldet. Milyen beteg már az ember, aki itt él és a normális ápolónak azt tanácsolja, hogy menjen el??
Vagy akik ezt mondják, azok kint ragadt bunkók? Csak tudnám, hogy azok a szerencsétlenek minek erőltetik még ezt a magyar nyelvet és magyar fórumokat..."

Talán azért mentek ki, mert emberek (maradtak?) és nem csak kenyeret és vizet szerettek volna mindennap.

Talán szerették volna a családjukat is rendben eltartani.

Talán elegük volt abból a gyilkos őrületből, amit mnapság egészségügynek hívnak ottnon.

Talán azért, mert volt valami többlet bennük és megtalálták azt a helyet, ahol ezt kihozhatták magugból és többet is tehettek embertársaikért, mint a kis magyar húsdarálóban.

Talán azért, mert volt bennük annyi többlet, ami alapján elfogadták, befogadták emberileg és szakmailag egyaránt őket az új helyen.

Talán azért erőltetik, hogy valamit megmutassanak nektek, arról hogy másként is lehet. És nem "MI nem tehetünk semmit", hanem "Mit tudnék ÉN tenni, személyesen mint Dr. X?" Talán.

Talán azért, hogy elgondolkozzatok, mit csináltok (mit kell csinálnotok, mire kényszeritenek mindennap benneteket) és ti személyesen mit tehettek, ott és azok között a körülmények között.

Talán... Talán.
Gyakorlatilag tökéletes állóháború. Még azt sem lehet mondani, hogy a rendőrök rajtaütésre készülve, pattanásra feszült idegekkel néznek farkasszemet a repteret elfoglaló tüntetőkkel, ugyanis a hétvége legemlékezetesebb rendőri akciója az volt, amikor a reptéri útblokádot…..