Adatok
Elszármazott
0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Elöntötte a médiumokat (köztük még a RTL Híradó is beszámolt róla) a gödöllői cukrász bácsi, Barna Illés története, miszerint egy névtelen bejelentés miatt be kell zárnia az üzletét. Az internet népe elkezdett aláírásgyűjtésbe kezdeni az idős cukrászért, a cukrászdájáért, és persze, mély…..
Elszármazott
2016.05.19 16:23:32
@lavór: Gödöllő! Nem Vác.
Vida Ildikót és Csillag Dezsőnét, a NAV elnökét és alelnökét a schwechati repülőtéren látták szerdán. A képek alapján vagy szökésben voltak, vagy ki akarták próbálni, hogy tényleg ki vannak-e tiltva az Egyesült Államokból.
Vida állítása szerint viszont egyik sem, hanem…..
Elszármazott
2014.10.27 10:01:53
Noha az elmúlt évtizedekben világszerte jelentősen csökkent azon országok száma, ahol rendszeresen alkalmazzák a halálbüntetést, még most is közel hatvan olyan országot ismerünk, amelyekben időről időre halálos ítéleteket hajtanak végre. Az Európai Unió (és jogelődjeként…..
Most egy hatalmasat ugrunk térben, és pár ezer kilométerrel arrébb meglátogatjuk Észak-Amerika nyugati partját, ahol számos érdekes célpont közül most az egyik legnagyobbat és egyben legveszélyesebbet vesszük górcső alá. Élete során a hadihajó egy életet sem oltott ki, ezzel…..
Elszármazott
2013.11.29 14:22:49
Antal Attila írása
Kövér Lászlónak a „rendeleti kormányzásra” vonatkozó javaslatát sokan úgy tekintik, hogy ez a magyar demokrácia záróakkordja: vagyis a miniszterelnök teljhatalmat gyakorolhatna. A házelnök ezzel a kijelentésével ismét bár bebizonyította, hogy…..
Van abban valami egészen hátborzongató, hogy pont azon a napon, amikor a jegybank szakértői stábja letesz egy újabb profi tanulmányt az asztalra, a Monetáris Tanácsra szabadított fidesztrollok bődületes faszságokat böffentenek bele a vakvilágba. De mint tudjuk, már három hónapja…..
Ahhoz képest, hogy a logóért egy "Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft." elnevezésű szervezet felel, nem is olyan rossz. Csak egyszerűen unalmas és jellegtelen. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert a régi arculatért sem tudtam lelkesedni.
Hivatalosan az…..
Elszármazott
2012.02.26 20:39:15
Kiváló összeesküvés-elméletnek indult olvasónk levele, melyben arra hívja fel a figyelmünket, hogy szombaton este az unalomból szörfölés közben a következőket látta."A TV2-n az Aktív Extrában a Unique együttes énekesnőjének, Völgyesi Gabinak a férje elmondja, hogy a…..
Elszármazott
2012.01.16 21:27:58
@agyramegy: Óvatosan a hátradőléssel! Nem vonják vissza, csak 98%-os különadót vetnek ki rá, ja és előtte 1,27-el szuperbruttósítani kell az összeget! :-)
Talán nem én vagyok az egyetlen, aki hosszú évek után is valahogy idegennek érzi a zsúfolt panelerdőket és az azt körülvevő betondzsungelt. Szerencsére azonban sok mindenki részéről látom rá az igényt, hogy valamilyen formában újra a természet felé forduljon a világ a rideg…..
Elszármazott
2011.12.20 13:55:31
Érthető módon a görög válság történetének legújabb csavarját, a népszavazás-epizódot a legtöbb cikk a gazdasági hatása oldaláról elemzi. Nem csodálkozom azon, hogy mindenhol a világban most az euró jövője sokkal izgalmasabb kérdésnek tűnik, mint a görög belpolitikai…..
Elszármazott
2011.11.03 00:36:34
@smartdrive: Egyelőre csak óvatosan! Kaptak egy "mentőcsomagot": nem az ükunokáikig lesznek eladósodva - mint pl. mi - hanem "csak" az unokáikig! Hátha ők is úgy gondolják mint az izlandiak, hogy akinek már többszörösét visszafizették annak a pénznek amit kölcsön kaptak, annak egyáltalán nem fizetnek tovább! Bár ott előbb elhajtották az összes politikust, a bankárok, pénzügyérek meg gyorsan elmenekültek az országból és talán nem siratják őket, de erről szinte semmit nem lehet hallani a globális média bojkott miatt.
Igen, az a bele (csak erős idegzetűeknek). Ez pedig pörög a Facebookon pár napja, itt több kép is van:Ő az egyik ló aki meghalt az idei vágta giccsparádén. Nekirohant a palánknak ami a képen is szerepel és szó szerint kibelezte!!! Valaki azt mondja, hogy egy kaput akart…..
Elszármazott
2011.09.20 19:48:50
@flippant: @C16SE: @Hivatásos beszólóművész: Igaz, hogy a Gesztitől a Főváros 100 millió fölött akart legombolni "közterületfoglalásra"? Na ja a hősök tere nem ócsó! Már keresik az ismeretlen katona hozzátartozóit is, hogy megváltassák a sírhelyet! A CBA-s testvérek meg megkapták valamivel több mint 5 millióért? Itt nem talál vizsgálódni valót, sem az ügyészség, sem a Budai, sem a Versenyhivatal?
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
Elszármazott
2011.09.17 07:25:17
@csoffadtkutya: @kiezalany: @s: ne Líbiára, Izlandra vessétek szemeteket! Ők gyakorlatilag megcsinálták, mégpedig békésen! A nép alkotmányozott, miután tüntetésekkel és passzív ellenállással elkergették a hatalmat, felmondták a sarcok ("hitelek") visszafizetését, erről népszavazással döntöttek (talán ekkor volt róluk az utolsó hír, büntetőeljárásokat indítottak a bankárok, vezető pénzügyérek ellen, akik közül erre többszázan elhagyták az országot, és nem hiányoznak. Nem véletlen a teljes nemzetközi média blokád! Félnek, hogy a példa ragadós!
Bizony, ez jutott eszembe a Fidesz frakció devizahitel-végtörlesztéses ötletéről. Mi megadjuk a könnyítést, a frankonkénti kb. 50 Ft-os veszteséget meg nyelje be a bank!A terv megvalósíthatatlanságáról már sokan írtak, londoni elemzők szerint 980 milliárd forintos veszteséget…..
Elszármazott
2011.09.09 23:01:28
@iphilosopher: hacsak nem volt valakinek shortja a mai napra pl. az OTP-re! Mit is mondott frakcióvezető úr a fia várható vagyonáról, és hogy ez miből jött össze?
Melyik frakció tagjainak van a legtöbb Chf alapú hitele? !Egy Ogy. képviselő kap-e forinthitelt? Kíváncsi leszek a jövő évi vagyonnyilatkozatokra!
Melyik frakció tagjainak van a legtöbb Chf alapú hitele? !Egy Ogy. képviselő kap-e forinthitelt? Kíváncsi leszek a jövő évi vagyonnyilatkozatokra!
A beruházó, a magyar állam szerint nem kegyeletsértés, hogy egy régi temetkezési helyre költöztetik a nem fizető frankhiteleseket. Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár elmondta, hogy a XIX. század közepén épült Budapest-Vác vasútvonal…..
Ezzel a képrejtvénnyel minden kémia iránt érdeklődőnek találkoznia kell legalább egyszer az életben annyira rossz. A helyes megfejtők között kisorsoljuk a Budai Várat. Biuret-próba:A peptidkötéseket lehet ezzel kimutatni. Peptidkötések aminosavak közt fordulnak elő, és…..
Elszármazott
2011.07.24 13:23:47
MTI: Nemzetközi Szabadság díjat adományozott Semjén Zsoltnak a Ronald Reagan Elnöki Alapítvány Budapest, 2011. június 29., szerda (OS) - Újonnan alapított elismerését elsőként Semjén Zsoltnak adományozta az amerikai Ronald Reagan Elnöki Alapítvány. Az Egyesült Államok…..
Elszármazott
2011.06.30 15:06:56
@Bloodscalp: Már van tér ! Vagy arra gondoltál, hogy élő emberről csak intézményt, stadiont lehet elnevezni (vö: Joszip Visziáronovics Sztálin Szárnyvasút, v. Lakinger Béla Zsebcirkáló) utcát csak halála után? Vigyázz ilyen beírásokért mehetünk MUSZ-ra, dolgozhatunk néhány milliárdos magánerdejében, meg szőlőjében és a reaktivált belügyesek lesznek a keretlegények!
"Semmi sem örök, csak az ideiglenes megoldás" Cikksorozat a Moszkva térrőlA tér 1960-ban Az előző részben a tér történetét olvashattuk a második világháború végéig, most a 40-es évek végétől folytatjuk. Már 1949-ben döntés született a 2-es metróról. Akkor…..
Elszármazott
2011.06.12 07:00:22
@gitáros: mi a baj:
"85. szám: a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (előzőleg Ipari és Kereskedelmi Minisztérium) épülete 1971-ben épült a Margit körúti fogház helyén. A fogház helyén emlékparkot alakítottak ki, és Mártíremlékművet állítottak fel, ami Kiss Nagy András 1979-ben készült alkotása."
"85. szám: a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (előzőleg Ipari és Kereskedelmi Minisztérium) épülete 1971-ben épült a Margit körúti fogház helyén. A fogház helyén emlékparkot alakítottak ki, és Mártíremlékművet állítottak fel, ami Kiss Nagy András 1979-ben készült alkotása."
Van az a street art, amikor a vicceskedő fiatalok otthon agyalnak, hogy miként tudnának egy matricával, felfújt mintával vagy plakáttal elgondolkodtató művészi objektummá alakítani valami utcasarkot. De az igazi street art nem ilyen izzadságszagú, egyetemi előadásokon kiérlelt…..
Elszármazott
2011.05.26 17:01:52
Tisztelt MT!
Egy rövid történetet írok le, melyhez a segítségüket kérem.2011. május 16.-ig egy 3betűs "magyar" töltőállomáson dolgoztam Fejér megye egy kis városában shop-eladóként, ill. kútkezelőként. Április 19.-én délután 3 óra körül úgymond "aktív…..
Néhány megnyugtató és néhány nyugtalanító tanulságot levonhatunk az újabb alkotmánybírósági ítéletből, amely újfent elkaszálta a végkielégítésekre öt évre visszamenőlegesen kivetett különadót.
Megnyugtató, hogy minden ezzel ellentétes propaganda ellenére működik…..
A Zugügyvéd is személyesen tapasztalta már, hogy a közterület felügyelők nem szabócentivel, hanem hasraütés szerűen állapítják meg a saroktól való parkolás távolságát. Ha már ott a kerékbilincs, a szerencsétlen autós nem igazán vitatkozik, szeretne mielőbb…..
Elszármazott
2011.04.08 17:45:23
@Pascal: Vagy a Szabálysértési tv, vagy a KET. Mindkettőben van jogorvoslat, ha egyik sem indult, akkor panasz. Az ejtett ügyekben nem kéne ennyivel megelégedni, hanem kártérítési eljárásokat kéne indítani. Egyébként elég fura jogi konstrukció! Engem azért alkalmaznak köztisztviselőként, felügyelőként, hogy bármilyen jogszabálysértés esetén eljárást indítsak, de nem indítok eljárást, ha nekem fizetsz 30 ezret... Nem ezt hívják egyébként zsarolásnak? És mivel erre a célra létrehozott szervezetben többen, összehangoltan követik el, akkor az nem bűnszervezet??? :-)
Az Országgyűlés előtt lévő alkotmánytervezet koncepciója a magyar LMBT-közösségre nézve súlyosan diszkriminatív, hiszen az nem terjeszti ki az azonos nemű párokra is a különnemű párokat megillető jogokat. Így hazai melegek másodrendű polgárokká válhatnak Magyarországon.…..
Elszármazott
2011.04.04 23:09:46
@Advanced Flight:"érvényes házasságot Magyarországon egy férfi és egy nő köthet," az új alkotmánytervezetben nincs benne az egy-egy!
Legalább a moszlimok és a mormonok nyertek!
Legalább a moszlimok és a mormonok nyertek!
Azt hiszem, egy darabig elment a kedvem a masszázstól... 10 éve vagyok gyógymasszőr, de még sosem találkoztam ilyen esettel Angolul beszélő pasi bejelentkezett hozzám masszázsra, el is jött fél órával korábban, mint kellett volna, de sebaj, megoldottam... Mondtam neki, vetkőzzön…..
Elszármazott
2011.04.01 19:22:00
Gabi történetéből kiderül, miért nem adunk fel romlandó terméket postán. Pedig még ünnepnap sem volt, csak egy hétvége csusszant a logisztikai központba érkezés és a kiszállítás között, de ennyi idő alatt a fagyasztott dög rothadásnak indult:Az én édes jó anyám egy…..
Elszármazott
2011.03.30 16:57:52
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ennyi színhúst lehetett lefaragni róla...bőr nélkül...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz