Adatok
dr.justice
0 bejegyzést írt és 1251 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
I.e. 399. Szókratészt halálra ítélik Athénban, mert provokálta az athéniak vallásos érzékenységét, amikor az agorán vitatkozva tanított.
Kb. i.sz. 30-ban állítólag egy Jézus nevű embert megfeszítettek Jeruzsálemben, mert provokálta, és sértette a zsidók…..
A napokban a miniszterelnök-helyettesi észkombájn egy tévéműsorban elkezdett az evolúcióról okoskodni.
Először hat megjegyzés magáról a szituációról.
1) Általában én nem tartom helyesnek buta kreacionistákkal vitatkozni, és reklámozni őket, de itt egy olyan emberről…..
Ez a post már jó régen esedékes, az apropója még Csillaghamu egy régi postja volt, amelyben arról elmélkedett, hogy illegálissá kéne tenni a babonás szolgáltatásokat. Több érvet kifejtettem akkoriban még ez ellen.
1) Bizonyos fajta, a törvényben jól definiálható, egyértelmű…..
dr.justice
2014.08.14 09:26:41
@Brendel Mátyás:
Igazad van, de egyrészt nem kötelező Apple terméket venni, másrészt ebben az esetben is nyilván vannak olyanok, aki szerint jobb mint a többi, tehát megéri az árát. Egy dolog ára annyi, amennyit a piacon adnak érte.
Az ezotéria viszont nem egy gagyi dolgot ad drágábban, mint a valós értéke, hanem semmit.
Igazad van, de egyrészt nem kötelező Apple terméket venni, másrészt ebben az esetben is nyilván vannak olyanok, aki szerint jobb mint a többi, tehát megéri az árát. Egy dolog ára annyi, amennyit a piacon adnak érte.
Az ezotéria viszont nem egy gagyi dolgot ad drágábban, mint a valós értéke, hanem semmit.
A Korunk c. folyóirat újonnan megjelent számában olvasható az Isten létének kérdésével analitikus filozófiai alapon foglalkozó Szalai Miklósnak egy rövid, tömör, nagyon frappáns és érdekes írása, amely az evolúció és Isten létének összefüggését tárgyalja. Nekem ez az…..
Azt gondolná az ember, hogy a sztárok úgy szoktak hotelszobából tévéket kidobálni, hogy teljesen beállva csak úgy felkapják, és kihajítják az ablakon, ami ideális esetben még zárva is van. Ehhez képest Keith Richards Rolling Stones-gitáros akciója maga a megtestesült…..
Bergoglio beájulna. Illetve be is ájult. A Vatikán nemrégiben egy felmérést készíttetett a szexuális erkölcsről hívők körében. A meglepetéstől hanyatt vágták magukat, mert a felmérés szerint Bajorországban - tehát a legkatolikusabb német államban - a Katolikus Családok…..
dr.justice
2014.01.28 22:27:46
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Te hány %-nál tartasz ? Ezek szerint a dogmák között lehet válogatni ?
Te hány %-nál tartasz ? Ezek szerint a dogmák között lehet válogatni ?
dr.justice
2014.01.28 22:49:57
Tegnap a baloldalon megalakult a Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Fodor alkotta "álomcsapat" a Párbeszéd Magyarországért párt csendes unicumos asszisztálásával, és amíg ezen röhögcsélt mindenki.....nos, eközben Orbán Viktor megállapodott Putyinnal Magyarország történetének…..
dr.justice
2014.01.15 22:17:01
Némi képzelőerővel ezt a a helyzetet jellemzi a 30 évvel ezelőtt írt szám.
CPG - CC 20
A szovjet atom is atom
A totalitást nem bírom
A rendőrség is zaklat/üldöz engemet
Az USA atom is atom
Keleten és nyugaton
Hatalomért küzdenek
CC20, CC20, CC20 keleten
Neutron, neutron, neutron nyugaton
A hatalom, az hatalom
Keleten és nyugaton
A hajsza mindenütt egyre megy
www.youtube.com/watch?v=3j7vaJp8ajA
CPG - CC 20
A szovjet atom is atom
A totalitást nem bírom
A rendőrség is zaklat/üldöz engemet
Az USA atom is atom
Keleten és nyugaton
Hatalomért küzdenek
CC20, CC20, CC20 keleten
Neutron, neutron, neutron nyugaton
A hatalom, az hatalom
Keleten és nyugaton
A hajsza mindenütt egyre megy
www.youtube.com/watch?v=3j7vaJp8ajA
Különös eszmerendszer a kereszténység. Attól olyan sajátos és furcsa, hogy minden egyes kijelentése, dogmája éles, feloldhatatlan ellentétben áll valamely más nézetével. Ezek az ellentétek a eszmerendszer alapjaiban figyelhetők meg, és olyan ordítóak, hogy értelmes embernek…..
dr.justice
2014.01.09 22:55:22
dr.justice
2014.01.09 23:03:59
Lángoló Gitárok
Hazugságok harminc körül - Itt az Isten Háta Mögött új, négyszámos kislemeze
2013.12.02 12:13:46
Két éve vonult pihenőre az Isten Háta Mögött, ami kisebb megszakításokkal azóta is tart. A rockzenekar csak néhány koncertet ad évente, úgyhogy ezek mindegyike kiemelt eseménynek számít. Ilyen lesz december 6-án is a Dürer Kert-es fellépés, ami viszont kislemezbemutató is lesz…..
dr.justice
2013.12.02 22:08:07
Bret Easton Ellis regénye köztudottan maga a nagybetűs BOTRÁNYKÖNYV. Megjelentetésétől kiadója sokáig elzárkózott, a szerző halálos fenyegetések tömkelegét kapta kézhez a kendőzetlen erőszakábrázolás miatt, női jogvédő szervezetek indítottak dühödt támadásokat…..
dr.justice
2013.11.19 19:58:14
Szóval 2003-ban egy nebraskai lelkipásztor négy éves fiával műtőbe rohantak. A kisfiú rövid időre eszméletét vesztette az operáció alatt. Teltek a hónapok, és a fiú, Colton Burpo elkezdett furcsa dolgokra „emlékezni”. A mennyországban járt ugyanis, ahol találkozott a 30 éve…..
dr.justice
2013.11.18 22:05:27
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Azt hiszem a te érvelésedet nevezik Csubakka-védelemnek, és te ezt elég gyakran használod.
Azt hiszem a te érvelésedet nevezik Csubakka-védelemnek, és te ezt elég gyakran használod.
dr.justice
2013.11.19 12:45:51
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
A gravitáció akkor is működik, ha nem hisznek benne, ha nem emelnek neki templomokat, nem prédikálnak róla, vagy nem gyűjtenek a nevében pénzt.
A gravitáció akkor is működik, ha nem hisznek benne, ha nem emelnek neki templomokat, nem prédikálnak róla, vagy nem gyűjtenek a nevében pénzt.
dr.justice
2013.11.19 12:52:40
Még mindig vannak olyan zenészek, akik ki nem állhatják, ha rossz minőségű felvételek kerülnek fel a koncertjükről a netre, ezért egyes helyeken tiltják a videózást a közönség részéről. Ha csak nem szedetik be az emberekkel a belépésnél a telefonokat, ez a fajta…..
Lángoló Gitárok
Fotelből nézni a rocktörténelmet - A legmeghatározóbb koncertfilmek
2013.09.29 14:52:40
Magyarországon is elkezdték már vetíteni az Antal Nimród által rendezett Through The Never Metallica-koncertfilmet. Összeszedtük a meghatározó és kiemelkedő koncertfilmeket: olyanokat kerestünk, amelyek rendelkeznek valamiféle narratívával vagy olyan megoldással készültek, ami…..
dr.justice
2013.09.29 20:40:38
Kedves gyerekek! Gondolkodjatok el az alábbi híren:
"A zöldséget egy lelkész hátsójából kapták ki, aki állítólag meztelenül akasztotta fel a függönyt, ám a művelet közben a konyhaasztalra zuhant. (...) A pap az operáció után is azt állította, hogy a zöldség nem egy…..
dr.justice
2013.09.16 20:49:23
dr.justice
2013.09.11 21:31:39
Lángoló Gitárok
Ahogy még soha nem hallottad a Master Of Puppets című Metallica-dalt
2013.09.04 18:25:29
Űbermegabréking! A Metallica kiadta első kislemezét ahhoz az albumhoz, ami a soundtrackje lesz a hamarosan mozikba kerülő Metallica Through the Never című térhatású mozifilmnek! A klasszikus Master Of Puppets dalt lehet meghallgatni teljes egészében, úgy, ahogy még az soha nem…..
dr.justice
2013.09.04 19:33:25
Unikális felvétel a pályakezdő Jay-z-ről és Kanye-ról. Az álnevek ne tévesszenek meg senkit sem!
..
dr.justice
2013.06.04 22:12:03
Csodálatos sorokat fedeztünk ma fel az MTI szokásos, mozgóképes seregszemlékkel és egyéb szintagmaszörnyekkel turbózott, hiperizgalmas hírfolyamában: ByeAlex a közszolgálati szócsövön keresztül hazugozta le a Lángoló Gitárokat. Íme a kedden 14:54-kor lehozott,…..
Ezt a cikket a HVG-nek küldtem be. Felhívtam a figyelmet, hogy szándékosan időzítettem a keddi konklávé összeülése előtt. Hont András az alábbi indokokkal utasította el a közlését: "erről szó sem lehet. Elég szabad szájúak vagyunk, és ha kell mások érzékenységét is…..
dr.justice
2013.03.12 23:27:01
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"ahogy a Biblia megírása is történt: isteni ihlet alapján, de emberek írták, emberi agyukat használva, ezért lehetnek hibák is benne."
Ti pedig ezt tartjátok mércének. Gratulálok.
Ezzel teljesen egyenértékű az, ha emberek önmaguktól - isteni sugallat nélkül - írnak egy mesekönyvet, más emberek pedig komolyan veszik és követik a hülyeséget.
"ahogy a Biblia megírása is történt: isteni ihlet alapján, de emberek írták, emberi agyukat használva, ezért lehetnek hibák is benne."
Ti pedig ezt tartjátok mércének. Gratulálok.
Ezzel teljesen egyenértékű az, ha emberek önmaguktól - isteni sugallat nélkül - írnak egy mesekönyvet, más emberek pedig komolyan veszik és követik a hülyeséget.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy "Warcrafton" nevelkedett fiatalember, aki jórészt abban találta meg az identitását, hogy ateistává vált. Nincs ebben semmi törvénytelenség, a számítógépes játékfüggők és az ateisták általában nem bántanak senkit. Bizonyos mértékig azzal sincs gond, ha…..
dr.justice
2013.03.02 16:47:20
dr.justice
2013.03.03 10:58:42
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Racionálisan próbálod Istent értelmezni, ez eleve abszurd hozzáállás, s nem is vezethet eredményre."
Ehhez képest te próbálod - nem nagy sikerrel - racionálisan magyarázni a hitet, a vallást, istent. Most egyébként a templomból kommentelsz ? :)
"Racionálisan próbálod Istent értelmezni, ez eleve abszurd hozzáállás, s nem is vezethet eredményre."
Ehhez képest te próbálod - nem nagy sikerrel - racionálisan magyarázni a hitet, a vallást, istent. Most egyébként a templomból kommentelsz ? :)
dr.justice
2013.03.05 12:57:25
@Brendel Mátyás:
Jól elbeszélgettek ti ketten.
Nem csak az a fontos, hogy az ateisták nem sikertelenebbek a hívőknél hanem, hogy általános emberi/erkölcsi mércével mérve nem rosszabbak. A hívők pedig tapasztalataim szerint egy fikarcnyival sem jobbak amiatt, hogy hisznek valami természetfelettiben.
Jól elbeszélgettek ti ketten.
Nem csak az a fontos, hogy az ateisták nem sikertelenebbek a hívőknél hanem, hogy általános emberi/erkölcsi mércével mérve nem rosszabbak. A hívők pedig tapasztalataim szerint egy fikarcnyival sem jobbak amiatt, hogy hisznek valami természetfelettiben.
Tavaly jelent meg az Angertea Nr. 4: Songs Exhaled című lemeze, amiről a No Computation dal márciusban felkerül majd a neves Terrorizer metálmagazin CD mellékletére. Most viszont nem ennek a klipjét mutatjuk be, hanem a frappáns című Meeting Satan on the Way to Personal…..
dr.justice
2013.02.25 12:57:56
Lángoló Gitárok
A Metallica nem támogatja az erőszakot, a Demon Hunter annál inkább
2013.02.12 10:50:00
Tele van az internet azzal az interjúval, amit az a nemrég leszerelt amerikai kommandós adott, aki lelőtte Osama Bin Ladent. A nyilvánvaló okok miatt csak mint Lövészként emlegetett katona nyilatkozatának a lényege, hogy nem kap munkát, hiába lőtte ő le az USA legnagyobb ellenségét,…..
Fellélegezhetünk, jegyhez jutott Vörös Gábor, az Ossian és a Fahrenheit EGYKORI bőgőse, aki egy múlt heti emlékezetes hiszti után a magyar internetes népművészet legújabb sztárjává avanzsált nagyjából egy délután alatt. Vörös ugye azt szerette volna, ha kap pár…..
dr.justice
2013.01.22 22:40:57
@sixx:
"Egy szót mondok: Heavy Metal." :)
Mindenkinek küldöm. Diktátor - Kőcsirke
www.youtube.com/watch?v=ccmOUWpWDGY
"Egy szót mondok: Heavy Metal." :)
Mindenkinek küldöm. Diktátor - Kőcsirke
www.youtube.com/watch?v=ccmOUWpWDGY
A legelvakultabb Semjén-rajongóknak sem kívánom, hogy esténként Semjén Zsolt doktori disszertációját olvasgassák lefekvés előtt, pedig az egyik fejezet igazán pompás részeket tartalmaz, melyben a Mester éleslátással, hittel, és írógéppel felszerelkezve rántja le a leplet a…..
dr.justice
2012.11.20 10:57:45
Ajánlom a témában Corrado Balducci "Sátánizmus és rockzene" című könyvét, melyből kiderült számomra, hogy a zenék többsége amit szeretek, a sátánt szolgálja. A könyv melyet egy vatikáni szakértő (?) írt az emberi butaság gyönyörű tárháza.
Zsoltinak ( és mindenkinek aki szereti :D ) pedig küldöm a következőt.
Deicide - Homage for Satan
www.youtube.com/watch?v=IJkMrl4AG8w
Zsoltinak ( és mindenkinek aki szereti :D ) pedig küldöm a következőt.
Deicide - Homage for Satan
www.youtube.com/watch?v=IJkMrl4AG8w
Jeszenszky Géza, az Antall- kormány volt külügyminisztere, az első Orbán-kormány washingtoni nagykövete és hazánk jelenleg izlandi és norvégiai képviselője a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének magántanára, az egyetem díszdoktora. Az egyetem tavaszi félévében…..
dr.justice
2012.10.26 20:41:49
@Brix:
"20% soha nem lesz a cigányság létszáma, a magyar lakosságon belül, az egy erősen eltúlzott adat."
Nézz be egy óvodába, vagy általános iskolába Szabolcsban, vagy Borsodban és rájössz, hogy lesz.
"20% soha nem lesz a cigányság létszáma, a magyar lakosságon belül, az egy erősen eltúlzott adat."
Nézz be egy óvodába, vagy általános iskolába Szabolcsban, vagy Borsodban és rájössz, hogy lesz.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ha tudja, hogy ő pl. a mennybe jut, én pedig a pokolba, miért érdekli a kritikám, milyen hatással van az a hitére ? Engem egy elmebeteg nehezen tudna megsérteni, maximum bosszantana.