Adatok
NWolf
0 bejegyzést írt és 142 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nos, a tegnap este legfontosabb tanulsága, hogy tenni kell a közvéleménykutatók adataira, mert legalább ennyire fontos, hogy adott pártnak mennyire hűségesek és motiváltak a szavazói. Az is sok eredményen látszik, hogy az országos eredménytől függetlenül előfordul, hogy adott…..
NWolf
2014.05.30 14:15:29
mekkora méretű mintatelepülésekre gondolsz? Falvakra?
Bár az eddigi eredményekben van némi látszólagos vagy valós ellentmondás (a Mandiner által ismert budapesti részeredmények alapján az MSZP még a dobogóra sem fér fel, a – más forrásból származó – országos számok pedig azt mutatják, hogy a harmadik hely azért megvan), az…..
Felszállt a veres füst, itt van az első közvélemény-kutatás a balos pártok egymáshoz viszonyított támogatottságáról; vagyis elsősorban arról, hogy is állnak a magyarországi pártok a népszerűség terén pár héttel az országgyűlési választások után − és szűk két…..
Marad a Nemzeti Színház társulatában Tenki Réka, aki úgy érzi, nem kész egy újabb váltásra, hiszen csak egy éve jött el a Katona József Színházból. Szerződtetésről, civil összefogásról, nyílt színi tapsról és jelenlegi legkedvesebb szerepéről beszélgettünk.
Lassan…..
NWolf
2013.05.24 14:17:50
@iparterves: ha megnézted volna Sirályban és Amphitryonban is akkor azt mondanád, borzasztóan, de borzasztóan zseniális
Amúgy Éva a magyar drámairodalom egyik legszarabb szerepe. Főszereplőként kell "oldalbordát" (mellékszerepet) játszani, és semmi íve nincs. Nem biztos, hogy ez alapján kéne megítélni
Amúgy Éva a magyar drámairodalom egyik legszarabb szerepe. Főszereplőként kell "oldalbordát" (mellékszerepet) játszani, és semmi íve nincs. Nem biztos, hogy ez alapján kéne megítélni
Az MTVA egykori hírigazgatója, akit a Lomnici-botrány egyenesen a lakájmédia Magyar Nemzet Online főszerkesztői székébe repített, Kilenc mondat - egy Kerényire címmel publicisztikának alig nevezhető írással örvendeztette meg olvasóit ma hajnalban:
Összekente. Nem…..
Minden szálat elvágott Kulka János a Nemzetivel azután, hogy Kerényi Imre kemény szavakkal bírálta az Alföldi-érát és az új igazgató, Vidnyánszky Attila asszisztált ehhez. Kulka a Katona József Színházban folyatja. Meglepte a szerződésajánlat, de nagyon boldog, mert a lelke…..
A színház.hura kikerült egy egyórás videóanyag, aminek a csúcspontján a röhögő Kerényi Imre akkorát buzizott a Nemzeti Színház igazgatóváltásának örvén, hogy arra még a teátrumot Alfölditől megöröklő, nyíltan jobboldali Vidnyászky is csak a fejét tudta…..
NWolf
2013.05.21 16:30:03
Vidnyánszky Attila egy műparaszt, aki előtt két út áll: vagy betiltja Alföldi utolsó Nemzeti Színház-béli rendezését, a Mephisto-t, vagy hagyja élni, de ez utóbbi eset sem fog többet jelenteni, mint hogy „valamicskét elmozdultunk a közép-késő Kádár-korszak…..
Minden szempontból telitalálat Alföldi Róbert búcsúja a Nemzeti Színháztól. Klaus Mann regényének filmváltozata 1982-ben Oscar díjat hozott Szabó Istvánnak, a friss színpadi adaptáció pedig a leköszönő direktor pályájának talán legfontosabb rendezése, Stohl András…..
NWolf
2013.05.10 17:16:13
@Vörös Rocktóber: és akkor tegyük hozzá, hogy előtte 20 évig Balikó folyamatosan a Pécsi színház igazgatója lehetett, MSZP-s polküldöttek által megszavazva, míg Alföldit 2x is leszavazta az MSZP-SZDSZ összetételű fővárosi kulturális bizottság, amikor az Új Színházra pályázott. Ha már politikai beágyazottságnál tartunk, Balikó sokkal esélyesebb volt- Alföldi viszont 5 év alatt többet hozott ki szakmailag a Nemzetiből mint ő 2 évtized alatt a saját színházából
NWolf
2013.05.10 17:55:11
@Vörös Rocktóber: szóval ha nem jön be az egyik elmélet keresünk egy másikat?
Azt állítottad, hogy Alföldi azért nyert, mert polküldött volt a bizottság, de ez nem jött be, emrt ezen az alapon Balikót is választhatták volna, szóval új teóriát gyártasz.
Azt állítottad, hogy Alföldi azért nyert, mert polküldött volt a bizottság, de ez nem jött be, emrt ezen az alapon Balikót is választhatták volna, szóval új teóriát gyártasz.
Nem csak az X-Faktor, de a Heti Hetes stábja is le akart csapni Alföldi Róbertre, akinek júniusban lejár igazgatói megbízatása a Nemzeti Színházban. Alföldi azonban a Bors információi szerint a Heti Hetesre nemet mondott, míg az X-Faktort, ahogyan azt mi is megírtuk, vállalta.
A…..
Eltekintve attól, hogy Stohl Buci olyan fejet vág az egyik képen, mint aki éppen most akarja leszakítani valakinek a fejét és belehányni a tüdejébe, az István a király legújabb feldolgozásához (IK30, baszki, ez a hivatalos neve) készült felirat és állatfej igencsak indigóval…..
NWolf
2013.05.06 15:56:36
@balazsman: László Zsolt Asztrik lesz, ha jól emlékszem
NWolf
2013.05.06 16:00:25
@Fedor: Szerintem pont azért osztotta Alföldi Stohlra Koppányt, mert jobb színésznek tartja Fekénél- és valljuk be, az is,
NWolf
2013.05.06 21:21:14
@cellular: Még a végén kiderül, hogy a producerek médiaheckje az egész, ugyanis épp ma kezdtek árulni egy újabb adag jegyet, mert még egy előadást meg kellett hirdetni az Aránéba a nagy érdeklődés miatt
Médiatanács-blog
A médiahatóság kultúrafinanszírozási gyakorlatának új alapvonalai
2013.05.06 11:39:43
A Nemzeti Érdek folyóirat 2013. évi 3. számában egy esszé jelent a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjáról Kitta Gergely tollából. Az írás bemutatja a médiahatóság kultúra-finanszírozási gyakorlatának - azaz a Magyar Média Mecenatúra programnak - új alapvonalait.…..
A Vasárnapi Blikk kicsit megkapargatta az X-Faktor-mentorok fizetésének ügyét, és arra jutott, hogy a gidáknak csúfolt színpadi díszítőelemnek használt, néha pornózó, máskor csak csöcsöt villantó csajokról és szafarikalapjáról híres egykori Hungária-dobos tízmilliós…..
NWolf
2013.05.06 00:13:57
@De hol van Columbo felesége?: Másik helyen asszem írtam, Alf 14 évig zongorázott, benne volt a Szerelem első és második vérig című zenés filmekben ahol ő volt a billentyűs a zenekarban (a zenéket annak idején a rádiók is játszották) magyarul a 80-as években hasonló típusú dolgot csinált mint Szikora. Csak azóta Szikoránál egy kicsit többet tett le az asztalra, rendezett operát (New Yorkban és Versailleban, többek között), operettet, musicalt, zenés előadásokat, most épp Kömíves Kelement meg Istvánt próbál, ezen felül a Társulat című szintén zenés tehetségkutatóban/István, a király nyilvános castingban is volt már zsűritag, nem is rosszul. Színpadi és zenei képzettségben lehet, hogy veri a másik hármat, persze ez csak feltételes mód, nem tudom hogy Geszti mihez ért a dalszövegíráson kívül, Tóth Gabi meg még nem is lehetett annyit a pályán mint Alf a saját szakmájában
Mint ismeretes, a később Párbeszéd Magyarországért néven pártot alapító képviselők kiválásával az LMP frakciója az év elején a Házszabály által előírt létszám alá csökkent és így megszűnt. A párt azonban váratlan irányból kapott segítséget, és ennek…..
NWolf
2013.05.02 18:08:43
@Tyreo: Schiffert ismerve a harmadik pont. Ő AB indoklásokkal kel és fekszik, fejből idézi 92-es határozatok indoklását is a parlamentben, szóval 3.
Nemrég jelentette be az RTL Klub, hogy a két estésre hizlalt X-Faktorban három zsűritagot is lecserélnek. Megy Keresztes Ildikó, Malek Miklós és Nagy Feró, Geszti Péter viszont marad, és vele együtt az ivararány is: érkezik Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Tóth Gabi is. Azt,…..
NWolf
2013.04.30 02:23:02
@TFL: Egészén pontosan előző nap délután fél háromra érkezett az első sorbanálló a másnap reggel 9-es nyitásra, van szerencsém ismerni, azért mondom :)
Nem akartam hinni a szememnek, de aztán összeállt a kép. Pedig ma nagyszerű dolog történt. Egy jobbikos nyomulást fél pályás útlezárással és részvételi fölénnyel akadályoztak meg veszprémi pártok - így a DK, az MSZP - és több civil szervezet, például a Szolidaritás.
Az…..
NWolf
2012.09.09 11:32:35
@rockjano: Érdekes, hogy akkor, amikor a Neo és a Klasz FM-et megcsinálták akkor a szociknak nem volt Baja Simicskával, mert együtt lopták el a Danubius és a Sláger frekvenciáját.
Akkor, amikor a Margit-híd felújítását az MSZP-SZDSZ-Fidesz nagykoalíció megszavazta a Közgép vezette konzorciumnak akkor sem volt bajuk Simicskával.
Akkor amikor az MSZP pártpénztárnoka Velez Árpád Simicskával alapít közös céget, akkor sincs bajuk Simicskával.
De akkor amikor a nyugdíjasainak be kell mesélni, hogy ők az erkölcs istenei, na akkor baj van azzal, ha Simicska lop, pláne akkor, ha őket kihagyják a buliból! Szegény szocik, messze a húsosfazék, nem loptatok eleget?

2012.09.09 11:47:23
@rockjano: hát tudod a Közgép Margit hd felújítása és a rádiófrekvenciák ellopása is eléggé a nyilvánosság előtt zajlott, a pofátlan lopás a legenyhébb kifejezés amit arra használhatunk.
A szocik meg évek óta azzal etetik a népet hogy azért kell rájuk szavazni, mert ők "kevésbé rosszak" mint a Fidesz, aztán 2009-ben azért csak eljutottunk oda, hogy 4 millió mélyszegénységben élőt állapított meg egy Kopp Mária felmérés. Ha ők ennyire jobban mint a Fidesz akkor ezzel az erővel bárki másra is lehet szavazni, és az emberek ezt is teszik.

2012.09.09 21:08:53
@renevol: Pontosan.
2006 után Gyurcsány leépítette a titkosszolgálatokat állítólagos költségcsökkentési okokból. Eredmény? a ROMAGYILKOSSÁG-SOROZAT. Ma már külön tanulmányok készülnek arról, hogy hány hónappal korábban el lehetett volna kapni az elkövetőket, ha Gyurcsány nem épp előző év szeptemberében indít el egy "re-organizációs" (magyarul leépítéses) folyamatot a titkosszolgálatnál.
2. A vidéki rendőrségek kinyírása (még jobban) utat nyitott a rendcsináló alakulatoknak. A történelem bizonyítja, hogy a közbiztonság, és a szegénység (amiből szintén nem volt hiány az MSZP kormányzása idején vidéken) kíválóan hozzájárul a rendpárti, szélsőséges eszmék terjedésének, jelen esetben ez a Jobbikot erősítette. Úgyhogy köszönjük MSZP, a fasiszta-támogató antifasiszta párt

Mekkora bálvány, előtte az állvány, fogja a mikrofonját, Remeg a drága, az oligarchája a sarokba dobva ég. Jó ez a lány, semmiben nincs hiány, gyere a csápjaiddal fond át! Meleg a hála, jó Lajos nála, pedig nagyon korcs keverék.
(via)
Kedves elempés pajtások! Ez a…..
NWolf
2012.07.12 21:23:43
@sárkányfő: hát nem kispályás az tuti, már blogposztok is születtek a témában, hol színvonalasabbak, hol kevésbé
habonymuvek.blog.hu/2012/07/12/hogyan_ne_vitatkozz_schifferrel
kkbk.blog.hu/2012/07/12/siffer_es_retvari_a_kozgeprol
habonymuvek.blog.hu/2012/07/12/hogyan_ne_vitatkozz_schifferrel
kkbk.blog.hu/2012/07/12/siffer_es_retvari_a_kozgeprol
NWolf
2012.07.12 21:26:13
@sárkányfő: amúgy én linkeltem korábban, tegnap élőben is néztem, szerintem Heti Hetesre már nem nagyon van szükség jelen körülmények között, a Fidesz mindent megtesz a pótlásukra (Hugh Granttől Rétváriig)
NWolf
2012.07.12 22:07:10
@keresztanya fabi(en): Persze, az egy Közgép-Strabag közös konstrukció volt, amit az MSZP-SZDSZ-Fidesz közösen szavazott meg, méghozzá 8 milliárddal drágább áron mint előre tervezték(ha ehhez hozzávesszük, hogy 2-4 milliárdot költenek pártok illegálisan kampányra, akkor sejthetjük, honnan lehet rá pénz). Állítólag Demszky háta mögött történt a dolog és már nem tudta megakadályozni, de bevallom én nem vagyok vevő a Demszky szende szűz elméletekre.
A nap fotója:
Schiffer megcsinálta a "bitch please" fejet, grat Andris!!!És miért trollkodott be ezzel a fejjel a fotóba?Hát ezért:"Selmeczi Gabriella elszomorítónak nevezte, hogy az LMP a magyar érdekek védelme helyett az Országgyűlés után most egy magyar cég bejáratához…..
NWolf
2012.07.12 00:46:36
@Transylvanianmixedgrill: hú ezt én is néztem. Finoman szólva se volt Rétvári vele egy súlycsoportban. Ez az erőltetett nyugodtság meg udvariasság... broáhh
videotar.mtv.hu/Videok/2012/07/11/22/Vita_a_kisajatitasi_torveny_tervezett_modositasarol.aspx
videotar.mtv.hu/Videok/2012/07/11/23/Rendorok_vittek_el_az_LMP_frakcio_felet_a.aspx
videotar.mtv.hu/Videok/2012/07/11/22/Vita_a_kisajatitasi_torveny_tervezett_modositasarol.aspx
videotar.mtv.hu/Videok/2012/07/11/23/Rendorok_vittek_el_az_LMP_frakcio_felet_a.aspx
NWolf
2012.07.12 21:39:07
A munkásmozgalom szebb napjait idéző szenvedélyes beszédet mondott Korózs Lajos az MSZP szociális ügyekért felelős volt államtitkára a megváltozott munkaképességű fogyatékos emberek és önmaga védelmében az ATV-n. A sajtó és a kormány a politikus szerintem médiahekként…..
NWolf
2012.07.07 14:17:16
@No_Fidesz_No_Problem: Gratulálok az MSZP-nek hogy a seggüket gátlástalanul védő bunkó trollok tekintetében sikerült felzárkóznia a Fideszhez.Nem véletlen. hogy az mszp.hu honlapról egész egyszerűen törlődtek a 2010 előtti bejegyzések, nehogy kiderüljön, hogy ugyanolyan szardarabok voltatok, mint amiért most a Fideszt kritizáljátok.
NWolf
2012.07.07 16:23:02
@vakapad: olvastad a posztot? Akkor tudnád
Vajon van-e kényelmesebb dolog a Fidesznek 2014-ben, mintha az MSZP-vel kell szembeállnia? Van olyan párt Magyarországon amely inkább a szabad médiát választaná a szolgamédia helyet? A Simicska- és a Fidesz-közeli médiabirodalom példája igazolhatná, jó ma pártmédiát csinálni, de…..
NWolf
2012.07.06 14:55:15
@Bounasieaux: A Klubrádió az elmúlt években tízmilliós nagyságrendben kapott az MSZP-s Táncsics alapítványtól támogatásokat amit lehet is olvasni a Táncsics alapítvány honlapján, ráadásul látjuk, hogy állami cégek reklámjai nélkül csődközeli állapotban vannak, ami az "elmúltnyolcévben" természetesen nem fordulhatott elő, ergo konkrétan a létük függ az MSZP-től. Nem tudom, hogy lehetne-e ennél szorosabb a kötelék köztük.
Az az igazság, Dunaújvárosban nem az történt, amit írtál. A DK nem akadályozott meg egy ellenzéki győzelmet, és bizony jogos lenne az LMP szerénysége. Tudom, jólesik olykor könnyű kézzel odakenni valami gyurcsányiádát, de néha nem árt tájékozódni.
Másfél hónappal…..
Ebben a rovatban ezúttal nem a jobb, hanem a baloldali pártmédia szervilisségét mutatnám be. Mert van ilyen is, miért kéne csodálkozni rajta. Legfeljebb az azonnali összefogást sürgető hangoknak mutatnám be a valóság egy szeletét, akik végképp nem értik miért nem ül már…..
NWolf
2012.06.28 13:25:57
@DarthVader: És kinek a feladata biztosítani a kartellmentes közbeszerzések? Nincs véletlenül ennek valami állami felügyelete? (Közbeszerzési tanács)Dehogynem. Az meg csak fel kéne, hogy tűnjön, ha hatszor annyiba kerül egy autópályaszakasz Magyarországon, mint Horvátországban.
NWolf
2012.06.30 11:58:05
@Fabius: A plázatörvény teljesen másról szólt, mint amit a neoliberális megmondóemberek terjesztettek. Amúgy nekem is elegem van abból, hogy minden második sarkon pláza van már
"Az LMP "plázastop" törvényjavaslata nem akarja halomra gyilkolni a különféle bevásárlóközpontokat. Ezzel szemben hat hónapra felfüggesztené a 800, illetve 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi egységek engedélyezését. Ez alatt a kormány köteles lenne az érintetteket bevonva új szabályozást alkotni, ami sokkal erőteljesebben veszi figyelembe a környezeti, városképi, közlekedési, kereskedelmi és helyi gazdasági hatásokat. Hogy miért? Mert a nagy kereskedelmi központok engedélyezése és építése ma gyengén és rosszul szabályozott, bizonytalan, korrupt rendszerben működik. A legsúlyosabb probléma, hogy a legatyásodott önkormányzatok egyedül dönthetnek, és figyelmen kívül hagyhatnak minden más érdeket, ha a remélt adóbevételek vagy „személyes ösztönzők” erre késztetik őket. Ez lehet, hogy jó a nagy cégeknek és pár önkormányzati vezetőnek, de rajtuk kívül senki másnak."
hvg.hu/w.nyuzsi/20110930_szr

Hugh Grant nemrég keményen bírálta a magyar kormányt és a médiatörvényt, a kormánypárti politikusok szerint viszont hiányosak voltak az információi és még mindig azt hiszi, ő a brit miniszterelnök, akit az Igazából szerelemben játszott, írja a mai Bors.
A magyar kormány…..
Bírálta a magyar médiaszabályozást Hugh Grant, aki egy brüsszeli fórumon beszélt az állam és a média kapcsolatáról, írja a Hollywoodreporter. A brit színész egy brüsszeli páneurópai fórumon szólalt fel a magyar demokrácia védelmében. A konferenciát a liberális-demokrata,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz