Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fragreg

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Török Gábor csak a politikusok "kommentárjait" posztolta ki. Vereség — mondja a DK és a Momentum — vagy győzelem — mondja a kormányoldal és média? Mint a legtöbb vétónak, ennek is csak úgy volt értelme, hogy végül megegyezéssel zárult. Egy kompromisszum és a párhuzamos valóságok...
Koncz Zsófia a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi választást. Bíró László az ellenzéki összefogás jelöltje közel 2000 szavazattal alulmaradt a borsodi választókerületben. A 2018-as választáshoz képest a részvétel alacsonyabb volt, mivel a választásra jogosultak kevesebb, mint 50 százaléka…..
Jó lett volna, ha nem kell folytatni az előző posztot, de egészen döbbenetes és érthetetlen, ami azóta is védekezés címszóval folyik. Legutóbb még csak azon rinyáltam, hogy előzékenyen beengedtük, vagy inkább betessékeltük a vírust, az pedig elkezdett szépen terjedni. Volt egy döbbenetesen elkésett…..
Ahogy eddig is tudtuk, a Nemzeti Együttműködés Rendszere vegyíti a Kádár-korszak szellemiségét a Horthy-korszak elemeivel, ugyanakkor igyekszik modernnek, előremutatónak tűnni. A most nyilvánosságra hozott új Nemzeti alaptantervet is ezek jellemzik, azzal súlyosbítva, hogy a fent említett elemekből…..
Hülyeség. A hal nem a fejétől bűzlik, egészében véve egy büdös állat. A magyar közoktatás ezer sebből vérzik, bőven adna okot a kritikák mellett az építő javaslatokra is. Ilyet azonban hiába keresünk idehaza. Az új nemzeti alaptanterv valójában nem érdekel senkit, csak ürügy a frusztrált politikai…..
Fragreg 2020.02.04 21:42:17
@Bambano: a fentebb felsorolt művekből mennyit sikerült elolvasnod? Tudod, azért kérdezem, mert hallottam már olyan emberekről, akik ismeretek nélkül ítélkeznek művekről.

Második kérdésem az lenne, hogy iskoláskorú gyermekeidet próbáltad-e az olvasás szeretetére nevelni a Kincskereső Kisködmönnel vagy egy Csoszogi, az öreg suszterral? Az enyémek szívből gyűlölik a számukra már érthetetlen, zavaros, avíttas szófordulatokat használó kötelezőket. Az Egri csillagokon kívül a többi felejtős (igen, a Pál utcai fiúk is unalmas nekik, legalábbis az első 30 oldal). Ellenben a Pendragon legendát, vagy az Utas és Holdvilágot csípik, és korlátlan mennyiségű Lázár Ervint fogadnak be még 11-12 évesen is.
Az ország rossz, az utóbbi évszázadban egyre rosszabb állapotba került. De messze nincs olyan rossz állapotban, hogy Orbán stabilizálni tudhassa benne az uralmát. Korosodó honfitársunk folyamatos radikalizálódása a politikai rendszer alakításában (az egyre koncentráltabb propaganda, az…..
Fragreg 2019.11.17 23:22:12
Ajajj… mi ez a "minditthalunk" kesergés, egyenesen Ady Bandi ópiumgőzös bódulatainak mélyéről?

Ne legyünk már a szó rossz értelmében ennyire konzervatívok. A magyar írástudó évszázadok óta halálthörög a nemzet kihűlt cadaverének (vigyázat, nyomokban alliterációt tartalmazhat...) koravén korpusza fölött.

Ma például sütött a Nap. Szép idő volt. Megnéztem egy házat, és úgy döntöttem, megveszem. És ehhez pont nem kellett sem a Fidesz, sem az ellenzék, sem az egyébként (erre Neoténytől kérek majd valami reakciót) padlógázzal a pusztulás felé rohanó kapitalizmus.

((Kétzárójeles szösszenet, hogy legyen mibe belekötni, illetve hogy Karl Marx-szal szennyezzek egy konzi-blogot: az öreg egy politikai idióta volt, de közgazdásznak nem volt utolsó, jól látta, hogy termék értéke = felhasznált nyersanyag értéke + munka értéke + közreműködő gépek amortizációjának értéke. A profit nincs az egyenletben, az úgy jön létre, hogy valahonnan lopok. Vagy drágábban adom, mint amennyit ér (pl. iPhone), vagy ellopom a munkások bérét (Indonéziától Bangladesig pl.), vagy szarok az amortizációra (hmm...Paksi termeléskiesések vajh miért lettek mostanság oly gyakoriak), esetleg nem pótolom az elhasznált / tönkretett természeti javakat (Have you heard about global climate crisis?). Nos, ez a kapitalizmus, és az alapegyenletből következően el fogja pusztítani a világot. Pont.))

Szóval igen, a gond nagy. Mint mindig. Erről szól az élet, a nagy gondokról. Amikor legutóbb pl. komoly pestisjárványok dúltak, egészen tűrhető irodalmi munkák születtek ebből. (vö dance macabre) Hogy a reformkor dilemmáit, vagy a "nem engedünk a 48-ból / szögre akasztotta a 48-at" ne említsem. Esetleg egy jóféle posztkommer bérlakásos élőképet a korakilencvenesekből.

Ez az ország vagy 700 éve haldoklik, kb. az Árpád-ház kihalása óta. Mindig valami idegen uralom van (vagy véljük azt, hogy van), és mindig rejtőzünk / túlélünk / ellenállunk, lehetőség szerint passzívan.

Hogy a klasszikus viccet idézzem: Nem, mi nem haldoklunk, mi így élünk.

Hozzá lehetett már szokni. Tessék egy fokkal optimistábban tekinteni előre, hiszen születésünk pillanatában eldőlt, hogy meghalunk, ebben semmi izgalmas nincs, a kérdés az, hogy a két időpillanat között tudjuk-e jól érezni magunkat ;)
Szavazzatok az esélyes ellenzéki jelöltre, tökmindegy, hogy ki az! Nem érdekes, ha néhány éve még gárdista egyenruhában masírozott, netán részt vállalt bukott szocialista kormányokban, szidta/dicsérte a cigányokat, a zsidókat, a liberálisokat, vagy éppen a kommunistákat. Csak a közös ügy létezik:…..
Fragreg 2019.11.14 08:22:37
@Suszter András: Touche!
Régóta tudjuk, hogy Orbán Viktor környezetében csak néhányan engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy olykor beszóljanak a rendszernek. Ilyen az egykor szebb napokat megélt showman, Fábry Sándor, aki most is kicsit odapiszkált a Fidesznek. Egy nyilatkozatában a napokban épp azt magyarázta, hogy az…..
Orbán Viktor tévedett, és ezt most már valószínűleg a saját tábora is érzékeli. A Fidesz és a kormány első embere ugyanis azt gondolta, hogy hatalmasra nőtt propagandagépezete rutinból levezényli az önkormányzati választásokat, és tovább erősíthetik az ország lakosságában a legyőzhetetlenség…..
2021. január 1. az a dátum, amely ma már egyre több építtetőt érdekel. Miért? Mert akár érintettek is lehetnek ha e nap után tervezik használatba venni lakóházukat. Mit jelent pontosan az új energetikai szabályozásban az, hogy az épület energiaigényének 25%-át megújuló energiaforrásból kell fedezni?…..
Ha egy (feltételes) Momentum-szimpatizáns, mint én, nézte a Partizán-vitát, sok szomorú dolog mellett, eszébe juthatott (volna), hogy Fekete-Győr András és Kerpel-Fronius Gábor legalább két dologban biztosan hibázott. Egy, hibáztak azzal, hogy egyáltalán elindultak az előválasztáson csupa olyan…..
Fragreg 2019.06.26 13:53:23
@neoteny:
A "közös tudásanyag" az eredeti - Khonsu-nak írt - válaszban a vele közös tudásanyagra vonatkozik, szakszóval a nyelvi pragmatika tárgykörébe tartozó közös előfeltevésekre, ismeretekre és értelmezésekre.
Nagyon zanzásítva: a kapitalizmus, mint az egyik Mammonita (Mammon - Bálvány - Pénz) vallás veleje, hogy bármely egyén vagy csoport számára akkor tesz "jót", ha az monetárisan kifejezhető érdekében áll, egyéb esetekben ignorál, rosszabb esetben (pl. a profit csökkenésével fenyegető helyzetben) beletapos a sárba.
Erről az amerikai bennszülöttek, a szipolyok, az I. vh lövészárkainak halottai, vagy az arab tavasz után házaikból random helyi hadúr által kibombázottak tudnának hosszabban mesélni.

A második kritikád abban sántít, hogy a mondatomból a contrario csupán az következik, hogy a kapitalizmus mit okoz (véleményem szerint). Nem következik viszont az, hogy más rendszer ne okozhatna ugyanakkora vagy nagyobb problémát.

Hidd el, ha tudnám a tuti társadalmi-gazdasági-politikai berendezkedés receptjét, nem tartanám magamban a titkot.
Fragreg 2019.06.26 15:23:58
@neoteny:
Megfogtál. Ilyen cizellált, érveléstechnikailag összeszedett mondandóval nehéz mit kezdeni.

Legyen neked a te igéd szerint.
Fragreg 2019.06.26 22:45:10
Törzsolvasóink tudják, hogy mi itt a Lemilnél imádjuk a listázást (ebben is hasonlítunk egynémely, sportot kedvelő magyar politikushoz) és az ehhez kapcsolódó szavazóposztokat. Sorozatunkban foglalkoztunk már kiemelkedő hadvezérekkel, a papírformát felrúgó ütközetekkel, történelemformáló…..
A politikai szekértáborokon felülemelkedő szavazói rétegek között létezik egy jelentős igény arra vonatkozólag, hogy három évtizeddel ’89 után ne két gátlástalan KISZ-es manipulátor irányítsa a komplett magyar közéletet, ennek a kívánságnak a legitimitása azonban ahogy tavaly, úgy az EP-választások…..
Fragreg 2019.06.16 15:22:38
@nemecsekerno_007: így van
Egyre többet olvashatunk, illetve hallhatunk az elektromos fűtés + napelem rendszer kombinációról, mint az ingyenes fűtés lehetőségéről. Nagyon érdekes levelet kaptunk a témával kapcsolatban a Kardos Labor Kft-től, egy olyan vállalkozástól, amely több mint 10 éves gyakorlattal rendelkezik a megújuló…..
Hónapok óta fontolgatom ennek a blognak a beindítását, és pontosan ugyanennyi ideje próbálom összeszedni a tökéletes bevezető posztot. Aztán bombaként robbant szerda délután (washingtoni idő szerint reggel), hogy Robert S. Mueller, III kamerák elé fog állni, és minden tervemet felülírta.   Először…..
Fragreg 2019.05.31 20:05:00
@Gerolsteiner: ott a pont.
Az egyik legnehezebb helyzetben a magyar konzervatívok vannak Európában, mert nincs pártjuk, sőt a nehezen kialakítható preferenciájuk is olyan megalkuvást igényel, ami már-már értelmetlenné tenné a választást -- ha Magyarországon nem volna éppen diktatúra. Mert ebben az esetben a választás…..
Az Isten fia feltámadt, szeresd ellenségeidet (is) -- ez a keresztény hit dióhéjban. Nem véletlenül van nehéz helyzetben a vallás még akkor is, ha nem számoljuk a politikai uszurpátorok, mint rezsimünk urainak újabb keletű érdeklődését iránta, papjai egy részének méltatlanságát és egyháztörténetünk…..
Némi szünet után belecsaptunk a második furmint-körbe, s 2006-os borok kerültek a poharunkba. Komoly termelők komoly tételeit válogattuk össze, sokat vártunk tőlük. Aztán volt több olyan pillanat, amikor legszívesebben berekesztettük volna a kóstolást – elöregedett,…..
Lassan már szokásosnak mondható kóstolót tartottunk, ahol most arra voltunk kíváncsiak, vajon kedvelt termelőink furmintjai hogy bírják egymás társaságát? No meg a miénket. Egymás mellé helyeztünk hát jó pár lefóliázott palackot, s szisztematikusan végigkóstoltuk…..
A Művelt Alkoholista Hasad a rozé 2009.03.27 14:36:00
Mint arról már beszámoltunk, az Európai Unió tervezett új jogszabálya lehetővé teszi, hogy a rozét fehér- és vörösbor összeöntésével állítsák elő. Így az eladhatatlan vörösökből és az eladhatatlan fehérekből sikerülne eladható rózsaszínt varázsolni. A rozéban…..
Fragreg 2009.03.29 18:36:50
@czudarka: "a birodalom rohad és bomlik ezek az első jegyek!"

- milyen első :)

Akinek van némi kis ideje, goolge-kapacitása, és unatkozik, az ássa elő a Pauly-Wissova vonatkozó szócikkeit (pl. későcsászárkor, majd helyettesítse be a neveket... the same shit :d )
Mintha nem lenne elég baja az európai gazdaságnak, s ezen belül a bortermelésnek is, a francia jogalkotók újabb adminisztratív akadályokkal próbálják nehezíteni a borászok életét. Az egészségügyi jogszabályok tervezetébe csomagolt regulák között szerepel ugyanis egy olyan is,…..