Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nilito

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
HamPLÓ Nosztalgia főcímek 2015.09.22 16:00:00
Nem várt elfoglaltság miatt (ti. lusta voltam előre megírni a bejegyzéseket, inkább mással foglaltam el magam) most valami mással kell kitöltenem ezt a hetet, mint amivel eredetileg szerettem volna: Na nem kell félni, odáig nem fajulnak a dolgok, hogy tornáztassalak benneteket -…..
A kormány az előző év utolsó napján döntött, hogy emlékművet állít Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának, amelyet nemzetbiztonsági szempontból kiemeltté nyilvánított, vagyis többek között nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény,…..
Mandiner blog Együtt külön 2014 2013.01.17 16:31:00
Magyar Szocialista PártDemokratikus KoalícióLehet Más a PolitikaEgyütt 2014Haza és HaladásSzolidaritásMillaNegyedik KöztársaságMagyarországi Szociáldemokrata PártSzövetségben Együtt Magyarországért PártSzabad Demokraták SzövetségeFodor Gábor leendő liberális pártjaBokros…..
Nagyon rafkós volt az a figura, aki a parkolás büntetését 137 darab egy dollárosból hajtogatott malaccal fizette ki. Két darab pizzás dobozban adta fel a hajtogatott kismalacokat. ..
Nilito 2012.10.19 15:38:23
Újabb őszi H&M lookbook jelent meg nemrégiben, melyben az amerikai modell, Chad White látható a svéd fast-fashion store néhány a boltokba újonnan érkező darabjában. A lookbook ezúttal főként a basic kollekció néhány termékére és fehérneműkre koncentrál, de néhány…..
HeStyle Ben Affleck szakálla 2012.03.13 11:30:00
 Ben Afflecket a minap kapták lencsevégre kislányával. A kis hölgyet Violetnek hívják, a képen együtt igyekeznek balettórára Kaliforniában. Ennél érdekesebb az, amit Ben Affleck növesztett: a szakáll. Ezzel a frizurával így nem mutat rajta annyira jól. Szerintetek milyen?…..
Nilito 2012.03.13 11:40:14
Woof Adventure time! 2011.12.05 15:23:00
Az Adventure time a legkirályabb rajzfilm, amit mostanában láttam! Egyesek szerint majdnem olyan irritáló, mint a Spongyabob, de én azt mondom majdnem olyan király! Arról nem is beszélve milyen szexi rajongó tábor épült köré...Azt akarom, hogy ez a srác legyen az új legjobb…..
Busz, hetijegyes kamaszlányok: "Tényleg, még nem is mondtad, mit szólt anyukád, mikor megtalálta az óvszert?"Celebspotting: Puzsér már elégedetlen, amikor belép a kapun, Jamie Winchester viszont családi programot szervezett, hozta a kis pendriveokat is.Feljegyzés a…..
Ti mikor hordanátok ezeket dolgokat? – tette fel a kérdést a Wieden + Kennedy a Heinekennek. A sokk után a marketingesek szerencsére kaptak egy frappáns választ is, így megszülethetett a márka legújabb reklámkampánya. A címben szereplő különleges "kiegészítők" a…..
A Kiskörút felújítása a legjobbak közé tartozik: ahogy nő a fű, ahogy erősödnek a fák, úgy lesz egyre tisztább az a koncepció, ami teret csinált a korábbi aszfalttengerből. Ez a jó hír. A rossz az, hogy bunkó szemetelés is sokkal jobban láthatóvá válik. Amíg csak autóút…..
Amerikában egész városokat szoktak cégekről, termékekről, műsorokról, focicsapatokról elnevezni. Néha csak ideiglenesen - így lett a kansasi Topekából egy hónapra Google, a pennsylvaniai Washingtonból Steeler, a texasi Dublinból Dr Pepper.A névváltozatás máskor igazán komoly,…..
Az olasz GQ áprilisi számában egy magyar fiú, Misa Patiniszki is szerepel. A fiatal modell korábban soha nem modellkedett, egy buszmegállóban fedezték fel és innen vezetett -ügynöksége segítségével- egyenes út a GQ editorialhoz. Az anyag megjelenése óta rengetegen érdeklődnek a…..
Könnyítsük meg egymás életét, oszlassuk el a félreértéseket. Készítettem egy részletes szószedetet ingatlanhirdetők részére, hogy mi NEM AZ. Itt az első rész. A galéria, az nem egy szoba. Nem is félszoba. Pláne, ha egy alig 2m széles fekvőgaléria.A sarokban egy…..
Ma van a Föld Órája - amikor is egy órára mindenki leáll az áramfogyasztással, amennyire teheti. A kezdeményezésről biztosan sokan írnak még ma, a legrészletesebb összefoglaló a hivatalos honlapon van róla, ahol kiderül, hogy Budapesten hány intézmény, vállalat csatlakozik.…..
Nilito 2011.03.26 09:07:46
Hamarosan rajtol a Parks and Recreation című, elképesztően vicces sitcom a Comedy Central műsorán, és a csatorna azt szeretné, ha a comment:com olvasói adnának címet a sorozatnak. A feladat tehát adott, a határidő szombat este 8, a javaslatokat kommentekben várjuk. A három…..
Nilito 2011.02.16 12:40:56
zoli voltam Fontos üzenet 2. 2011.02.16 11:35:00
Kis csúszással, de elindultak a februári levelek.Nézd meg a címet, amit a blog.hu-s nickedhez használsz, és szólj, ha nem kaptál tőlem levelet, pedig szerinted kéne.z ..
Ma kaptunk egy sajtóanyagot a T-Mobile-tól, amiben egy érdekes számadat olvasható: négy hónappal az AppStore-os debütálása után 16 ezren használják az ingyenes magyarországi Navigon Select navigációs programot.Az alkalmazás csak annyi adatforgalmat használ mobilhálózaton, amennyi…..
A Hugo Boss Green kollekciójának őszi kampánya látható alább. A modell Chad White, a fotós pedig Alexei Hay volt. Zöld háttérvilgáítással sem fogtak meg annyira a képek.           (képek: fashionisto) ..
zoli voltam Kék trikó, 2010.08.13 16:43:04
dögcédula, zsebes gatya, messziről is kiszúrjátok. ..
Amikor először láttam meg a dél-afrikai vébé hivatalos emblémáját, én egy kicsit idegenkedtem tőle, valahogy túl színesnek, túl harsánynak tűnt. A végére azonban nagyon megszerettem, többek között ezért is vártam kíváncsian, mivel rukkolnak elő majd a következő vébé…..
Mai csúfságunk ez a Jean Paul Gaultier és a francia cipőkészítő, Pataugas által közösen tervezett bakancs, mely 240 dollárba kerül. Szerintem rettenetesen néz ki, nagyon ronda.Nektek mi a véleményetek?..
Ötévesforma kisfiú áll a boltban, túl a pénztárakon, ott, ahol a kosárból szoktak kipakolni. Zokog, de nagyon.Mellette a kiskamasz, kerek nővére, anyu még fizet, mikor eltörik a mécses. Miért sír? A nővére válaszol: mert elvesztette az újságját. A kisfiút rázza a sírás,…..
Nilito 2010.06.23 12:29:21
Megérkeztek az első tesztek a negyedik generációról, és ahogy az várható volt, az újságírók többsége el van ragadtatva. Az Engadget például kerek-perec kimondja, hogy ez most a legjobb okotelefon a piacon. A hardver remek, a kijelzőtől sokkot kap, aki csak látja, a szoftver végre…..
Végre nagy nehezen vége lett a választásnak és a velejáró plakát-, ígéret-, buzdítókampánynak, amit már mindenki a háta közepére kívánt. Fellélegeztünk, örültünk, hogy őszig nyugtunk lesz, de persze nem... egy szoci, ráadásul vereséget szenvedett szoci politikusnál nincs…..
HeStyle H&M Divided 2010 tavasz 2010.01.12 08:50:00
Megjelentek a H&M Divided kollekciójának 2010-es tavaszi/nyári kampányfotói. A fotósorozat középpontjában Cole Mohr modell áll. Nekem tetszenek a képek, egyszerűek, jó hangulatúak és illenek a H&M-hez, bár a fotókon szereplő ruhák közül csak egy-kettő az, ami…..