Regisztráció Blogot indítok
Adatok
s9e (törölt)

0 bejegyzést írt és 58 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Azokon a területeken, ahol a fegyvertartás szabadabb (USA; Svájc), a racionális bűncselekmények gyakorisága általában alacsonyabb” Get off my lawn!   Az Alsóörsön történt tragikus kettős gyilkosság megrázta az országot. A blogvilágban ismét előkerült,…..
Gyurcsány Ferenc vásárolni volt, és ezt egy blogbejegyzésben is megírta. A boglári Tescoban nagybevásárlást tartott, és a tejeknél érdekes választás elé került: most melyiket vegye meg, az olcsó, 120 forintnál alig drágább szlovák tejet, vagy a 240 Ft-os magyar tejet? Te…..
s9e (törölt) 2010.08.12 13:45:12
Ismertebb nevén Hoffmann Rózsa. A mondat, amit az óvodai nevelési alapprogramból törölt, a nemi, valmint a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek erősítésének kerülését írta elő. Hoffmann szerint ez a nemi különbségek elmosására tett kísérlet. A…..
Ugye csak hülyéskedtek, srácok?   Köztársasági elnökünk vasárnap a Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozóján mondott beszédet. A beszédben egyértelműen visszaüzent a Zemberek Zemberének azon mondatára, miszerint Sólyom nem ment az emberek közé, és üzent azoknak,…..
s9e (törölt) 2010.06.28 21:18:44
@szabiaki: Ugye te nem foglalkozol a külvilággal? Csak azok a hangok a fejedben. Wazze!
ProgBlog Hurrá! - vagy Basszameg? 2010.06.10 22:44:00
Tisztelt Orbán Viktor úr!Ön az ország miniszterelnöke, döntenie kell tudnia tehát súlyos kérdésekben. Ezért én most a saját súlyos dilemmáimat is Ön elé tárom – annál is inkább, mert leginkább Ön okozza azokat! Mielőtt belekezdenék, hangsúlyoznom kell, hogy amit le…..
s9e (törölt) 2010.06.11 10:18:38
régi, de talán valaki nem ismeri:

Tételezzük föl, hogy 10 ember minden nap elmegy sörözni és a összesen 100 dollárt fizetnek a végén.

Ha úgy fizetnének a sörükért ahogy most adót fizetünk valahogy így nézne ki:

Az elsõ 4 ember ( a legszegényebbek) nem fizetnének semmit

Az ötödik 1 dollárt fizetne.

A hatodik 3 dollárt fizetne.

A hetedik 7 dollárt fizetne.

A nyolcadik 12 dollárt fizetne.

A kilencedik 18 dollárt fizetne.

A tízedik ( a leggazdagabb) 59 dollárt fizetne.

Tehát így döntöttek, és a tíz ember minden nap boldogan sörözött egészen addig amíg a bár tulajdonosa kedvezményt nem adott nekik. \"Mivel olyan jó vásárlók vagytok mától olcsóbban adom nektek a sört 20 dollárral.\"

Onnantól a sör a 10 ember számára csak 80 dollárba került.

A csapat továbbra is ugyanúgy szeretett volna fizetni a sörért ahogyan adót fizetünk, ami azt jelenti, hogy az elsõ 4 embert a változás nem érintette - õk továbbra is ingyen ittak.

De mi legyen a másik 6 emberrel - a fizetõ vendégekkel? Hogyan tudják elosztani a 20 dollár engedményt, hogy mindenki elégedett legyen?

Kiszámolták, hogy 20 dollár 6 részre osztva 3,33. Ha ekkora részt levonnának mindenki számlájából akkor az ötödiknek és a hatodiknak sem kellene fizetni a sörért. Ezért a bár tulajdonosa azt javasolta, hogy az lenne igazságos, ha mindenkinek a részébõl körülbelül ugyanakkora százalékot vonnának le és tett egy javaslatot, hogy ez hogy nézne ki.

Tehát:
Az ötödik ahogy az elsõ 4 semmit se fizetne (100% megtakarítás

A hatodik 2 dollárt fizetne 3 helyett (33% megtakarítás

A hetedik 5 dollárt fizetne 7 helyett (28% megtakarítás

A nyolcadik 9 dollárt fizetneb12 helyett (25% megtakarítás

A kilencedik 14 dollárt fizetne 18 helyett (22% megtakarítás

A tízedik ( a leggazdagabb) 49 dollárt fizetne 59 helyett (16% megtakarítás

Mind a 6 ember jobban járt a korábbi állapothoz képest és az elsõ 4 továbbra is ingyen ivott.

Amikor kimentek a bárból az emberek elkezdték összehasonlítgatni a megtakarításukat.

Én csak egy dollárt kaptam a 20 dolláros engedménybõl õ pedig 10-et mutatott a tízedik emberre.

Ez igaz kiáltotta a hetedik. Miért kap õ 10-et mikor én csak kettõt? A gazdagok kapják az összes kedvezményt.

Várjunk csak kiabált az elsõ négy kórusban - mi nem kaptunk semmit - a rendszer diszkriminálja a szegényeket.

A kilenc ember körülvette a tízediket és elverték. A következõ este csak kilencen jöttek el sörözni, leültek és a tízedik nélkül itták a söröket.
Amikor a fizetésre került a sor rájöttek valami fontosra. Még együtt se volt annyi pénzük, hogy a számla felét kifizessék.

Ez az ahogy az adórendszerünk mûködik. Az emberek akik a legmagasabb adókat fizetik kapják a legnagyobb kedvezményeket az adókedvezményeknél. Ha túladóztatják és támadják õket azért mert túlságosan gazdagok egyszer csak nem lesznek köztünk többet. Sõt elõfordulhat, hogy külföldön fognak inni ahol a légkör barátságosabb.

Azoknak akik ezt értik, nem kell magyarázni.

Azoknak akik nem értik, nem lehet elmagyarázni.

David R. Kamerschen, Ph.D.
Tisztelt munkahelyi terror szerkesztősége! Egy érdekes esetet osztanék meg önökkel. Több éve dolgozom, illetve már csak dolgoztam egy ismert magyar élelmiszer lánc egyik fővárosi üzletében, mint eladó-pénztáros. A munkámra soha semmilyen panasz nem volt, a munkaidőt mindig…..
s9e (törölt) 2010.06.07 15:11:27
@Narameichla:
Aha. Értem én, hogy mit akarsz(+kényszerhelyzet+20dkg párizsi+blabla), de akkor se kell mindent aláírnod, amit eléd tolnak. Másrészt meg saját magad is alakíthatod munkakörnyezeted. Volt egy multi munkáltatóm, aki nem tartotta be a szabályokat. Hát nem kapott kétszer is ellenőrzést és bírságot? Ma sem értem a dolgot.
Szóval minden kurens képzettség nélkül is segíthetsz magadon.
Sziasztok!   2009. október óta keresek munkát. Folyamatos kereséssel. 2010. januárjáig 223 db elküldött pályázat!!!…nem sarkítom ki a számot…minden jelentkezést dokumentálok. Rengeteg helyre hívnak, csak a kedves bájos csevegés, beszélgetés, tesztírások után…..
Örülök, amikor KRESZ kérdéses levelet kapok, mert akár a posztolónak van igaza, akár nem, vagy épp csak meg szeretne tudni valami, ami számára nem egyértelmű, gyakoribb, hogy mások is tanulhatnak belőle. Viasz Major arról érdeklődik, hogy gáz-e, ha a lenti képen látható…..
Gábor tulajdonképpen olcsón megúszta, csak egy üveg parfüm tűnt el a feladott bőröndjéből, de bármennyire is megszokott, tökéletesen érthető és jogos a felháborodása. Kedves Homár, ha már a Budapest Airport válaszra sem méltat, akkor legalább szolgáljon tanulságul a…..
Sajnos a munkahelyi légkör teljesen kikészített, most táppénzen vagyok, három évig bírtam. Külföldi utazás alkalmával is többször felhívtak, lázas betegségem alatt is részt kellett vennem telefonkonferencián, vasárnaponként jött az sms, hogy holnap reggel nyolckor…..
BtheBest Egészséges dolgok 2010.02.01 08:30:00
Próbálnám eloszlatni a félreértéseket, hogy szerintem például csak a külsőségek a fontosak, pedig szerintem is igaz az a szólás, hogy az egészség a legfontosabb. Éppen ezért megpróbálnák rávilágítani, hogy mik fontosak ahhoz, hogy egészségünket megőrízzük.   …..
Több mint egy évtizedet töltöttem a közigazgatásban köztisztviselőként. Másfél éve nem tudom visszakapaszkodni magam, pályázat, pályázat hátán.   Túlképzett, mást választottunk kísérőlevelekkel jönnek vissza sorra az anyagok. De ilyen még nem történt velem.…..
Ha egy kocsmában át akarnak vágni, az akár egy mindennapos dolog is lehetne, de ha mindezt a törzshelyeden egy ismerős pincér teszi és még hónapokkal később is meg van sértődve, mert nem hagytad neki, na az igazán kínos. G. sztorija Szegedről. Történetünk körülbelül egy éve…..
Jó használt autót vásárolni nem könnyű, különösen nem kereskedésből, mert a nagy részük egyébként is minden eszközzel csak arra megy, hogy minél többet húzzon le a szerencsétlen leendő vevőről. A múltkori Lagunás posztunk is nagy port kavart fel, még a hirdető is…..
Néha megijedek a hosszú levelektől, hogy majd mások is megijednek tőle és el sem olvassák, DÁ viszont annyira részletesen és mindenre kiterjedően írta le, miben más az autós közlekedés az Egyesült Államokban, mint itt nálunk, hogy egyik pillanatról a másikra már vége is volt…..
s9e (törölt) 2009.10.29 09:16:49
Pilu Az Excel-tábla nem ehető. 2009.10.21 08:28:00
 A minap két palack bor mellett gazdasági válságot vizionáltunk. Olyat, mint amikor esténként összesöpörték az utcáról a bankókat, amiket összefútt a szél a kapualjakba, és amikor a megkapott fizetésed két doboz gyufát ért mire elértél vele a boltba, a csak…..
comment:com Tévézz velünk! 2009.10.16 17:00:00
A tévézés persze egy idejétmúlt, ósdi dolog, hiába LCD az a tévé, azért csak porcelán kutya és csipketerítő van a tetején. Ennek ellenére persze mégis nézünk tévét, titokban, a számítógép mögül felpillantva, kissé szégyenkezve. Aztán meg a Comment:comon jól megírjuk,…..
s9e (törölt) 2009.10.16 21:33:34
@Tschöppy:
Sorozatokra az eztv.
A címét le tudod guglizni.
Engedtessék meg nekem, hogy utaljak nosferato örökbecsű és überelhetetlen darabjára, a modoros ősanyára. Óriási lépést tett afelé, hogy felismerjük, és mi, nők elkerüljük az ősanyasággal együttjáró becsavarodást, megőrülést. Ugyanakkor a jelenségnek még maradtak…..
Ne feledjétek, munkanélküli olvasóink számára lehetőség nyílik ingyen és bérmentve hirdetni blogunkon, részletek ITT. Aktív álláskeresőinket megtekinthetitek ITT. Az alábbi problémával fordulok Önökhöz.Egy kis céget vezetek,5 alkalmazottal.A dolgozók 12.éve vannak…..
autózz! Ámokfutó öregember 2009.07.31 08:31:00
Amit Zoli leírt, attól még nekem is leesett az állam. Azt tudtam eddig is, hogy egy tekintettel is fel lehet hergelni azt, akinek megvan az alaphangulata, azután pedig beindul a lavina effektus és saját magának gerjeszti tovább az indulatait az ilyen idegbeteg. Ha ez párosul azzal, hogy…..
s9e (törölt) 2009.07.31 13:34:52
@Megélhetési rasszista: Na azért ez a limit durva lenne meg megalázó is egy csomó embernek. De ha életkortól függően ismét le kellene rakni az összes vizsgát az vélhetően kiszelektálná az ilyeneket.
autózz! Csavarkulcsot a pofádba! 2009.07.26 12:25:00
Igazi agyvérzésközeli történet következik, Frigyesmester feje a duplájára nőtt és színt váltott nemrégiben, amikor az ő autóját és az útépítő munkásokat is veszélyeztetve sietett el mellette mindenre és mindenkire nagy ívben szarva egy vadbarom. És bár Frigyesmester szarik…..
Olvasónk július 9-én Budapestről Alsóörsre szeretett volna utazni, amihez jegyet váltott a Déli pályaudvaron lévő jegypénztárban. Kedvezményes jegyváltásra jogosult, ezért élt is ezzel a lehetőséggel. Valószínűleg teljes árú jegyet vett volna, ha tudja, előre, milyen…..
s9e (törölt) 2009.07.17 10:41:35
@arcfia: Mi a helyes eljárás?