Regisztráció Blogot indítok
Adatok
homoródkarácsonyfalváért

0 bejegyzést írt és 315 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gyűlölöm a műanyag evőeszközöket. Szívből. Talán még a sorban állásnál is jobban. A műanyag kanalat is utálom, de a kést és a villát, azokat aztán különösen. Múltkor is, amikor abban a kifőzdében beledöfni igyekeztem a nyamvadt hússzeletbe… Biztos járt már így a kedves olvasó is. Az egymáshoz lazán…..
homoródkarácsonyfalváért 2016.04.21 19:41:41
@rajcsányi.gellért (ergé): Magam már halottam olyan országról, ahol hősnek számítottak azok a katonák, akik az övezetben civileket bombáztak. Igaz, az csak rokon nép, egy másik vallással.
„Gyilkosság elkövetésére irányuló szövetség”, „emberölésre való szövetkezés”, vagy „Lenin-fiúk”. Ezekkel a fogalmakkal jelölték a vádat azokban az 1919 őszén indult perekben, amiket a Magyarországi Tanácsköztársaság terrorista szerveihez tartozó egyénekkel szemben folytattak le. A mintegy…..
homoródkarácsonyfalváért 2016.03.26 23:23:23
@imres: pontosan
Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása     Stumpf András nagyon érdekes és hatásos cikket írt a minapi pedagógus-tüntetés kapcsán, ahol az egyik tanár Klebelsberg Kunót „végtelen antiszemitának” nevezte. Ez egy…..
homoródkarácsonyfalváért 2016.02.07 21:14:52
@György Fekete:

Öcsi! Itt szoktak néha trágárkodni, kiabálni, de fenyegetőzni nem.

Még akkor sem, ha az illető antiszemita, vagy mint te, egy tróger.

Világos? Takarodj az anarcho-kommunista hülyeségedbe vissza, ott biztos szívesen olvassák az ordas komcsi eszméidet. Itt ne fenyegetőzzél? OK, értve?
Az egyik mai Híradóban a szilveszteri, kölni erőszakos eseményekről igyekezett még egy bőrt lehúzni a köztévé, csak éppen a fenti videóval elég nagy lukra futottak. (A teljes anyag itt látható, screenshotoljuk is, hátha belenyúlnak.) A videó valóban megrázó képsorokat mutat, csak éppen nem…..
homoródkarácsonyfalváért 2016.01.13 10:32:24
homoródkarácsonyfalváért 2016.01.13 10:34:07
@fidesz maszop dk egykutya: Nem hazudok, itt a link, hallottam tegnap ezt vacsora közben.

Ettől még téged nem nevezlek hazugnak, hiszen tévedtél - pont mint az MTVA.

Különben semmi közöm hozzájuk, de nem szeretem, ha egyik média üti a másikat, hogy melyik a nagyobb hazug. Szarok a közállapotok.

www.hirado.hu/videok/nem-a-kolni-zaklatas-volt-az-elso-amely-nemzetkozi-botranyt-kavart/#
Ki figyel az adventre? A karácsonyi készülődés időszakát eluralták Ákos és Kövér László megjegyzései, valamint a Hóman-szoborról szóló vita. Utóbbiban a kilencvenes évek kultúrharca köszön vissza, az előbbiben egy, a magyar közbeszédben viszonylag újnak számító…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.12.22 21:59:45
@aszekelyek: Na, valahogy így!

Boldog karácsonyt Nektek, természetesen mi is indulunk holnap a nagymamához Homoródkarácsonyfalvára. Aztán Brassóba a sógoromékhoz.

Ha szembe találkoznánk, akkor Jó napot kívánok nektek!
Sok versenyző volt már eddig is a politikai paletta minden oldaláról és Európa minden országából, de most kikiálthatjuk a migráció-ügyi kettős mérce, álszentség és szemforgatás Európa-bajnokságának győztesét. Aki nem más, mint a spanyol miniszterelnök, aki történetesen…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.09.22 21:49:19
@sztrelnyikov: Talán vizsgálat nélkül is lehet tudni, hogy mitől rossz nyugaton a sajtónk.

Azoktól a cinkos újságíróktól, akik azokat képviselik, akik nem tudják elviselni, hogy nem a ballib van hatalmon Magyarországn, hanem a magyarok.
Paranoid Android Under Attack 2015.09.02 18:16:52
„A gyávaság a legrútabb bűn” (Mihail Bulgakov) Az under attack kifejezés beírására a böngészősor harmadiknak ajánlja fel az under attack jerusalem kifejezést. Innen jött az idézet. Ha egy országon keresztülmegy egy több milliós emberfolyam, napi pár ezres tételben, a jogi…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.09.03 10:23:56
@Paranoid Android2: Két-három év múlva könyörögni fogunk vagy már hálát adunk az amerikai csapatok magyarországi jelenlétéért.

Klassz, mi?

Erre nagyon nem lehet felkészülni, csak reménykedni. Jelenleg 1943-ban tartunk, csak most nem a németek vannak legközelebb, meg a szovjetek is még közel, hanem az amerikaiak vannak legközelebb.

Amiben az a vicc, hogy 1943-ban arról álmodoztunk (meg aztán kicsit aljas módon biztattak is minket), hogy az amik érnek ide előbb. Na, lassan beérik a 70 éves álom. Legfeljebb azért nagyon nem így gondoltuk!

:-(
homoródkarácsonyfalváért 2015.09.10 23:46:13
@Paranoid Android2: Na, hová kerül az új blog?
Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.09.10 15:55:25
A múltkori cikkemben fejtegettem, hogy miért van Németországnak vége (http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2015/09/03/deutschland_deutschland_unter_alles). Most folytatom, egy kis népesedési példával. Azt megvan, hogy a németek kimazsolázzák a bevándorlókat, és kiszemezgetik…..
A székelyföldi, Homoród menti Oklánd román és gótikus eredetű unitárius templomában nem bántak kesztyűs kézzel az ősi falképekkel. Ha a vezetéknek arra köll mennie, hát arra köll…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.08.18 13:42:07
@rajcsányi.gellért (ergé): Szerintem a villanyvezeték miatti helyzet, a fent írtak alapján - egyáltalán nem kétségbeejtő.

Persze, ki örül annak, hogy belevéstek egy freskóba. De nézd meg a homoródszentmártoni példát fentebb. Ott az egész templomot bontották el. De sokat tudnék neked mesélni elrontott falkép restaurálásról (Dálya), tüzelőnek használt XVII. századi festett kazettás mennyezetről, végtelen a sor.

Főleg a magától való elenyészés, na az baj. Mert ott nincs közösség, nincs magyar, nincs gányoló villanyszerelő.

De hála Istennek ugyanilyen végtelen azoknak az értékeknek a sora, amelyikek előkerülnek, megmenthetők.

Ilyen például az oklándi freskó, amelybe "belegányoltak" a székelyek a hetvenes években. De ha nem lenne a fentiekben leírt értékmentés, akkor még arról sem tudnál, hogy egy freskóba valaha "belegányolt" egy villanyszerelő. Nem tudnál a falképről sem.
homoródkarácsonyfalváért 2015.08.20 11:03:26
@annamanna: Jó a szobor történet! :-) Én azért a helyetekben még körülnéznék a pincében, hátha akad egy olyan műtárgy is, amelyik szerencsét hoz, nem bajt. :-)

A vallások és a népek? Székelyföldön is van valami hasonló kavalkád. Sőt!

H-karácsonyfalva az unitárius vidék központi részén van, feljebb, északabbra a valláshatár Lővéténél van (katolikusok), vagy délre Sándorfalvánál (reformátusok). Az unitárius egyházalapító, Dávid Ferenc katolikus plébános volt, majd evangélikus püspökké lett, aztán református püspök, majd unitárius egyházalapító.

Az unitáriusoknál radikálisabbak csak a székely szombatosok. Mármint a vallásuk.

Komoly polgárháború volt a reformáció során. Az unitáriusokat támogató János Zsigmond erdélyi fejedelem nevéhez fűződik például Szent László nagyváradi sírjának és lovasszobrának megsemmisítése (a szobor a Fadrusz testvérek alkotás volt, Európa csodája). Az unitárius seregeket a Hargitán, a Tolvajos tetőnél sikerült a csíki székelyeknek megállítani, állítólag a csíksomlyói búcsú ennek az emlékére van. Így Csík katolikus maradt.

Az unitárius vidéken azonban értelemszerűen az Árpád-kori templomok unitáriussá váltak. Vallási okokból meszelték, vakolták le a freskókat, rosszabbik esetben azok megsemmisültek, jobb esetben megmaradtak.

A Homoród-mente vidék lakosságát az ellenreformáció folytán Udvarhelyi jezsuiták igyekeztek a katolikus vallásra visszatéríteni. Ez a mai napig élő dolog, a vidék szerintem kb. harmada katolikus, a többi unitárius. A vallási különbségek sokkal erősebbek, mint azt mi itthon megszoktuk, kb. olyan erős a felekezeti ellentét, mint a két háború közötti Magyarországon. (Most múlik.) A régi templom birtokáért fegyveres harc volt, amelynek a halottai az unitárius templom kertjében vannak eltemetve. Az osztrák adminisztráció közbelépésére béke lett, a katolikusok építettek 1768-ban maguknak egy barokk templomot.

Török hódoltság híján az egész történelem kőben, freskóban, templomberendezésben megmaradt, még ha rejtve, vagy rossz állapotban is. Minden kor hozzátette a magáét, példának okáért megvan a XVIII. századi jezsuita könyvtár a plébánián.

Tehát időben a műemlékek:

Unitárius templom, XIII. századból, de korábbi alapokon. Freskók XIII-XV. század. XV-XVI. századi templombővítések (torony, déli porticus). XVIII- századi festett kazettás mennyezet, valamint a templomi faberendezések. A XVIII. sz-ban az unitáriusok (!) is festették a falat, feliratokat és némi díszítést helyeztek el. Van egy orgona a XIX. sz. végéről, az még sajna restaurálásra vár.

Katolikus templom (1768): rokokó mennyezet, valamint másodlagos berendezés, köztük egy 1646-os mellékoltár, amely Erdély egyik legrégibb oltára. Megvan a fent említett könyvtár. Rengeteg apró műtárgy.

Na, én azt remélem, hogy a szobrotokkal ellentétben a h-karácsonyfalvaiaknak szerencsét hoznak a műemlékek. Erre már lehet idegenforgalmat alapozni, amely lehet a közösség fennmaradásának egyik alapja.
homoródkarácsonyfalváért 2015.08.22 12:06:43
Mandiner blog Migráció 895 2015.08.20 08:01:00
A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon néven egy helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levedíának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták.Ezen a helyen, az…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.08.20 18:26:16
@aristo: Ezt biztosan így akartad írni?
(Vendégszerzőnk, Hegyi Gyula írása) Hóman Bálintnak szobrot akarnak állítani Székesfehérváron. A szoborállítók szavakban Hóman elévülhetetlen tudományos érdemeire…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.08.18 22:14:27
@bbjnick: He-he, én nem emlékszem arra, hogy a Lukács György újlipóciai szobrának felállításakor kikérték volna a "lakosok" a katolikus egyház véleményét.
Paranoid Android Határaim 2015.06.08 21:04:14
Úriember nem száll be egy olyan vitába, amelyet mondjuk a násznép néhány tagja folytat a templom előterében arról, hogy kivel volt a jelenlévők és a jelen nem lévők közül erkölcstelen és lehetőleg perverz kapcsolata az ifjú pár tetszőleges tagjának. Közéletünk…..
Ezelőtt 140 évvel, 1875 márciusában hunyt el Kriza János, az egyik első és legjelentősebb magyar népköltészeti gyűjtemény, a székely népi balladákat, népmeséket és más nép szövegeket tartalmazó Vadrózsák gyűjtője és összeállítója. A Vadrózsák 1863-ban jelent meg,…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.06.14 22:11:07
„Azt hogy most ficánkolhatsz, részben nekem is köszönheted”? Üzenet érkezett Pozsgay Elvtársnak!..
homoródkarácsonyfalváért 2015.06.03 21:35:29
@bbjnick: Kb. egy éve láttam Pozsgayt a békásmegyeri piacon. Öreg ember, akin láthatóan átment a történelem és a saját sorsa.
Egy nagyon ócska Opellel volt, az autó össze-vissza volt törve.
1987-ben (!) ügyvédjelöltként mondtam (az egyébként tróger minden hájjal megkent principálisomnak), hogy pénteken nem jövök az irodába, megyek egy balatoni Pozsgay előadásra. Az ügyvéd kiröhögött, majd 1989-ben elhagyta az ügyvédi irodát és privatizált egy komoly fővárosi céget. Kurva nagy piros könyve volt, a mai napig a gazdagok között van.
Pozsgay nincs a gazdagok között,láttam, hogy szegény ember maradt.

A két történetet muszáj volt elmesélnem, nem maradhat bennem.

(PS. Az ügyvédnek igaza volt amikor kiröhögött. Én azt mondtam, hogy innen remélünk valamit, ő meg röhögött. És tényleg nem Pozsgaytól kellett volna remélni, mert átlépett rajta a történelem. Rajta, meg a TISZTESSÉGÉN. Privatizálni kellett akkoriban, röhögni, de semmiképpen nem az erdélyi magyarok érdekében beszélni.) :-(
Elegáns, öltönyös-nyakkendős úriemberek jelentek meg a kapuban és megindultak az udvar végében lévő lakás felé. A kis lakásban „gyönyörű porcelánszervízben” szolgálták fel a teát. Marosvásárhelyen emlékezik így a rokonok látogatására gyerekkorából Haller Béla, a…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.05.03 20:17:33
@Nemzetstratégia: Szia, jó régen járhattál arra.
Érdemes egy jó nagyot utazni Székelyföldön, meg máshol is.
Tíz éve már, hogy nagymamám elmesélte, tollba mondta nekem élete egyik legfontosabb és legsúlyosabb történetét, a szovjetek általi elhurcolását és többéves fogságát, huszonéves nőként egy ukrajnai munkatáborban. Hosszú idő telt el a történet feljegyzése óta.…..
A Galamus megint alkotott. Mihancsik Zsófia szerint nem számít az állampolgárok nemzetisége, ez a felfogás „az etnikai gondolkodásmód torzszüleménye”. Mihancsikék szerint az a fontos, hogy „a kárpátaljai etnikai magyarok ugyanis ukrán állampolgárok. Ha az ukrán állam harcban…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.02.21 21:04:55
@bbjnick: Az utóbbi idők egyik legszomorúbb írása volt a Mihancsik nevű trógeré.

Eddig is lehetett sejteni, hogy ez van a fejükben, de ilyen nyíltan ez csak kb. 5-10 évente jelenik meg.
„...hiszen ahány városállam eddig még más néppel társult és későbbi bevándorlókat fogadott sorai közé, legnagyobbrészt összetűzött velük...” (Arisztotelész: Politika) Mindezt arról írja a derék sztagirita, hogy Szübarisz polgárai, miután a krotoniak legyőzték és…..
Vendégszerzőnk, Stefano Bottoni történész írása.Első gondolat: iszony és felháborodás.Második: mérhetetlen és egyben beletörődő harag. Éveken át kinevették, megfenyegették vagy hallgatásra kényszerítették azokat a lényeglátó elméket, akik megjósolták a mai és az ehhez…..
homoródkarácsonyfalváért 2015.01.07 17:07:05
@jose maria padilla: vagy ugyanazok csinálták, mint a 9/11-et.

A képek alapján ezek nem arab kamaszok voltak.
„1944 XII. 25. Karácsony. A vonat vesztegel velünk kint a nyílt pályán. Győrön túl. Már négy éjjel nem aludtunk. Ilyen ünnepet soha nem tudtam volna elképzelni. Karácsony van és majd megfagyunk, s hozzá éhezünk. Sokszor eszembe jut a békés évek ünnepei. 1944 XII.…..
homoródkarácsonyfalváért 2014.12.31 18:48:09
Ha az ember nagyon belehergeli magát, biztosan sok dolgot találhat, amire nincs magyarázat. Ezek közül én öt  különösen veszélyes esetet ajánlok az olvasó figyelmébe. Veszélyesek, mert lassan-lassan a saját tábort cseszik széjjel. Márpedig ha a Fidesz nem kíván a négyévente…..
homoródkarácsonyfalváért 2014.12.29 19:27:27
@polyvinyl: köszi, nagyon tisztességes dolgot írtál!