Adatok
baba jaga
0 bejegyzést írt és 419 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A köztévé hírműsoraival szemben semmi, de tényleg semmi elvárása nincs már az embernek. Annyi mindent lenyomtak már a torkunkon, hogy immunisak lettünk, valódi érzelmektől fűtve felháborodni már nem tudunk, csak nézünk, és húzzuk a strigulákat.
A Ma Reggel csütörtöki…..
Reszkessen ki offsór lovag, teringettét neki! Az amnesztia ideje lejárt, lesz itt visszamenőleg kivetett 35% forrásadó meg titkosszolgálati módszerekkel svájci bankszámla felderítés. Bizony. Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy Viktor a legnagyobb titokban felhívja fricc Andzsit, hogy…..
baba jaga
2013.01.17 14:10:02
baba jaga
2013.01.17 14:11:56
Az év végi toplistáinkat most 2012 szerintünk legfontosabb beszédeivel, politikai szövegeivel nyitjuk meg. Egy jó beszéd kritériuma nemcsak maga a beszéd, hanem az is, hogy irányt mutasson a társadalom számára, vagy fordulópontot hozzon egy ország életébe.…..
Aczél Endre a Galamuson megjelent, Fiúk, című írásában szenvedélyesen kádáristázza a kormányt – ez még a Kádár-rendszer sztárújságírójának is szíve joga. De hogy egy szerkesztő hogyan engedheti megjelenni a következő, egészen nyilvánvaló és vérlázító…..
baba jaga
2012.12.22 17:38:28
@balambher:
Aczél-Acsádi - nak nem a szakmai kvalitásaival vannak problémák. Még csak az intelligenciájával sem.
Az már viszont nagyon komoly gond, ha ezt az intelligencát arra használta fel, hogy védje azt az ostoba, sehova sem vezető rezsimet, s a hasonlóan intelligens, gondolkodó fazonokat meg kiirtsa a rendszerből.
Van még egy pozitív tulajdonsága is: kiválóan teniszezik.

Vannak, akik már megkapták a Békemenet-szervező CÖF által ígért "kiadványt", melyben Csizmadia László szerint elemezni fogják „az elmúlt 8 évben történeteket”. Sajnos, mi nem vagyunk a szerencsések között, de valaki volt olyan kedves, és elküldte nekünk. Azóta is…..
baba jaga
2012.12.05 18:20:31
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Te ezt vagy közpénzért csinálod, vagy te nagad vagy a friccc.
Ha mindez a bensődből jön, sürgősen keress fel valami szakorvost, mert nagy a baj.
Te ezt vagy közpénzért csinálod, vagy te nagad vagy a friccc.
Ha mindez a bensődből jön, sürgősen keress fel valami szakorvost, mert nagy a baj.
Gazdám, gazdám, te mindenem!Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.Arany kanál, közpénz folyó,Leírt betűkért, könnyen áradó.Sajgó sebed felejtse szád,Látod, szolgálom pénzed szent javát.
(via)
Grrrhhrhhrhrh. Szőrét borzolva mászkált az ólban. Utálta ezt. Utálta…..
baba jaga
2012.11.15 11:40:05
A jó ég tudja (cirkusz!) Norbi miért érzi fontosnak, hogy minden félkegyelmű Facebook kommentjét elolvassa, de valamiért még válaszolni is szeret nekik.
Részünkről TúlHosszúNemOlvastamEl, de akit érdekel a szosziófotóhoz társuló szívbemarkoló irkája itt van:
Igényes…..
Hiába az eredetileg kitűzött cél, a „csak semmi Kulturkampf” elve, úgy látszik, ez is olyan, mint a szovjet hűtőszerelő esete a tankkal, bármi egyéb is a cél, mindig ugyanaz jön ki belőle. Ezúttal a táncművészek törékeny porcelánboltján sikerült elefántként…..
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Az MTV magyar-török közvetítése még egy diktátornak is tetszett volna
2012.10.17 13:00:58
Viszonylag nagy sikert ért el tegnap labdarúgó válogatottunk Törökország legyőzésével. Jól is játszottak a srácok, a törökök meg csak kapkodták a fejüket, ahogyan az élő adást nézve én is. Mi a retkes fenéért közvetített úgy az MTVA, hogy egy utolsó…..
Révész Máriusz, a miniszterelnök családpolitikai tanácsadója újságírói kérdésre elmagyarázta, miért is jó a magyar családi adózás:
"Ha valaki nevel egy tehenet, azt levonhatja az összköltségéből. Ha valaki százat, akkor annyit. A gyereknevelésnek is vannak költségei.…..
baba jaga
2012.10.14 13:54:07
Hiába no, kell a bulvár a tehetségkutatásba, az X-Faktor élő adásaiban szereplő tucatnyi induló között lesz egy kakukktojás is. Nem mintha csodálkoznánk azon, hogy Csobot Adélt továbbjuttatták a mentorházból, csak kicsit idegesek vagyunk miatta. Ez egy tévéműsor, amiben a…..
baba jaga
2012.10.07 17:01:25
@mizant21:
Lehet, hogy igazad van, de úgy gondolom, neki - mármint Maleknek - már igazán nincs szüksége ilyesmire, s ezzel csak a nevét rombolja, amiért kár.
Gesztiért, Keresztesért egyáltalán nem aggódnék, Ferót meg láthatóan nem érdekli, hogyan süllyed egyre lejjebb.

Lángoló Gitárok
Csendben maradtam, mert az új gyereknek nem lehet szava – Omega-interjú Molnár György gitárossal
2012.10.06 15:25:52
Hirtelen felindulásból csatlakozott az Omegához, egy évtizeddel később már ő jegyezte az együttes legsikeresebb lemezének számító Időrabló címadó dalát, mégis úgy érzi a mai napig, hogy különbözik a többiektől. A leghosszabb ideje működő magyar rockzenekar gitárosa…..
baba jaga
2012.10.06 18:03:13
Szeretett hálátlan népem, kedves félázsiai csürhe!
A felháborodástól kitágult orrlyukakkal, de a mélységes csalódástól elcsukló hangon szólok most hozzátok. Ti nem gondoljátok, hogy elég már? Nektek nem lehet megfelelni? Nem lehet olyat mondani a baltás gyilkos…..
A magyar-holland mérkőzést megtekintő Orbán Viktor a meccs után kijelentette, hogy ez a vereség is a külföldiek miatt van, és nem kérünk többet a FIFA diktátumaiból.
"Ez a 4-1 is azt mutatja, hogy a külföld válságban van, ezért hazánk megnyomorítása, ellehetetlenítése a…..
Jók vagyunk egy döntetlenre, de egy bravúr sem elképzelhetetlen, höhö - jelent meg az unortodox politikai kommunikáció a futballban az elmúlt napokban. Vannak sportemberek, akiket tényleg sajnálunk, hogy a bullshit része, de nem tudom elképzelni, mi kell még a magyaroknak, lehet ettől…..
baba jaga
2012.09.12 17:20:06
@Bloodscalp:
Menczner Tamásnak hívják és a közvetítés szintje még gyengébb volt, mint a magyar csapat teljesítménye, ha van annál lejjebb.
Ez a szerencsétlen csinálta az interjút a szegény birkózósráccal az olimpián a döntő után - ahol ezüstérmes lett! -
hogyaszongya: pedig egész nap jól ment a box!!!
Hát ő az, a monoton, semmire se jó hangszínével, az egetverő ökörségeivel, meg a nyilván hihetlen nagy nyelvével és szolgalelkűségével.

"Bizonyos csoportok szórakoztatását már nem tekintem feladatomnak" – nyilatkozta a Borsnak a kozmopolita RTL Klubról a királyi tévéhez átigazoló, baszdmegelő öregúr, a humorbonbonok, humorlabdacsok, humorpetárdák és humorröppentyűk egyetlen, hiteles magyar nagymestere, akinek…..
Az amerikai fiú
Csak a rohadt nagytőkések állítják, hogy nem vagyunk versenyképesebbek, mint korábban bármikor!
2012.09.06 09:16:34
Mi Gyuri bácsitól úgy tudjuk, hogy a gazdaság dübörög. El is hisszük neki, a hangját idáig hallani. Persze a szakadékba zuhanó autó is dübörög, ha néha neki-neki csapódik a sziklafalnak. Jegyzi meg valaki szkeptikusan, de ne figyeljünk rá, vélhetően hazaáruló. Hogy…..
Hááát..., Jeszenszky Géza aztán tényleg elefánt volt a porcelánboltban, de ilyen rossz hete valószínűleg soha nem volt külügyminiszteri időszaka alatt. Nem szívesen lennék Martonyi úr helyében, de azt hiszem, maga kereste magának a bajt, úgyhogy megérdemli mindazt, ami most rá…..
baba jaga
2012.09.01 12:46:26
@Thresher:
Még szerencse, hogy te bizton meg tudnád mutatni.
Talán még Hegyi-Karabah-ot is.
Azért jó tudni, hogy vannak közöttünk ily pallérozott elmék is.
Még szerencse, hogy te bizton meg tudnád mutatni.
Talán még Hegyi-Karabah-ot is.
Azért jó tudni, hogy vannak közöttünk ily pallérozott elmék is.
baba jaga
2012.09.01 13:11:21
@Nyekenyóka.:
Először várd meg, hogy egyáltalán megkapjuk-e.
Hogy utána el tudjuk-e adni és ha igen, milyen áron, na az sem lesz egy virágkarnevál.
Először várd meg, hogy egyáltalán megkapjuk-e.
Hogy utána el tudjuk-e adni és ha igen, milyen áron, na az sem lesz egy virágkarnevál.
baba jaga
2012.09.01 13:16:30
@Thresher:
Ha érdekel, én jártam Baki-ban / akkor még Baku /
és Asztrahany-ban is. De még Jereván-t is láttam.
Igy megnyugodhatsz, pontosan tudom, hogy a két ország valahol Lousiana és Alabama határán fekszik.
A jókívánságot külön köszönöm de a második része nem fog sikerülni.

Kedves Nem-Biciglisták! Kedves négykerekű, két-és négy lábon járó Embertársaim! ;-)
Nektek szól ez a mostani kis szertelen szösszenet.
Lépten-nyomon hallhatjuk-olvashatjuk, hogy elszemtelenedtek a kerékpárosok, túl sok van belőlük, divatoznak, hülyén öltöznek,…..
baba jaga
2012.08.29 14:22:23
@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
Kifinomult és pengeéles logikájú érvelésed előtt csk meghajolni tudok. Hülyebarom.
Kifinomult és pengeéles logikájú érvelésed előtt csk meghajolni tudok. Hülyebarom.
A nyár hűvös és rövid, a tél hosszú, hideg és sötét. Miért maradnak a norvégok mégis ott? Miért nem költöznek délebbre, mondjuk ide, a Kárpátok ölére, hol bársonyos a lég, világszépek a nők, vendégszerető a nép, sem a tej, sem a méz minősége nem hagy maga után…..
Orbán Viktor alig pár órája Facebookra feltett fotója instant mémmé válhat. Nézzük, hogy eresztik el magukat korunk emblematikus politikusai a vakáció idejére.
Viktor Amerikában
Merkel
Sarkozy
Berlusconi
Obama
És a klasszikus Putyin..
baba jaga
2012.08.26 18:11:25
Elképesztően modoros színházi tartalomismertetésbe botlottunk a port.hu szerdai címlapján, és ezek után az sem lepne meg minket, ha kiderülne: maga Fábry Sándor a Modorosblog valódi szerkesztője és az Arany Farmermellény élethossziglani viselője. Tudták a kedves olvasók, hogy a…..
Ma augusztus 20. van, a magyar nemzet ünnepe.
Az a bajom ezzel az egésszel, hogy tudom, hogy este bekapcsolom a híradót, és nemzeti ünnep helyet ismét megkapom azt a politikai mocskot, amit az év többi napján is megkapok (és ebből a szempontból augusztus 20. még hagyján, mert…..
baba jaga
2012.08.20 14:43:56
@AczélGyuribácsi:
És te még csodálkozol?
Seggnyaló, kontraszelektált banda!
Akibe egy kicsit is több értelem szorult, az már rég ellépett onnan.
Az olimpiai közvetítés is kritikán aluli volt, hál'Istennek ott legalább volt alternatíva, lehetett más csatornát választani.
A reggeli műsoraik egészen elképesztőek, nézhetetlenek.
Ez van, vegyétek, egyétek!

2012.08.20 15:41:57
Kétség sem férhet hozzá, hogy a versenyző/csapat maximálisan felkészült a versenyre.
A versenyző/csapat a megmérettetés előtti nyilatkozatában elmondta, hogy az aranyérem a cél.
Az idei eredmények alapján ugyan az ezüst/bronz/helyezés is szép eredmény lenne, de ez az…..
baba jaga
2012.08.09 16:30:40
@Rasid al-Maghribi:
Ez tényleg gáz, de sajnos nem ő a legrosszabb.
Annak a nevét tudod esetleg, aki az ökölvívó-meccseket közvetítette, aztán a holtfáradt ezüstérmes birkózónkkal összejött interjúban megdícsérte szegényt, hogy "egész nap jól ment a box."
Na ez a gyerek a legszörnyűbb és nem /csak/ ezért.

Két év után visszatér a képernyőre Gáspár Győző, de le kell fogynia kell, mert csak így engedik táncikálni a Szombat Esti Lázban, írja a mai Bors.
A cikk így folytatódik: "– Tény, hogy mndig az RTL Klub csapatához tartoztam, s az is, hogy a csatorna munkatársai mindig,…..
baba jaga
2012.08.05 22:49:06
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam a témáról...
Tombol a dilettantizmus, az arrogancia és a szolgalelkűség.
Magyarország, én így szeretlek!