Regisztráció Blogot indítok
Adatok
4x4

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Márciustól az országban elsőként Szegeden valósul meg a mindenki számára elérhető városi kölcsönbicikli-rendszer, írja a szegedcafe.hu. A város 12 pontján 70-80 kerékpár áll majd a szegediek rendelkezésére, további 20-30 pedig a cégnél lesz arra az esetre, ha szervizelés…..
Teadélután Ne ölj! 2012.07.16 18:15:00
Ezúttal a Jobbik helyett (persze annak egyetértő bólogatásával kísérve) a Kisgazda Polgári Szövetségpárt (igen, ez egy 2012-ben létező szervezet) vetette fel a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét, melyre "az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok" ezt…..
Következő sztorink első fele játszódhatott volna akár 1979-ben, mondjuk egy kiskörúti cipőboltban is. Néhány apró, járulékos motívum azonban kiemeli az Alföldi papucs cserzőanyag-illatú, cúgos cipős boltieladó-nénis, unott világából, és a mába helyezi át. Egyik, hogy…..
 „Megvan a nap elmebetege!” - kurjantotta Winkler. Láttam szemében az őszinte tiszteletet és lelkesedést, ahogy sorolta a kulcsszavakat: robogó, Magyarország átszelése, terepen. Pillanatokkal később megérkezett Csóka Attila levele a postámba. Olvassák önök is, itt a…..
Úgy tűnik a Suzuki, a Ford, a Volkswagen, a BMW és a Volvo értékesítői már beletörödtek a válság megváltozhatatlanságába. Vagy annyira profik, hogy azonnal levették: a független piackutató intézet próbavásárlói mind csóró főiskolások, Armanijuk kölcsönzött, szakálluk…..
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) nemrég dobta be a köztudatba saját megmentési tervét, melyhez a német példa szolgált volna mintául. Németországban 2500 euró állami támogatást adtak azoknak az újautó-vásárlóknak, akik bontásra adták le nyolc évnél idősebb…..
4x4 2009.03.16 21:47:55
melyik boltos ne szeretné, ha az ő termékét vásárlókat megtámogatná az állam??? Alapból nonszensz az elgondoloás...Németeknél azért lett volna vmi alapja mert ott tényleg iszonyat sokan az autóiparból és beszállítóikból élnek, viszont ami kevésbé köztudott h rendesen mellélőttek ezzel az akcióval. Elmondták előttem is, de tény h aki több mint 10 éves autóját cseréli le a várható 2500eur miatt, az nagy eséllyel nem németo-ban gyártott új autot fog belőle venni. (olyat viszont az eu miatt nem csinálhattak h csak akkor adnak pénzt, ha német terméket veszel...)

Amúgy meg ami támogatásnak látszik valójában egyáltalán nem az. Ez is csak egy a néphülyítés eszköztárából. Ha MO-on maradunk, mire megveszel egy autot, megfizeted az áfát, regadót. Ergó, ha lenne is ,,támogatás" az azt jelentené, h állambácsi vmennyi adójáról lemond, de nem ám nyíltan, hanem támogatásnak nevezi, h tessék parasztok örüljetek...

Arról meg miért nem beszélünk, h ez a fogyasztási kényszer dolog nagyon visszataszítóvá vált mára. Vagyis mindenkinek muszáj-lenne-vásárolnia h legyen a szomszédnak is munkája...belekerültünk abba az ördögi körbe h mind1 mit veszünk, csak vegyük h menjen a gazdaságnak. Nálunk is eljött az eldobható műszaki cikkek ideje (kíváncsi vagyok a mai elektronikával teletömött kocsik 20-30év múlva hol lesznek). Ha 10éves az autó daráljuk be, ezzel is, meg az új autó gyártásával is munkát teremtünk, hurrá, ez a fő cél. Kicsit visszább lehetne már fogni magunkat, és belegondolni abba, h ez a környezetet h érinti.

Bocs ezért a kitérőért, főleg egy benzinszagú oldalon:), de elkezdhetnénk egy kicsit felelősebben is gondolkodni.
Véget ért  a kampány. Ez egy kampányblog... írtam néhány hete, hónapja. Most így kezdődne: ez egy személyes politikus blog. Azoknak szól, akiket érdekelnek ferencvárosi problémák, ügyek. Azoknak, akik elfogadják, hogy ez egy liberális, SZDSZ-es politikus blogja. Azoknak,…..
4x4 2009.03.12 21:55:10
Sajnos azt kell mondanom h sok ,,egykori szavazótok" lesz. Anno én is rátok szavaztam, mert mindenképp el akartam kerülni, h 2 nagy párt maradjon. Na meg akkor még Kuncze is ott volt. Sajnálatos h nyomába se tud érni senki sem azota. De ami leginkább visszataszított az a buzi-cigányvédő fellépésetek. Tényleg nem szép dolog mindenkit azonnal elítélni, de az a tény, h ti a nem normális embereket véditek mindenáron, az már sok. Nem tudom miért kell ennyire reklámozni a buzeránsokat, nem hinném h olyan sokan vannak, itt inkább csak az elvekről van szó. A cigányokkal kapcsolatban meg szintén nagyon jo lenne ha őket is emberszámba lehetne venni, de őszintén szólva mostmár 20éve lett volna ennek a ,,csodálatos" demkoráciának megoldani a problémákat. Ennek ellenére sokkal több a gond, semmi haszna nem volt az esélyegyenlőségi programoknak (max. a pénzeket lenyúlók élveztek vmit belőle). Kérdezem h mindenáron a devianciákat akarjátok elfogadottá tenni? Miért szorítjátok háttérbe a normálisan dolgozó, egyszerű embereket? Hiszen ezen elemek - cigányok, buzik, bűnözők- jogainak következetes védelme vezetett el eddig a sajnálatos helyzetig. H a cigányoknak kb. mindent lehet megtenni büntetlenül, félelemben tartják a kisembereket, nem tudok elmenni egy szórakozóhelyre anélkül, h ne akarnának belém kötni....Be kellene látni h ez -az elméletben, képzeletben nagyon szép dolog, h egyenlőek vagyunk- nagyon csúnyán csődöt vallott. És még egy kérdés? Volt már ön többségében cigányok lakta kistelepülésen? Egyedül, nem 1-2 órára piárakció keretében. Tudnám ajánlani nagyszüleim faluját: Nyírpilist. A 7végén volt lehetőségem megnézni a házat, amit 4-5 éve adtunk el (v inkább át az enyészetnek). Sajnos először nem is ismertem fel h ez lenne az. A nagy kertben mára egy db. kerti WC maradt, meg szemét és gaz. Pedig tele volt fával, gyümölcsössel-szőlővel, csirkeudvarral. Ez a normális Ön szerint h egyeseknek csak jogaik vannak? Képtelenek az eu-i normák szerint élni, és megnyugtatom, nem csak Önök vallottak csődöt. Az összes környező országban van cigánybűnözés és cigánykérdés. Bármennyire is szeretnénk tudomást nem venni róla, és mindig elhallgatni h 1-1 esetnél cigány volt az elkövető. Sajnálom h Önök így állnak a problémához, mert ezzel megoldani semmit nem fognak, viszont tovább szítják a feszültséget, mígnem (sajnos) radikális eszközökhöz kell folyamodni. Éppen ezért gondolom úgy h készüljenek fel arra h helyüket átadják a Jobbikhoz hasonlóaknak a parlamentben.

Tisztelettel:

Egy egykori szdsz szavazó
Ma megjött az Autocar legújabb száma, ránéztem, és kiesett a kezemből. Tesztelték ugyanis a Mégane Coupét ők is, csak nem dízelmotorral, mint mi, hanem kétliteres turbós benzinmotorral.Az eredmény: 2 és fél csillag. Szóval nem szerették túlzottan.Olvasom a szöveget,…..
A kragujevaci autógyárban legyártották az utolsó "szerb autót". Egy piros Zastava 101-es gördült le utolsóként a futószalagról 1 273 532 sorszámmal. A virággal, dallal, verssel - és bizony könnyekkel is - búcsúztatott Yugo után a dolgozók nagy részének munkája itt…..