Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pandacsöki_Boborján

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pápai Joci nyerte A Dalt, a közmédia éneklős műsorát, amivel az is eldőlt, hogy ő indul Magyarország színeiben az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntőket betegség miatt kihagyó Tatár Csilla visszatért a beugró Rátonyi Kriszta helyére, de lényegében nem változott semmi. A győztest a döntőben…..
Bár egyre többen veszik észre hogy az általános közvélekedés alaptalan, Kristen Stewart neve sokaknál még mindig egyet jelent a pocsék színésznő definíciójával. Ezt a jelzőt gyakorlatilag az Alkonyat filmsorozatnak köszönheti, azt viszont sokan elfelejtik, hogy a színészvezetéshez megfelelő rendező…..
A hozzánk eljutott dokumentum alapján megírtuk, hogy a Kállay-Saunders Band képviselői (kiadófőnök, menedzser és az egyik tag a zenekarból) megegyezett A Dalt gyártó Apropó Médiával arról, hogy a cég nem követett el hibát az élő műsorban. A dokumentum szerint Kállay rendesen, C mollban hallotta a…..
Pandacsöki_Boborján 2016.03.03 09:50:35
@Grafitnyúl: Maximálisan egyetértek veled.

Kállay segge alól direkt ki kellett húzni a széket, mert abszolút esélyes volt a győzelemre. A dala pont ugyanaz a magyar viszonylatban nagyon korrekt, trendi rádiós sláger színvonal, mint a Pioneer. Ráadásul ő fel tudott mutatni már egy Eurovíziós 5. helyet. Arról nem is beszélve, hogy míg a többieknek volt pár tízezer Facebook-követője, addig neki 180 (!) ezer rajongója van a közösségi oldalon. Elintézték, hogy a machinált zenei alappal hamisan énekeljen a döntőben és kész. Tudták, hogy a nézők akár őt tartják hibásnak, akár nem, egy végig hamisan énekelt produkció után senki se szavazna rá jó szájízzel.

Azért lóg ki nagyon a lóláb, mert nem arról van szó, hogy a dalban néha hamiskás volt, hanem végig konzisztensen feljebb énekelte a dalt - egyértelmű, hogy végig a fülében szóló elbaszott vacakhoz igazodott.

A zsűriből egyébként Zséda volt az, aki megpróbálta Kállayra kenni a dolgot - az ugye megvan, hogy az ő fő dalszerzője Szabó Zé, aki a Pioneer-rel volt versenyben? Az a Zséda, aki az X-Faktor több évada alatt EGYEDÜLI sztárfellépőként playbackelt, és nem merte vállalni az élő éneklést... Ez a nő nálam végleg leírta magát.

Az meg a legbeszédesebb, hogy a köztévé papírokat próbál meg mindenkivel aláíratni, és a fentiek szerint ráadásul ezt úgy, hogy komoly "lelki nyomás" alá tették az érintetteket - képzelem, miféle agymosás meg fenyegetőzés mehetett ott.
Az Index hozzájutott egy olyan belső dokumentumhoz, amiben A Dal köztévés műsor szerkesztői és gyártói, illetve a Kállay Saunders Band képviselői megállapodtak arról, hogy nem volt semmilyen technikai probléma az énekes előadása alatt, egyszerűen Kállay énekelte rosszul a dalát az élő adásban...
Freddie nyerte A Dalt, vagyis ő indulhat el a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntőben a zsűrinek négy előadót kellett kiválasztania, közülük került ki a végső győztes. Így Freddie, Oláh Gergő, a saját dalát technikai problémák miatt kétszer eljátszó Kállay-Saunders András és Petruska között…..
Pandacsöki_Boborján 2016.02.28 11:38:52
@karandash: "Aztán nyer az, akinek több a haverja, akik egymásra szavaznak."

Igen? És melyik az az ország, amelyiknek a 40 másik szavazó ország mind a szomszédja és puszipajtása? És hogy sikerült Kállaynak két éve az 5. hely és a 25 szavazó ország, áruld már el légyszi. Hülyeségeket beszélsz. Szerintem te nagyon nem szoktad nézni az eurovíziókat, ami egyébként nem baj, csak nem értem, hogy akkor mit puffogtatod itt ezeket az elcsépelt, rég megcáfolt közhelyeket.

Freddiet sürgősen meg kellene támogatni egy nagyon ütős színpadi produkcióval, mert különben készülhet a Compact Disco 22. helyét átvenni a Nagydöntőben. Hiába épkézláb a dala és érdekes a hangszíne. Ez egy szórakoztató tévéshow, nem tehetségkutató.
Pandacsöki_Boborján 2016.02.28 17:40:52
@Az elveszett jelentés: Az a buddhista dobos Túri Lajos?? Fel nem ismertem volna... A dobolás mellett/helyett igazán táncolhatna többet. Én úgyis a showt hiányoltam ebből a produkcióból. Ezek szerint még van remény.
Pandacsöki_Boborján 2016.02.28 17:46:31
@jajdehülyevagyok: ez de szupi, hogy magához a diskurzushoz nem tudtál hozzászólni, de azért engem ilyen kedves rekreációs tanácsokkal ki tudtál segíteni. köszcsi, puszcsi érte!
Az ORTT döntése nyomán felgyorsultak az események. Mindenki előtt ismert a tény, megszűnik a Danubius és a Sláger Rádió. Most jön azonban az igazi döbbenet:Számos forrás megerősítette azt az információt, miszerint az Index.hu megunta a piacon betöltött szerepet és egyszerűen…..
Korábban már firtattuk, hogy hogyan is lenne már itt válság, ha minden egyes budapesti szórakozóhely és kocsma csurig van szinte minden este, és mindenhol patakokban folyik a szesz. Rögtön jött a kontra: mert a válságban nő az alkoholfogyasztás, azért van ez, mert az emberek…..
Az alanti történetben az a legszebb, hogy csajozni vágyó hőseink egyből fejenként 2 Unicumot rendeltek. Maga a sztori innen a tengerfenékről ugye eldönthetetlen, bár gyanús, hogy ha tényleg hamis pénzt kap egy pultos, akkor nem így viselkedik. Vágtak át valakit szórakozóhelyen…..
Az AXN hamarosan bemutatja a So You Think You Can Dance című amerikai táncos-reality-t, azt, aminek egy vadhajtása már nálunk is ment Megatánc címmel a TV2 jóvoltából. A műsort az American Idolt (is) jegyző Simon Fuller készíti, és célja, hogy felfedezzenek olyan táncos…..
Pandacsöki_Boborján 2009.05.04 18:18:28
Karolina Kurkova, a világ legszebb nője az E! televízió nézői szerint.A cseh modell maga után utasította Angelina Jolie és Scarlett Johansson színésznőket is. Az igencsak furcsa köldökkel rendelkező modellt a Forbes magazin a világ legjobban kereső modelljei közé sorolta.A…..