Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kodacx

0 bejegyzést írt és 204 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kínai honatyák úgy vélik, hogy a gyerekek viselkedéséért kizárólag a szülők tartoznak felelősséggel, ezért egy új törvényjavaslat szerint azokat, akiknek a gyerekei nem tudnak disztingválni, pénzbüntetéssel sújtanák és gyermeknevelési tanfolyam elvégzésére köteleznék...
kodacx 2021.11.01 08:26:47
@apro_marosan_petergabor:
"Kína nem iduvidualista. A szociális - társadalmi - szempontok a fontosabbak. A többi ebből következik."
Nem, Kína valóban nem individualista... ha csak nem vagy a párt élén!
Kína szimplán egy diktatórikus, elmebeteg rezsim, ami a legmesszebbmenőkig megpróbálja, még biológiai téren is, felülről szabályozni és kontrollálni az állampolgárait - amivel már sikerült egy demográfiai katasztrófát okoznia magának - és még jó sok ilyesmi várható!
Kína, ha nem változtat a módszerein és tovább terjeszkedik, meg hódít gazdaságilag, jó eséllyel igen hamar kinyírja a bolygót.
Orbán a tettei alapján úgy képzelhette, hogy a humán szférával nem kell nagyon foglalkozni: oda kell adni Fidesszel szorosan együttműködő egyházaknak és majd ők adnak ápolónővéreket a kórházakba (akik hasonlóan a Horthy korszakhoz, kevéssel is beérik), tanárokat az iskolákba (akiknél nem a…..
kodacx 2021.07.18 08:43:27
@megamovieboy: "...akkor mégis miért van több pénz az embereknél..."
Több pénz van?!?!?
Nebaxx, gyere mesélj!
Ezt ti honnan veszitek, a KSH statisztikákból!?!?!
És piacon, boltba mikor voltál utoljára, jóbarát?!?!?
  A Business Insider újságírója azokkal a hibákkal foglalkozik, amelyeket a kutatók a nagy felmérések során elkövetnek. Az elmúlt évszázadban felfedték az emberek magatartását, vágyaikat, előítéleteiket, leleplezték, hogyan hatnak ránk a dicséretek és a megrovások. Felfedezéseikkel könyvtárakat…..
kodacx 2021.03.31 10:32:37
@Dan da Man: Dankesőn!
A felvetéseddel meg én értek egyet: ahogy egy gyerektől se várható el, hogy tapasztalatok, tudás híján jó döntést hozzon, mindig a "nagyoknak", a "felnőtteknek" kell éretten gondolkodni! (Ugyanakkor ha utálja a spenótot, hányingere van tőle, akkor nem szabad ráerőltetni...)
  Sokadszorra írom le: a magam részéről nagyon bírom Puzsér Robit, rengeteget tanultam tőle. Van azonban egy-két olyan kérdés, melyet valamiért képtelen reálisan látni.   A minap a hét fő erényről folyt a diskurzus az Önkényes mérvadó című rádióműsorban, itt hangzott el Puzsér részéről a…..
kodacx 2021.02.23 10:19:14
@Delhiböjtje: Jaaaaj peeeersze! A "mindenki egyenlő" meg ugyanennek az eget verő baromságnak a másik vége...
Az emberek NEM EGYENLŐEK.
És az emberek NEM EGYFORMÁN ÉRTÉKESEK.
Csak mondjuk ezzel meg az a baj, hogy ez rohadtul nem SZÜLETÉS és SZÁRMAZÁS alapján működik, hanem kizárólag a közösség számára hasznosság kérdése, és jelenleg az emberiség úgymond ELIT-jét nagyon nem azok alkotják, akiknek kéne!
Attól még, hogy mondjuk XY apja-anyja-nagyszülője feltalálta ezt, dicsőségre vezette azt, meghódította amazt, létrehozta, megírta, megfestette, stb. attól még az UTÓDAI nem lesznek értékesek... főleg nem automatikusan.
Az emberiség egyetlen menedéke és fennmaradásának záloga, ha minél inkább megvalósítja a MERITOKRÁCIÁT... kizárólag a saját, valós teljesítménye alapján juthat előre valaki!
kodacx 2021.02.23 11:26:01
"Mi van olyankor, amikor az ilyen ember nem akar feltörni, pozíciót szerezni, csak így született, hogy a saját problémáját képes megoldani, mindenféle eszme, hit nélkül. Talán még anélkül is, hogy tudatosulna benne a saját tehetsége, hite, önmagában. Csak egyerűen teszi a dolgát."

Azzal nincsen semmi baj, az olyan is kell, az olyan ember is értékes. Csak az, aki képes a saját dolgán TÚL is (nem helyett, azon túl) a közösségért is tenni, az értékesebb. Ennyi.

"Miért ne lenne az? Lopni, csalni, hazudni, az is megkívánja az elkövetőtől a tehetséget. ezekre sem képes mindenki. sőt az egész univerzum is csak akkor képes működni, ha fennáll egy egyensúlyi állapot. Ezért van mindenben egy pozitív, és egy negatív állapot, hogy létrejöhessen az egyensúly. Ha nincs meg, akkor összeomlik az egész."
Na itt kezdődnek a problémák, hogy az ANTISZOCIÁLIS viselkedéseket is alapból a rendszer részének, sőt, SZÜKSÉGESNEK veszed!
Ez az, ami nem így van! Valóban a rendszer részei, csak éppen nem szükségesek!
A természetben a következőképpen juthatsz forrásokhoz:
- magad állítod elő, megtermeled
- megszerzed magad, erővel, tudással
- megszerzed a más által megszerzettet, erővel tudással...

Csak ezzel az utolsóval a következő bajok vannak:
- ha csak ez megy, vagy nagyon rászoksz erre, és nincs/elfogy, akitől elvegyél, akkor éhen döglesz
- ha túl sokan vannak, akik folyamatosan elveszik másoktól, amit ők megtermeltek, megszereztek, akkor azok el fognak fogyni
- Az ember közösségben működik! Nem egy magányos dögevő. Vagy mások prédájának elvételére specializálódó ragadozó falka. Ha egy közösségben csinálod ezt, hogy elveszed másét, akkor egy idő után fennáll a veszélye, hogy vagy konfrontálódik veled valaki és rábaszol, vagy egyéb hátrányok érnek.
(lopsz - egyszer elkapnak - levágják a kezed érte, vagy agyon vernek, vagy csak szimplán ki fognak taszítani abból a közösségből!)
A közösségben együtt, egymást segítve működés a fejlettebb! A szabályok nem betartása a régebbi... ami már közösségben nem működik!
Nem véletlen, hogy ennek a viselkedésnek a tilalmára mindenütt, minden kultúrában törvények születtek.

"Ha Paradicsomban nem kell melózni, nincs szegénység, betegség, nincs vége az életnek, mi a fasz értelme akkor az egésznek? B+, megölne az unalom . Mekkora lenne , elpatkolni az öröklétben, és pont az unalomtól.. Nagy szám lenne."
Hát ez az, hogy egyenlőséget vonni aközött, hogy egy társadalomban nincs kirívó szegénység, bűnözés, nyomor, pusztán az életben maradásért harc, meg hogy ez nem igényelne kőkemény munkát, nem lenne benne senkinek dolga... hát az csúsztatás, illetve butaság!
Pusztán csak annyi kellene, hogy sok vallási baromság helyett, mellett esetleg már 2000 éve bele kellene verni az emberekbe, hogy nem az a híres, a menő, aki lop, csal, hazudik, alakoskodik, meg okosban elintézi, másokat kihasznál, másokon élősködik, stb. sőt, az lenne az utálatos, az undorító... és hogy ne trűjék meg az ilyen embereket maguk között és felett sem.
És hogy ez "nem könnyebb út" meg "szükséges" hanem olyasmi, ami elpusztítja annak a lehetőségét, hogy jobban éljünk!
kodacx 2021.02.23 11:50:07
@6.Lenin: "Szerinted mióta lejöttünk a fáról, nem ezekkel a kérdésekkel baszaxik az ember?"
Ez így van, és ráadásul a bolygón, ma is még, eltérő fejlettségű populációkat alkot.
Csak ha már vannak különböző fejlettségű állapotok, különböző gazdsági-társadalmi-politikai rendszerekkel, eléggé jól vizsgálhatóan, meg dokumentálva, akkor talán nem azokat kéne megcélozni, amelyek már a múltban sem, vagy most sem igazán működnek fényesen, nincsenek az élbolyban!

"Nézd meg, mindet, érdemes., és érdekes"
Szerintem úgy kb. mindet láttam, anno... sőt, pont ezért kezdtem a témával foglalkozni KOMOLYABBAN! :)
Kedves Life Advisor! A férjemmel újra és újra ugyanazt a körforgást éljük át. Sokáig nem szexelünk, inkább pornót néz, nem érzem, hogy vonzódna hozzám és még a fejemhez is vágja, hogy többet kell tennem azért, hogy vonzónak találjon. Aztán persze rájön, hogy megbántott és elnézést kér. Ezután…..
kodacx 2021.02.14 14:28:51
Az az igazság, hogy én baromi sokszor hallottam, olvastam, tanultam is róla, és ismerek is, sajnos nem is egy férfit, olyat, aki X idő után bizony valóban eljutott odáig, hogyha választani kell a "pornó", vagy a "valódi szex egy létező, lélegző partnerrel" között... de bakker, ezek közül, legalább is akiket én ismerek, tán pár kamaszon kívül, akiknek nincs partnerük, mindegyik azért és úgy lyukadt ki, vagy ragadt le a pornónál, mert
- vagy a párja/házastársa (akár valós és érthető okokból, akár stressz, leterheltség, depresszió, szorongás miatt) hetekig, hónapokig, ÉVEKIG nem szexelt vele, hajlandóságot se mutatott erre, uram bocsá, nem is hiányzott neki!
- ésvagy ha kezdeményezett, sorozatos visszautasításokba ütközött!
- ésvagy a párja/házastársa részéről olyan jelzések érkeztek, hogy ő nem élvezi, nem akarja, nincs kedve, stb.... és arról persze nem igazán, vagy egyáltalán nem érkeztek jelzések, hogy hogyan is élvezné!
- ésvagy a párja/házastársa, amikor ezt az egészet megpróbálta kommunikálni felé, alig, vagy semmilyen hajlandóságot nem mutatott megoldani ezt! Uram bocsá, még támadásnak is vette...
(Halkan megjegyzem, akármit nyekereg sok pszichomuksó, a PROSTITÚCIÓ felé is ezért fordul a férfiak legtöbbje!)
Egy hosszabb, kondícionálási folyamatként lyukadtak ki itt!

Higgyük már el, fogadjuk már el végre, merjük, lehessen már kimondani, hogy nagy általánosságban nem azok a férfiak fordulnak a pornó, meg a prostitúció felé, akik otthon, az életükben "jól el vannak eresztve" szexszel!
Tudjátok, a "ló, vagy zebra"... ha patakopogást hallok egy nagyvárosban, a betonon/kövön, nagyobb eséllyel lótól származik, nem zebrától!

Peeeeersze, vannak olyanok is, és sajnos nem is kevesen, akiknél tényleg ez teszi be a kaput az otthoni szexnél...
De higgyük már el, hogy a férfiak 90%-a ha választhat(na), hogy egy valódi nő, valódi puncival, valódi punci ízzel, valódi simogatásokkal, nyögésekkel, röhögéssel, stb. aki szintén élvezi a szexet, nem kell órákon át egy felnőtt, már (nagyon) nem szűz nőt győzködni azért, hogy na, legyen már valami... vagy a marokmarcsa a képernyő előtt... hát nem a pornót választaná!
2018-ban az amerikai Team Employee Happiness Survey társaság felmérésén, amelyben 1300 alkalmazott vett részt, 48% jelentette ki, hogy boldogtalan vagy legalábbis nem érzi jól magát a munkahelyén. 13 szakértő magyarázta el a Business Insiderben, hogyan lehet ezen a helyzeten javítani. Tegye az…..
kodacx 2020.08.14 18:59:41
@Örömhernyó: Ez így van, szarházi, gerinctelen, gyáva, aljas, hátad mögött mocskolódó kollégával, aki a szakmaiságot, beteg érdekeit, stb. messze a saját érdekei mögé rakja, valóban gyakoribb az átlagos munkahelyen.

Külön köszönet az sztori kapcsán a nyelvtannáciságért. A lényegre tapintottál rá.

Történetedet az elsőtől az utolsó szóig el tudom hinni... egy apróságra hívnám fel a figyelmed: KÜLFÖLDÖN!
Mert ott már pár embernek leesett, hogy az ilyenek a munkát, a hatékonyságot, a termelést, a profitit, a kollektívát veszélyeztetik!
Hát nálunk, erre, ebben a kis susnyásban zsinnyegtetve baxós kis posztszoc rablórömiben, kevés helyen van lehetőség!
(Vegyük pld. azt az esetet, amikor a legaljasabb, legszarkeverőbb, legmanipulatívabb és a legteszetoszább két személy pont a közvetlen főnököd, és annak a főnöke?!)
A szingli mindig gyanús. De főleg akkor, ha nő. Mert a férfi sokáig lehet szingli, a bohém agglegény szerepben nincs semmi dehonesztáló. Sőt, még irigyelni is szokták a szabadságáért. Mert nem hajtotta igába a fejét. De ha a nő szingli, akkor ott valami nincs rendben. (Szerintük.) Vagy az a baj,…..
kodacx 2020.07.28 17:05:15
@Haloperidol: "A szaporodás annyira alapvető életösztön"
Hát ez így, önmagában nem igaz!
Az emberek igen nagy többsége nem szaporodni akar, hanem szexelni, meg együtt lenni valakivel. A szex a viselkedési drive, nem a gyereknemzés! :)
Maga a gyereknevelés valójában eléggé energia defficites, nem véletlenül "kötötte be" a természet a gyerekcsináláshoz az egyik legintenzívebb, legélvezetesebb időtöltést, szociális tevékenységet.

És igen, a legtöbb ember, aki nem akar, szeretne gyereket, az bizony, annál komoly problémák vannak... amiknek 90%-áért az ő elbaxott szülei a felelősek, ők plántálták belé, ők mutattak nekik olyan családmodellt, amivel nem tudnak, vagy nem akarnak azonosulni...
Vagy uram bocsá, az értelmesebbje tisztában is van vele, hogy ő beteg/nem lenne jó szülő...
(Aki primitív, tanulatlan, egyszerű, mint a faék, abban nincsenek kétségek, nincs vívódás, hogy ő vajon milyen szülő lesz, nincs családtervezés... hogy milyen élete lesz az ő gyerekének?
Főleg, ha ez meg is van fejelve némi vallási szabályokkal! :D Csak meg kell nézni, kik szaporodnak, mint a nyulak, mely részén a földnek: A legszegényebb, legvallásosabb régiók, népek, népcsoportok. )
Kivel kell itt orális szexuális kapcsolatot létesíteni ahhoz, hogy kapjak egy takarót? Kedves Praxis!   Előrebocsátom, hosszú lesz. Eddigi életem legborzasztóbb éjszakáját töltöttem a Jahn Ferenc Kórház frissen felújított sürgősségi osztályának betegszobájában. Ennyi embertelenséggel,…..
kodacx 2020.03.12 15:35:41
@élhetetlen: "Az elhivatottság meg az, amit az egyik ismerősöm (ápolónő végzettséggel) csinált. Kényelmes állása volt egy magán szemészeti rendelőben, mint asszisztensnek, aztán azt mondta, hogy neki ez nem kihívás és elment egy kórházba, mert ő betegeket akar ápolni."

Na te agyas!
1. És hány ilyen ismerősöd van?!?
Mert úgy kb. 8-10000 ilyen ember hiányzik, nem csak a rendszerből, de az országból, kispuff!
2. Ismerősödre térjünk majd vissza ezután 2-3, de max. 5-10 év múlva, jó!
Már ha még a pályán, az országban lesz... :D
Ha már annyit lehúzott a hőn áhított "betegek között" a vérben, szarban, húgyban, gennyben, büdös folyosókon, és koszos wc-kben, éjszakázva, ordibálva stb.
Jó?!?
Majd térjünk akkor vissza a kis sztahanovra! :D
kodacx 2020.03.12 15:40:50
@kárárámaispj: FIGYELJ, kisöcsi!
Most olvastam el a hozzászólásaid nagy részét, és nem tudom eldönteni, hogy bértroll vagy, akinek le kell húznia az eü-söket, vagy tényleg csak magadtól vagy ilyen...
Tudod mit koma?!?
Tényleg takarodjál el ápolónak, sőt, ORVOSNAK b+!
Alig 12-20 év tanulás, mi az neked!

HISZEN TE SOKKAL JOBBAN, SŐT, QRVA JÓL CSINÁLNÁD, ennyiért is!
Ilyenekre van szükségünk!
Gyerünk, vár a Rendszer, hííí a haza!
:D
kodacx 2020.03.13 10:06:14
@élhetetlen: Hidd el, megértettem, hogy mit, és miről írtál.
Csak éppen
a. vagy ordas nagy kamunak tartom (leginkább ez),
b. vagy az ismerősöd egy olyan ideologista, kis naiv, lelkes valaki, fiatalka, akinek nincs gyereke, nem fontos neki, hogy mennyit melózik és azért mennyi pénzt kap,
c. vagy legalább is rohadtul nem ez az általános, ILYEN EMBEREKRE NEM LEHET ÉPÍTENI!

De tök mindegy is, rakjál te bele, pakolj bele egy alapjaiban xar rendszerbe, nevetséges bérért, felelősségteljes munkára, amihez szaktudás is kellene akármennyi lendületes, fiatalos, önzetlen, elhivatott embert... azokat az pár év alatt meggyűri, megrágja, megkeseríti, kiköpi!

Figyu, azért ne gondold már, hogy az én ismerőseim, sőt én magam sem, meg úgy mindenki a mai magyar eü-ben, aki nem ELEVE ALKALMATLAN volt, csak az emberhiány miatt felvették, olyan kiégetten, belefáradtan, belefásultan kezdték ám a szakmát, mint amilyenek mára legtöbben!
  Amióta világ a világ másról sem papolok, mint hogy a keresztény vallás mennyire szürke, élettelen, mennyire nem a lényegről beszél. Béri Renátó kármelita szerzetes üde színfolt ebben a fakó, egyházi világban, s olyan témákat feszeget, melyek a legszélesebb társadalmi rétegeket érintik, beleértve…..
 Az Eurostat legutóbbi mérései ismételten igazolták, hogy a magyar népesség elöregedőben és fogyóban van, aminek leginkább a társadalom fiataljai látják kárát. A folyamatos kivándorlás, Kelet-Magyarország egyre jobban való elszakadása vagy az aktuálpolitikai helyzet mind mind csak következményei…..
kodacx 2019.10.04 11:25:15
@erkölcsi hulla: Szóval te egy hozzászólás alapján, ami ugye "gyűlölködve becèzgető, lenèző, arrogáns" valószínűleg azért sikerült olyanra, amilyenre, mert AKIHEZ szólt és amiért az olyan dolgokat mondott, állított ami vélhetőleg igen érzékenyen és igen igazságtalanul érint pld. engem és a családomat (igen b+, ő arrogánsan, általánosítva és lenézően beszélt a hazai orvosokról...erre válaszoltam neki, te meg, aki ugye tuti nem ő vagy egy másik néven, felháborodsz, ugye... :) ), szóval te egy hozzászólás alapján megítéled a jellememet...
És még én vagyok a szar alak...
Értem.
Na menjél vásárolni némi objektivitást, meg egy gerincet.
kodacx 2019.10.04 11:48:14
@boundary:
1. "kicsi bogaraM"-nak Anyukádat szólítsd
KICSI BOGARAM! Te általánosítva, lenézően, az objektivitás, vagy a valóságra törekvés legapróbb jele nélkül beszéltél a magyar orvosokról, ráadásul, amit állítottál, nem is igaz.
Nekem meg az egész családom orvosként dolgozott (pld. az általad emlegetett ANYÁM is), vagy orvos még mindig.
Becsületes, keményen dolgozó, qrvára alul fizetett orvosok. Akik ráadásul nem hoztak, és nem hoznak haza borítékban százezreket, milliókat.
Ezért édes kisfiam, igen is KIBAXOTTUL FELHÁBORÍTOTT, amit és ahogy írtál. És azért bogaraztak le, mert ha azt írtam volna neked, amit gondolok ezért rólad és ahogy akartam volna, azért szerintem itt is letiltást kapnék.
Ha mocsokságot mondasz, állítasz valakiról, utána ne hőbörögj, meg önérzeteskedj, VISELD EL, hogy esetleg valaki bisszaszól!

2. az én főnököm err nem tudja a választ
Ezt azért kaptad, mert az általad képviselt véleményt a neten 95%-ban fizetett kormánytrollok szokták tolni...ha te nem az vagy, és ez a saját véleményed, akkor pedig újfent csak nem írom ide, amit ezért gondolok rólad! Ha fizetett kormánytroll vagy, akkor meg pláne...

3. "hazánkban az orvosok munkájának színvonala kb. a fizetésüknek megfelelő (tisztelet a ritka kivételnek)."
EZT MIRE ALAPOZOD?!?!
10 emberből 8 meghal, megrokkan, aki ma elmegy orvoshoz Magyarországon?!? Úgy látod?!?!
Az, hogy nem mosolyog, meg prosztó, meg esetleg HULLA FÁRADT, meg már kiégett, vagy minden hülyeségre nem ugrik valaki, az nem egyenlő azzal, szakmailag szar lenne!
ÉDES BOGARAM, az, hogy ma még működik VALAMILYEN SZINTEN a magyar egészségügy, az már régóta sok-sok ember bőven a kötelessége feletti, és messze a fizetése alapján elvárható teljesítéstől van!

"Ilyen munkáért ennyit lehet kapni."
Milyen munkáért, kisfiam?!? Tudod, miről beszélsz?!
Te csináltad? Én igen.
Az, hogy lepukkantak az intézmények?!?
Az nem az orvosok hibája!
Hogy sok helyen nincsenek megfelelő műszerek?!?
Az nem az orvosok hibája!
Hogy nincs szappan, wc papír, gyógyszer, kötszer elég, vagy megfelelő???
Az nem az orvosok hibája!
Az, hogy nincs elég mentő, személyzet, nincs elég gyerekorvos, háziorvos stb.?
Az nem az orvosok hibája!
Az, hogy a nővérekből, ápolóból kevés van, ezért rohad sokat dolgoznak, mindenféle szirszart felvesznek, aki csak jelentkezik, és az alkalmatlanok sincsenek kirúgva a rendszerből, ORVOSBÓL SEM, mert nem lehet, nincs helyette más, az sem az orvosok hibája!

"(Első kézből tudom, hogy a Szent Imre kórházban van egy olyan "sebész"-nek nevezett hentes, aki nem tud két báldarabot összevarrni. Na, ő tudod mit érdemel? nem fizetést, valami mást)."
ÉS SZERINTED, KICSI BOGARAM, ez a "hentes", ez a barbár, meg az ilyenek, a hozzá hasonlók, MIÉRT NINCSENEK KIRÚGVA, HM?!?
Mert NINCS HELYETTÜK UTÁNPÓTLÁS!
És ha ha ez a hentes 10 emberből 5-öt elbax, de 5-öt még kb. működőképesre megoperál, helyre pofoz, vagy ellát, az az 5 kapott egy esélyt! És ha elküldenék, lehet, az az 5 se lenne ellátva!
ÉS igen, ezt az embert jelenteni kéne, meg eltávolítani a rendszerből...de ugye nem lehet!
(Tényleg, ha te ilyen tények birtokában állsz - mert ugye kijelentő módban írogatsz a dolgokról - és ezt így ki is jelented, TE MIÉRT NEM JELENTED FEL ezt a hentest?!?!?)

Az meg, KICSI BOGARAM, hogy te en block lenézed a magya orvosokat, úgy is beszélsz róluk, és fölháborodsz, ha utána valakitől nem egy jól fésült megszólítást kapsz...nőjjél fel!
kodacx 2019.10.04 22:01:38
@boundary:
"Mire megyünk vele, ha feljelentjük hentes kollégádat? Semmire. Összezártok, hazudtok, ha ilyen ügyről van szó."
Mert ugye minden orvos egyforma, és gazember, ugye?

"Túl vagytok fizetve mekkmesterek."
Na akkor utolsó kísérlet, hogy emberként próbáljak kommunikálni veled.
Teljesen komolyan és a tőlem telhető legkulturáltabban és legőszintébben azt kérem, hogy - mivel neked ez a véleményed - írd ide kérlek, hogy szerinted, ma, a mai árak, gazdasági viszonyok, lakás- és lakhatási helyzet, stb. mellett, tehát akkor szerinted:
- Mennyit kellene keresnie egy frissen végzett kis rezidensnek?
- Egy szakorvos-jelöltnek, aki már szakorvosi felügyelettel, de orvosi gyógyító munkát végez?
- Egy szakorvos, aki ahhoz, amit csinál, ahol van, 12-14-16 évet tanult az életéből?

Mennyit kellene kapniuk, hogy elegendő számú értelmes, normális ember válassza ezt a pályát, hogy ezt az elcseszett mennyiségű anyagot, 10-12 évig seggelje, majd utána vérben, szarban, gennyben turkálva, betegekkel, hozzátartozókkal, haldoklókkal foglalkozzon egész életén át, ahelyett, hogy mérnök, jogász, közgazdász, tanár legyen?!?
Annyian annyi féle érvet sorakoztatnak fel amellett, miért nem szeretnének gyereket.  Mint sokan másokat, engem is borzasztóan bosszantanak az elviselhetetlen gyerekek. Nyilván lehet ezeket a szülőkre kenni, de végső soron a gyerek az, aki bosszant. A legújabb trend, hogy mindent engedjünk meg a…..
kodacx 2019.09.16 02:25:43
@laci_52: Csókolom!
Amikor megszülettem, az anyámék, első évben még egyetemistaként, utána fiatal orvosként úgy tudtak boldogulni, hogy az első 6 évben hol az egyik nagyszülőnél laktunk, kb. egy hónapot, hol a másiknál...
Akik anyagilag is támogatták az anyámékat...a két orvost...
A négy nagyszülőre (a két nagyanyám már 56-58 éves korára simán nyugdíjban volt), később már csak sajna 3-ra rá lehetett engem bízni!
7 éves koromig majdnem többet voltam a nagyszülőkkel, mint a saját szüleimmel...
Ja, és az akkori árak, lakásbérlés, lakásárak, meg a bérek-árak arány meg se közelítette a mostaniakat...
Szóval persze, régebben is nehéz volt...de ezzel a rohadt mosolygós nosztalgia előrevetítéssel mindenki álljon le!
A mai helyzet a közelében sincs az akkorinak!
A fél internet fel akarja falni a Gundelt reggelire, miután nem csak annak ment híre, hogy a vendéglátó vállalat üzemelteti a fényűzően felújított miniszterelnökségi palota menzáját, de megismerhettük a menü fogásait és árait is. A Gundel online (Facebook) értékelése zuhanni kezdett, a cég pedig -…..
kodacx 2019.01.09 11:41:59
@HaKohen:
A szerecsen gyerek bő habbal való mosdatása!

Itt - és azóta előkerült, hogy a parlamenti büfében is kb. hasonlóan képzett árak vannak, évek óta - NEM AZZAL VAN A GOND, hogy:
- OV és a képviselők, miniszterek, dolgozók jó minőségű ételt tudnak fogyasztani a Parlamentben, vagy a várban! Ők az ország vezetése, a pozíció alapján megérdemlik (a teljesítményük most nem ide tartozik)
- OV és a képviselők, miniszterek a Gundelből kapnak/rendelnek ételt!

EZ AZ EGÉSZ ARRÓL SZÓL, hogy a politikai vezetés, ahol nem kirívó a havi 1 millió feletti fizetés sem, OLYAN (alacsony) ÁRON KAPJA A JÓ MINŐSÉGŰ ÉTELT, ahogy SEHOL, SENKI MÁS AZ ORSZÁGBAN!

És amellett, hogy ez korrupt, elitista, gusztustalan, visszataszító, de merem megkockáztatni, hogy hozzájárul ahhoz, amit elég sokszor tapasztalunk, hogy mintha bizonyos felső vezetőknek A LEGHALVÁNYABB LILA FINGJUK NEM LENNE az országban uralkodó viszonyokról!
Merem megkockáztatni, hogy NINCS az a lepusztult borsodi vasútállmás resti, ahol ennyiért lenne akármilyen kis adag húsleves, somlói, MENÜ!!!

És ez akkor, olyan időkben, amikor 550 Ft jut egy napra egy állami egészségügyi intézményben fekvő betegre, (egy elítélt ellátására többet költ a magyar állam, mint egy gyerek, diák, vagy beteg ellátására, az őrzés költségeit nem beleszámolva) és a kórházakban olyan és az a koszt, ami, akkor ez rohadtul nem demagóg...ez vérlázító!
  Réti néger Londonban! A szülői munkaközösségben ismerkedtünk össze. Júliából ügyész egy vidéki kisvárosban. Gréta elhagyta az országot és lakberendezéssel foglalkozik Londonban. Ameddig a gyerekek általánosba jártak, sok volt a közös program. Szerveztünk osztálykirándulásokat, ahová kisérő…..
kodacx 2018.12.10 19:58:26
@Hungryhorse:
Ha majd esetleg, a nem is olyan távoli jövőben, bejön ide megint az orosz, olyan, az Uralból öszeibrantott srácokkal, akik alig tudnak írni-olvasni és otthon deszkán szarnak, de modern tankokkal, modern repülőgépekkel, modern tüzérséggel, rakétákkal, helikopterekkel, és téged, aki ugye nagy hungaroáriaként tudsz keményen dolgozni is, meg keményen harcolni is, mégis úgy lenyom, meg úgy az egész országot, mint vak a poharat, akkor majd ez, ez a "ez primitívebb, az fejlettebb, ezért az legyőzi ezt" azért jusson az eszedbe...mielőtt majd megdöglesz!
kodacx 2018.12.10 20:43:40
@Hungryhorse:
"Tedd meg, ha mered, ne másoktól várd, hogy helyetted megtegyék."

te miről beszélsz, gyalogpóniló?!?
Mit nem merek én, mit várok én másoktól, agyviharjelzés?!?
kodacx 2018.12.10 22:04:52
@ese1985: Igen, én, most, hál istennek messze lakom tőlük...ellenben meg évekig sokkal közelebb laktam, NÁLUK ROSSZABAKHOZ!
Ezért elsősorban nem is az én érdekem lenne, hogy DRÁGA JÓ KORMÁNYUNK ÉS DICSŐ ADMIRÁLISUNK esetleg, 50 év után, végre hathatósan foglalkozna ezzel a problémával, az erre a célra adott és szánt források lenyúlásáról már nem is szólva!
Dühös vagyok és nem akarom, hogy elmúljon ! (Hölgyem, Isten Áldja, Marsha Mason mondja, örökzöld) Már annyiszor hallottam. Először elkámpicsorodtam, aztán belenyugodtam, ja, van ilyen, már csak vállat vontam. De van az a kritikus tömeg, amikor elindul a reakció. És most elindult.…..
kodacx 2018.10.03 12:07:03
@Tájékozódj mielőtt elhiszed:
"A természetben minden nőstény az ideális hímet keresi, és addig tartja meg amíg csak bírja.
A kanok pedig alapból a mennyiségre mennek."

Tiszta sor! Nem is állítottam ezzel ellenkezőt.
És ráadásul ezen a természetben sem a nőstény, sem a hím nincs fennakadva!
Biosz tagozatos voltam, meg medikus...én ezt vágom...sok nő nem vágja! :)
kodacx 2018.10.03 21:15:18
@Mia and me:
"A nők azon része aki háztartási melót vár el a szexért, szerintem nem úgy kezdte, hanem x év alatti tapasztalata, hogy semmi mással nem lehet rábírni azt az arany embert a normális együttlakás és élés íratlan törvényeire, csak ha bezsarolja."

Ennek analógiájára kérdeznék én rá, hogy ha a nőknél ez a gyakorlat, amint mondtad, ami már egy okozat, valahol elkezdődött, hogy bizonyos dolgokra apjukat csak ezzel, a szeg megvonásával lehet rábírni, akkor kérdezem én, mi, vagy mi lenne a véleményed arról, amikor egy férfi zsarol meg - uram bocsá, VÁSÁROL MEG, pedig ugye a nő nem prosti...elvileg - bizonyos dolgokkal nőt...a szexért? Mert ő is rájött az évek során, hogy lassan már nem kap(hat) szexet máshogy az illető hölgytől...
Vagy mondjuk vegyük a saját példánkat...nálunk én főzök (és nem rosszul, de erről most csitulj szívem) az szerinted mennyire lenne romi/etikus/korrekt/reális, ha azt mondanám, amikor éppen nincs szex, hogy "Na akkor babám, már hatodik napja zsinórban teszek eléd meleg kaját, szex meg már egy hete semmi, ezért már minimum JÁR egy gyorsmenet, vagy legalább egy fél-odaadó szopás?! :)
Ugye, milyen gusztustalan, közönséges, megalázó, stb. dolognak lenne tartva, ha egy férfi ezt csinálná?!?
De ha egy nő ezt csinálja egy kapcsolatban, az tök ok?!?
kodacx 2018.10.04 11:39:34
@pannonfunk: :D
Azért ez hál istennek nem feltétlen rólam szól, de tény, hogy van benne saját tapasztalat is.
Főként azért írtam, meg akkor jön ez ki belőlem, amikor én is így olvasom, hogy valaki így ír/szól: "a pasik"...nem, vannak olyan pasik is, akik olyanok, de vannak nők is.
Amikor elkezdtük kiépíteni a mezőgazdasági vállalkozásainkat, örültem, hogy közös bizniszbe fogtunk. Nagy terveink voltak, főleg, hogy volt egy használhatónak tűnő rokon, akiről azt hittük, majd a szakmai tudást adja. Pályáztam fiatal gazdaként is, iskolát végeztünk, komoly erőfeszítéseket tettünk…..
Ha a rendszerváltozást megelőző Magyarország bűnözői közül kellene megnevezni valakit, akkor a többségnek valószínűleg Soós Lajos ugrana be. 1979 júliusában az egész országot megrázta Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmester meggyilkolásának híre. Három hónap megfeszített nyomozói munka eredményeként…..
Az utóbbi években nyaranta rendszeresen jönnek a hírek arról, hogy micsoda munkaerőhiány van a Balatonon, nincsen szakember, mert aki volt vagy lenne, az Nyugatra ment dolgozni. Ami persze sok szempontból igaz is, ám a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, mint az Feketerigó (aki maga is…..
kodacx 2018.08.04 17:44:21
@Arthamyr: "Aki elvállal valamit, nem is feltétlenül munkát, teljesen mindegy, hogy nehéz-e vagy sem, annak nem kellene meglepődnie azon, ha a tevékenységgel járó tipikus dolgokban kell részt vennie, esetleg a tevékenységgel járó tipikus következményeket szenvedi el."
Tudod hombre, aki csak volt pincér ismerősöm, az akárhány is baxta rá a főnökre az ajtót, mondott fel, vagy húzott el külföldre, BÁR MINDEGYIKNEK VOLT KÖZE hülye vendéghez, de egyiknél sem ezen telt be a pohár!
Mert ezzel - hogy a "kedves vendég" egy jó része ordenáré bunkó, ezzel számolnak!

Amivel tele lesz a faxod egy idő után, ha a főnököd, akinek a boltot viszed, akinek a forgalmat csinálod kibaxik, átbaxik, nem fizet, nem annyit fizet, nem jelent be, nem annyiért jelent be...és ezek mellé olykor még egy bunkó, istenverte paraszt!
Emiatt húzott el innen a szakma nagy része!
Nem a kedves vendégek miatt...bár az sem semmi itthon olykor!
kodacx 2018.08.04 22:16:36
@Arthamyr: Had tippeljek: Ugye te soha a büdös életbe nem voltál anyagilag, vagy emberileg kiszolgáltatott helyzetbe, hogy MUSZÁJ volt a többet fizető munkát elfogadnod, még ha azzal nincs is szerződés, vagy nem annyira tetszik?
kodacx 2018.08.05 13:01:08
@Arthamyr:
"én az említett garázs IT cégeket ismerem behatóan"
Ha ott, egy ilyenben volt egy főnököd, aki kibaxott veled, akkor én is mondhatnám, hogy miért kellett elvállalnod a melót?!?!
Ha meg nem volt, csak kis, kezdő sufni cég voltatok, akkor meg hogy jön az ide?!? Akkor ti voltatok magatok főnökei, csak kezdők voltatok!

"Egyébként soha semmi sem MUSZÁJ ma Magyarországon (Európában)"
Na most nem tudom eldönteni, hogy te naiv vagy, vagy ilyen hülye, vagy ennyire csúsztatni próbálsz!
Ember! Nagyon félrement a valóság!

"oda már rossz/kockázatos döntések sorozata vezet, vagy olyan szar kiinduló helyzet (pl. valaki mélyszegény cigány családba születik), hogy a fent említett körülmények jelentik az előrelépést."
És akiknél tényleg ez van, beüt egy tragédia, válóper, vagy tényleg mélyszegény cigánycsaládba születik...azok dögöljenek meg?!? Ráadásul nincsenek is kevesen!
Annak hogyan "jelenti az az előrelépést", ahogy írod, hogy ahol muszájból elvállal munkát, a főnöke nem fizeti ki, nem jelenti le?!?! HM?!

Akárhogy csűröd-csavarod, Hombre, ebben az országban állam bácsi 30 éve baxik szabályozni, ellenőrizni, és szankcionálni rendesen a munkáltatót, a munkavállalási körülményeket, meg lehetetleníti el, akadályozza meg olykor titkosszolgálati módszerekkel VALÓS érdekvédelmi szervezetek létrejöttét...mert sokszor/legtöbbször az érdekében állt, hogy ne tegye...semmi gond...csak itt az eredmény!
Menekül el az országból, aki teheti!
Az USA Munkaügyi Minisztériumának (DL) statisztikai intézete évente kiad egy jelentést, amelyben (egyebek mellett) a különféle nemzetgazdasági ágazatokban dolgozók béréről, ezek jövedelmi viszonyairól is részletes kimutatásokat közöl. Mi most a rendvédelmi területet mutatjuk be néhány számmal, hadd…..
kodacx 2018.07.14 00:37:54
@Tenkes Kapitánya:
Két napon belül a második kormánypárti hang emlegeti fel ezt a "kint mennyibe kerül az óvoda, nálunk meg ingyenes" dumát, úgyhogy valószínűleg a közelmúltban ez elhangzott valami troll-eligazításon!

Hát qrvajó!

Először is, mintha a magyar demográfiai viszonyok és állapotok miatt nem lenne a magyar államnak LÉTÉRDEKE, hogy minden lehetséges módon megkönnyítse a gyermekvállalást...ezzel tudtommal az USA-ban azért még nincs gond!

Mondjuk lehet, hogy meg kellene nézni, milyen az ott kinti óvoda (meg bármi más), és azért a befizetett pénzért ott kint mit kap a gyerek, meg milyen az itthoni?!?
Milyen fizetéssel honorált, mennyire kiégett, vagy túlhajszolt, túlterhelt alkalmazottak foglalkoznak ott a gyerekeddel, meg itthon?!?
Miközben a gyereked az említett fasza ingyenes hazai óvodákban járhat, neked ugye közben itthon kell dolgoznod, az itthoni bérekért, az itthoni árak és adóteher mellett, az itthoni munkatempóval, munkabiztonsággal, itthoni főnököddel, az itthoni esélyeiddel arra, hogy te előre léphetsz-e, szakmailag, anyagilag...

Hagyjuk ezt az óvoda témát!
kodacx 2018.07.14 14:08:42
@Tenkes Kapitánya:
Naná, hogy nem mindegy!
Csak szerintem az emberek többségének az se mindegy, hogy
- mennyi fizetést kap,
- milyen árak mellett,
- miért kell fizetnie,
- mennyi az adója,
- és hogy a befizetett adójából mennyi hasznosul valójában és a felső vezetés mennyit lop el, vagy fordít baromságokra!
Szerintem...
 Nem rég derült ki, hogy egy roma cserkészcsapat azért nem jöhetett létre, mert elvileg nem volt megfelelő a származásuk és a vallási értékrendjük. Azóta a Magyar Cserkészszövetség közleményben igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nem a fiatalok származásával van gond (elvileg), hanem azzal, hogy…..
kodacx 2018.07.12 01:38:00
@Kristóf Tarnay: Na akkor tegyük helyre a dolgokat!
A cserkészet eredetileg és alapjaiban EGYÁLTALÁN NEM VALLÁSOS kezdeményezésként és szervezetként indult! Ha már valaminek nevezni akarjuk, akkor fél- vagy paramilitáris ifjúsági szervezet!
A cserkészet alapítója, BP, vagy Sir Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell of Gilwell egy brit magas rangú katonatiszt, lovassági tábornok volt, aki a második búr háborúban Mafikeng, vagy Mahikeng városát és erődjét védte. Mivel a városban számtalan civil rekedt, így sok gyermek is!
A Robert parancsnok azt vette észre, hogy a gyermekek, még akár az egész fiatalok is, ha valós és fontos feladatot bíztak rájuk, fiatal koruk ellenére is fegyelmezetten, és szorgalmasan végrehajtották azt, ráadásul le is köti őket, illetve tehermentesítik az ezzel foglalatoskodó katonákat.
Így az ostromolt városban, a borzalmak közepette a bent rekedt tizenévesekből szervezett csapatokat hozott létre, akik igen pontosan, precízen és lelkiismeretesen futárkodtak, hordták a lőszert, élelmet, kötszert, vizet, olykor a sebesülteket, megfigyeltek, stb.
Az ostromot visszaverték, BP nem csak Angliában, de világszerte ismert hős lett és a fiatalok helytállása olyan szinten megérintette és elgondolkodtatta, hogy könyvet is írt a KATONAI KIKÉPZÉSRŐL, amiben többek között az ott szerzett tapasztalatait is összefoglalta.
Ez is világhírű lett.
Később nekiállt ifjúsági táborokat szervezni - az elsőtől számítják magának a cserkészetnek az alapítását - és később ezt a könyvét írta át, most már kifejezetten fiataloknak. Megjegyezném, hogy az első tábort BP KÜLÖNBÖZŐ VAGYONI, és TÁRSADALMI HELYZETŰ FIÚKBÓL ÖSSZEVÁLOGATOTT csapattal szervezte!

Ami a lényeg:
A cserkészet lényege a mozgalom elejétől fogva a fiatalok önállóságra, felelősség vállalásra, egymás iránti tiszteletre, szeretetre, felelősségre nevelése, hasznos ismeretekkel való ellátása, a természet ismeretére és szeretetére nevelése és egy erre létrehozott mozgalom volt!

A vallásosság, és buzgó, "aktív hitgyakorlás" bár BP, ahogy abban a korban sokan, mélyen vallásos volt, az eredeti célok között sehol nem szerepelt, feltételként semmiképpen, az később BP és a kor iskolai rendszerével került bele és egyre nagyobb hangsúllyal...egy időben azzal, ahogy pedig a (para)militáns jelleg világszerte egyre csökkent!
A cserkész alapelvként ismert „kötelesség Isten iránt” valójában nem vallásgyakorlást jelent, hanem a felelős, lelkiismeretes, igaz és erkölcsös életet, emberi és társadalmi szerepvállalást! A cserkészetet eredetileg mindenütt a világon nembéli, faji, vallási megkülönböztetés nélküli szervezetként képzelték el...aztán pár helyen nem így alakult, sőt, néhány helyen pont ezért be is van tiltva!
Egyetlen dolgot még mindig nem értek: miért jó a kormánynak, ha szarul érezzük magunkat saját országunkban? Évek óta mondogatom, ennél rosszabb már nem lehet. És évek óta folyamatosan bizonyítják, igenis lehet. Egy ideig arra gondoltam, kivonulok ebből az egész komédiából, és megpróbálom úgy élni…..
kodacx 2018.07.07 19:57:14
@$pi$:
Tééényleg? Kicsodák?!? Te kikről beszélsz?!?
Mert hogy én egyetlen pártról nem tudok, aki VALÓS liberális értékeket, valóban képviselt volna az elmúlt 20 évben, és kormányon, vagy kormány közelében lett volna!

Egyáltalán, írd már ide nekem, hogy szerinted ki az, mi az, hogy "liberális"! :D
Az állami bullshit-ideológián kívül!
kodacx 2018.07.07 19:58:10
@$pi$: Hát mondjuk a KÖJÁL-t, meg úgy a szervezett, független élelmiszerbiztonságot nem kellett volna szétbaxni...
kodacx 2018.07.07 20:18:07
@Netuddki.: Tök igazad van.
  Kedves Edda, most aztán megmondtad a tutit. Megmondtad, hogy szülni kell! Ha valaki ezt nem teszi, akkor bizony hozzájárul ahhoz, hogy afrikai kannibálok árasszák el Európát. Eddig azt gondoltam egyébként, hogy ezt nem gondolod komolyan, de a Hír Tv-ben elmondtad, hogy de. Megnyugtatlak, nem…..
kodacx 2018.05.31 09:57:10
@flash.gordon:
"Ami meg a méhbe való belenyúlást és a Ratkó-korszakot illeti: A Ratkó korszak kb. 5 évig tartott és 50 évre megoldották vele Mo. demográfiáját. És most lehet nyugodtan sápítozni az egyénről meg a szabadságjogokról de a számok nem hazudnak."

Mit csinált a Ratkó korszak?!?!? :D
"Csináltak" több százezer, valójában nem akart gyereket (hogy ez a családokban mit okozott, milyen tragédiák, mai alkoholizmus, stb. van ennek a hátterében...), akik amikor munkaképesek lettek, valóban extra munkaerőt jelentettek a társadalomnak...amíg dolgoztak!
De már ők sem akartak annyi gyereket csinálni, ahányan ők voltak!
Mivel sokan voltak, hiába csináltak kevesebb gyereket, mint a szüleik, még az ő gyerekeik is sokan voltak...
AZTÁN MEG LÓPHAX!!!!
Szerinted a mai fiatalok MIÉRT NEM AKARNAK olyan családokat, egyáltalán családokat, mint az övéké volt, meg a szüleiké a nagyszülőkkel?!?
Mert azokban nőttek fel és hányingerük van tőle!
Amikor a mai fiatalokat ekézzük, bennük az előző generációk kudarca világít, mint szülő, nagyszülő, stb...

És most itt állunk egy demográfiai katasztrófa szélén...frászt szélén, már nyakig benne, van sok eltartani való nyuggerünk, és kevés kereső...akik közül alsó hangon 800 000, aki a fantasztikus hazai politikai és gazdasági vezetés áldásos munkájával létrehozott korrupt, kavargó, langyos fosch-ból elhúztak innen, normálisabb helyre, tanulni, dolgozni, ÉLNI, SZÜLNI!
Hiába volt szerinted 50 évre elég emberanyag...az nem váltódott át gazdasági, technikai fejlettséggé!

HÚÚÚÚ, de jót is tett az a Ratkó korszak!!!
50 évre csinált elég rabszolgát...hogy aztán kb. 100-150 évre elbassza a magyar demográfiát, szociális és gazdasági helyzetet!!!
Csak ezt, hogy valaminek a hosszú távú következményeit is észrevedd, meg magadnak is el merd ismerni, EHHEZ AGY KELL!
Ami neked se nagyon van ezek szerint...ami a baj, hogy az elmúlt 60 évben a T. vezetésünkből se soknak!
kodacx 2018.05.31 18:06:28
@ételizésítő:
"Jó volt az.
Most annak a korszaknak a hülye gyerekei szavaznak a Fideszre."

Hát ezzel sajnos baromira egyetértünk hombre...ők alkotják, ők a tettestársaik és azok szavaznak rájuk...
:(