Regisztráció Blogot indítok
Adatok
neutro

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Flashmobot rendeztünk, méghozzá az elsőt az Egy nap a városban történelmében. Az ötletet egy kanadai videó adta, amiben tucatnyian tapsolták meg az a nőt, aki felvett a földről egy korábban szándékosan elhelyezett üres flakont, és kidobta a szemétbe. Az üzenet egyértelmű:…..
Adó- és járulékemelést varr a kormány a vállalkozások nyakába azzal, hogy fel kell emelniük a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső dolgozóik nagy részének a bérét, ha részt akarnak venni a közbeszerzési pályázatokon, illetve állami támogatást igényelnének.A nettó…..
neutro 2011.06.24 13:30:12
@oTTo$$:
"akkor mégegyszer megkérdezem, a vízcsapot ki javítsa, melyik multi?"

Több multinak is van ilyen szolgáltatása tudtommal. :-) Mellékesen nálunk a családban ilyen gondok nincsenek, mert a gázszerelés kivételével mindent megcsinálunk. (Édesapám eredeti szakmája géplakatos, és továbbadta a műszaki tudását... Ezért is lettem mérnök :-))

"tudtad hogy a nagyvállalatok hány kisvállakozót foglaloztatnak?"
Mi már csak sajnos 125-öt, mert beléptünk ebbe a k.rva EU-ba. Előtte (2004 előtt) 200 felett voltunk.

"ja és hány nagyvállalat kezdet kicsiként? ja mindegyik?"
Mint írtam, van néhány sikertörténet, ami valóban így indult. Viszont pl. mára a világ legnyagyobb autógyártó konszernje, a VW sosem volt kisvállalat. Ők egyből nagyként indultak.

Másfelől pedig sárdobálás helyett, ha annyira értesz a vállalkozásokhoz, akkor mondj egy olyan vállalkozásra egy ötletet, ami viszonylag rövid idő alatt sok munkahelyet képes teremteni, és képes eltartani magát. Az oldal adta lehetőségeket kihasználva biztosan lennénk benne jónéhányan részvényesek, és máris meg tudnád valósítani az álmaidat, és a világgal is jót tennél. Nos? :-)
neutro 2011.06.24 13:52:46
@oTTo$$:
Én egy percig sem kerestem bűnbakot, úgyhogy remélem ezt nem nekem szántad.
Vállalkozáson én is gondolkodtam régen, mint minden egészséges versenyszellemű ember. De tőkeszegényen, húszonévesen inkább nem vágtam bele, mert tudtam, hogy csak bukta lehet belőle.
Másfelől pedig néhány millióval sem érdemes vállalkozást csinálni, csak akkor ha számla nélkül dolgozgat az ember és a szomszéd tévéjét is el akarja számolni költségként. Több 10, ill. több 100 millám meg nincs. Már pedig ezalatt nem érdemes elkezdeni.
'93-ban megcsináltam azt a hibrid hajtást, amire most olyan büszkék a japánok. Nem tudtam kinek eladni, levédetni.
Van egy másik, tervek szintjén a fiókban lévő fejlesztésem is, de a világszabadalom, ááááh, még az európai szabadalmak is kimondhatatlan magas összegekbe kerülnének. Pedig évente több ezer ember életét mentenék meg.
Hidd el, vállalkoznék én is, de a kkv nem perspektíva, bocsi :-(
neutro 2011.06.24 13:56:56
@oTTo$$:
És majd' elfelejtettem. '94-ben a Volán Elektronikának írtam egy on-line lottó progit dBaseIII plus-ban (ha ez mond valamit). Most ugyanaz a megoldás fut az SZRT-nél a lottózókban, csak grafikus felületen. Szerinted mennyi lét kaptam érte? Annyit, mint te...
A Pénzcentrum.hu olvasójának újabb mávos kalandját kaptuk meg. Ezúttal is hasonló a történet, mint az olvasó korábbi leveléből írt blogunkban. Elmúlt ugyan a tél és a hideg, de a konfliktus nem csillapodott nyugdíjasok és diákok között. Csak a MÁV röhög talán, aki…..
neutro 2011.05.31 15:09:48
@cogitus:
Ez igaz. Viszont minél magasabb a nyugdíjkorhatár, annál kevésbé van kedve utazni az embernek abban a korban.
Azért is írtam a ":-)" jeleket, mert tisztában vagyok vele, hogy ez a szivatos.blog folyamatosan csak a feszültséget próbálja kelteni. Van aki ugrik rá, van aki nem. Ha már "szivatós" a neve, legalább valóban azzal foglalkozzon! Pl. hogy mehet a kukába a GPS-es telefonom, mert szeretett pártunk és kormányunk átnevezte a köztereket Budapesten, a GPS progi pedig még a megszokott neveket ismeri (pl. Moszkva tér). Amellett, hogy ez mennyibe került táblák, lakcímkártyák, és a fene sem tudja még hogy mi mindennek a cseréjével, az állampolgárok javait (elektronikus és papír alapú térképeit) devalválta. Na ez szivatós! De nem kell csodálkozni, hiszen emberek százezrei változtatják a véleményüket napról napra, kormányról kormányra, évről évre. Most az uszítás éve van számukra. Ezt dobta a gép...
 Szívatja a ferihegyi pénzváltó a külföldre utazókat? - teszi fel a kérdést a Pénzcentrum.hu egyik hűséges olvasója. A nemrég új nevet kapott, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ugyanis meglepő árfolyamok várják az épp gépükre várakozó gyanútlan…..
neutro 2011.04.16 17:06:27
@ébrenjáró:
Szerintem nagyobb itt a baj. Blogíró barátunk valószínűleg a mama-kedvence fajtából való lehet, akinek életében eddig a legnagyobb kalandtúrája az volt, hogy egy sportszeletért levitte a harmadikról a szemetet :-)
Mert hogy még benzinkúton se járt még életében, az is biztos! Csak képzeld el a szitut, ahogy kijön az egyik nagyáruházból néhány Milka csokival a szatyrában, majd betéved egy shopba és infarktust kap, hogy a nagyáruháztól néhány száz méterre a dupláját kérik el ugyanazért. És már kapja is elő a vga-s mobilját :-) (a kép minőségéből ítélve...), és írja az újabb blogot.
Szánalmas...
Voltak, akik felhördültek, másoknak mosolyt csalt az arcára, amikor jeles politikusaink közül egyik-másik megemlítette, hogy ingyenessé teszi a fővárosi tömegközlekedést. Bár az intézkedés nem lépett életbe, számos utas kész tényként kezeli az ígéretet és jegy nélkül…..
neutro 2011.03.23 12:07:42
@protoplanetáris korong:

Ha bemész a (madaras) teszkóba, és az informatikai rendszerükben az akciós vegyigyümi pálesz (bocs, alkoholos szeszesital) nem lett átárazva, azaz a pénztáros 2-300 Forinttal többet blokkol, akkor visszamész és elhozol a hónod alatt egy lapostévét, mondván, hogy ezek a multik kilopják a szemedet? Hiszen akkor ezt te is megteheted velük? Szerintem próbáld ki! :-)
A szupermarketben van hátul biztonsági fülke, ahol "felveszik a jegyzőkönyvet". Sajnos ilyen a békávén nincs. Pedig ott ügyesen el lehet ám úgy botlani a küszöbben, hogy az ember az asztal sarkába verje "véletlenül" a fejét... :-D
neutro 2011.03.23 12:21:24
@roby5: Amit írtál az valóban a rendszer hibája. (is lehet)
Persze el lehet menni abba az irányba, hogy időalapú jegy legyen (pl. 1 órán keresztül érvényes a 320 Ft-os jegy), de aki csak 3-4 megállót akar menni bármivel, annak meg ez lenne továbbra is sok. Azt viszont be kell látni, hogy minden egyes járati vonal fenntartása nem kevés pénzbe kerül! Amit persze ki KELL fizetnie valakinek...

Akinek a színvonallal van gondja, az szavazza meg, hogy számoljanak fel vonalakat, így az ott megtakarított pénzből lehet új buszokat venni. Ja, legfeljebb azt a 3 megállót ezentúl gyalogosan kell majd megtenni...
neutro 2011.03.23 12:47:38
@Circus: Én meg kérek ingyen benzint meg gázolajat, mert kocsival járok dolgozni Pestre! Ja és az ingyen parkolást majd' kifelejtettem!

A súlyadó meg a másik fele! Éjjel az autóm a garázsomban áll. Azaz nem közterületen. Akkor nekem naponta 10-12 órára legalább nem kellene súlyadóznom. De miután ezzel nem csökkentik az adómat, ezért mindjárt mérgemben felszedem a csatornafedőket és elviszem a méh-be, hogy kompenzáljak. HÜLYESÉG! Ugyanilyen demagóg faszsággal jönnek a bliccelők is! Ami az államé (BKV-é), az az államé, ami a kutyáké, az meg a kutyáké...
"Hogyan tegyük tönkre a gazdaságot két hónap alatt?" - tettük fel a kérdést egy hónapja.Hát így. Vagy így.Jean-Claude Trichet és Ben Bernanke, az Európai közponi Bank és a Fed elnökei  És még van egy hónapunk tököt vakarni is.Ez a forintblog történetének…..
neutro 2010.06.07 13:31:34
@thinker_: Isten mentsen egy maszop 2/3-tól!!!! Csak végre olyan emberekre lenne szükség, akik nem hazudozással nyernek választást, vagy 2/3-ot, hanem tiszta, egyenes jellemmel és lelkiismerettel. És ilyen párt ma nincs Mo-n. Ezért nem is szavaztam egyre sem, hiszen egyik sem jobb a másiknál!
neutro 2010.06.07 14:05:47
@Kivancsi: Teljesen igazad van! Csak a kötőszavak nem kellenének bele...
2013-tól ingyenes lenne a budapesti tömegközlekedés a Budapest polgára kártya tulajdonosai számára – hangzott el a szombati majálison Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettestől az ígéret. A BKV-nál kieső jegyárbevételt az autósok számára bevezetendő dugódíj…..
neutro 2010.05.04 12:38:26
@Batávia: És hányan vagyunk, akik több GDP-t állítunk elő vidéki létünkre, mint sok budapesti?
De egy ország fejlesztését nem GDP arányosan kell véghezvinni, mert abból lesznek a nyírségi falvak, ahol teljesen normális, ha megölnek egy tanárt a saját gyermekei szeme láttára.
Pedig azok a cigány kisebbségiek is munkára foghatóak lennének, csupán nincs munka a környéken. Lehet, hogy ott is metrót kellene építeni, és lenne munkájuk...
A 4-es metrónak sem volt rendes hatástanulmánya, úgyhogy akár ez alapján is el lehetne kezdeni építkezni a nyírségben. Habár tartok tőle, hogy mivel az nem Bp., a szoclibesek abból kevesebbet tudnának lenyúlni.

Valaki1-nek pedig üzenem, majd akkor tapsoljon így, ha OV beváltotta az igéretét és elszámoltatja ezeket a tolvajokat! Addig meg csendben szorítsunk a választási igéreteinek mielőbbi sikeres teljesítéséért, miközben folyamatosan kérjük számon azokat!!!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma bejelentette: a mai nyugdíjemelési szabályok eltörlésére készül, helyette inflációkövető, illetve ahhoz nagyon közeli indexálást vezetne be. Ennek kapcsán érdemes felidézni felelős politikusaink megszólalásait.      …..
neutro 2009.02.17 12:07:08
@vendor555: Manapság egy brutális mértékű elvonás terheli azokat, akik rendesen bejelentve, felsőfokú végzettséghez kötött állást töltenek be (nekem is 2 diplomám van, és hónapról-hónapra kell élnünk az 1 diplomás feleségemmel, mert "sokat keresünk", kedvezmények már nem járnak, viszont a magas kulcs miatt a banki törlesztőrészlet levonása után alig marad valami). Ha minden egyes megkeresett forint után egységes mértékű lenne az elvonás, nem kellene horribilis mértékű összegeket költeniük a cégeknek a bérünkre és annak közterheire, azaz szívesebben megtelepednének a minőségi multik is az országban, hiszen nem vinné el a profit jelentős részét a bérek utáni elvonás (és itt nem csak a cégeket érintőre gondolok, hanem arra is, hogy azért fizetnek több bruttót, hogy normális nettót kaphasson szegény DOLGOZÓ ember!!!). Ez pedig egyenesen oda vezetne, hogy nem kellene aggódnod kedves vendor555, hogy megszűnik a családod munkahelye. Mellékesen megjegyzem, hogy addig nem is lesz semmi pozitív változás az országban, amíg a törvényhozók és maga a társadalom is a szuboptimumokat keresgeti, ahelyett, hogy az egész rendszer optimalizálására törekednének...
neutro 2009.02.24 09:56:16
Számomra teljesen érthetetlen, miért szapulják egyesek az életüket végigdolgozó, majd nyugdíjba vonult embereket! Ámbár nekem nincs olyan családtagom már sajnos, akinek a nyugdíját a járulékaimból fizetnék, de egyáltalán nincs ellenemre, hogy a nyugdíjasok 6 számjegyű összeget kapjanak, ha valóban végigdolgozták az életüket.
És erre nagyon is meglenne a fedezet, ha megszüntetnének mindenféle segélyezési rendszert, valamint a rokkantnyugdíjas státuszt is felülvizsgálnák. Hiszem, hogy egy 40 éves rokkantnyugdíjas (aki el tud menni a boltba vásárolni, kirándulni, stb.) inkább munkára fogható, mint az a szerencsétlen hatvan közeli, akitől most azt várnák, hogy dolgozzon 65-ig!
Persze, ha arra játszik a szavazatokért a T. korrupt Parlament, hogy pusztuljon a tisztességes magyar, és dolgozzon 45-47 évet, ezáltal a széltől is óvva legyen a "kisebbség", akkor valóban ez a legjobb törvény. Lehet, hogy baj, hogy nekem volt gyerekszobám, de anno azt tanították nekem az ilyen szemét döntéseket hozó emberekről, mint Fletó, hogy jobban járna, ha felköpne az égre és aláállna!
Mellékesen pedig szívesen vennék egy olyan szavazást az APEH részéről (már látom, ahogy az ombudsman hörög, és bevérzik a szeme...), amely az adóbevallás végén szerepelne (így azok szavazhatnának, akik finanszírozzák a mindenkori kormány elk.rásait!), és arról szólna, hogy mit finanszírozna ÖN?:
- Legalább 25 évet ledolgozott nyugdíjast, vagy
- Megélhetési gyerekcsináló kisebbséget?
Strassbourg lélekszáma néhány millióval emelkedne napok alatt... :-)
Az utóbbi időben elkezdődött a politikában és a közírók körében az a furcsa "izmozás", hogy ki tehet inkább a válságról, illetve kinél van a megoldás kulcsa: a kormánynál vagy a jegybanknál. Ennek a borzasztó egysíkú gondolkodásnak szép példája a…..
neutro 2009.02.11 16:48:53
Ismerek Heller-es volt diákokat. Nem merném azt mondani, hogy értelmes önálló véleményalkotásra képesek lennének közgazdasági területen. Mindez csak azért roppant nagy baj, mert ami a világban zajlik, az egyáltalán nem a Keynes-i közgazdasági elméletekről szól, hanem a SPEKULÁCIÓRÓL!!!
Addig pedig, amíg az ország külföldi finanszírozásnak van kitéve, szépek lehetünk, de okosak nem!!! Persze lehet szép elméleteket gyártani mindenre, hogy mi a választható legjobb út, csak ez a jelenlegi alternatívák mellett nem vezet sehova.
Szemléletes példával élve, ha a család feléli minden jövedelmét, mert nagylábon élve minden nap étteremben eszik, minden évben Karibi nyaralás és új autó, és mindezek fedezetére újabb és újabb hitelek, akkor attól még nem oldódik meg a családi kassza deficitessége, hogy a Hiltonban a bélszín helyett csirkecombot esznek! Kvázi, amíg a kormányzat szórja/lopja az adóforintjainkat, és látszat intézkedésként adósávokat tologat ide-oda, addig valódi megoldás nem várható.
Természetesen megoldás a kisebb parlament, a kb. 80-100 ezer emberenkénti területi (járási) önkormányzat létrehozása, vagy a kapott IMF hitelből az állami gazdaságok újraindítása (így legalább a segélyesek megdolgoznának a segélyükért, és nem mondhatnák, hogy nincs munka, ráadásul a bevételek talán még fedeznék is a költségeiket...). Csak ugyebár így kevesebb ember férne a húsosfazékhoz, és sokan zokon vennék, hogy dolgozniuk kellene, és nincs már "ingyen pénz" segélyek formájában, amivel sok százezres szavazóbázist veszítenének.
Ja, hogy ennek eredményeként már nem kellene a külföldnek eltartania minket? Kit érdekel?! "Így most kényelmes a siránkozás"!
Kertész K. is pedálozik "szerencsétlen", mert az ÉFP az MSZP mostohagyereke, így neki már csak a szaft marad a lábasban, miután a többiek kiették a húst!
Persze addig, amíg az a 4-5 pártnyi politikai "elit" közül választ a magyar, addig ne is várjunk itt csodát!
Forintblog Ki állja a cechet? 2008.11.18 13:26:00
Az alábbi kis példabeszéd már körbejár egy ideje az angol nyelvű blogokon és fórumokon, és most, hogy helyettünk a nép ismeretlen gyermeke lefordította, kis erőfeszítéssel megoszthatjuk a közzel, mert szerintünk érdemes. A történet bárszék-közgazdaságtan (barstool economics)…..
neutro 2008.11.20 13:00:56
Anarchista 2008.11.20. 11:58:46

A szavazásra jogosultsági javaslattal teljesen egyetértek, ez már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem!

És ha visszaolvasod a tegnapi, és mai bejegyzéseimre íródott felháborodásokat, szerintem hamarosan Te is megkapod erre a szörnyülködést. Megelőzöm a többieket!
Bárki lehet beteg, elesett, nyugdíjas, stb. Ezeket az embereket kutya kötelességünk támogatni! Ha a gondolataidon csiszolnánk, egész elfogadható lenne.
1. Legyen végre egységes közteherviselés! Ezzel egyet értek. Mindenki fizessen minden egyes megszerzett forintja után! De ugyanakkora kulccsal! Így valóban a magasabb jövedelműek többet fizethetnek, de nem progresszív módon, ami jogos felháborodást, és esetenként adócsalást eredményezhet.
2. Tényleg ne legyen már ember embernek farkasa! Igenis fizetni kell az államkasszába, hogy el lehessen újra osztani! Támogatni kell a gyerekeket és a gyerekes családokat is! Abban viszont egyetértek, hogy akiknek ez a fő megélhetési forrása, azok jobb, ha inkább kihalnak! És mindenféle rasszizmustól mentesen: ez nem "Lakatos"-ügy! (Sok nem-Lakatos szedte fel az adóforintjaimból lerakott utcaköveket 2 éve...)
3. Az a nyugdíjas, aki legalább 25 évig fizette az én, Te és többi magyar állampolgár nagy- és dédszülőjének a nyugdíját az "átkosban", mert legalább ennyi időn keresztül dolgozott, az igenis kapjon legalább 100 e Ft-ot havonta! (Inkább erre menjen el az adónk, mint a képviselői költségtérítésekre...!) Aki meg sumákolt a munka terén, és most várná a nyugdíjat, az valóban menjen inkább a levesbe!
3. Az egészségügyi kassza meg köszöni szépen jól van! Csupán a minisztériumban és egyéb intézményeiben dolgozó vízfejek viszik el azt a pénzt, ami az orvosokat, és a betegellátást illetné.
4. Vannak dolgok, amiket nem lehet fogyasztáshoz kötni (pl. járdahasználat, közvilágítás, tájvédelmi körzetben friss levegő szívása, stb.) Ezeket igenis közpénzből kell fizetni. Erről szólna az adórendszer, nem pedig a havi milliós állami bérekről és költségtérítésekről, melyek nyakló nélkül áramlanak ki a közkasszából!
neutro 2008.11.20 16:41:56
Anarchista 2008.11.20. 15:50:48

Holnap válaszolok a többire is, de kérlek gondolkozz el ezen, és az sem baj, ha továbbgondolod:
Édesanyámat kb. 10 éve elütötte a HÉV-megállóban egy kerékpáros, miközben várt a HÉV-re. Az idióta zöldek által úgy favorizált mindenre nagyívben tevő biciklisták ezen egyede természetesen segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Anyám karja lebénult, rokkant lett. Egyedüli hozzátartozója én vagyok CSAK! Ezek szerint, ha esetleg meghalnék, amíg Ő még él, mivel nem tudom segíteni, Ő is meg kellene, hogy haljon, mert dolgozni nem tud egy rohadt biciklis miatt, aki semmilyen adót nem fizet az úthasználatért, és még azonosítószáma sem volt, hogy megkeressem és megdobáljam a házát molotov-koktéllal?!

Szerintem erre való a szociális háló, és nem arra, hogy segély, és családipótlék címen osztogassák a pénzt, amely végül valamelyik kocsmában köt ki, és alakul át itallá, vagy játékgépek virtuális zsetonjaivá!!! Utána meg jön a demagógia, hogy szegény gyerek meg nem tudott tanulni, és ugyanolyan lecsúszott maradt, mint a szülei, mert nem volt pénz iskoláztatni!

Calwer!
Az ilyen szülőket, mint amilyeneket körülírtam, lásd be, mind a gyerek, mind a társadalom érdekében jobb ivartalanítani! És az olyanokat is, amelyeknek telik rá, hogy biciklit vegyenek a gyereküknek (ergo nem a csóróbbik fajta), de nevelni nem nevelik becsületre, hogy ha elkövet valamit, vállalja érte a felelősséget! Ez a nevelés pedig NEM PÉNZ kérdése!