Regisztráció Blogot indítok
Adatok
roffi33

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az 1960-as évek derekán Kröszl Vilmos nyugodtan sétálgatott a Duna-parton, de valaki felismerte. 1967-ben már ő volt a fővádlottja annak az ötven esztendővel ezelőtt lezajlott pernek, melyben 19 nyilas pártszolgálatost állítottak bíróság elé 560 általuk elkövetett gyilkosságért. Több mint két…..
A két Kill Bill a 2000-es évek elején nálunk még nem csinált teltházat, a Death Proof, emlékszem, sok multiplexbe el sem jutott, az Inglourious Basterds-nél viszont történt valami. Quentin Tarantino neve, ki tudja miért, elkezdett nálunk is jól csengeni, a háborús filmjére premiernapon az egyik…..
Kínoz egy álom. Egy régmúlt időben térek magamhoz Budapesten újszerű Wartburgok, Skodák, Polski Fiatok, korai Ladák által átszőtt utcán. Az emberek nagy forgatagban mennek a dolgukra fekete, szürke, barna, lehangoló színű, érdekes ruhákban, trapézgatyákban. Körülnézek, megcsípem magam, nem történik…..
Manapság a gyermekkatona kifejezés hallatán legtöbbeknek az Afrikában lejátszódó fegyveres konfliktusok fiatalkorú szereplői jutnak eszükbe. Pedig gyermekek már az első világháborúban is részt vettek. Közülük a Monarchia legifjabb katonáját már bemutattuk. A Nagy Háborúban szolgáló legfiatalabb…..
roffi33 2020.12.13 17:29:55
@BartókBéla:

Úgy gondolom, hogy Gavric élettörténete egyedi: én semmiképpen sem tudnám be a gyerekek tudatos háborús felhasználásának a körébe (pl. Hitlerjugend). Elárvult, találkozott azzal a szerb egységgel, akik befogadták, magukhoz vették, saját gyerekükként kezelték. Biztos vagyok benne, hogy a harcokban kímélték, óvták és én azzal sem értek egyet, hogy egy ilyen heroikus helyzetben más nemzet nem dicsőítené a saját ilyen példáját. Ő egy jelkép volt akkor, egy nem normális helyzetben, mert minden háború egy abnormális helyzet. A mai kor emberének pedig teljesen más az üzenete Gavric sorsának: egy emberi sors, egy emberi élet, amit szinte végig a háború kísértett... Mellesleg nekünk is van háborús gyerek hősünk: Damjanich kisdobosa... :)
roffi33 2020.12.13 17:32:51
@MTi:

Azért volt ebben a háborúban jócskán olyan epizód, amire azért nem lehetünk joggal büszkék:

napitortenelmiforras.blog.hu/2016/08/09/abcug_szerbia_i
       „Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele” (Orbán Viktor , miután Szájer, nyilván önként és dalolva, kilépett a FIDESZ-ből. )        Szájer József lockdown idején vett részt egy meleg szexpartin és volt nála esetleg egy szem…..
roffi33 2020.12.03 13:45:08
@combo: Nem azért nézem le, mert buzi, hanem azért vetem meg, mert egy álszent gennyláda.
  "A Hajdú-bihari Napló értesülései szerint 20 év után ismét magyar kézbe került a volt kabai cukorgyár. A tulajdonos Eastern Sugár Zrt. évek óta hiába próbálta értékesíteni a 270 hektáros üzemet, mígnem egy szlovák cég tett ajánlatot. Mielőtt azonban az üzlet…..
roffi33 2019.03.16 13:57:46
@Bátor István: Elgurult a gyógyszered, vazeeeee.....
 Borsod barátunk, aki a hadtörténet különféle bugyraiban már jócskán elmerült, és már egy másik blogon is megörvendeztetett minket írásaival, ezúttal nagy bátorságáról adott tanúbizonyságot. Egy olyan magyar katonafigura bemutatására vállalkozott, akinek…..
roffi33 2018.08.23 18:13:27
@MTi: Karakán? Ez a gyökér? A Lajtabánság önmagában sokat elárul a személyiségéről. Egy egyszerű gengszter volt, akit Horthy egyszerűen ejtett, mert már kínos volt számára. Az első világháború után CSAK százados????? Ennyi kitüntetéssel??? Érdekes. Nem lehet, hogy ezek beszerzett kitüntetések voltak, úgy, mint a lajtabánsági érmei???? :)))))
Huszonhat évvel ezelőtt sokszor szerepelt Vukovár a hírekben, de nem a kultúr- vagy a sportrovatban. 1991. augusztusában indították el mindent elsöprő támadásukat a Jugoszláv Néphadsereg (JNH) és a horvátországi szerbek félkatonai egységei, mindössze 60 km-re Magyarországtól. Az ostrom, hasonló…..
roffi33 2018.07.07 01:32:28
@Makovecz Gyula Péter: ....Ehhez nem kell nyelvtan tanárnak lenni (aki egyébként magyar tanár)... :)
Általában a második világháború, a német fegyveres erők, vagy akár a páncélosok és azok hadviselése iránt érdeklődők bizonyára ismerik Michael Witmann nevét. Ugyancsak sokan vannak, akik már hallottak Ernst Barkmannról, vagy Otto Cariusról. Ugyanakkor érdekes módon minden…..
roffi33 2018.06.24 11:34:32
Az édesvízi halak a legszélesebb körben áttelepített élőlények közé tartoznak szerte a földön. Ennek okait az élelmezés, az akvarisztika, a horgászat és a közegészségügy terén kell keresnünk. Emiatt idegenhonos halfajok szinte már minden édesvízi közösségben megtalálhatóak. Februárban a soron…..