Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gumi

0 bejegyzést írt és 124 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A newtowni tömegmészárlás fényében a Discovery gyorsan elkaszálta az American Guns című közepesen sikeres reality-t, amiben a Wyatt család fegyvermanufaktúráját ismerhettük meg, és nyerhettünk betekintést a puskacsőhuzagolás rejtélyeibe. Ez a műsor, amellett, hogy a fegyverek…..
Az auschwitzi haláltáborban elkövetett iparszerű népirtás folyamatáról értelemszerűen kevés helyszíni fénykép készült. A ritka kivételek egyike az a négy fotó, melyet 1944 nyarán a Sonderkommando, a nagy mennyiségű holttest megsemmisítésével megbízott foglyok egy kis csoportja készített egy…..
Gumi 2012.12.11 23:58:54
Hosszú, keserves időszak után lettem "náci".
Kezdetben egy tök átlagos gondolkodású fiatalember voltam, aki hallott valamit a holokauszttagadókról. Érthetetlen volt számomra, hogy létezhetnek ilyen vélemények, de pont emiatt saját magam akartam megismerni ezeket a lehetetlen álláspontokat, érveket. Egyre többet olvastam ezekről, és rá kellett ébrednem néhány dologra, amit soha sehol nem tanítottak meg nekem:
- Az a tudás erősebb, amit először hallunk. Ha egy ennek ellentmondó információt kapunk, azt zsigerből tagadjuk (Azaz előítéletesek vagyunk az először megszerzett tudás előnyére, az új információ hátrányára. Pedig ez nem minősíti az új információ tartalmát).
- Kevesen veszik a fáradtságot, hogy a meglévő tudást folyamatosan ellenőrizzék és összevessék az újabb információkkal. (Helyette dogmatikus gondolkodás.)
- Többnyire lebecsüljük a mindenkori politikai hatalom befolyásolási szándékát, ezért megbízunk a hivatalos információkban annak ellenére, hogy számos történelmi példán keresztül tudhatnánk, ez súlyos hiba.
- Minden történelmi mozzanatnak, ténynek van valami előzménye, tehát gazdasági, logikai, katonai érveket kellene keresni a lépések között. Ezek megannyi további kérdést vethetnek fel, amikre ritkán van objektív válasz. Ezt a lelki terhelést el kell tudni viselni.
- Véletlenül nem történnek nagy politikai vagy gazdasági események. A jó reakció az, ha a véletlen helyett magyarázatokat próbálunk keresni.
- A korabeli sajtó tanulmányozása nélkül kár véleményt formálnunk. Bár a sajtó akkor is tudott hazudni vagy tévedni, ezek mára már leleplezhetők, illetve kevésbé visznek mellékvágányra, mintha nem is ismernénk ezeket.
- Nincs új esemény, hasonló vagy részleteiben már valamikor valahol megtörtént. Ez utóbbiakat kell körüljárni, és többnyire ezek megválaszolják a kérdéseink egy részét.
- A "kinek az érdeke?" illetve a "ki finanszírozza és miért?" kérdéseknek mindig ott kell lennie.

Még folytathatnám, de minek. Akit érdekel, majd bejárja ezt az utat saját maga. Ezt tanítani nem lehet. Tanítani a "tényeket" szokták.
Sajátos módját választotta az együttérzésnek Timothy Kurek. A keresztény férfi, hogy átérezze a melegek problémáit, egy évig mindenkinek azt vallotta, hogy ő is homoszexuális. A mélyen vallásos tennessee-i Timothy Kurek (a képen középen) úgy nőtt fel, hogy gyűlölte a…..
Szaniszló Ferenc az ország legnagyobb standup komikusa, áll ott az EchoTv-ben, és faarccal szórja a legdurvább poénokat, amiket még Kőhalmi Zoltán sem bírna ki röhögés nélkül előadni, Nacsa Olivér processzora pedig a harmadik percben leolvadna, és attól kezdve Korda György és…..
Elnézést, hogy ilyen sokára folytatom a blogírást, de amíg Ausztriában voltam az A1 nettel kicsit problémás volt. Ez idő alatt sokat gondolkodtam, hogy folytassam e a Mauthausen bejegyzést, végül úgy döntöttem igen. Hisz amúgy is az a véleményem, hogy mindenkinek meg kéne néznie…..
A Jobbik képviselői az első állami pénzforrásokat, amelyekhez hozzájutottak, lenyúlták. Ha emlékszünk rá, a Jobbik a 2006-os választáson még sehol sem volt. Az Országgyűlésbe 2010-ben kerültek be, és a 2010-es önkormányzati választásokon lett először polgármestere is a…..
Gumi 2012.08.08 18:25:04
@Zébácsi: "Jól csinálják a fiúk? Bravo.
Akkor gondolom, téged a BKV-s, Közgépes és egyéb, a cikkben közoltnél markánsan nagyobb nyúlások sem zavarnak, ugye?"

Ilyen kérdést egy idióta vagy egy provokátor troll tehet csak fel... szánalmas vagy.
Gumi 2012.08.09 14:58:05
@Zébácsi: A kérdésed azért provokáció, mert te magad is tudod, ha nem vagy idióta, hogy semmi közös nincs a BKV, Közgép és egyéb lenyúlások valamit a Novák-féle EU pénzből való kifizetésnek. Teljesen más a pénz forrása, más a haszonélvezői kör, más a költségviselői kör, épp ezért összehasonlításnak nincs értelme. Ami alapján te mégis megemlítetted, az valamiféle elméleti erkölcsösség, ami soha sehol nem mérvadó, azt valaki önmagára nézve alkalmazza vagy sem, de elvárásként támasztani mások felé egyértelműen ostobaság, mert az élet enélkül is megy tovább, akár hadakozol ennek betartásáért, akár nem. Ha konkrétan bizonyítható büntetőügy lehet belőle, akkor persze érdemes lehet ezzel foglalkozni, de ha nem, az csak szájkarate, szellemi spam, hamis propaganda.

A Papcsák ügy hogy jön ide? Jobbikos? Nem. Akkor?

Novák lenyúlja az EU pénzét? Neked fogalmad sincs, hogy mire mennek el pénzek feleslegesen. Novák ügye csepp a tengerben, ő és a pártja pont azért küzd, hogy EU-n kívül legyünk, hogy minket ez ne érintsen. Novák ezek szerint önmaga ellensége, hiszen megszűnik a jövedelme, ha kilépünk az EU-ból. Ezt tenné egy megélhetési politikus?

A Jobbik az egyetlen párt, amelyik emberekből van, de képes arra, hogy a méltatlanoktól megszabaduljon, nem pedig összezárnak, mikor kiderül valakiről egy stikli.

Két hétig nem volnának képesek kormányozni? A Fideszről ugyanezt terjesztették 1990-ben, ez is közrejátszott abban, hogy gyengén szerepeltek a választáson. Aztán 8 év múlva nyertek, és kiderült, hogy esetleg ez mégsem volt igaz.
Gumi 2012.08.11 15:56:21
@Zébácsi: De értem. Csak olyan attitűd amire vársz soha nem lesz. Az élet megy tovább, és valakiknek a jövőt szebbé kéne tenni, ez fontosabb, mint az idealizált attitűdöktől való eltérést kritizálni. (Amiről írsz, az nem lépi át azt az ingerküszöböt, amire akár egy tiltakozást lehetne indítani ezer fővel. Akkor pedig mi értelme?)
No, valószínűleg valaki szólt az előző posztban látható tábla kihelyezőjének, hogy nem igazán érthető a táblája, az illető pedig így oldotta meg a problémát: Tehát ez most egyolyan Buszút (?), ahová Gépjárművel behajtani tilos. Aztán persze lehet, hogy azt akarja…..
Nem történhet úgy tragédia, hogy valaki ne próbálja rögtön saját szélsőséges nézetei igazolására, esetleg azok terjesztésére felhasználni a szörnyűségeket. Az elmúlt napokban az egész országot sokkolta a fiatal pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata halála. Számos…..
Gumi 2012.07.17 11:25:47
@KopaszMercis: Nem, az már udvariatlanság, esetleg becsületsértés, ami polgári peres eljárást alapozhat meg.
Gumi 2012.07.18 11:44:37
@béci79: Az általad emlegetett multikulturális és antirasszista világ kommunista találmány, csak akkor azt még úgy nevezték, hogy internacionalizmus. A lényege ugyanaz volt, csak nem a mai kapitalista környezetre tervezve.
A kommunista vezetők pedig javarészt zsidók voltak. Akkor is. Érdekes mi? A részleteket meg googlizza ki mindenki magának. Semmi sem véletlen, csak amire még nincs logikus magyarázat.
Tegnap a fényes utcán egy idióta odament egy 90 éves emberhez, és inzultálta, már ez szégyen lenne. De a 90 éves ember Dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbi és csak azért inzultálták, szóltak be neki, mert zsidó. Másik ok nem lehetett, az antiszemitizmuson kívül nincs más…..
Figyelem! 2012-ben Magyarországon a NAV megtehei, hogy nem adja vissza egy magánszemély számítógépét annak teljes adattartalmával együtt azzal az ürüggyel, hogy lejárt rajta egy 7 130 Ft-os program legálisan feltelepített próbaverziója. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint…..
A hét végére megkaptuk hát a kellő Gyurcsány-adagunkat: a nemzet demokratájának dolgozatával megegyező címmel adott be négy évvel korábban szakdolgozatot Rozs Szabolcs, az ex-miniszterelnök akkori sógora. Mint ma kiderült, ráadásul a DK-vezér munkájának bírálata tökéletesen…..
Elcsenik, a mi eléjök akad, s ezt aztán keresetnek hívják… az én emberiségemnek pedig igen ellenére van, hogy a más zsebéből kivegyem s a magaméba tegyem: hiszen az már annyi volna, mint az igaztalanságot zsebre dugni. El kell őket hagynom s jobb szolgálatot keresnem;…..
Gumi 2012.04.30 13:56:57
@ephudd: te valamit nagyon félreértesz, mert 'a haversrác szerez ingyen belépőt', meg a 'jóleszszámlanélkül' és a 'megoldjukokosba' viselkedési mintákat egyrész a bűzlő halfejtől kaptuk, másrészt ezek az államhatalom pénzelvonó adórendszere elleni apró szabotázsakciók. Ha tisztességes kormányunk lenne, ezek a minták is eltünnének pár évtized alatt.
Tehát kár belemagyarázni, hogy "ilyen a magyar". Semmivel sem vagyunk rosszabbak a mindenkori kormányunknál.
Fingom szagától bűzlik az utca,kiszakadt belemnek az összes cucca,rá lehetne könyökölni már,olyan büdös, hogy szilárdan áll! (via) A rohadt terroristák szétfingották a nullás lisztet, a palizáló dara meg lassan maga alá temeti az egyszervolt népellenséget is.…..
Volt szerencsénk felvételről (!) megnézni Fábry Sándor legújabb showműsorát, és hát mindenképp kikívánkozik néhány gondolat. szkr-rel ültünk le megnézni, direkt felvettük, nehogy lemaradjunk róla (persze az MTV videotárában is ott van, de mi lelkesek voltunk). Fábryt…..
Policity Kommunista Jobbik 2011.11.08 20:37:00
A Deákné meg a vászna, és a Jobbik harca az előző rendszerrel, az államszocializmussal. De a nagy hadakozás közepette pont olyanná váltak, mint az egykori állampárt. Egy mai Novák Előd-féle sajtótájékoztató ennek eklatáns példája volt. Gyurcsány Ferenc „el a kezekkel…..
Gumi 2011.11.09 15:48:43
@Démonmac1: a móros történet amúgy mire példa? Arra hogy Kertész Imre zsidó, de magyar is, ha szidalmazni kell a magyart?
Mellesleg őt nagyon becsülöm azért, mert elment Magyarországról, ahol rosszul érezte magát. Ezt a döntést javasolni is tudom mindenkinek, aki nem érzi hazájának Magyarországot. Nekünk is könnyebb lenne nélkülük.
Gumi 2011.11.09 15:56:57
@Démonmac1: "Németeket jobban lebombázták, és mégis, ők hol vannak most és mi hol vagyunk?

Bakker, Hunyadi nyert a Fekete Sereg élén, akkor most miért Orbán Viktor a miniszterelnök?!
Gumi 2011.11.09 16:06:14
@Démonmac1: "Ha rajtam múlott volna, akkor már a világűrt járnánk és nem háborúznánk a földön."

Ja, hát a "náci" V1 és V2 rakéta volt az alapja a hidegháborús korszaknak, melyet mindkét fél alkalmazott és továbbfejlesztett...
Egy szegedi szoláriumszalon büntetést kapott az Artisjustól, mert a háttérben szóló rádió után nem fizette be a jogdíjat. Nem, ez nem valami hülye április elsejei vicc, ez egy valós hír.Megbüntetett egy szegedi szoláriumszalont az Artisjus, Magyar Szerzői Jogvédő Iroda…..
Gumi 2011.11.05 10:59:01
@smokedoc: a bizonyítás a vádló feladata a magyar jogrendben.
Ezt nem kerülheti ki semmiféle hivatal.
Gumi 2011.11.05 11:09:39
@fraki: "...a havi 4 ezer forint meg semmi, úgyhogy nem tudom, min megy a sírás..."

Oké, ha semmi, akkor pont ennyit kérjen tőlem az Artisjust: semmit!
mi az Isten van már ezzel a párttal?    Kabai Zoltán, elnök -  Oszlopos tagja volt a csapatunknak Kabai Zoltán, az Irigy H*naljmirigyben éneklő Kabai László testvére - mondja kovács istván, becenevén kovi, a könyvében. Zoltan Kabai és Zoltan Cowboy…..
A tematizálás kulcskérdés a politikában Mielőtt Gyurcsányoznánk egy egészségeset, vagyis beleböffentenénk a magyar média és közbeszéd amúgy is zűrzavaros levegőjébe, vegyük szemügyre Shanto Iyengar és Donald Kinder kísérletét.A két megátalkodott politikai pszichológus eltérő tartalmú szerkesztett…..
Kapcsolódó módosító javaslat került a parlament elé a választójog kapcsán az alkotmányozás finisében. A XXI. cikk az eddigiekhez képest így alakulna:"(6) Nem rendelkezik választójoggal az, akit bűncselekmény elkövetése vagy belátási képességének korlátozottsága miatt…..
Gumi 2011.09.26 12:40:37
Hallottam ehhez egy sztorit, megpróbálom röviden visszaadni:

Az óceán közepén léket kapott egy vitorláshajó, de egy mentőcsónakban végül a legénység néhány tagja plusz a kormányos megmenekült. Mire felfogták, hogy túlélték a katasztrófát, lassan feleszméltek, hogy valamit még azért tenni kellene. A kormányos, aki látta korábban a tengeri térképeket, emlékezett egy szigetre nyugat felé, így azt javasolta, hogy evezzenek arra. A legénység azonban bizalmatlan volt, amúgy is haragudtak a tiszti rangú felettesre, így szavazásra bocsátották a felvetést. A kormányos ötlete kisebbségben maradt, így ellenkező irányba indultak, a vélt kereskedelmi hajóút felé. Sohasem jutottak el oda, néhány nap múlva szomjan haltak mindnyájan. Pedig a sziget csak egynapi evezésre volt tőlük az ellenkező irányban...

Na ennyit arról, hogy a szavazás milyen ésszerű eszköz a döntés meghozatalára. Semennyire sem lesz jó a döntés attól, hogy az eredményt szavazással hozzák meg.

Én egyébként a választójogot megadnám a fogyatékosoknak is, de egy tesztlapot is kellene tölteni kivétel nélkül minden szavazónak, és aki azon megbukik, annak a szavazata a kukába menne. Így lenne igazságos, és biztosítva lenne a méltatlan szellemi színvonaló döntéshozók kiszűrése is. (Pl. aki nem tudja megnevezni hazánk legnagyobb két folyóját, nem tudja jól megválaszolni, hogy Ausztrália határos-e országunkkal, és hasonló szintű kérdéseket nem tud megválaszolni, arról nem mondható el, hogy felelős politikai döntést hoz. Ne is akarjon ő maga sem szavazni, inkább élvezze az eredményét a helyette szavazóknak, "jusson el a szigetre" a többiekkel együtt.)