Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kalamona

0 bejegyzést írt és 516 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Állítólag a pesti Gerbeaud cukrászdában a 80-as években a kielégítetlen, tehetős, idős hölgyek pénzért fiatal fiúk szerelmét vásárolhatták meg.    ..
A Blikk úgy tudja, véget ért Csisztu Zsuzsa ATV-s karrierje: nem forgatnak több adást a Csisztu24 című műsorból, amelyben a műsorvezetőt 24 órára összezárták műsoronként két celebbel. "A csatorna vezetősége úgy határozott, nem hosszabbítják meg a szerződését, így Csisztu pályafutása az ATV-nél véget…..
Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne imádná a pogácsát. :) Ha egy igazán jó sós sütit akartok enni akkor irány a konyha és izzítsátok a sütőtöket, mert elhoztam nektek a világ legkirályabb pogácsáját. Istenien finom, puha túrós-sajtos, az egyik kedvencem. A túrónak köszönhetően pedig még…..
Lehet ütni nyugodtan, de én szeretem a Nagy Duett-Sztárban sztár típusú műsorokat, mert szórakoztatónak tartom, ahogy profi énekesek csinálnak hülyét magukból, illetve amatőrök tesznek meg mindent azért, hogy túléljék azt a két és fél percet a színpadon, amiben számukra (elméletileg) tök idegen…..
Kalamona 2016.04.25 13:09:34
@Hell-Ász: így van, mert csak és kizárólag azért ülnek ott, mert jópénzt kapnak érte.Tegnap végig kellett néznem a vendégségben lévő dédike miatt, de elkeseredtem, hogy ilyen alacsony a színvonal mostanság. Előtte az M3-on néztem a 77-es "Ki Mit Tud" középdöntőjét, kritikákkal, indoklásokkal, szakmai véleményekkel, hát tudjátok Szulák, Franciasrác és Öntelttibi elmehettek
a jófenébe a pontjaitokkal és véleményeitekkel, ha lesz időtök nézzétek meg azt amit idecitáltam.
A tegnapi nap a magyar médiatörténet egyik legviccesebb óráit hozta, hiszen délután háromkor még úgy tudtuk, hogy a TV2 tulajdonosa Andy Vajna, akiről az elmúlt két napban minden újság azt írta, hogy Orbánnak vette meg a tévét, bejelentette, hogy az új rezsimet Dirk Gerkens, az…..
Úgy drukkoltam, hogy Van den Bosch Sydney fejére kerüljön a korona a Magyarország Szépe végén, és a mezőny messze legmenőbb nevű versenyzője vonuljon majd kalocsai mintás, pántlikás menyecskeruhában a Miss World vagy Miss Univerzum döntőjében, ahol persze soha nem fog nekünk…..
A trafikmutyit a Fidesz a fiatalkorúak védelmével indokolta. Ehhez képest folyamatosan jöttek a hírek, hogy fiatalkorúakat is kiszolgálnak. Egy idő után a hatóság elkezdett fellépni. Így most ilyen üzleteket is lehet látni: Korábban nem lett volna gond, ha egy üzletet…..
Kalamona 2013.08.20 11:01:52
@marhagyurcsany: ezer??:( olvass utána konkrétan, hogy hány ezer, amivel nem is lenne baj, ha meghagyták volna azoknak a sérült embereknek a trafikjait, akik évek/évtizedek óta ebből éltek. Az ő számuk párszáz.. Tőlük mit sajnáltak? ha nem is fityeszesek, gondolom a kétharmados arányukat nem befolyásolták volna, viszont a megélhetésüket leseperték az asztalról nagyon mocskos módon. Palcsó Tomi.., meg a többi tetvedék a favorit mostanság. Ezeknek igazán kellett, a politikai "segítség" a megélhetésükhöz.
Kalamona 2013.08.20 11:44:02
@Di622: Köszönöm, ezt a családi történetet még nem ismertem. Elkeserítő és sajnos nem egyedül vannak kis hazánkban. Ezt nem értik meg az ide írogatók! az ember sok mindennel próbálkozik, hogy a családja megéljen, aztán 24 óránként olyan törvényeket hoznak. hogy minden bedől. Kiszámíthatóbb jogszabályozás kéne, lobbik és pártállási hovatartozás nélkül. Remélem ez a család minden egyes tagja szembeköpi őket a következő választáson.
Kalamona 2013.08.20 12:14:06
@dr. Kóser Malac: :) ez KELL és nem "lenne"..., e nélkül soha sehova nem jutunk. Álom...., mert az elmúlt évtizedek alatt az a tapasztalatom, hogy bekerülnek a Bp.V. ker Kossuth tér 2-4. szám alá és elfelejtik, hogy honnan érkeztek. "Nokiás" dobozokért lobbiznak, hol egy lakópark, hol egy lovarda, hol egy parkoló... és sorolhatnám. A lényeg, hogy a jutalékért saját zsebre döngölik a betont. Szoktam nézni a parlamenti közvetítést, kész cirkusz:) egymással szembe mennek a javaslataikkal a kormánypáriak, a pórnép meg le van kakálva.
Érdekes lenne, ha a Dunánál megjelennének a munkagépek és autópályát építenének rá. Szöulban végrehajtották, gyorsforgalmi utat építettek a Cheonggyecheonra, de rájöttek, sokkal izgalmasabb a víz, így visszacsináltak mindent. Eléggé elképzelhetetlen, de…..
Alapvetően húskedvelő vagyok. Nagyon nehezen bírok ki egy egész napot hús nélkül, sőt a saláták is leginkább úgy csúsznak, ha egy nagy steak, vagy grillezett halszelet ott figyel mellette. Ettől függetlenül szeretem a tisztán húsmenetes fogásokat is. Ráadásul a morzsás…..
Kalamona 2013.06.28 17:23:36
@MB_Molly: minkét módszerrel készített nagyon finom, a sütőben sültet még reszelt sajttal is meg szoktam szórni. Ugyanilyen fenséges étek a morzsás zöldbab/spárga is:)
Laodumin A felcsúti hód zoknija 2013.06.12 18:10:50
Valószínűleg annyira elszégyellte magát a hóhelyzet impotens válságkezelése miatt Orbán Viktor, hogy úgy döntött, ezúttal nem veti be Pintér úr sablon sms üzenetét: "Jön a víz! Biztonsága érdekében menjen a hegyekbe! Belügyminisztérium." Persze ilyen veszélyhelyzetekben nem…..
Kalamona 2013.06.13 10:51:42
@baloo784: no, én azt egyetlen bejátszásban sem láttam,hogy pakolta volna a zsákokat. Igaz keveset tudtam a tv előtt ülni, mert kinn voltam, ahol melózni kellett. Azt viszont láttam, hogy feltartotta a védekezési munkát a sleppjével és fejedelmi többesben nyilatkozott a munkálatokról, mintha @-va sokat tett volna azért, hogy ne legyen tragédia. Az igazi melósokat sokszor meg sem említette.
De, hát ilyen az élet rendje, még az árvíz is a hatalmon lévő politikát segíti. Verhetik a mellüket a sok balga meg hisz nekik.
Miközben az őseink életükben legfeljebb csak néhány árvizet éltek meg, ma már ez egyre kevésbé mondható. Lassan már alig múlik el olyan év, amikor nem fenyeget árvíz valamelyik magyarországi folyón. Az idei Tisza árhulláma csak alig két hónapja vonult le jelentős…..
Tóth Gabi nem marad RTL-es munka nélkül azután sem, hogy véget ért a Szombat Esti Láz. Az a hír már korábban elterjedt, hogy ő lehet az X-Faktor egyik új mentora, most pedig az Új Ász cikke szerint a Heti hetesbe is beülhet. Tóth Gabi 2004-ben indult a TV2 Megasztárjának második…..
1963. május 31-én nagyon fontos dolog történt. Továbbítunk egy meghívót mindenkinek. Megkérdeztük Havasi Bertalant, a kormányfő szóvivőjét, hogy Orbán Viktor tud-e erről és mit gondol róla. A következő választ kaptunk: Tisztelt Szerkesztő Úr! Nem tudok róla, az…..
Mivel tegnap azt mertem írni, hogy nem jó ötlet felüljárót építeni a Blahán, sokan azt a következtetést vonták le, hogy én az autók esküdt ellensége vagyok, aki éjszaka dikiccsel járja a várost és kéjesen döfögeti ki gumiabroncsokat. Nos ez nem igaz, autóközlekedésre…..
Kalamona 2013.04.13 13:59:40
@Gera: lehet, hogy Pesten nem , de nálunk még a zsilipek vastartozékait is ellopták.
A csatornafedelek meg már úgy tűnnek el, mint a hó olvadás után. De, ha ez az egyetlen, üdvözítő megoldás, nem ágálok ellne. Csak az abroncsot ne tegye tönkre.
Látom írták, hogy van szabvány. Idecitálhatnátok.
Kalamona 2013.04.13 14:04:23
@_ng_: ebben a cikkben is csak hivatkoznak egy jogszabályra. Nekem konkrétan kellene a hatályos, amiben gondolom le vannak írva a műszaki paraméterek és nem a polgármester kénye/kedve/a település pénzügyi lehetőségei szerint dobják ki az útra. Még az is érdekelne, hogy mely hatóságnak van joga ellenőrizni, hogy az előírásoknak megfelelően építették-e meg.
Kenőpénzt kellett volna fizetnie a jogosítványáért egy tanulóvezetőnek, de ő a vizsga előtt inkább szólt a TI-nak, és mi a rendőrséggel közösen elintéztük, hogy elfogják a korrupt oktatót. De a tanulóvezetőnek így is többe kerülhet majd a jogosítvány.     Február…..
Kalamona 2013.02.28 16:44:11
@Nekézseny fan: Ne 13 évvel ezelőtti pld-át hozz fel, mert azóta nagyon felhígult az oktatói állomány, gombamódra szaporodnak a himihumi iskolák. Megélhetésért harcolnak és sarcolnak, kartellbe tömörülnek és való igaz, ha valaki feldob közülük valakit, annak kevés esélye, hogy jogsit szerezzen 200 km-es körzetben.
Havas Henrik hetekig hiányzott az ATV Tabu és a Civil a pályán műsoraiból és a Klubrádióban is helyettesítették, ám az okokról eddig nem lehetett tudni semmit. A Tanár úr szombaton a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorában nyilatkozott először arról, hogy miért kellett…..
Kalamona 2013.01.27 12:45:32
@cosette: vastagbélrákkal hova máshova?? van két-három doki az országban (ugyan úgy, mint epés)aki felkereshető. Gondolom Ő mindent megtett azért, hogy gyógyuljon. Nagyon családszerető, nem hiszem el, hogy olyan embertelen körülmények közt akarja itt hagyni szeretteit, ami ezzel a betegséggel jár.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit ZRt mindent elkövet, hogy kétségek között tartsa a pályázókat, akik dohány-koncesszióra jelentkeznének, mindezt a pályázatok beadása előtt 28 nappal. Kérdés, ezen (naivan) csodálkozunk, vagy csak felsóhajtunk, beigazolódott, amit…..
Kalamona 2013.01.17 12:51:38
@Kalamona: no, de ki az a Bobby Newmark?:(
Kalamona 2013.01.17 12:55:22
@Bobby Newmark: ezek szerint Te két néven trollkodsz esefe?
egyiken értesz a másikon nem?:(
"Jó napot kívánok” helyett rám förmedt valaki (mivel én még akkor sem tudtam ki áll előttem) “egy percem van, magára nem engedi az én munkám, hogy itt magyarázkodjak, s nem is az a feladatom, hogy bárkinek is magyarázkodjak. Jó napot kívánok!  „A Patológus  nem a…..
"Véres kardot hoztam, Őseink véres kardját, Sorsdöntő harcra kész a nép! Megvédjük szabadságunk,Gyurkának ellenállunk,Nem kell a sápadt istenség!Árpád szabad népe,Honfoglalóknak vére,Nem tűr meg Fekete zabolát!Álmunk valóra válik,Vagy elveszünk egy szálig,De inkább…..
Kalamona 2012.12.13 11:37:53
@Dr. simonmondja.: :):)
és azt sem kell neki elhinni, hogy 1973-ban világútlevéllel utazott!, hazudik össze-vissza, hisz még 1983-ban sem volt világútlevél, így elütésre sem hivatkozhat.
Kalamona 2012.12.13 11:58:06
@épészmérnök: www.otka.hu/index.php?akt_menu=1167

világútlevél: 1988.január 1-től indultak a Gorenje-járatok:), addig volt a piros és kék, előtte a betétlapos utazások, amikkel már a jugo út is nyugatinak számított, sőt a bolgár-tranzit is külön bélyegzőt igényelt, ha jugón át vezetett az út. Ergo 1973-ban max. diplomata útlevéllel utazhatott "világ"-gá:)
Kalamona 2012.12.13 12:04:54
@Dr. simonmondja.: meaklumpa
Olvasói összefoglaló az erősödő kultúrharcról:A parlamenti zsidózás médialeple alatt a Fidesz beteljesíteni látszik az utolsó debreczenijózsefi víziókat is: az új választási törvénnyel keresztülvitték a választási regisztrációt, a kultúrában pedig…..
Kalamona 2012.12.03 16:55:58
@Geza: Az ízlésünk nekünk sem egyezik, már csak azért sem, mert a leírt véleményed alapján a 15-20 év előtti kaposvári színészeket/színházat is meg kellene tagadni. Mert pl.: számomra meghökkentő volt ugyan a Csárdáskirálynőjük, ugyanakkor meghajoltam az előadás/rendezés zsenialitása előtt és az előtt, hogy volt bátorságuk az eredeti zenét közkinccsé tenni.

miért baj az szerinted, ha valaki másként látja a megrögzött, beidegződött dolgokat? én - veled ellentétben - nem "...ha, egy színházba elmegyek..." hanem többe és több rendezést is megnézek ugyanazon darabból, mert az általad idézett daraboknak van jelentése manapság, persze megfelelő rendezésben. Azon elgondolkodtál már, hogy miért is oly időt álló a citált Bánk bán, esetleg a Vízkereszt...?:(
Volt ugye az elvileg megnyugtató történetünk fél éve, hogy nem kutyát/macskát sütnek a kínai kajáldákban a piacokon, hanem max galambot. Most viszont fénykép is érkezett hozzá Ágitól, úgyhogy ezt ezennel megerősített információnak vehetjük: Épp a Józsefvárosi piacról…..
Kalamona 2012.11.09 17:15:35
@qwertzu: legyen, de ne már ezekből a szaros, taknyos városi galambokból, amiket a nyanyák etetnek vízben áztatott kenyérrel.
Kalamona 2012.11.09 17:38:44
@hagyma: Mindenki azt eszik, amit szeret, amihez hozzájut, amit népe kultúrája megenged(Chile-ben pl.: sült tengerimalacot tettek a tányéromra, nem bírtam belevágni, de nem zavart, hogy chilei barátaim jóízűen ropogtatták).
A baj akkor van, ha egyéni haszon érdekében becsapják a megrendelőt.
Kalamona 2012.11.09 17:41:53
@szita szita péntek: Szívemből szóltál! Én ugyan száraz lókolbászhoz és lófelvágotthoz hozzájutok, viszont lóhúshoz már évtizedek óta nem, pedig az abból főzött leves beteg szívecskémnek nagyon kellene.