Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ray 

0 bejegyzést írt és 180 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2006 májusában indult el a Webisztán, ami két korábbi blog (Blumi Sztahanovja és az én Hírbehozóblogom) utódjaként született meg, ezzel a posttal.  A blog dizájnját Blumival találtuk ki, és jórészt ő is buildelte. A fejléces robotos életérzést pedig Etele (az Index…..
76 éve tervezik az Eiffel-iroda jegyezte Nyugati pályaudvar megszüntetését. Akaratukon kívül az idővel csődbe ment francia cég és a MÁV mindig erősebb volt. Vágó József 1936-os terve a Nyugati pályaudvar teljes átalakítására (Grafika: Falanszter.blog.hu)..
Bizonyára mindenki hallott már az FM 88.1-et, évek óta övező mizériáról, összeesküvés-elméletekről, alvilági legendákról. A háttér információk limitáltak ugyan, de minden, kíváncsisággal megáldott, természetes személy csillapíthatja tudásszomját az alábbi…..
A jailbreakelt iPhone-okkal szinte bármit meg lehet csinálni, például egy Lion témát is rá lehet húzni szegény iOS-re, hogy mindig ugyanoda kattintsunk, bármelyik Apple-cuccunkat vegyük is elő.Ami számomra érdekes, hogy a Launchpad előhívásának pillanatában alig lehet megmondani,…..
Ray  2011.09.19 19:09:32
Röpködtek itt mostanában a számok, főleg a jövőre vonatkozó becslésekről van szó, összekötöttem őket egy csokorba. Ti is lássátok, hogy gondolják ezt most azok, akiket ezért fizetnek.A Foxconn 150.000 iPhone 5-öt gyárt le egy nap alatt. Ez mondjuk pont nem a jövőre vonatkozik,…..
Ray  2011.09.08 17:03:25
@Enrico Palazzo: ezen már én is gondolkodtam:) lehet OTAban xd
Évek óta megszokott dolog nálam, hogy a motor beindítása után kapcsolom a tompított világítást. Rutinmozdulattá vált, így fényes nappal, városban is kivilágítva közlekedek. Jobb ez így, szerintem könnyebb észrevenni az amúgy szürke autómat, ezen kívül sokszor hagyom el a…..
Ray  2011.09.04 13:38:20
@Csigorin: Pedig vannak olyan helyzetek, mikor nehezen látdszódik a távolba a kocsi lakott területen kívül....
Az egész onnan indult, hogy az iCloud Photo Stream bétaverziójában találtak egy ikont, amivel az iPhone-t, az iPadet és az iPod touch-ot jelöli az Apple, és ez nem hasonlított egyik jelenlegi készülékre sem. Kísértetiesen emlékeztetett viszont azokra a képekre, amik a pletykák…..
Ray  2011.09.01 12:45:03
@kulitoko: Mondjuk azt én sem értem hogy egy copypaste blog hogyan nyerhettek meg a goldenblogot...
Párszor már szó volt egy olcsóbb modellről, amit az Apple piacra dobna az iPhone 5 mellett, de minden ez ellen szólt: minek készítenének egy új telefont csak azért, hogy olcsóbb legyen, amikor a mostani modelleket is viszik, mint a cukrot? Legfeljebb az alkatrészeken lehetne spórolni,…..
Ray  2011.08.23 18:27:23
Tudom, tudom. Vietnamiul beszélnek a videón, ezek ott Ázsiában bármire képesek, húsz perc alatt leprogramozzák az iOS 5-öt, gyorsabban csinálnak fehér burkolatot egy mobilra, mint ahogy én kimondom, hogy nincsfehériphone, és már azelőtt tudják, hogy az Apple milyen telefont dob…..
Mindenki kitörő örömmel telepítette az Apple mobileszközeinek új operációs rendszerét, de azóta sokaknak az arcára ráfagyott a mosoly: hiába kaptunk fejlettebb AirPlayt, gyorsabb Safarit, iTunes Homes Sharinget, ha közben sokkal gyorsabban merül az akkumulátor, mint korábban. Mert…..
A fehér csávó, akinek bugyuta fingós poénjain egy egész generáció röhögte szét magát és helyezte fel számunkra Dél-Afrikát a térképre. Ezért gondolom, Johannesburgban nagyot néznek a feka gengszterek, amikor a magyar turista vinnyog a röhögéstől és fűszoknyát ad nekik két…..
Ray  2011.01.27 14:36:46
indavideo.hu/video/Robot_10 szerintem ez a film megérne egy külön postot!:0 :D:D:D
Az iOS 4.0-val ugye az iPhone 3G egy kibírhatatlan lassú teknősbéka lett, aztán az Apple sokat javított a helyzeten a 4.1-gyel. Most pedig az a legfrissebb hír, hogy a 4.2 még gyorsabbá varázsolja párszor már bizonyára falhoz vágott telefont.Az örömteli hírre a 4.2 Golden Master…..
Ray  2010.11.09 10:04:53
@atepista: ugy fogod allitani, hogy a multitasking menuben lelockolod
Az egyik legkellemetlenebb élményem az Apple-lel egyértelműen az iOS4 feltelepítése volt iPhone 3G-re. Mérhetetlenül lassú lett a telefon utána, egy olyan terméket tartottam a kezemben, amivel ha az Apple 2008-ban rukkol elő, nem lett volna sikere.Ezt természetesen más is észrevette,…..
Ray  2010.11.05 13:06:56
@czanga: engedelyezed a hatterkepet jailbreakkel és meglatod hogy appokbol kilepes utan hogy fog szaggatni az animacio.
Ray  2010.11.06 12:51:05
@mdee: kár hogy a harmadik generációs iphone az a 3GS, de sebaj
Mint korábban is írtam, a tengerentúlon ma már egy nagyobb koncerten lazán összejön a Swarm badge, vagyis amikor néhány órán belül legalább 50-en csekkolnak be egy helyszínre Foursquare-en. Szóval kicsit kezdte is elveszíteni a varázsát a korábban ritkaságnak számító…..
Ray  2010.10.31 08:14:03
Webisztán Tweet It 2010.10.18 20:54:00
Nyilvánvalóan a következő mém lesz a weben ez a videó. "You better type, you better do it fast, don’t go above a 140 letters max, remember some devices do not support Flash!" A videót amúgy a Seedwell digitális médiaügynökség készítette, akik amúgy viralvideókban is…..
Cámpuszmadár küldte ezt a remek Hulk videót, ahol zöldre festett bodybuilder műugrót faragott szegény maciból. ..
Ray  2010.10.15 19:21:35
Ebben a buildben megjelent a szinte mindenki által várt hiánypótló változtatás, mégpedig, hogy a személyes sáv a régi helyéről átköltözött az fülsáv és a címsor alá. Át is lett nevezve könyvjelző sávra. Könyvjelző sáv Engedélyezés menete: Nyisd le az O…..
Utazónk ezúttal Los Angelesbe repült Attis zsebében, és a parishiltonos semmittevős kurválkodás helyett ezúttal dolgozott is. Persze csak miután megnézte, mibe kell ülnie:A városnézés többek között az Universal Studios vízigömbje és a helyi Apple Store világító almája…..
iPhone 4. Bár egyesek szerint hülyeség volt, amikor azt írtam, hogy az Apple-nek nincs más választása, mint ingyen tokot adni a júzereknek, vagy javítani az antennakereten, de a pénteki Apple-sajtótájékoztató szerint mégis ez fog történni. Sőt. Az Apple az egyik legkörmönfontabb…..
Appleblog Utazó iPhone: A Sor 2010.06.26 09:45:34
Utazónk mindig nehezen viseli a változásokat, azaz az új modellek bevezetését, de aztán mindig gyorsan megbékél a helyzettel. A mostani premier azonban más. Az új ficsúr ugyanis nem elég, hogy szebb kijelzőt kapott, de teljesen megváltoztatta a külsejét, szóval sehogysem fér a…..
Start! Mostantól lehet lerántani az iPhone - iPod touch - iPad új operációs rendszerét, az iOS4-et. Próbálgassátok, írjátok meg a véleményeteket, különös tekintettel az alábbiakra:- Magyar nyelv és helyesírás-ellenőrés.- Multitasking, természetesen, csak 3GS-es kollégáknak-…..
Ray  2010.06.21 23:00:01
@majke: jailbreak
K'naan dala a "Waving flag" a FIFA hivatalos VB dala lett miután a pirosszínű kóláscég ezt választotta ki. Az eredeti szövegből a biztonság kedvéért kihúztak néhány komorabb sort, s ezután elindult nemzetközi turnéjára a dal. Mostanra már több kétnyelvű és…..
Ray  2010.06.21 12:47:38
@birca maxval: jaja, ezér linkeltem be neki például haifát..:D
Mint korábban is írtunk róla, a Dropbox az egyik legjobb szolgáltatás az elmúlt években. Nagyon könnyű, nagyon kényelmes, nagyon rugalmas fájlcserélő szolgáltatás.Egyetlen jelentős hiányossága mégis volt a szolgáltatásnak, amire sajnálatos módon saját figyelmetlenségem…..
Ray  2010.05.28 18:45:58
@cerlux2008: direkt nem lehet, hogy ne legyen flame
Nem először csinálta már ezt velem, ezért most nyomtam néhány screenshotot, hogy lássátok, mire számíthattok, ha nem vigyáztok: épp a legnagyobb jóindulattal mutogattam Dóra fotóit egy ismerősömnek, amikor valahonnan előbukkant a billentyűzet, és elfoglalta a képernyő…..
Ray  2010.05.24 15:48:47
@Leukoplast007: jailbreakel azt is megkapod