Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gzeevi

0 bejegyzést írt és 214 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai Törökország, Irak, Szíria és Örményország egyes területén élő kurdok közt meghonosodott zsidó közösség egyike a közel-kelet legrégebbi zsidó közösségeinek. A terület, mely az ókori Babilónia része volt csaknem 2.500 éve ad otthont zsidóknak, akik az első jeruzsálemi Szentély lerombolása utáni…..
gzeevi 2019.11.01 07:38:42
@Alick: A kb 600 ezer magyar honfoglalóhoz csatlakozott 3 kazár törzs összlétszáma kb 100 ezer lehetett (László Gyula szerint). Ezek valszín mind zsidó vallásúak voltak, de hogy milyen mértékben, azt nem tudjuk. Vezetőik azonban biztosan, több nemzedék óta. Egyik vezetőjük Aba Sámuel (héber nevek!) volt, aki azzal a feltétellel kapta meg István húgának kezét, hogy ő és népe áttér a zsidó hitről a kereszténységre, így lehetett belőle később a harmadik magyar király. Leszármazottjai, az Abák, sokáig szerepeltek a magyar történelemben, falvaik (Abaújszántó, Aba-...) máig megvannak. Egyik fiának, Demeternek leszármazottjai a Rhédey, Nekcsey, Lipóczy családok büszkék voltak kazár sxármazásukra, Rhédey Ferenc Erdély fejedelme is lett rövid időre. Ma valószínűleg minden eredeti magyarban vannak kazár gének, beütések.
gzeevi 2019.11.01 13:15:54
@kvadrillio: Kinek nincs? Mindenféle. A "magyar" polgárokban pl a kazár, besenyő, kun, jász népecskéken kívül török, szerb, horvát, szlovák, román, sváb, szász, örmény, és urambocsá, zsidó is. No és aztán, akkor mi van??
Petőfi Sándor, Táncsics, a Zrínyiek, a Hunyadiak, Mindszenthy püspök, Rejtő Jenő, Karinthy, Radnóti, József Attila, Krúdy Gyula, stb stb - talán nem számítanak magyarnak?
A "beütések" érdekességek, büszke is lehet rájuk az ember, bár nem tehet róluk. Csakis az öntudat számít.
gzeevi 2019.11.02 07:08:43
@chrisred: Ez így igaz, egy türk nép voltak, vezetőik felvették a zsidó vallást kb 150-200 évvel azelőtt. De a pontosabb képhez tudni kell a következőket is:
Egyrészt - éltek közöttük "eredeti" zsidók is (azaz, közel-keletiek), tőlük ismerték meg a zsidó vallást. Ezek azután beolvadtak a "zsidó-kazár" népességbe. Másrészt: A 600 ezer magyar honfoglalóhoz csatlakozott kb 100 ezer kazár egy része Aba Sámuel vezetése alatt felvette a kereszténységet. Ezt biztosan tudjuk. Hogy mennyien - azt nem. De ha a felük keresztény lett, azaz, 50 ezer beolvadt a magyarok közé, akkor az kb 8-10%-uk, a másik fele, 50 ezer, megmaradt zsidónak és beolvadt az akkor 5 milliós világzsidóságba, annak 1%-át tette ki. Azaz, minden 10 magyarból egy kazár, minden 100 zsidóból egy kazár.
Ezt csak azért említem, mert egyes mélymagyarok vadul "lekazározzák" a Izraelt, holott annak lakossága többsége nem is askenáz, hanem északafrikai szefárd, vagy iraki, perzsa, jemeni zsidók, akiknek semmi közük a kazárokhoz, a magyaroknak annál inkább.
De mint írtam, ez csak érdekesség, - az öntudat, az identitás teszi az embert azzá, ami.
Lekvár és JAM Ki a zsidó? 2019.10.24 10:50:48
A fenti kérdés klasszikus, nem én találtam ki. Mint ahogy a dilemmát sem, hogy valójában mi is a zsidóság, kik is a zsidók. Nem csoda, hogy a világ népei nem igazán tudják hova tenni és mire vélni a zsidókat, hiszen a zsidók maguk is évezredek óta birkóznak a dilemmával: nép vagyunk vallás vagy…..
gzeevi 2019.10.26 09:28:31
@MAXVAL bircaman közíró: Amit senki sem szeretne... Ezért IS vagyok a kantonális megoldás híve.
Nem tudom, mi lesz 10 év múlva, de úgy tűnik, nem vagy egészen képben. Ma Izraelben 6,6 millió zsidó él, 1,8 millió muszlim, 400 ezer európai keresztény, és 200 ezer egyéb. A "területeken" (Gáza nélkül) él majdnem 2 millió "palesztin" arab muszlim. Azaz, 6,6 millió zsidó, 3,8 millió muszlim (a keresztény arabok inkább Izraelhez húznak, a drúzok és a muszlim beduinok szolgálnak a hadseregben). A zsidók szaporodási rátája 2018-ra felment 3,3-ra, az izraeli araboké lement 3,3-ra. Most először kiegyenlítődtek. (A pontosság kedvéért: az autonómia arabjainak a mutatója több, de csökkenő, a zsidóknál meg részben a 10%-nyi ultraortodox nem éppen minőségi anyaga ad sok pluszt).
Nos, ilyen számoknál csak 10 évet jósolsz nekünk? Belegondolnál még egyszer?
gzeevi 2019.10.26 09:37:17
@MAXVAL bircaman közíró: Én leadnám a 99%-os arab részeket. Pl Nablusz vagy Ramalla városközpontját, 100% arab lakossággal. De ismét nem vagy képben! Ne eby 4 emeletes arab városi ház 100%-os arab lakosságát lásd, ne is egy városét, hanem az egész ciszjordán régiót! Ott ma 1,8 millió arab és 4-500 ezer zsidó lakik (Kelet-Jer. nélkül). Hol van a 99%?? Össze-vissza vannak fonódva, elválaszthatatlanul. Az egyetlen kivitelezhető megoldás: önálló arab kantonok központi várossal, zsidó kisebbséggel, és önálló zsidó kantonok központi várossal, arab kisebbséggel. Kétkamarás parlament: a kantonoké, és a pártoké.
gzeevi 2019.10.26 15:02:18
@MAXVAL bircaman közíró: Igen, ezt feltételeztem. Egy újabb nagy katyvasz. Még NINCS a régiónak föderális, kantonális megoldása, nem tudom, lesz-e egyáltalán. (Kicsi az esélye). Ha lenne - akkor számonkérhetnéd ezeket a jogokat. Ma azonban nem!! Milyen jogokra gondolsz? Izrael NEM adhat a megszállt területek arab lakóinak polgári jogokat, egész egyszerűen azért nem, mert azok nem az ő polgárai! Ha annektálná a területeket és azok lakosságát, akkor követelhetnének - ők, te, és bárki - a zsidókkal egyenlő jogokat. Azonban a helyzet az, hogy Begin és Arafat megállapodtak a palesztin állam megalakításához lépésekben, első lépésként felállították az Autonómiát (A Nyugati Part és Gáza). Megalakult egy útban lévő állam, ők maguk választottak államelnököt, szerveztek minisztériumokat, saját zászlójuk van, himnuszuk, személyi igazolványuk, útlevelük, autórendszám-rendszerük, stb. Van rendőrségük - amit mi fegyvereztünk fel, - de nincs katonaságuk. Csinálhatnának saját valutát, de inkább a sekelnél maradtak, bár saját pénzügyminisztériumuk van. Területük akkor 3 részre lett felosztva: A - a polgári és a katonai felügyelet is palesztin, B - a polgári palesztin, a katonai izraeli, C - az izraeli települések környéke, ahol mindkettő izraeli. Mindez a következő lépésig - ami azonban nem következett be, minden céldátum ellenére sem.
Nem akarom mentegetni az izraeli kormányok politikáját, amely legtöbbször nem volt okos, nem kezdeményezett, mert jó volt a helyzet neki így. Bár Saron kezdeményezett: katonai erőszakkal kiüríttetett 28 izraeli falut a gázai sávból, 8500 lakossal, akik már 30 éve éltek ott, és a homokon virágzó öntözéses gazdálkodást folytattak, többezer gázainak adva munkát. Egy zsidó polgár vagy katona sem maradt Gázában - ez volt a béke kísérlete, a mi lemondásunk. Békét nem kaptunk cserébe (Szingapúr-szerű kikötőt, államot képzeltünk ott), de két évig tűrhető volt a helyzet, kerítés és blokád nélkül. Amikoris a Hamasz került uralomra, megöltek 700 Fatach-tagot, kiűzték a többit, saját államot alapítottak (saját elnökkel és minisztériumokkal), közzétették az alapokmányukat, miszerint Izrael megsemmisítendő - és elkezdtek rakétázni minket. Civil lakosságot, várisok toronyházait, erőművet, kikötőt, a loddi nemzetközi repteret, stb. A béke kísérlete csődöt mondott. Még egyszer nem engedjük meg ezt a luxust: látótávolságba engedni a gyilkos urakat Júdea és Somron területén.
Izrael milyen polgári jogokat adhat egy MÁSIK ORSZÁG állampolgárainak? Egy ramallai arabnak, akinek Abbasz az elnöke, az ő belügyminiszterétől kapta a palesztin autonómia útlevelét, a saját bíróságára a saját rendőrei viszik, az ő törvénykönyvük alapján? (Ott nincsenek izraeliek, sem izraeli törvénykezés). Mégis, ezt te hogy gondolod??
Magyarország miért nem adja meg a Szerbiában élő szerbeknek a magyar polgári jogokat?? (pl orvosi ellátást, a nyugdíjasoknak ingyen utazást a pesti villamoson). Ostoba kérdés, nem?! (A te számonkérésed ugyanilyen...)
A Palesztin Autonómia nem egy teljes állam, de annak sok attribútumával már rendelkezik. Vagy tessék tovább tárgyalni a teljes függetlenség felé, vagy tessék felszámolni magát, és bekéredzkedni az izraeli határok közé - akkor majd lehet egyenlő jogokat követelni. (Egyelőre egyiket sem teszik).
Természetesen, ha egy palesztin Izraelben akar dolgozni, és erre biztonsági átvilágítás után engedélyt kap, akkor azonos jogai lesznek: szociális jogok, szabad utazás Izraelben, stb. Ma kb 100 ezer ilyen ingázik a szomszéd palesztin falvakból. Az egyik palesztin faluból az átjutás egy másikba, ha az országút izraeli településre is vezet - torlasszal, igazoltatással jár (az A-területen természetesen nem). Ez bosszantó, sokak szemében megalázó is. De talán a késeléseket, robbantásokat, gázolásokat, orvlövészetet tessék abbahagyni, akkor a torlaszok is csendben megszűnnek. Többször megpróbáltuk már, néha sikerrel, néha meg - egy gyilkosság után - még rosszabb lett a helyzet. De mindennek semmi köze a polgári jogokhoz. Ne haragudj, de felvetésed - ha nem lenne szomorú - nevetséges.
Az első cikkben bemutattuk, hogyan vált Irán a Közel-Kelet egyik meghatározó hatalmává, illetve miért nem túlzottan népszerű az országban az USA. Ez a rész a jelenlegi iráni külpolitikát és ambíciókat térképezi fel, mik az okai és a célja a sajtóban komoly visszhangot keltett akcióknak, és hogy…..
gzeevi 2019.10.16 22:00:38
@apro_marosan_petergabor:
Sajnálom, nem tudok vitázni veled, mert kevered a tényeket komolytalan vádakkal.
Nagyon helyesnek tartom, hogy Mo pártján állsz, lévén magyar állampolgár. Engedd meg, hogy elvárhassam tőled cserébe, hogy megértsd: én Izrael oldalán állok, lévén 50 éve izraeli állampolgár. Mindez nem jelenti azt, hogy ne kellene az igazság oldalán állnunk mindkettőnknek, és kritizálni saját hazánkat is, ha az valamiben hibázik. Legfeljebb ne teregessük ki a szennyest ide.
Ha szeretsz tisztán látni és egyenesen beszélni, akkor komolyabban kellene a TÉNYEKNEK utánanézned. Nem a véleményeknek - azok szubjektívek, hanem a valóságnak.
Irán állandóan háborúzik proxijai révén, Jemenben a siitákkal a szunnita Szaudia ellen, Szíriában aaz alavita (siita) Asszaddal a szunnik ellen - ebben iráni katonák és tisztek személyesen is részt vesznek, iráni bázisokat építettek ki. Nem véletlenül iráni katonák haltak meg Izrael határhoz közeli szíriai bombázásaiban. A libanoni Hizballát is szorgalmasan szerelik fel jó minőségű rakétákkal. Miután hivatalosan deklarált , állandóan hangoztatott céljuk Izrael eltörlése, lakosságának megsemmisítése - nincs más választásunk, mint lebombázni ezeket a rakéta-konvojokat, raktárakat. Az oroszok ilyenkor udvariasan félreálltak eddig, ha előzetesen egyeztettünk velük.
Izrael NEM lövi minden eszközzel rommá Gázát - ez már a komolytalan vádakhoz tartozik. Miután 30 éves ottlét után egyoldalúan kivonult, erőszakkal kiköltöztetve onnan 8500 polgárát, a béke reményében - többezer rakétát kapott onnan cserébe. Toronyházakat, erőműveket, városokat és falvakat lőnek onnan, ami emberiség elkenes bűntett. Ha nem lett volna a Vaskupola, és akár egy toronyház dől össze 1000 halottal - másképp reagáltunk volna. Ehelyett Gáza 2 millió lakosa napi 500 teherautónyi élelmet és nyersanyagot kap tőlünk, némi vizet és áramot, és csak azért nem többet, mert a rakétázásuk hetenként itt ott felújul. Ikyenkor válaszolunk, mert nem lehet legyinteni egy rakétára, oszt annyi, rendszerint üres állásokra, mert előre bejelentjük a válaszbombázást. Tényleg azt hiszed, hogy nem tudnánk néhány 1 tonnás bombát ledobni a sűrűn lakott gázai negyedekre? Vajon miért nem tettük, a te vádaskodásaid dacára? Miért közöljük előre minden eszközzel, hogy tessék üríteni, mert 15 perc múlva bombázunk?
A palesztinek földkitúrásáról, Líbia széttúrásáról, stb szóló vádak is komolytalanok, részben a propaganda, részben a képzelet termékei, nem vitatkozom róluk veled. A "török segélyszállítmány" jól sikerült provokáció volt, egyébként "rakétasegélyt" is tartalmazott. Nem usmered a részleteket, úgy látszik, ebben sem vagy vitapartner, sajnálom. A magyar Malév-gépről is több elmélet van, talán jellemző, hogy pont ezt fogadod el, és kétkedés nélkül tényként közlöd itt, pedig számos elemző állította az ellenkezőjét is, hogy ez kevéssé valószínű. Nézz csak utána!
Ennyi elég, sőt, túl sok is. Végül is, én is a mindennapok csendes életét folytatom, amiről, úgy kátszik, kevés fogalmad van. El kellene látogatnod a helyszínre, beszélgetni emberekkel, zsidókkal és arabokkal egyaránt, valszín megváltoznának a nézeteid. Egyébként másik hibás nézeted a szomszédjaink helyzetéről: Izrael éppen abban érdekelt, hogy azok stabil vezetésű, és jól menő gazdaságú országok legyenek, mert a körzeti együttműködésből mindenki csak nyerhet, és mert akkor kisebb lenne az irígység. NEM vagyunk érdekeltek ott a káoszban, mert az nekünk csak rossz. Nem részletezem tovább. Végül is azt hiszed, amit akarsz.
gzeevi 2019.10.16 23:33:51
@Buchhalter: Ja, neked meg egy alapos seggberúgás. Ha már erre terelted a szót.
gzeevi 2019.10.18 07:13:59
@apro_marosan_petergabor: Meglehetősen sok az ellentmondás a szavaidban, a kettős mérce tipikus esete.
1. Neem lehetek elfogulatlan - szerinted -, ugyanakkor vannak realista izraeliek is, ugyancsak szerinted. Honnan tudod, hogy én nem lehetek izraeki és realista egyszerre?
2. A cui prodest még nem bizonyíték. Kisebb mértékben ugyan, de a Fatachhsl szembenálló rivális terrorszervezetet is gyanúsították, sőt, az oroszokat is, robbanást is feltételeztek. Egy viszont biztos, amit senki sem vitatott eddig: a magyar kormány nagyon sáros az ügyben! Kezdve a reptéri áramszünettel, a fekete dobozt ki sem próbálták kihalászni, pedig tudták a helyét, az utaslista és a rakománypapírok eltűntek, a hullákat sem fogták ki, nem azonosították, stb. Persze, az elfogultak mondhatnák, hogy ja, a zsidók lefizették, megvették a magyar kormány hallgatását - csakhogy akkor Mo és IL viszonya a lehető legrosszabb volt, ellenséges. Szóval, a cui prodest nem elégséges érv.
3. Nincs olyan nemzet, aminek a honfoglalása békés majális volt, sem a frankok, germánok, sem az amerikaiak, dél-amerikaiak, de a magyaroké sem! A magyar honfoglalásra nem lennél büszke? Holott átverték, kitúrták a morvákat, raboltak, dúltak Európában, stb. Attila talán a rómaiak buksiját jött megsímogatni? Hagyjuk rá a történelemre, ami arra tartozik! Arról már nem is beszélve, hogy a rómaiak 1 millió (!) zsidó lemészárlásával és 2 millió deportálásával verték le az,ezer éves zsidó államiságot (ennek következtében tudok én magyarul, és vagy te keresztény!), az 500 évvel később betört arab hódítók is véres kézzel jöttek be ide. Azon is átsiklottál, hogy Izrael nem csak ukk mukk fukk megszületett 1948-ban, (ugye, nem egy arab állam helyén!), hanem gyér zsidó lakosság mindig élt itt, pl Jeruzsálem legtöbbször zsidó többségű volt a 2000 év alatt is, az 1840-es népszámlálás óta folyamatosan - ez az ő hazájuk is!! - és holt volt akkor még Izrael?
4. Kiegyenesíteni a határokat? Hiszen a Népszövetség megbízta a briteket (=mandátum), hogy itt egy 110 ezer nkm-es területen (Mo-nál nagobb!) segítsenek megszervezni egy zsidó államot (lakosság már volt, pl Tel Aviv már létezett), az,arabok jogainak biztosítása mellett. Mire a britek levágták a terület 77%-át, és kizárólag a helyi araboknak adták (a zsudókat erőszakkal kiköltöztették onnan!) - ez a mai Jordánia. A maradék 26 ezer nkm-t a tenger és a Jordán között a zsidóknak szánták, de aztán tovább vagdosták egy zsidó többségű és egy arab többségű részre. A zsidók ezt is elfogadták, az arabok semmit sem fogadtak el, támadtak, vesztettek. 67-ben, 73-ban ismét támadtak, ismét vesztettek. Te azt vitatod, hogy a.magyar lakossággal majdnem egyenlő 9 millió izraeli a magyar terület 1/5-én élhessen-e (ennek a területnek is 3/4-e lakhatatlan), vagy a határokat "kiegyenesítve" 11 millióan (6,5 millió zsidó, 4 millió arab, fél millió keresztény) lakjanak Mo 1/4-én. Óriási!
5. Egyrészt, úgy látom, bírálod Izrael "kemény" politikáját, másrészt szeretnéd, ha a magyar politika ilyen kemény lenne. Látod, ez a kettős mérce!
Mint arról korábban is írtam, ma, a héber naptár szerinti Áv hónap kilencedik napján emlékezünk a mindkét jeruzsálemi Szentély lerombolásának tragédiájára. A jeruzsálemi Szentély nem csak vallási szempontból foglal el rendkívüli helyet a zsidó nép szívében, de nemzeti értelemben is, hiszen…..
A Kineret-tó partján fekvő ősi város számtalanszor van említve a Talmudban, leggyakrabban melegvizes forrásai miatt, ahova az ókori rabbik is, sok mindenkivel egyetemben, gyakran jártak rekreációs célokkal. Bár magát a várost „csak” a polgári időszámítás előtt 14-ben alapította Heródes Antipász,…..
Stefan Braun, az életművész divatkreátor „Az ember azért eszik – írta apám Paprika című magyar szakácskönyvének az előszavában –, hogy éljen. A magyar ember azért él, hogy ehessen.” Ez a mondat nemcsak találóan pontos, de egyúttal össze is foglalja, milyenek a magyarok. A magyar zsidóság…..
gzeevi 2019.04.27 07:31:21
@Jakab.gipsz: Istenem, de hülye szegény...! Hát akkor továbbra is beszélnénk oroszul, angolul, németül, franciául, és persze, héberül, csak éppen magyarul nem. Meg hottentottául sem. Nagy veszteség... Kinek is? Nem írták volna meg a Pál utcai fiúkat, a Csárdáskirálynőt, Heltai nem írta volna meg a János vitézt, Radnóti, Rejtő, stb - nem magyarul írtak volna. És nem értenénk egy ostoba hozzászólást.
A szélsőjobboldali izraeli- és a magyar belügyminiszter állítólag a közelmúltban megállapodott, hogy egy ortodox vallási háttérrel rendelkező civil szervezet búvárai a Duna fenekén a holokauszt idején meggyilkolt emberek csontjait megkeressék, s az áldozatokat Izraelben – más…..
gzeevi 2019.01.20 09:28:20
@chrisred: Ezt hívják úgy a retorikában, hogy "az azonosság elvének megértése". Tipikus demagóg fogás. Egy másik állítást, amiben igazad van, összemosol azzal, amiben nincs.
Én személyesen ki nem állhatom az illető minisztert, a pártját, és a néhai nagyvezírét, Ovadja rabbit. A beírt link szerint Deri több gazdasági vétség miatt ült. Tökéletesen igaz, meg is érdemelte. De mi köze van ennek a szélsőjobboldalisághoz?? Ugye, semmi!
Megjegyzem, hogy akkor a miniszter NEM a saját zsebére dolgozott (az újabban, ma is vizsgált ügyekben igen!). Akkoriban a hozzá közelálló valkási intézményeknek utalt ki álcímeken nagyobb összegeket, mint ami járt nekik. Ő maga nem vett le belőlük semmit. Ezért is ítélték el ú.n. "szégyenbélyeg" nélkül, ami lehetővé tette, hogy idővel ismét visszatérjen a politikába.
Ami a mekegő öreg nyájvezért, Ovadja rabbit illeti - elég sok hülyeséget mondott életében. Ezekből számosat elítélt a Kneszet és az ország közvéleménye. A Sasz párt ugyan rá hallgatott, de vallási és belpolitikai csatákban várták szája gyöngyeit, rasszista megnyilvánulásai nem irányították a Sasz külpolitikáját, mert nem volt ilyen politika. Egyébként leültetése után Derit nem támogatta Ovadja, mást tett a párt élére, és Deri szabadulása után Ovadja mindent megtett, hogy Deri ne térhessen vissza a Sász élére. A halál, és a belső csatározások révén lett ismét Deri a pártvezető, de ő nem hordozója Ovadja ilyesfajta nézeteinek.
Csak a teljesség kedvéért...
gzeevi 2019.01.20 09:38:56
@Helga Beauty Salon: Akkor olvasd el, kérlek, a chrisrednek írt részletesebb válaszomat is az ügyről. Attól, hogy vakakinek egy részletben igaza van, még nem jelenti azt, hogy ő az abszolút igazság tótumfaktuma, aki mindig megfellebezhetetlenül kimondja a tutit.
Néha lehet belátni, finomítani, frissíteni is.
Ma újabb válogatást olvashattok, ezúttal azon országok közül szemezgetünk, amelyek méretükhöz képest viszonylag nagy és erős haderőt tartanak fenn (miután múltkor a hadsereg nélküli országok között néztünk szét, illik a mérleg másik nyelvére is tenni valamit). Választásunk szubjektív alapon esett…..
gzeevi 2018.11.07 18:03:56
@Éhesló: Maradj csak meg a fixa ideáidnál, ha azoktól boldogabb leszel.
1. Az USA csak 1967-től ad kormányforrásokból pénzt Izraelnek.
2. A kapott pénz fele kölcsön volt, 2017-ig.
3. 1956-ban az USA és SZU együtt intéztek ultimátumot Izraelhez, hogy az vonuljon vissza a Szináj-félszigetről.
4. 1967-ig a fegyverszállítók főleg a franciák voltak, meg angolok, belgák. Nem amerikai volt a fegyverzet. Én ezt, sajnos, saját tapasztalatból tudom, felesleges ágálnod, és virtuális valóságot beképzelni magadnak.
5. Mindössze kétszer kapott ingyen fegyvert Izrael, a jom-kipuri háborúban lőszert, és Patriot elhárító rakétákat. A többit mindig megvette. Élelmiszert is, rendes áron, amikor még nem volt önellátó. Minden mást, alapanyagokat, hadfelszerelést is.
6. Az ameriaiak vesznek meg állandóan izraeli know-how-okat, és nem fordítva.
7. Egyszer egy amerikai zsidó pasi, Jonathan Pollard, műhold-felvételeket továbbított Izraelnek (Amerika szövetségese, ugye?) iráni képekkel - az amik 30 évi börtönre ítélték, egyik elnök sem kegyelmezett meg neki, már letöltötte, de még háziőrizetben van, bosszúból, digitális lábörvvel.
8. Hogy egy demokratikus országban a polgárok és szervezeteik kinek küldenek pénzt és kinek nem, az nem a kormány dolga. Az USA 1946-ban még nem támogatta Izraelt, amely mint ország, nem is létezett. A zsidók támogathatták testvéreiket - ez magánügy! Az Angliában élő magyarok például haza utalhatnak pénzt. Akkor az angol kormány pénzzel támogatja Mo-t? Ostoba fecsegés!

Ennyit a hülyeségeidről. De ha neked ez jó - csak folytasd. Szórakoztató.
gzeevi 2018.11.07 18:45:21
@Éhesló: Beteg vagy.
gzeevi 2018.11.07 23:10:42
@Éhesló: Én is a te hasba darádat. Kvitt.
Számos híresztelés kelt útjára Donald Trump amerikai elnök beiktatása óta Izraelhez és a zsidósághoz való kötődését illetően. Elsőként az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való azonnali átköltöztetéséről cikkeztek a lapok, találgatva annak lehetséges idejét. A hírt később cáfolta a…..
gzeevi 2017.05.13 08:26:40
@Holo Qi: Rengeteg hülyeséget hordtál itt össze, ezt a kazár-mantrát már el kellene hagynod, ha nem akarod magad lejáratni.
1. A "Naturei Karta" jelentése: a város őrzői, nem a templom őrzői. Szinte valamennyien az egykori Magyarországról származtak el 170 évvel ezelőtt, Máramarosról, Szatmárról. Tehát, ha teóriád igaz lenne, akkor éppen ők az igazi "kazárok", nem pedig az átlag izraeliek.
2. Az ókori Izrael lakosságából kb 2 milliót deportáltak a rómaiak Európába. De a függetlenségét vesztett országban nem szűnt meg a zsidó jelenlét - a jeruzsálemi, hebroni, cfáti, tibériási zsidónegyedek az utóbbi 2000 évben folyamatosan lakottak voltak, Galileában zsinagógák épültek a 3-ik, az 5-ik században, az abc-t kidolgozták Tibériáson a 5-ik században. Hol voltak még akkor a kazárok??
3. A 7 magyar honfoglaló törzs létszámát 600 ezerre becsülik, hozzájuk csatlakozott 3 kazár törzs, a kabarok, akik pont azért váltak ki Kazáriából, mert nemzedékekkel azelőtt felvették a zsidó vallást. Kétszámuk 100 ezer lehetett. Amikor főnökük, Aba Sámuel, megkérte István nővérének a kezét, feltételül szabták neki, hogy térjen át a kereszténységre. Így lehetett ő a harmadik magyar király. Népe, az Abák is áttértek, még évszázadokig szerepeltek a magyar történelemben, fakvaik neve (Aba-...) máig fennáll. Ha feltételezzük, hogy a kabarok fele áttért, fele nem, akkor a zsidó-kazárok 50 ezren lehettek. A világ zsidósága akkor 4 és fél millióra volt tehető, azaz, a kazár-zsidók ennek 1%-a fölött voltak valamivel. A 99%-tól eltekintsz?
4. A mai Izrael kakosságának kisebbik fele askenáz, nagyobbik fele szefárd és más keleti eredetű zsidó. Ugye, nem gondoljuk azt, hogy a Spanyolo-ból kiűzött, Észak-Afrika arab országaiban és a Balkánon lelelepült zsidók (ezek a szefárdok, még Mo-ra is eljutottak, pk Miskolcon külön szefárd zsinagóga is volt), és akiknek utódai Izraelbe vándoroltak - kazárok lennének? Vagy a száz-százezres létszámokban Izraelbe menekülő perzsa, jemeni, iraki zsidók, akiknek ősei még a babiloni száműzetéskor kerültek oda? Izrael egyik államelnöke 11-ik bennszülött nemzedék, a fentiek majdnem mind eredeti héber családnevekkel rendelkeznek - ezek kazárok??
Ne tedd magadévá az olcsó, hazug propagandát.
Izrael kicsi, de innovatív ország. A koktélparadicsomtól a rakétavédelmi rendszerekig, a közösségi alapon működő navigációs rendszertől a krav maga harcművészetig számtalan eredeti felfedezéssel gyarapította Izrael állama eddig a világ kultúráját és gazdaságát. Május 2-án ünnepli az ország…..
gzeevi 2017.04.30 16:25:50
@Bafana: Félrebeszélsz. A "nagy földvásárló" nem földeket vásárol, hanem telket, azon épít, majd eladja az egészet és továbbáll. Pl szinte az összes plázát izraeli tőkések építették Mo-n, ma már eladták őket, francia kézben vannak.
Az eu ligákban való részvétel meg nem rejtély, az 50-es években ugyanis az ázsiai ligák nem fogadták be, pl Nehru Indiája ellenség volt, ma egyik legfontosabb partner, - Eu szerte viszont nagyon népszerű volt, minden későbbi celeb ide jött önkéntesnek, pl Margaret Tatcher fia, Boris Johnson, Theresa May, és számos színész, énekes. Könnyen befogadták Izraelt Európába, de nem elsősorban ezért. Hanem, mert miután Európa átvette a megreformált zsidó vallást, amit kereszténységnek neveznek, azóta Eu kultúrája - irodalma, festészete, stb - nem értető a zsidó írások, történések nélkül. Továbbá a zsidók a szétszóratásuk után is mindig szerepeltek az egyes országok történelmében, alkotásaik arányszámuknál sokszorosan többek. Továbbá Izraelt az Európából visszatért zsidók alapították, így az egyetlen közel-keleti állam európai társadalmi és politikai berendezkedéssel, lakóinak fele európai gyökerű. Sokkal inkább európai, mint pl az iszlám Törökország, amelyik a volt bizánci főváros egykori elfoglalása révén európainak számít, pedig atmoszférája messze nem az, Izraellel ellentétben. Izrael az Eurovíziónak is tagja, előbb volt ott, mint a magyarok, háromszor nyert is - azt nem kérdezed, miért indulhat rajta? És indul rajta Azerbajdzsán, meg Ausztrália is, - azok mehetnek?
Nem gyűlölködni kellene, hanem gondolkodni. Kérdezd ki Pison Istvánt, ha jól írtam a nevét, vagy más magyar vendég-focistákat, hogy ünnepelte őket az izraeli futball-közönség, csakúgy, mint (a magyarul is tudó) Berkovics izraeli venfégjátékos focistát az európai csapatok.
gzeevi 2017.05.01 07:13:20
@Bafana: Ezek szerint nem fogtad fel a válaszom lényegét. Az "ünneplés" csak mellékes illusztráció arra, hogy nem mindenki akad úgy ki mint te. Az 50-es évek politikai hangulata Európában és Ázsiában, amik annakidején logikussá tették a befogadást, csak a körülményeket magyarázzák meg. Ezek mára mindketten pontosan megfordultak 180 fokban, ezért (is) hepciáskodsz ma te is. A lényeg az, hogy Európa identitásának egyik, sőt a legmeghatározóbb eleme ebből az országból, ebből a népből származik. A tiéd is, ha nem is ismernéd el. A dolog másik oldala, hogy ennek az országnak a lakossága, társadalmi berendezkedése meg Európából származik. Ezért ma is különleges jogi és gazdasági viszonyban van az Európai Unióval, annyira, hogy a csatlakozás kérdése is felvetődött már (magam részéről nem támogatnám, nyilván te sem). Ez a lényeg: Izrael egy európai ország, Európa pedig zsidó-keresztény. Egyébként a földrészek határainak meghúzása teljesen ötletszerű, nem szent - de nem a hely szerint vagyunk európaiak, ezt csak megjegyzem. Töröko. pl nem az!
Amit meg az izraeli gépek leszállásához kerítsz, az csak a paranoiádat mutatja: ki mondta, hogy kémgépek? Te? És.ha bármilyen gép leszállási engedély kér Ferihegyen, annak nem kell megadni? És ahhoz mit szólsz, higy a napokban közös görög-izraeli-amerikai tengeri és légi hadgyakorlatok voltak a Földközi t. felett, azaz, Nato-országokkal? Vagy ahhoz, hogy izraeli gépek rendszeresen gyakorolnak a görög területek fölött, egy Nato-ország kormányának meghívására? (Régebben ez Töröko-gal volt így, az is Nato tag, ugye?).
Rosszul tájolod be ellenségeidet és szövetségeseudet, ébredj fel!
Dr. Carol Jahshan libanoni származású amerikai pszichológus és művész, jelenleg Los Angelesben él. A Kaliforniai Egyetemen szerzett PhD diplomát. Alábbi írása a The Times of Israel magazinban jelent meg angolul és ott az 2016-os év legolvasottabb cikkeinek egyike volt. Azt hiszem, nyugodtan…..
gzeevi 2017.02.28 10:32:55
@agarik: Elképesztő, milyen torz, elferdült "ismereteid" vannak Izraelről. Talán neked is el kellene töltened itt néhány hónapot...
Milyen "biztos területek"-ről papolsz? Az illető világosan megírta, hogy járt a területeken is, pl Nabluszban és máshol, leírta családtagjainak nézeteit is. Az ortodoxok Izrael lakosságának 10%-a, a 90% mégis egy kicsit többet számít, nem? Népirtás meg sehol sem folyik az országban, ez csak az általad készséggel beszopott propaganda terméke. Az ország zsidó lakosságának tivábbi 10%-a polgári/nemzeti vallásos, nem fekete ruhás, a többség hagyományos, bár nem gyakorolja a vallást, és kb 25%-a deklarált ateista. (Én magam izraeli polgárként egy nemzetközi ateista szervezet tagja is vagyok).
Ha valaki idegenként folyamodik izraeli állampolgársághoz, ugyanúgy bánnak vele, mint a világ legtöbb országában, Mo-n is. Egy, a magyar határon belépő szudáni azonnal kap állampolgárságot? Már miért is kapna? Egy erdélyi magyar könnyebben kap, nem? Nincs ez máshogy Izraelben sem.
Egy izraeli állami iskolában, vagy egyetlen egyetemen sem tanítják, hogy a világot 6000 éve teremtették, ez is csak a fantáziád terméke. Viszont én 40 éven át tanítottam egy átlagos iskolában, ahol az 1300 gyerek között egy ortodox sem volt, és csak egyetlen kapedlis. Biztosan voltak hagyományos családok gyerekei is. De atomfizikát tanítottam, asztofizikát, ateista szellemben, és ez így van rendjén. Időnként arab gimnazistáim is voltak az osztályokban, bár teljesen zsidó falvak között volt az iskola, de mindenki oda iratkozik be, ahova akar. Nem érte őket sem megkülönböztetés.
Hogy jönnek ide az amcsi pénzek?? Ekkora ökörség, nem gondoltad végig!
A "védekező" Hizballa (= Isten pártja, arabul, nesze neked!) vezére, Naszralla sejk többször is hangoztatta, hogy ha a haifai ammónia-tartályra lő majd, annak legalább 40 ezer halottja lesz, olcsóbb ez neki, mint egy atombomba... Védekezésből, mi?
Mi az a zűrzavar a fejedben, az etnikumokről meg a judaista vallásról?? A zsidó nép az egy etnikum, egyesek vallásosak mások nem. Az arabság egy igen kevert etnikum, többségük muszlim, mások keresztények, stb. Mit akarsz mivel összehasonlítani? A tábla két oldalán vab egy muszlim arab nő és egy izraeli zsidó. Ez az identitásuk. Nem tudjuk róluk, hogy vallásosak-e vagy éppen ateisták, ez nem is lényeges.
A keresztény Biblia kölcsönadása bűntettnek számít Izraelben? Az ökörségedre rátettél még egy lapáttal, ezt meg honnan szoptad ki?? Abszolút marhaság, minden könyvesboltban megveheted, ha akarod.
Még egyszer ajánlom, utazz el, ma már 20 ezer ft-ért is lehet oda-vissza repülni, nézz szét, és gyógyulj meg! Sok sikert!
gzeevi 2017.03.02 07:38:30
@agarik: Beteg vagy, súlyosan. Nem az antiszemitizmusban - nem az a betegség, hanem csak a lázmérő, ami mutatja, hogy valami komoly bajod van a személyiségedben.
Állításaid kétfélék: vannak véleményeid - ez szabad, mindenki azt gondol, amit akar. Lehetne velük vitatkozni, - de veled nem érdemes, kár a szóért. A többi állításod a tények lennének, csakhogy olyan dolgokat jelentsz ki tényekként, amik a valósággal köszönő viszonyban sincsenek. Ezért ezekben is felesleges veled vitatkozni, kár a szóért és az időért.
Néhány dolgot azért megjegyzek.
Izrael az egyetlen ország a Közel-Keleten, ahol a keresztények száma nőtt. Az Isis lefejezi őket, Szíriából elmenekültek, még a palesztin Betlehemből is elfogynak, csak Izraelben virulnak. Közülük egyre többen állnak be önkéntesen a zsidó hadseregbe.
Amcsi pénz nélkül összeomolna? Hülye... Ezt írod, izraeli programmal, izraeli memóriakártyára, izraeli chip segítségével. Az amerikai pénz évi 3 mrd dollár volt, most 3,8 mrd lesz, az izraeli bruttó gdp évi 300 milliárd dollárnál valamivel több. Azaz, az amerikai pénzek az 1%-ját teszik ki. A 99% nálad nem elég... Az egy főre eső gdp nagyobb mint az olasz, spanyol, stb, és a magyarnak majdnem háromszorosa.
A "judaista" kifejezés legfeljebb egy tudóst jelenthet, aki a judaizmussal foglalkozik. Izrael népe: zsidók, akiknek itt államuk volt, hosszabb időn át, mint amennyi óta áll a te országod. A zsidók egy nép, egy ókori etnikum, saját nyelvvel, történelemmel, egykor saját független állammal. Más nép soha nem alkotott itt független országot. A szefárd és az askenáz nem két etnikum, akkora ökörségeket okádsz ki, hogy az már nevetséges, csak nem veszed észre magad... Gyerekeim, unokáim izraeliek , ilyen az identitásuk, az öntudatuk - amiről neked halvány fogalmad sincs. Néhánynak a felmenői askenáz magyar zsidók szefárd török zsidókkal keverve (ilyenek is élnek Mo-n!), más felmenőik pedig Spanyolo-ból kiűzött szefárd zsidók, akik pár évszázad után Marokkóból vándoroltak vissza az őshazába.
Izrael lakossága nemsokára elhagyja a magyar lélekszámot, de Mo területének 1/5-én él, annak is csak 20%-a lakható. A "több ország területe" igénye, a "másfél millió megszálló" és hasonlók - üres fecsegés, a seggedből vagy a szádból, mindegy, semmi alapjuk nincs. Csak neked van szükséged ellenségképre, valakire, akit gyűlölhetsz, akire mutogathatsz, mint szerencsétlen életed okozói. Ez van, ha tetszik neked, ha nem. Nem fogjuk az engedélyedet kérni, még tetszésedre sem tartunk igényt. Főjj csak tovább saját keserű levedben. Csao, avagy salom!
gzeevi 2017.03.22 06:04:49
@biggianni: Szép napot neked, és minden békességet kívánó embernek!
A bulibarátnő Ez a nő nem csak éjjel partizik. Az élete egy fesztivál. Az első randin ágyba kíván téged. Érzelmeket ne várj tőle. Te a kísérője vagy abban a tivornyasorozatban, amit egyedül is képes lenne túlélni, csak állandó társaságban szórakoztatóbb. Ő az az izraeli lány, aki még sokáig lány…..
gzeevi 2017.03.08 13:26:07
@csentecsa: Nem hinném. A bonyolultabb eseteket amúgyis izraeli kórházakba hozzák át, vannak zsidó civil szervezetek, amekyek ezt segítik önkéntesekkel és pénzzel. Köztudott, hogy a volt Hamasz-miniszterelnök, Iszmail Haniye anyósát is, unokáját is átküldte kezelésre. Egyébként meg kevert a tudatod: én az izraeli zsidók és izraeli arabok szülési rátájáról beszéltem, ezek valamennyien izraeli állampolgárok, mind kötelezően taj-biztosítottak, és izraeli kórházban szülnek (amelyek orvosai, sőt, osztályvezetői egyre nagyobb számban arabok, még kórházigazgató is akad). Te meg a megszállt területeket hozod fel, ahol a Pal.Autonómia polgárnői szülnek. Nem ismerem a más országok statisztikáit, sem a jordánt, sem a mozambikit, sem a szomszéd Autonómiáét, még akkor sem, ha megszállásunk alatt van. Az egy más ország, saját zászlóval, államelnökkel, minisztériumokkal, személyivel, útlevéllel. Ha onnan átlőnek, visszalövünk. Ha sokszor lőnek, késelnek, robbantanak - esetleg blokádolunk, vagy megszállunk. Így megy ez a véres sakkjáték, patt. Nem szórakozás.
gzeevi 2017.03.09 06:38:26
@Skankhunt42: Nem értem, mi a kérdés.
gzeevi 2017.03.09 16:25:54
@csentecsa: Ebben véletlenül tökéletesen egyetértünk. Már a rövidtávú 10% is többször annyi, mint amit elviselek (és persze, pénzelek).
A Monty Python valószínűleg nagy pénzt fizetne a történetért, a Mandiner most mégis inkább az olvasókkal osztja meg a Nagy Zsidó-Palesztin Atlaszháború történetét. Azét a háborúét, amelyet ugyan a háttérben, ám annál keményebben vívtak zsidók és palesztinok magyar földön az elmúlt fél évben – a…..
gzeevi 2016.07.22 23:46:26
@annamanna: Micsoda kavarás! A zsidók sohasem nevezték mahukat kánaáni népnek, sőt, élesen elhatárplták magukat tőlük.
gzeevi 2016.07.23 00:08:08
@annamanna: "Krisztus (azaz a Messiás) megtagadása pedig még a te számodra is tudhatóan az ördöggel való szövetséget és az elkárhozást jelenti. Annyira senki sem lehet mesüge, hogy ezt ne fogja fel".
Hát, itt nagyot tévedsz! Bizony, lehet valaki olyan mesüge, hogy nem gondolja az egyébként szimpatikus zsidó népvezér ácslegényt Messiásnak, de még az echte zsidó Messiást se várja vagy hiszi. Úgy hívják az ilyen elvetemültet, hogy ateista, és ha mégis imádkozna, azt csak azért, hogy eltűnjön a fejekből ez az infantilis hit, hogy nőjünk már fel. Az irány jó, még vagy ezer év, és helyben leszünk.
gzeevi 2016.07.23 00:36:51
@Mihint: Mi ez most, éjjeli röpdolgozat? Minek ismételjem az evangéliumokat, vagy Flaviust, vagy későbbi zsidó forrásokat? Vakaki másképp tudja, párthus hercegnek gondolja?
Nehéz egy kis mobilon félreütés nélkül írni az éjjel közepén...
Jézus anyja zsidó volt, nevelőapja úgyszintén, egyik testvére, Jákob lett Jeruzsálem első püspöke. A rossz nyelvek szerint apja római katona volt, de József így is szerette és elfogadta Máriát és szülöttjét. Jésua kitűnően beszélt héberül és arámiul (ami akkor a műveletlenebb köznép nyelve volt), karizmatikus szónok, erős igazságérzettel, erős zsidó hittel. Meg akarta tisztítani a hitéletet a korrupt zsidó vezetőségtől (ismerős, ugye?), de azok feladták a rómaiaknak a lázítás vádjával, hogy a megszálló rómaiak tüntessék el az útjukból a hatalmukra veszélyes embert.
A többi már történelem.
„Ateista vagy? Nem. Jóllehet az Isten létezése mellett szóló érvek engem nem győznek meg, de Isten nemlétezését sem vagyok képes bebizonyítani. Nehéz dolog valaminek a nemlétezését bizonyítani. Bár hallom a teisták örömujjongását az ateizmus bizonyíthatatlansága láttán, de semmi alapjuk nincs erre,…..
gzeevi 2016.05.20 13:27:49
@gyalog.galopp: Ha a tükörbe nézek, nem csak hogy nem látom, hanem nem is keresem a 2000 évvel ezelőtti rasszjegyeket. Buta kérdés... Mi a fenének tenném??
Nincs ma a Földön teljesen tiszta rasszjegyekkel, egyedi genommal rendelkező csoport, talán ha az ismeretlen Amazonas-beli vagy hasonló elzárt kis közösségeket leszámítjuk. A zsidóság az ókorban sem volt tisztán zárt csoport, ma meg pláne nem az, egyike a legkevertebb genom-térképpel rendelkezőknek. Talán csak a magyar mérhető hozzá.... Te pl magyarnak vallod magad, igen vagy nem? Ha a tükörbe nézel, a honfoglalók rasszjegyeit keresed és látod meg magadban?? Buta feltételezés... De attól még magyar lehetsz, nem? Én meg zsidó, nem?
A "zsidó" nem egy faj (olyan madár nincs), hanem egy NÉP, egy etnikum. Sokan beleolvadtak, még többen kiestek belőle, pl benned is lehet zsidó beütés, Spanyolország, Portugália, Olaszország szinte minden lakosában van, van aki nem tudja, van aki sejti, sokan büszkék rá, és kész.
Ha az ostoba kazár-elmélet alapján akarnád ráfogni az izraeliekre, köztük rám, hogy nem is zsidók genetikailag, akkor csak azt mondhatom, hogy igen, voltak kazárok, kb 100 ezer, akik beolvadtak részben az akkor néhány milliós zsidóságba, részben a 600 ezres magyarságba. A 7 magyar törzzsel 3 kazár is érkezett, Aba Sámuel, a 3-ik király pl zsidó volt eredetileg, de István nővérét elveendő, áttért. Az Abák és településeik még sokáig szerepeltek a magyar történelemben. Én szőkének születtem, és ez mentett meg 44-ben mint pici gyereket, a német úttorlasznál, mert nem kérték az egyébként hamisított papírjainkat. De egy más esetben a nagyapám, aki feketehajú és zsidós volt, gyanút keltett - és kiderült a hamisítás, így kerültünk be a gettóba. De az időnyerés életet is jelentett, mert Iván előbb jött a tankjával, mint Kun páter a nyilasaival. Érdekes, hogy a nyilasok nem kértek genetikai igazolást, ugyanis akkor a kazár-vérű zsidókat, a saját génrokonaikat lőtték volna a Dunába.
Az is lehet, hogy a szőke-gén még a Római Birodalom eredménye, mert a sok elhurcolt júdeai rabszolgát, főleg férfiakat, a szőke germán rabszolgalányokkal házasították össze. De miért lenne ez lényeges?
A zsidóság egy ókori nép, akinek - mint minden más akkorinak - saját vallása és saját ABC-je volt (mint a hinduknak, Kínaiaknak, Egyiptomiaknak, babilónoknak, stb). Ez a nép rossz helyen, egy átjáróházban települt le, az összes nagyhatalom átgázolt rajta. Két vesztes szab.harc után elhurcolták vagy leölték nagy részét (a Római Bir. 10%-a volt zsidó, 5 millió, ezen kívül is milliók éltek keletebbre). A vallás összetartotta és megtartotta kis részüket, be- és kiolvadások közepette, ezeknek leszármazottjai vagyunk mi. Van egy kevés, aki már csak vallásos, van aki még az se, csak a tudatában van származása emléke. Kis részben még életforma, de az egyetlen közös nevező már csak a származástudat. Ennyi.
gzeevi 2016.05.21 06:25:14
@Disznóvári: A magyar nyelv nyakatekert megszólítási szokásai (magázás) miatt nem teljesen világos számomra: rólam írtad ezt vagy róla, B&S-ről?
Apró popó, egy érdekesség: egyszer egy angol zsidó előkelőségnek Viktória királynő a Lord of Baconsfield címet ajándékozta. Nem tudom, hízelegni vagy csípni akart ezzel.
gzeevi 2016.05.21 06:26:25
@gzeevi: a nickedről jutott eszembe. Meg a reggelimről.
Az alábbi fordítása egy cikknek, ami a New York Times 2016 február 7-i vasárnapi kiadásában jelent meg. A szerző Steven Erlanger, jelenleg, a Londoni NYT Iroda vezetője, ezt megelőzőleg, a Jeruzsálemi iroda vezetője volt. Jeruzsálem. A cionizmus sosem volt békés ideológia. A zsidó nép visszatérése…..
gzeevi 2016.02.10 11:14:45
A cionizmusnak tényleg sok megfogalmazása van, mindenki magának úgy fogalmazza meg, ahogy magának gondolja. De így vagyunk minden fogalommal!! Gondoljatok csak beke, hányan fogalnmazták meg a kommunizmust "szépen", és hányan "bűn"-nek. Vagy ma az iszlámot hányan definiálják teljesen ellenkező módokon.
Elég gondosan végigolvastam Herzl írását a politikai cionizmusról, és az őt megelőző idők cionistáitól. Ezekből kiderül, hogy a cionizmus eredeti alapelve roppant egyszerű: a zsidóság - nép, etnikum, nem csak vallás. És Ez minden! Ez ugyan a cári Oroszországban és a kelet muszlim országaiban mindig így is volt, de egy asszimiláns európaitól ez szokatlan kijelentés volt. Ott beszéltek izraelita vallású magyarokról. Ugyanakkor elképzelhetetlen volt, hogy egy pl egyiptomi zsidó azt mondja magáról, hogy ő arab, csak éppen izraelita vallású. Ezt a hülyeséget a napoleoni felvilágosodott nacionalizmus rakta be Európa zsidóinak agyába, és ez végül még sokkal nagyobb antiszemitizmushoz vezetett.

Herzl ehhez az alapvető cionizmushoz a "politikai" jelzőt adta hozzá, ami azt jelentette, hogy a hazátlan népnek hazát kell adni, mindegy, hogy hol (ő maga vagy 6 helyet képzelt el). De már életében rátámadtak, hogy "csakis Palesztina", azaz, az őshaza földje jöhet számításba. És itt csúszott be először egy ellentmondás, mert az a hely nem volt lakatlan. Igaz viszont, hogy nagyon gyéren lakott volt, semmilyen önálló nép vagy állam nem volt ott a zsidó állam 1850 évvel azelőtti megszűnése óta, és a zsidók folyamatosan laktak ott az ókortól kezdve. (Ezek olyan tények, amiket szívesen el szoktak felejteni egyesek...). De az összeütközést - mentálist, gazdaságit, vallásit, népit - előre látni lehetett.

Minden esetre régóta ismert az antiszemitizmus nevű pszichológiai tünetrendszer, és a nyomában kialakult ön-antiszemitizmus is. Úgy, hogy ha valaki egy echte zsidó, vagy éppen izraeli ellenvetéseit hozza fel Izrael-ellenes vagy zsidóellenes nézetei alátámasztására, az egyáltalán nem meglepő, és nem is meggyőző érv. Legfeljebb azt bizonyítja, hogy a tágas zsidó vélemény-nyilvánítás szabadságába, kereteibe ez is belefér.
gzeevi 2016.02.10 14:48:46
@littke: Lehet, hogy én felületesen olvastam. Ugyanis úgy értelmeztem, hogy a cionizmusba eleve beépült a más számlájára való terjeszkedés, ezét már a kezdeteitől erkölcstelen.
gzeevi 2016.02.10 14:54:40
@littke: Továbbá: számos nyugat-európai ismerősöm van, általában baloldaliak, megállapodott emberek, akik sokra vitték (olasz, angol, spanyol, francia is van közöttük), akik azt mondják: Izrael létrejötte káros volt, jobb volna, ha megszűnne. Te csak a "tovább terjeszkedést" nem találod rendben, de óriási többség vallja az előbb említett nézetet, a muzulmánokon túl a magyar joboldal, az európai baloldal, a BDF-világmozgalom, stb. Azaz, hogy egész Izraelt fel kell számolni.
Viszont a véletlen elütésed vicces: az ország (angol) neve IS-RAEL, nem IS-REAL, azaz, - valóság! Tudatalatti tévedés?
Nemes Jeles László első filmjének az is sikerült, ami korábban még soha: megvan az első magyar Aranyglóbusz, a Saul fia nyerte a legjobb külföldi film kategóriáját. A díjat Helen Mirren és Gerard Butler adták át, és Helen Mirren is kiemelte, hogy ez az ország először nyeri ezt a díjat. Aki átaludta…..
gzeevi 2016.01.13 10:23:41
@TanNé: Elég ostoba világképed van.
Miután a zsidók megalkották a maguk népi eposzát (lásd: Biblia), hitvilágát, néhány zsidó elkezdte terjeszteni azt a görögök és a rómaiak között. Az első apostolok ugye mind zsidók voltak, remélem, te is tudod. Nem párthusok... Ezek közül kettő, Péter és Pál (akit eredetileg Saulnak neveztek, igaz?) megreformálta a zsidó vallást, felhígította annak szigorú követelményeit, eltörölték a körülmetélést és a kóserságot - ezután a lightos zsidó vallás új ága meghóditotta a világot kereszténység néven.
Néhány katolikus templomban máig fel van írva Isten szeme fölé a JHVH felirat. De elég a szentképekre nézni, máris csupa zsidót láthatsz köröskörül.
Természetesen nem kötelező egy istent sem imádni, lehetsz ateista is. De ha valamelyik keresztény vallás híve vagy, akkor jobb, ha tudod: egy Isten van a te egyházadban, az pedig a zsidó isten. Ha meg ateista lennél, akkor legalább legyél kultúrember: Európa kultúrája a zsidó, a görög és a római hármas alapon nyugszik (miután ezek is felcserélték isteneiket a zsidó istenre).
gzeevi 2016.01.13 13:25:27
@TanNé: Nem kapok sehová sem, mert feleslegesen rágod a szart. Sok isten van, de egy-egy vallás KERETÉN BELÜL az illető vallás istenneveit nagy betűkkel szokás írni, akár Jehovát, akár Allahot, akár Visnut vagy Sívát. (Jé, te is nagy betűvel írtad Zeuszt!)
Miután a keresztény vallások nem adtak neki saját nevet, ezért ott Isten, az Úr, stb írás a helyes. A zsidóban meg nem írják le ezt a nevet, de leírják, hogy Örökkévaló, és más neveket. Mindig nagy kezdőbetűvel - mert egyénre vonatkozik, akinek ez a neve (akár valós, akár kitalált, mindegy!)
Helyesírásban nem (=sem) vitatkozom veled.

Én magam ateista vagyok. Ha te Zeuszt istent (nagy Z, kis i!) kedveled, légy vele boldog. Szabad! De akkor ütöd a következő mondatodat. Ha meg irónia volt ez a mondat (leszámítva a helytelen-írási iróniádat), azaz a vallások is meg az ateizmus is elvetendő - akkor meg érdekelne, hogy óvod meg magad MINDENFÉLE gondolkozásbeli betegségtől.

Ja, tudom!! Egész egyszerűen NEM GONDOLKODSZ!!
gzeevi 2016.01.13 13:35:58
@TanNé: Ja, el is felejtettelek megdícsérni, hogy szép, kultúrált stílusban értekezel, amolyan jó magyarosan, ahogy most az sokaknál divat.
  Olvasom, hogy a minap 400 nap börtönre ítéltek (amely 800 ezer forint kifizetésével megváltható) valakit holokauszttagadásért. Emlékszem, amikor a törvényt meghozták – már akkor borítékolható volt, hogy mint egy színházban a díszlet részét képező pisztoly, ez is el fog sülni előbb vagy utóbb.…..
gzeevi 2016.01.08 19:43:41
@Hajdú Peter: "KOTELES LEGYEN A PALESZTINHOLOKAUSZTROL IS MEGEMLEKEZNI." - az nehéz lesz, mert ilyen - nem volt!! Volt persze 1948-ben arab-izraeli háború, amely Izrael kikiáltásával, és 700 ezer arab menekülttel járt. Ugyanis a helyi arab lakosság és a szomszéd arab államok NEM fogadták el a felosztási tervet, holott a volt brit Palesztina Mandátum 77%-án mer létesítettek egy arab államot, a mai Jordániát, és a zsidóknak szánt 23%-ot tovább vágta volna az ENSZ arab és zsidó államra. De az arabok megtámadták a friss zsidó államot, ami más választás híján győzőtt, de 600 ezer polgárából 6000 halott árán. Mégis, ezt a zsidók ünneplik, az arabok szerencsétlenségüknek tartják. De senki nem tartja holokausztnak, ők sem! - mert nem haltak meg tömegesen, nem irtották őket csak mert arabok, stb. Az összehasonlítás teljesen értelmetlen. Persze hogy volt háború, minden háborúban emberek halnak meg (véletlenül épp a zsidók haltak többen), voltak menekültek, mégpedig 700 ezer arab Izrael területéről, és 850 ezer zsidó az arab országokból ellenkező irányban. A II.VH után is volt ilyen nagy népmozgás - de a holokauszt - az nem ez.
A Mr. Show With Bob And David egy baromi vicces, igazi X-generációs szkeccssorozat volt az HBO-n, mielőtt a csatorna még az a kontentmonstrum lett volna, mint ma, szóval Bob Odenkirk és David Cross sorozata inkább kult-, mint közönségsiker volt akkoriban. Azóta viszont…..
Nem öröm, ha az ember fölfedezi magában az előítéletet. Hajnali három körül kibotorkáltam a dolgozószobába, és egy cédulára írtam azt, amit a közszolgálati rádióban hallottam: „Európa vagy visszatér a keresztény gyökereihez, vagy iszlám lesz.” Hallomás után pedig így…..
“Egymást szerették míg éltek, és a halál sem szakította őket el” – Dávid gyászéneke szavaival búcsúztatta a jeruzsálemi Givat Saul temetőben Hila Armoni lányát, Naamát, akit férjével, Eitammal együtt palesztin terroristák agyonlőttek, amikor autójukkal hazafelé…..
gzeevi 2015.10.18 13:19:01
@BéLóg: A "cionista" legáltalánosabb meghatározása: aki elismeri a zsidóság NÉPI voltát (nem csak vallás), ennélfogva önálló államhoz való jogát is. Ennyi. A többi részlet nem releváns. Ennek a meghatározásnak sokszáz millió keresztény és keresztyén felel meg. Jeruzsálemben önkéntesekból álló követséget tartanak fenn, rendszeresen elküldik képviselőiket, azok nemzeti zászlajaival, a sátorosünnepi felvonulásra. Hiszik, hogy a Messiás újra eljövetelének első állomása és feltétele a zsidó nép visszatérése ősi földjére. Ennyi.