Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mocskos Kaviár

40 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az atomerőművek meglehetősen ritkán robbannak fel - nyugtat meg minket az atomenergetikai szakember. Néha azért mégis megtörténik - vágjuk rá mi. Megtörtént Cseljabinszkban, Csernobilban, Fukusimában, és van még tucatnyi hely a világon, ahol bármikor történhet atomkatasztrófa. A…..
A mai napon egy hosszabb csapatépítő kirándulást tettünk a hegyen a kollégáimmal. A közös főzést követően a négy főből álló keménymag, a kutyám társaságában, felsétált a csúcsra a kolostorromokhoz is, így aztán elég fáradtan keveredtem haza. Talán maradtam is volna…..
Sokat gondolkodtam, (mostanában különösen), a vallásokon, a hiten, egy-vagy több transzcendens lénybe vetett bizalmunkon, mely egyeseknek a mindent, másoknak látszólag semmit nem jelent. Ismerek olyan embereket, akik mindennap misére járnak, és egész életüket átitatja a vallásos…..
Régóta figyelem én ezeket a nőket. Nagyon sokfélék. Van köztük ilyen, olyan, meg amolyan, jóféle, sovány, kövér, bárgyú, buta, okos, oktalan, oktondi, oktaéderfejű, kedves, kedvetlen, aranyos, arányos, aránytalan. Van aki hajadon, de hajamon nincs egy sem. Van aki feleség, de…..
Minden blog azzal indul, hogy köszöntik a kedves Olvasót. Hát ez nem. Köszönöm a figyelmet!..
Előre le szeretném szögezni: nem hiszek az olyan fekete-fehér felosztásokban, hogy "szegény" vagy "gazdag". A világ ennél - hála Istennek - sokkal árnyaltabb és bonyolultabb. A "szegény" szót azért bátorkodom majd ma többször is alkalmazni, mert Te húzod magadra ezt a jelzőt…..
Ezt talán kicsit nehezebb megtalálni. A laszti szót a 3. perc után mondja a tömeg...
Tíz Greenpeace-aktivistát ítélt egy-egy hónap felfüggesztett börtönre egy belga bíróság a napokban. Mert részt vettek 2009 decemberében egy, a klímavédelem jegyében tartott akción. Az ítélet súlyos és aránytalan, az ügyben fellebbezést nyújtottunk be.   Nagyon…..
Mocskos Kaviár 2011.05.04 10:08:26
@fixilány: Magammal is vagyok annyira szigorú, hogy betartsak bizonyos szabályokat. Tüntetni, figyelmet felkelteni lehet másképp is, hozzám hasonlóan egy egész nagy rakás ember nem kedveli az ilyen megmozdulásokat. Egy blog pedig pont arról szól, hogy bárki kifejthesse a véleményét. Én nem állok az ajtód elé transzparensekkel, csak hozzászólok a kommentekhez.
Mocskos Kaviár 2011.05.04 10:01:11
@fixilány: Ez nem egyszerű fikázás. Az ilyen lelkes aktivisták sokkal több kárt okoznak mint hasznot. A Greenpeace nyugodtan átnevezhetné magát Greenwar-ra, mert az ehhez hasonló megmozdulásokban aztán túl sok békés momentum nincs. Ez is az erőszak egy formája, így elutasítom. A GP egy kicsit elgondolkodhatna azon, hogy ha nem lázadozna, hanem valóban békésen és tisztességesen közelítené meg a problémát, valódi alternatívákat és segítséget kínálva, lehet hogy többre menne.
Rohonyi Péter Greenpeace kampányos is részt vett a tegnap esti fórumon, melyet az LMP szervezett atomenergiáról:Annak ellenére, hogy az energiapolitika szerepét illetően nem teljesen értettem egyet Jávor Benedekkel (az ő beszámolója blogjában itt van)  örvendetesnek…..
Mocskos Kaviár 2011.05.03 22:55:45
@Tzimisce: Azt hiszem egyetértünk.
Két nagymamát, két papot és egy apácát ítéltek el a Washington állambeli tacomai szövetségi bíróságon 2011. március 28-án, mert nemtetszésüket nyilvánították ki a halálos Trident tengeralattjárókon való használatra raktározott USA-beli atomfegyverek százait illetően.…..
Lotti Rutter, a Greenpeace és a Climate Rush aktivistája a nemzetközi nőnap 100. évfordulója kapcsán a nők aktivizmusban betöltött létfontosságú szerepéről osztotta meg gondolatait. Idén, a nemzetközi nőnap 100. évfordulóján csalódottan értesültem, hogy Leona Lewist, a brit…..
A napokban foglaltak el a srácok és lányok egy olajfúrótornyot, amit Törökországból indítottak Grönland felé, megnézni, mi történik, ha a Mexikói öbölből ismert bajok a sarkvidéki környezetben következnek be. A Greenpeace semmilyen olajfúrást nem szeret, de a mélytengerieket…..
Mocskos Kaviár 2011.05.03 21:48:55
@molnibalage:

Végigolvastam a vitát, veled vagyok.

A minap elkapott egy GP aktivista, és elkezdett valamit magyarázni. Mondtam neki, hogy sajnálom, de inkább ne beszélgessünk, mert van egy kialakult véleményem a GP-ről, ami lehet nem tetszene. Erősködött, hogy mondjam el. Röviden vázoltam, hogy legkevésbé az tetszik, hogy a GP lázad dolgok ellen, de reális alternatívát nem ad. Erre ő durván a szavamba vágott, és elkezdte fújni a tanult mondókát, hogy ők nem beszélnek, cselekszenek. Ekkor köszöntem el tőle. A viselkedésével nagyon jól illusztrálta az elmondottakat.
Őrület! Hölgyeim és uraim, ez egyre csodálatosabb lesz. Kérem, olvassák el, de ne puskázzanak, ne nézzék meg az aláírást, csak próbálják kitalálni, mely szervezet nevéhez fűződik az alábbi eszement kiáltvány. A kiáltványt ebben az esetben szó szerint kell érteni, annyi…..
Ismét hétvége, ismét apolitikus téma. Hír és aktualitás azért van a mai bejegyzésem mögött: pont egy hete, február 6-án új magyar magassági rekord született, Nagy Tibor 8750 m magasra emelkedett vitorlázórepülővel. Innen is gratulálok neki. Emlékeim szerint* az általános…..
Mocskos Kaviár 2011.02.13 22:35:06
@kumin: Ne haragudj, nem sértésnek szántam. Mindenki szállt és száll így le, ha éppen úgy adódik. A táv egyébként kezdetnek nem rossz.

Egy dolgot nem értettem viszont a videón, miért nem szabályos iskolakört repültél, ha ez első egyedüli volt? Úgy gondolom, a B vizsgázás erről szól. Vagy ez csak első egyedüli vontatás volt?
Sajtótörténeti esemény! Ha valamikor nem elkoptatott ez a jelző, hát most. Olyan erős cuccról, amit a Magyar Lemezlovas Egyesület tol, még R. sem mesélt soha, pedig ő egyszer nemcsak megvette, de meg is ette az összes kaktuszt, miután felvásárolta egy Lehel téri virágos néni…..
Azt hiszem, nevezhetem pozitív történetnek, amit István írt, annak ellenére, hogy az egész bonyodalom egy balesettel kezdődött. Tanulságos sztori arról, hogy érdemes kiállni az igazatokért akkor is, ha több tanú állít teljesen mást. Szeretnék megosztani én is egy történetet…..
Mocskos Kaviár 2010.12.02 22:15:03
@ave:

Az "m tömegű autó megy v sebességgel" című példák a fizika füzetedben állják csak meg a helyüket. A négyjegyű függvénytáblázatból vetted a 0,8 g-t?
Az Év Menekülése, az Év Cserbenhagyása és az Évtized Leghülyébb Szemtanúi címre egyránt pályázik egy friss karambol. Egy középkorú brit mozgássérült nő elütött egy idős házaspárt, majd cserben hagyta a földön fetrengő öregeket, és közben azt mondogatta, hogy "I…..
Mocskos Kaviár 2010.11.04 19:23:07
Mrbeno családjával együtt vasárnap délután lett egy figyelmetlen autós áldozata, aki annak rendje és módja szerint a felelősség elől kibújva megállás nélkül továbbhajtott. Aki látta a két piros autó szerencsétlen találkozását az M7-esen, azt kérem, jelentkezzen a blog…..
Idézet:Magyar Közút Kht.Magyarország.hu Sajtóközlemény:2008. június 10."A Magyar Közút Kht. az általa fenntartott 30 ezer kilométeres közúthálózathoz tartozó területek növényzetének gondozását tervszerűen végzi. A társaság szomorú kötelessége kivágni a…..