Adatok
Konzervatív0
0 bejegyzést írt és 549 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Különleges fotósorozatot készített Rahul Saharan, indiai fényképész: legfrissebb anyagához öt savtámadásnak áldozatul esett lány állt modellt. A „Shoot for Beauty/Rupa Designs” nevű sorozat az egyik fiatal résztvevő, Rupa divattervezői karrierjét támogatja, emellett pedig…..
Urbanista
Nem csak Londonban, Budapesten is van hajléktalantüskés épület! De vajon mennyire jók ezek a megoldások?
2014.06.23 08:47:14
Az összes valamire való brit újság, majd annak nyomán az egész magyar sajtó felhördült, hogy jaj kérem hajléktalantüskék vannak Londonban. Nem igazán értettem a hirtelen kiakadást. Ennyi erővel azt a szenzációt is megírhatták volna, hogy a narancsízű bubis üdítőkben…..
Média Panda
Kulka János nyílt levélben fordul Orbán Viktorhoz a "buzilobbit" emlegető Kerényi ellen
2014.05.26 12:34:09
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a múlt héten elég durva, sőt, megdöbbentő állításokat fogalmazott meg a színészek, dramaturgok és a színház világára vonatkozóan: egészen lefitymálóan, sőt sértően beszélt sokukról, a ledurvább azonban talán mégis az volt, hogy…..
Konzervatív0
2014.05.26 14:18:26
@Lygia: Ha egy szinész/művész/államtitkár/közszereplő fontosnak tartja kikürtölni szexualitását, onnét a többi csak okozat. Vélhetően valami célja volt vele, ha más nem akkor annyi hogy a Kerényiféléket provokálja és természetesen ezen kellően felháborodhasson.
A többivel egyetértek.
A többivel egyetértek.
Tetszik a "mű"vésznő, habár én inkább egy orrhangú kóristának hívnám. Ha lehetősége lenne újraszületni, még akkor is vérátömlesztésre lenne szüksége, hogy megközelítse Lindát. Opportunista seggnyaló!
Ezt kommentelte a Facebookon Király Tamás, Király Viktor apja,…..
Minden év januárjának végén felbolydul a média az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatainak leadására. Mindez természetes is: igen érdekes adat, hogy ki a leggazdagabb vagy legszegényebb parlamenti képviselő, mit és hogyan vásároltak politikusaink. Csak éppen a jelenlegi…..
Konzervatív0
2014.02.02 18:33:25
@kublerek: @Cirmos Cica: ti tényleg el is hiszitek amit irtok?
Mert ha igen akkor az gáz.
Milyen érdekes, senki nem problémázott azon hogy gyurcsánynak csak egy 52 nm-es panelja van és évente 100 millió osztalékot elkölt egy fillérig amiből a megtakarításai nem nőnek, de természetesen orbán egy csaló mert miért is lenne más...
Furcsa logika ez, és fulcsa hozzáállás.
Egyébként a vagyonnyilatkozatokhoz:
Arra találták ki hogy a képviselők gyaraodása nyomonkovethető legyen, és ki van tejesztve a családra is.
Egy magasrangú politikus, legyen az bárki nem hiszem hogy megengedheti magának hogy valami valótlabul állít benne, mert azt a sajtó kideríti és annak igen csúfos vége lehet. Elviekben.
Ez volt az alapkoncepció.
Nem igazán tudom hogyan lehetne ennél jobb megoldással nyilttá tenni egyes képviselők vagyoni gyarapodását.
Az átlag ember ha ugysem hiszi el ami benne van akkor tök mindegy hogy van vagy nincs vagyonnyilatkozat.
Csak arra jó hogy legyen min csámcsogni a sajtónak. Egyébként az átlagember meg immunis ezekre a nyilatkozatokra. Max arra jó hogy egy 100 millás oszatlékon vagy 1 milliárdos tartozáson jól felhuzza magát egy minimálbérből tengődő.
Egy áldemokrácia álmegoldása az álvagyonihelyzetek álkövetésére.

Tisztelt Mt!
Olvastam 2012. 02.16. i írásukat melyben azt a tájékoztatást adták egy biztonsági őrnek, hogy 12 óra 40 percet kell ledolgoznia. Én közalkalmazottként csoportvezető vagyok és a beosztottaim ugyancsak 12 órás műszakban dolgoznak. Tűzvédelmi…..
Konzervatív0
2014.01.29 19:36:45
@Mária: Szomorú kimondani, de sajnos az ilyen minivállakozások az elsők a vérszivásban.
Elfelejtik bejeleteni a dolgozót, aztán a dolgozó csak les hogy nem megy a gyugdíjéve, zsebből fizetik aztán nem megy a TB sem. Ha megbetegszik ezeknél nincs betegszabadság, azonnal elküldik a fenébe. A munkaidő rugalmassága elképesztő. Ezek azok akik képesek 24 óráztatni az alkalmazottat és ezek azok akik sirnak a Lexusból hogy menten tönkremennek.
Ott meg aztán még szakszervetet sincs.

2014.01.29 19:47:13
@Kovács Ferenc 14: A vállakozó vélja minnél kisebb költéggel végezni a tevékenységét. A munkaerő az költség.
2 dolog van ami szabályozza ezt.
Egyik a munkaerő kereslet/kínálat. Ha túlkinálat van a vállalkozó turkálhat, és amig van elég önkéntes "barom" aki akár olcsóbban és ingyen többletmunkával is hajlandó elvállani a feladatot (jobb mint a semmi alapon) addig van miben turkálni.
A másik a dolgozói szerveződések. Ha a dolgozók nem szervezkednek és nem állnak ki a jogaikért akkor a fejükre fognak csinálni.
Nincs az a törvény ami ezt szabályozni tudja, ha maga a dolgozó nem áll ki a jogaiért.

Szombaton az MSZP - amelynek az Összefogás nevében jogában áll miniszterelnök-jelöltet állítani - "pajzsra emelte" Mesterházy Attila pártelnököt. Vele indul választási küzdelembe a magát "baloldali demokratikus ellenzéknek" nevező formáció. A belső egyetértést talán…..
Konzervatív0
2014.01.27 08:58:34
@driopios: Mmutass még egy olyan "bukott" elnököt aki 2/3-ra hozza a következő választást :)
Konzervatív0
2014.01.27 09:00:47
@Piréz Atya: nem tudom de nekem 2010 olyan trendfordulónak tűnik :)
www.google.hu/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&met_y=gd_pc_gdp&idim=country:hu&dl=hu&hl=hu&q=%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g
ÉS ezen szépen látod a 98-02 közötii idpszakot is :)

2014.01.27 09:15:01
@driopios: A választáson kiderül ki a bukott politikus és ki nem.
Ha valóban olyan vacak orbán akkor megbukik és ebből nem fog felállni, ha nyer akkor vélhetően egy jó stratéga :)
Egyébként, ha az elmúlt 4 év tényleg annyira szar volt mint amennyire itt siránkozik a bal-lib siratókórus, akkor gondolom megbukik orbán.
Ha nem bukik meg godnolom azért nem bukik meg mert a többségnek nem volt annyira szörnyű :)
Minden kiderül hamarosan.

Orbán politikáját éppúgy ostobaság Kádáréhoz hasonlítani, mint a magyar baloldalra rápakolni Kádár bűneit. Kádár rendszerének öröksége itt él velünk a mindennapi rántott húsban és közélettől való elfordulásban – ám a Nemzeti Együttműködés Rendszere lényegéből…..
Konzervatív0
2014.01.26 09:36:41
@1001nappal: Ne feledd el egy olyan országról van szó, aki a mai nyugattal igen sokáig farkasszemet nézett, és noha a közeledés egyértelmű, de azért ez ma is él.
Az orosz ipar igen sok eseten kiemelkedő, főleg ha az emberi tényezőre épít.
Lásd az orosz szoftwerfejlesztőkkel nem bir a nyugat lépést tartani, stb.
Egyébként nem gondolom hogy baj hogy nincs az a hatalmas liberalizmus oroszrszágban ami most nyugaton dívik.
Mindazonáltal nehéz dolog a demokráciát számonkérni olyan országoknak másokon, akik maguk is sajátosan értelmezik.
Ideértve mondjuk a a gyurcsányi gyülekezés-szabadásgot, vagy a kanadai cigánykitiltásokat, vagy guantanamóról elhiresedett amerikát aki büszkén jelenti be ha egy általa terrorizmussal vádololt, biróság által soha nem bizonyitőtt és el nem itért alakot sikeresen levadásznak.
Szóval vannak itt még érdekes dolgok szépen és nagyon nagy tájékozatlanságra utal ha valaki egyértelműen az egyiket agyalnak a máikat pedig ördögnek tekint.
Nincs fekete meg fehér csak szürke.
Semmivel sem másabbak az orosz hatalmi törekvések mint a nyugatiak, még ha néha a módszerek kicsit nyersebbek is, de a vége ugyan az.

150 ezer forint – nagyjából ennyibe kerül ma egy ingyenes szülés Magyarországon. Ennyit kell, de legalábbis ajánlott fizetni hálapénzként az orvosoknak, szülésznőknek. Van olyan is, aki elvből nem fizet, de ilyenkor nagyobb az esélye, hogy olyan ellátást is kap. A Fizettem.hu-ra…..
Dinamó Műhely
Zöld gazdaság a halál völgyében – Egy történet jó és rossz hitelekről
2014.01.23 09:48:08
Amikor a néhány száz munkahelyet teremtő paksi beruházásra 10-12 milliárd euró értékben bő harminc évre elköteleződik a magyar kormány jogosan merül fel a kérdés: vajon végzett-e összehasonlító tanulmányokat a paksi bővítés és egy hasonló léptékű, a zöld gazdaság…..
Konzervatív0
2014.01.24 08:47:41
@Pamuk: Ez szakmai blog?
Egy szakmai blogban nem követnek el olyan alapvető hibát hogy 2,4GW/h alapteljestíményt napenergiából próbálnak előállítani magyarországon.
Segítek kicsit az értelmezésben.
Ahhoz hogy egy naperőmű megtérülő legyen, dupla ennyi napos óra szükséges mint nekünk van.
Ma magyarországona Tamásiban van a legnagyobb napfarm, alig 500kW csúcsteljesítménnyel. Ebből ha jól számolom olyan 4800db kell folyamatosan csúcsteljesítményen járatva, és ha felszorzom a 25% hatékonysággal (ha csak a napos órákat számolom) akkor mindjárt kell belőle vagy 20.000db komplett farm, és még mindig nincs hová tenni csúcsidőben az áramot és nincs honnét venni este amikor nem süt a nap. És még nem számoltunk a kb 10-15 éves élettartammal, ami egy atomerőműnél alaphangon 30 év.
Alapvető szakmai hiba egy folyamatos alapteljesítményt mind szél mind napenergiával pótolhatónak tekinteni.
Ezek csak kiegészítő energiák, amelyek megétrülése si igen erős támogatás mellett képzelhető el. Olyan mintha azt állítanánk hogy a sajóecseg alsó tehenészet alkalmi focicsapta képes alternetívát nyujtani az MU-val szemben.
Had ajánljak jószándékúan minden kedves témaban publikálni kivánó amatőrnek. (nem lekicsinylően értem az amatőrt).
Suszter maradjon a kaptafánál. Magyarul alapvető energetikai, és műszaki ismeretek nélkül ne fogjunk neki egy ilyen szakmai dolog feszegetéséhez, mert azzal csak felsül az ember.
Tegnap egy másik blogon égett egy lelkes amarőr a témában. Mi szükség van erre?

Múlt heti posztunkban mi is igyekeztünk megmondani a frankót Paks bővítése kapcsán. Tízmillió energetikai szakértő országában azzal érveltünk, hogy Magyarországon az atomenergiának jelenleg nincs életképes alternatívája. Ezzel sokan nem értenek egyet, olvasónk arról próbál…..
Konzervatív0
2014.01.23 21:08:11
@Apacs Cár: ez nem politika, csak szimpa energetika és matematika.
Konzervatív0
2014.01.23 21:45:36
@Apacs Cár: A wikipédia biztosan jobban tudja mit a szakember...
Nem egy ismerősöm van aki ezzel foglalkozik, és tényeim is vannak hogy egy nem állami cég mennyiből tud felépíteni a szélmalmot.
De csak ha rákeresel a neten egy szigetüzemű 2MW-os szélturbinára akkor 800 milliót kapsz minimális bekerülsének, de legyen Neked igazad. legyen 600 millió, mondván nem egyet kell csinálni hanem komplett parkokat.
(A HVG-ről egy idézet csak érdekesség miatt.
"Egy két megawattos erőmű megépítése és üzembe állítása ma nagyjából 950 millió – 1 milliárd forintba kerül.")
Egy szélturbina átlagos élettertama 15 év. Egy atomreaktor esetén ez minimum 30 év. Még mindig gond van a számítással ebben az esetben is.
És nem oldottuk meg szélcsendes időszakok áthidalását, a csúcsidei energiraktározást.
Nem megoldás hogy veszünk a szomszédból. Sehol sem fognak tartalékolni 2,4GW/h teljesítményt azért hogy hátha kell a szomszédban. Ez baromság. Ez a szomszédolás csak a csúcsidőszakok áthidalására elegendő.
Ragozhatjuk, de meg kell érteni hogy 2,4GW/h kieső alapteljesítmény alternatív energiából NEM LEHET pótolni.
Egyetlen alternativa a szén vagy gázerőmű, ehhez meg CO kvota kell de igen sok, meg szén és gáz amiből nekünk ugye nincs.

2014.01.23 22:04:51
@Apacs Cár: Ne szivass már, csak azok vannak. Stratégiai ellenérvek, meg gazdaságiak meg technológiaiak.
Gyakorlatilag a szélerőműerdő melelt nem szól semmi. Még az sem hogy olcsóbb eneriát állít elő mint az atom, mert nem.
Érdemes ezeket szakemberekre bízni.
A szélenergia nem alternatíva, csupán apró szinfolt.
Majd a széles féle energicella esetleg :) ahhoz szél sem kell :)

Ennyit fizetett az MTVA Kálomista cégének egy egyperces műsorért, feltehetően mert leforgatta, hogyan írta alá Schmitt köztársasági elnökként az új Alaptörvényt 2011-ben. A szerződést utólag írták.
Furcsa szerződésre bukkantunk az MTVA alvállalkozói szerződései…..
Konzervatív0
2014.01.23 13:16:35
@Gazsi bácsi lótetű: Nem jól kalkulálsz. Ha ilyen egyszerű lenne a filmipar akkor fillérekért lehetne reklámfilmeket gyárttatni. Sokmillióba kerül 1-1 reklámfilm. Tudom, mert tudom.
"Hárommillió forintért rendelt meg egy nőnapi cikket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008 márciusban a Hócipő című újságtól".
Ehhez képest meg még kevés is :) mert ide kamera sem keleltt.

A baloldali-ellenzéki összefogással a Jobbik harmadik helye rögzült: míg 2010-ben csak alig maradt le a második helyről, mostani támogatottsága jelentősen elmarad az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok támogatottságától. A Jobbik korábbi komoly régiós előnye (Észak-Magyarországon…..
Konzervatív0
2014.01.22 10:00:49
@Balt: A szocik ezt is elkúrták :)
Ha csak egynéni körzetekben egyeznek meg de marad mindenki saját pártlistán, akkor jobban kommunikálható lett volna a szavazóiknak, de így sokan fogják a fejüket.
De ugye fontosabb az hogy ki ne maradjon a parlamentből sem feltó sem bajnai sem mások, mert ugye saját listán erős kihivás lett volna legtöbbjüknek az 5%.

2014.01.22 10:38:18
@háténimmár: Akár meg is oldhatják a kisebb gondokat... bááár...
Egy községben a helyi testület fele jobbikos lett a másik fele meg a szokásos szoci. Azóta a községben csak az egymás anyázása megy, kölcsönesen tesznek egymás családtagjai alá pro és kontra, külön ünneplenek ahol egymást anyázzák. A testületi üléseken mindennemű konstruktivitás vagy a jó érdekében való megyegyezésre hajlam hiányzik mind a 2 oldalból.
Azt gondolom hogy ez a lövészárokharc nem igazán érdeke a községnek és föleg nem oldja meg a helyi gondokat.
"Es ami mellettuk szol, az az, hogy az eddigi sarbanfetrengesbol kimaradtak, relative meg tisztanak mondhatok"
Talán igen talán nem.
Kicsit nehezen értelmezhetőek a kizárások, a kilépések és azok kommunikációja. Ez semmivel sem mutat más képet mint egy válságban lévő prátocska belső csatározásai.
Aztán akomminikáció:
XY zsidó, de nem baj, mert ez is mutaja hogynekünk nem a zsidókkal vana gondunk, azátn jól kizárjuk és lejön a kurucon hogy a büdös zsidó...
szóval ezel olyan visszás dolgok.
VAgy nézzük a jobbik pénzügyi köreit, támogatóit... hát itt is vanna érdekes dolgok, ami bemossa a többi párt közé őket.
Ezek nékkül a dolgok nélkül elfogadném, hogy tiszták tudtak maradni ...

2014.01.22 10:55:12
@Tapmancs: Ez nem 2/3 kérdése. Az ellenzék sehol sem bír több haátssal. EZen hatérok között szépen lavirozott a jobbik.
A probléma nem is ez, hanem, hogy azt igérték az embereknek, hogy csak jussanak be, majd rendet tesznek.
Volt olyan jobbik szavazó akivel beszélgettem és azért vázoltam neki ne számitson arra hogy ellenzékből ki lehet forgatni a parlamentet a sarkaiból, de nem tudtam meggyőzni mert a Posta ferenc vagy aki a tököm az előadásában nem ezt mondta.
No eszt már akkor amikor megigérték tudniuk kellett hogy nem fog menni.

Január 25-én egy újabb oktatási demonstráción vonul utcára többek között a HaHa, a PDSZ, a KÖZDEMOSZ, a HAT és a PSZ. Az eseményt viszont most nem egy szervezet, hanem négy középiskolai diák, Béres Bíborka, Kovács Zsófia, a Toldy Ferenc Gimnázium tizedik illetve tizenkettedik…..
Konzervatív0
2014.01.21 19:30:47
@Bimbz: Nem értek egyet. Aki megfelelő családi háttérrel bír és fontosnak tartják a felmenők is hogy a gyereknek legyen szakmája, azzal nincs porbléma. Sajnos vannak emberek akiknek ez nem fontos. A gyerekek csak rendetlenkedni vagy badázni mennek el iskolába, sokadszor buknak meg és a további életcéljuk kikerülni onnét, és élni bele a vakvilágba a majd csak lesz valahogy életet.
Ezek a gyerek 14 éves korukra épp annyira tudnak olvasni mint 20 éves korukra, épp akkora az iskolai tudásuk mint 10 évesen. Ezek csak a többi gyereket hátráltatják anélkül hogy maguk fejlődnének egy picit is.
És ne jöjjön nekem senki a liberális modellel, hanem jöjjön ki ide borsodba egy 50-70% hátányos helyzetű diákok által látogatott iskolába és szerezzen tapasztalatot.
A cikkhez: egyfelől szerintem az a normális ha egy 16 éves fiú a lányokat kergeti egy 16 éve lány meg a fiúkat bámulja, nem az hogy tüntetésre jár politikai ügyeben. Mert másnak nem tekinthető, ha valaki a saját iskoláján nem érzi a sérelmezett dolgokat de a médiából hallotta hogy ezeket sérelmezni kell.
Ez van a megkérdezettek nyilatkozatában meg a politikai karrierterv amit gondolom ettől a butaságtól látnak segiteni.

Pakssal kapcsolatban sok minden előkerült már, de szeretném pár szóban összefoglalni a lényeget.
3.000- 4.000 milliárd forintba kerül, ennek 80 %-a, vagyis 2.400 - 3.200 milliárd orosz hitel lesz.Az orosz hitel törlesztését 2023-ban kell elkezdeni, futamideje 30 év.2023-ban a most…..
Konzervatív0
2014.01.21 11:16:08
@SirTocy: Ha sötét van akkor hideg is (mágnesszelep), és ha hideg van akkor sötét is mert leolvadnak az erőművek a hirtelen terheléstől. Lásd szerbia pár éve.
Konzervatív0
2014.01.21 11:27:15
@SirTocy: Ezt hol olvastad?
2000MW helyett lesz 2400MW. Hol van itt akkora többlet? (és lassan árammal megy a kocsi is)
Egy pár év átmeneti időszak amikor a régiek és az új együtt fognak üzemelni, de az újak tesztüzemben. Na ott lesz többlet ami hozzájárulhat a megtérüléshez.
Arról volt a rinya hogy az oroszoknál lesz a kapcsoló is meg a gázcsap is és ha elzárják.... bezzeg ha a franciáknál lenne a kapcsoló...
Nos, erre vonatkozik hogy egyik nélkül nincs a másik. Így elég csak az oroszokkal jóban lenni, ellenkező esteben meg a franciákkal IS jóban kell lenni :)

2014.01.21 11:33:25
@kerekes pereces: persze hogy nem az Areva hibája, meg az sem hogy a csehek kizárták őket a tenderből mert komolytalanok, meg a 3 millió eurós pótszámla a finneknél és a 2 millió dolcsis pótszámla a franciáknál sem az ő hibájuk. Értem én.
Ezen a felvételen Orbán Viktor vall jövőbeli terveiről 1989-ben. Beszél édesapjával helyenként viharos kapcsolatáról, focikarrierjéről, Simicskáról, valamint politikai és tudományos ambícióról is. Ami számunkra igazán érdekes lehet, az a következő gondolata:
"Tehát az,…..
Konzervatív0
2014.01.20 19:34:50
@kvadrillio: azért néha kontroláld az információid. Tudod akiknek milliárdja van az nem orbán, hanem gyurcsány meg bajnai :) Csak a korrektség kevéért.
Cáfold ha tudod, de szeretném látni az a milliárdot :)
Nos marx kapcsán azért itt-ott remeg a léc.
El kell olvasni és utána véleményt mondani, nem csipőből lehülyézni azt aki elolvasta :)
Megjegyzem ma sokkal kisebb dolgokért lerasszistáznak bárkit.

Orbán titkolt hitelfelvétellel járó ügyletet kötött Putyinékkal a paksi bővítésről. Az ügylet érdekében Lázár János a maradék becsületét is eljátszotta, de a Fidesz-vezérkar is Selmeczi Gabriellát megszégyenítő hazudozást folytatott.
Szóval a '89-ben az oroszokat…..
Dicséretes dolog, hogy Magyarországon díjazzák azokat a fiatal, sikeres vállalkozókat, akik a maguk területén kiemelkedő teljesítményt érnek el, és ezáltal példát statuálhatnak eljövendő fiatal vállalkozók számára, hogy miszerint így kell ezt csinálni gyerekek. Azt már…..
Konzervatív0
2014.01.19 18:18:38
@roli101: és hányszor jött ide bárki barátsággal építeni?
A világ üzleti alapon működik. Valamit valamiért.
Ingyen semmi sincs legyen azaz oroszoktól vagy épp nyugatról.
Az oroszok is üzletet remélnek mint ahogy a nyugat is üzeletet vett velünk amikor bevett a bandába. (ahonnét nincs kiút)

2014.01.19 18:31:02
@roli101: ma magyarországon de a világon is igen kevés az a sikeres vállakozó aki távol tud maradni a politikától.
Egymásra vannak utalva.
A politikusnak kell a gazdasági háttér, cserébe aki kormányon van az busásan jutalmaz közbeszerzésekkel.
Ezt lehet cáfolni, de ritka mint a fehérholló aki távol tud maradni a politikától és úgy sikeres. Nem csak itt a világon is.
Furcsa amit mondok, de szerintem ilyen körülmények között nem tehet mást a politikus sem minthogy használja a kialakult rendszert, mert egyébként megy a lecsóba gazdasági háttér nélkül.
Hogy miért van ez? Szerintem válság van.
Nem csak gazdasági válság (csak egymás falfalásával és politkai hátszéllel lehet fejlődni egy vállakozásnak. Fejlődés nélkül meg megeszik a disznók. Ez a globalizáció átka), de a demokrácia válsága is (hogy az értékekről ne is beszéljek).

2014.01.19 18:39:24
@roli101: Igen kifizettük, csak megkavart hogy minap olvastam egy régi cikket az ütemezésről.
89-ben kizavartuk őket fizikálisan mert itt voltak katonailag. Kimentek az oroszok tankokkal bejött helyette az unió bankokkal :)
Én semmivel sem tartom rosszab üzletfélnek az oroszt mint a franciát, (jobbnak sem). Viszont akinek nincs pénze az ne ugráljon :) aki többet igér ahhoz menjen :)
Várjuk meg a feltételeket :)
Azért kicsit sajnálom a finneket :) Ők is az oroszokkal csináltatnak erőmüvet :) Akkor őket is leigázták?
Nem kell félni, nem fog fájni :)

Paks 2 igazi kétfejű állatorvosi lova a magyar politikának. Az atomenergiánál nagyobb húsosfazék nem létezik, az új, oroszokkal leboltolt megállapodást is minden idők legnagyobb beruházásaként hirdeti a gyarmati lét ellen háborúzó kormány. Vagyis minden idők legnagyobb…..
Konzervatív0
2014.01.17 09:24:40
@vadi3: Részben igazat adok neked. A fidesz sokat változott minden értelemben.
Szerintem ez nem baj.
Ugyan ilyen nagyot változott minden párt. A szocik a szocialistából neoliberalitává vedlettek (ugyanazokkal a tagokkal), azaz szdsz aki annak idején minden kapcsolatot kizárt a szocikkal 3 sorozat házasság után most a volt tagjait PM és szoci szinekben inditja képviselőnek (Bauer, Kuncze). A jobbik firss hús a palettán, de ő is sokat változott. Emlékszünk még a propagadára, ha majd ők bejutnak a parlementben ott aztán rendet vágnak... nos ez sehol helyette a renitens tagokat zárják ki sorra. Az LMP szerint lehet tmás a politika, most meg az egyik szárny összebutorozik a szocikkal a másik párt népszerüsége meg alig mérhető...
Úgy gondolom nem baj ha egy párt változik, sőt változni is kell.
Visszatérve az akkor fideszre. A 7% amijük volt óriási eremény egy liberálisnak induló párttól, ma azokkal a felfogásokkal nem lennének mérhetőek.
Ilyenkor jön hogy meghasonultak. Nem tudom.
Churcill-től vane gy érdekes mondás (ugye ő is előbb liberákis volt majd konzervatív lett), miszerint amig fiatal az ember az a természetes ha liberális, de idővel ezt kinövi.
A választnak mindig az adott pillanatban kell eldöntenie hogy a véleménye szerint ki fogja az ő értékrendjét kéviselni legjobban 4 évig. Kuttyát nem érdekli hogy 20 évvel ezelőtt azaz ember mit képviselt. (ez már bebizonyosodott amikor hirn lett a miniszterelnök) Az érdekli a közlemúltban mit képviselt és ennek megfelelően mit várhatok el tőle a következő 4 évben.
Innét minden "majd jól szembesítelek megaddal" próbálkozás csak a kampány része, és csak arra alkalmas hogy az egyébként is lojális szavazókban erősítse a másik oldal elleni fóbiát.

2014.01.17 10:53:32
@vadi3: Részben egyetértek ismét. Részben.
Én csak azzal értek egyet hogy egy párt változik. Minden párt változik és ezzel nincs is baj. Egyébként ha megnézed az ellenzéki odlalon is pontosan azok az arcok ülnek, szanyi, ledvai, kovács, kuncze, bauer, fodor és sorolhatnám.
Arról próbáltam irni, hogy a mai politikai viszonyok között (itthon és máshol is) nem meglepő ha 4-5-6 év után 1-1 párt másként goldol valamit.
Lásd kettős állapolgárság kérdése.
(bár mesterházy bocsánatot kért fletó továbbra is ellen kampányol de nem minden esetben... de ez mindegy)
A politika már csak ilyen szélkakas.
Megértem hogy egy pártban a kiszámíthatóságot keresi az ember (a példa jó) de egy párt nem anya, nem úgy kötödik magához és a választókhoz mint egy anya a gyerekéhez. Egy párt amellett hogy ideológiát képvisel, szigorú matematika (sajnos). Mivel lehet a szavazót megtartani vagy elcsábítani.
Minden párt mindenhol ezek mentén mozog, aki nem az elbukik, mert a szavazó sajnos pillanatnyi emóciók alapján dönt pro vagy kontra. Leginkább kontra.
Ahogy számon kéri most orbánon mesterházi az orosz bulit épp úgy kérte számon orbán a szocikon (feltón) ugyen ezt az orosz mutyit. Nincs mit orán szemére vetni a szocikenk és forditva sem ebbena dologban. Ezért irom hogy szimpla választási csörte a semmi fölött.
Magam is mérnök ember vagyok ugy 25 éve, és úgy látom hogy az atom jelenleg nem megkerülhető, viszont a társadalmi konszenzussal van gondom.
Az átlagpolgár annyit tud az atomról hogy az k. nagyot tud pukkani és csipőből fél tőlle, és ennél többet nem is hajlandó megtudni róla (mert kezdődik a VV6). Kb. ennyire tájékozott afelől is hogy mennyire kiváltható jelen helyzeben az atom, csak a nagy zöld zászók meg a green energy meg majd bedeszkázzuk a hortobágyot napelemmel szövegek vannak a fejében, anélkül hogy valamiféle szakmai rálátása lenne, szavaz és oldja meg valaki, de otthon az energitakarékosságra nem hajlandó odafigyelni.
Szóval ha megszavaztatjuk a néppel, maximum benyomások, érzések alapján hoz meg egy elsősorban gazdasági kérdést. Mint pl. az unióhoz csatlakozáskor: az átlag ember megtudhatta hogy az unióban is lehet mákot enni és hujjjujujjj de fasza lesz mindenkinek mert a nyugatiaknak fasza. Itt ki is merül ma is még az ismeretanyag.
Szóval a népszavazás az inkompetensek véleményére alapozott döntés.
A pártok... nos a mai parlamentben ha abban a kérdésben kell konszenzusra jutni hogy az alma fán terem, az ellenzék vagy kivonul (mert orbán is jelen van) vagy órákon át bizonygatja hogy igen is van bokron termő alma is és nem szavazza meg, és a maradék pedig mutyit sejt mögötte azért nem szavazza meg, majd midnenki sajtótájékoztatót tart hogy a másik hülye.
Így teljes parlamenti konszenzust szerezni nem lehet, főleg úgy hogy a mindenkori elelnzéknek semmi sem dárga. (még a szava sem köti, mint ahogy láttuk nem egy esetben). Szomorú ilyet mondani, de sajnos a demokrácia már csak ilyen....

Most, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr hazatért Oroszországból és megkezdődik a Paksi Atomerőmű blokkjainak bővítése, ugye nincs más hátra, mint hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkár úr lemond?
Ahhoz a környezetpolitikához ugyanis, amely egyszerre volt…..
Konzervatív0
2014.01.15 20:42:39
Konzervatív0
2014.01.15 21:05:35
@komplikato: igen olvastam, csak kicsit szektikus vagyok.
Nem vagyok benne biztos hogy érdeke bárkinek is ilyen szinte korlátlan ingyenenegrgiát csinálni amig a meglévőekről az utolsó fillért is le nem húzták... meg ugye egy minimap itt a földön szép kis kalamajkát tud csinálni ha leszabadul :), főleg ugy hogy a világ működését is max elméleti szinten sejtük :)

2014.01.15 21:08:39
@w650: te mennyit lopnál belőle? :)
2009. január 14.: Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.Bajnai Gordon a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot vezető miniszter a Gyurcsány-kormányban.Fodor Gábor az SZDSZ elnöke, országgyűlési képviselő.Mesterházy Attila az MSZP…..
Konzervatív0
2014.01.15 08:34:50
@vantaan: Nézz utána mit alkottak a francia atomművészek finnországban, mennyit csúsztak, milyen minőségű munkát végeztek és kinek kellett befelyezni a melót. Erről ennyit.
Vagy nézd meg az francia Alstom szerelvényeket...
Nem értem miért gondolja valaki hogy azért mert nyugati az csak jobb lehet. Az orosz cég világhatalom/világelső atomerőmű építésben egyébként, és nem másodlagosan jelentősen olcsóbb mint a nyugati májerek...
Az a baj hogy mindenféle tájékozódás nélkül fujjolunk valamit csak azért mert orbán csinálta vagy épp forditva. Vonatkozik ez orbánra is amikor olyat fujjol amit később maga is megtesz.

A hírrel kapcsolatos hozzászólások alapján, a hajnali CIB fiók ellen elkövetett pokolgépes merénylet Magyarország legnépszerűbb terrorcselekményeként vonulhat a köztudatba.
Kép forrása: Lánglovagok.hu - van több is
Ehhez hozzájárul, hogy a robbantásnak nem volt…..
Konzervatív0
2014.01.14 08:35:07
@Zsuzsanna Lévay: Úgy gondolom fogalomzavarban vagyunk. A TEK feladata valóban nem a tyúktolvajok elfogása, de nem is ezt teszi, viszont aki azt állítja hogy egy magányos dilettáns akcióhős robbantását előre le lehet fülelni az téved.
A kormány és a visszafizetések: valami nagy gond van az emlékezőtehetséggel, mert ha jól emlékszem nem az orbánkormány idején lett a rengeteg devizahitel kiajánlva kormányzati "egyetértéssel" (ugye nem akarok idézni medgyesitől vagy épp gyurcsnytól), noha már az akkor jegybank is jelezte, hgy ennek nem lesz jó vége. Nem az orbánkorány idején ugrott meg az frank árfolyama, ellenben minimum 3 segítőcsomagot tolt ki az orbán kormány a nyomorult felelőtlenek megsegítésére. Erről ennyit.
Mondhatnánk, hogy mert a kormány a bankok ellen kommunikál... ha jól tudom itt egy ATM-et akartak kirobbantani nem pedig bankot büntetni, így ez sem igaz.
Az olvasói "szimpátia", ha lehet anank nevezni, azt a "dilettantizmust" "értékeli" hogy "nem akartak vért ontani". Ettől függetlenül a robbantás az robantás és nagyon súlyos bűcselekmény, és abban biztos vagyok hogy bármelyik szimpátiát érző olvasó is úgy gondolja hogy a jogos büntetést nem szabad elkerülje az elkövető.

2014.01.14 08:38:05
@greycup: Ezek sernt az átlegmeber bombával a szatyrában jár kell, és mivel bankellenes retorikát hallot akkor bankot robbantott, ha meg parkolótársaság elleni retorikát akkor meg parkoló autókat ...
ahhha
ahhha
Konzervatív0
2014.01.14 08:43:18
@Don Quixote de la Ferko: Ahha, akkor ezek szerint a gazdagokat kell megmenteni a deivizacsődtől ... na megint tanultam valamit.
Fennakadtam egy számon.
Illetve kettőn.
Pontosabban egy harmadikon, ami az első kettőből adódik egyszerű kivonással.
Mindannyiunk Erzsébet utalványa legújabb plakátján azzal simogatja lelkemet, hogy befizetésemmel "több mint negyedmillió ember, köztük több mint 100 ezer…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Vannak vidékek ahol vallási okoból csonkitják a fiúkat/lányokat, máshol sziplán a vallás része a kegyetlenkedés, még megint máshol a demokrácia nevében rakétával/bombával ölnek, vagy épp itélet nélkül kinoznak terroristának kikiáltott embereket, csak épp az egyiken felháborodik a nagyérdemű, a másikat pedig megtapsolja, a mindenkori tálalástól függően.
Mi pedig kis embrek elszörnyűlödök midnegyiken, hogy hogyan lehet emberekben ennyi gyülölet, érzéketlenség, rosszindulat.
De a végső megmérettetéskor ezek hitem szerint mind fel lesznek róva és nem lehet lemosni 1-1 médiakampánnyal.