Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Alc

0 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Burger Blog Street Bistro, Debrecen 2013.09.18 06:00:15
Debrecenben lassan már visszatérő vendégnek számítok: volt egy jó kezdés az Ikonban, aztán egy gyalázat a plázában, utána egy mindenes gyorséttermi mirelites vonal, most pedig - hála nektek, kedves kommentelők - egy olyan burgerest találtam, amely Pesten is megállná a…..
Úgy gondolná az ember, hogy egy olyan gyönyörű természeti adottságokkal megáldott országba, mint amilyen Horvátország, jóval több külföldi költözne, mint ahányan kitelepülnének. Dubrovnik madártávlatból Fotó Shutterstock A gazdasági válság azonban déli szomszédunknál…..
Alc 2013.03.12 14:01:07
@Piere de La Croix: Nemrég beszéltem egy montenegroi ingatlanossal. Ő jegyezte meg, hogy sokszor még most is azt a nyilvántartást használják Dubrovnik környékén és a montenegrói partmenti részeken, amit még a Monarchia készített.
Ha volt értelme, hogy, végérvényesen és örökre eltűnjön a közéletből az SZDSZ és mindaz, amit képviselt, akkor az az, hogy kínosnak érezték nemzeti önbecsülésünket. Sőt, nem csak annak érezték, de szinte bűntudatot igyekeztek okozni mindenkiben, akiben csordogált némi…..
A szomszéd fűje mindig zöldebb, legalábbis a Kandžija művésznéven rappelő eszéki freestyler szerint nálunk egy  tejjel-vízzel folyó fogyasztóvédelmi Kánaán vár a horvát vándorokra, ahol minden nő szép és minden férfi izmos, udvariasak vagyunk és a csődbe jutott…..
Alc 2012.11.07 16:54:41
@Gerry.:
Ja, ráadásul nálunk az emberek is olyan gorombák és búvalb*szottak. Csak a rosszat látják meg mindenben. Gondolom, neked is eleged van ebből a mentalitásból. :)
Alc 2012.11.07 16:59:57
@Gerry.:
A GDP-vel meg ne handabandázz, mert az egy főre jutó magyar még mindig magasabb, igaz, záródik az olló. Nézz utána, mielőtt ilyeneket írsz.

GDP - per capita (PPP): $19,800 (2011 est.) Hungary
GDP - per capita (PPP): $18,400 (2011 est.) Croatia

Bárhol megtalálod, azért nem is hivatkozom, Nagyokos!!!!
Alc 2012.11.07 23:49:47
@Gerry.:
Kedves Gerry!
Miért is nem a vásárlóerő paritással korrigált GDP jelenti az életszínvonal mérésének legjobb módját? Ez nekem új. Nekem még úgy tanították, hogy ezt a módszert épp azért találták ki, hogy a nominális GDP-nél jobban lehessen használni a jólét mérésére.
Én tényleg szeretem a balkáni országokat, és szerintem ha tetszik ez itthon sokaknak, ha nem, mi is közéjük tartozunk valamelyest. De már annyira unom Magyarország folytonos fikázását, hogy nem tudok indulatok nélkül reagálni a bántóan egyoldalú megközelítésekre.
Darko Hudelist, a horvát Globus hetilap labdarúgó szakújságírója nem kevesebbet állít egy cikkében, mint azt, hogy szeptember 17-én és 18-án a montenegrói Budván egy titkos UEFA csúcstalálkozón született meg a döntés a 16 csapatos kelet-európai-balkáni…..
Egy Szerbiával, és egyéb volt jugoszláv államokkal foglalkozó blog burek nélkül olyan, mint a Dallas Jockey nélkül. Korábban is voltak burekos posztok [a "burekot/bureket" probléma már korábban, kommenetelői bevonással kivesézésre került; a csata a "burekot" javára dőlt el].…..
Pospisil Rosszabb, mint a vuvuzela? 2012.05.30 10:02:00
Itt az újabb, nyugalom megzavarására szolgáló fúvós szerkezet, amelynek használatát sok szurkoló csak a wc-ben engedélyezné, és semmiképp nem a stadionokban. Nem leszek népszerű, de valószínűleg minden futballszurkoló emlékszik a vuvuzela soha el nem halkuló hangjára,…..
"Ennél még öreganyám is jobban ütköztet hadront. Mi volt ez a pusztító robbantgatás, ez a szellemi protonnyaláb felláció?" - fakadt ki a Csillag születik kritikusa a nagy hadronütköztetőben folyó kísérletekről. Puzsér Róbert ismét kiakadt, ezúttal a CERN által…..
Alc 2012.04.27 12:26:17
@LION_heart: Külföldön nincs google?
Nem sugározhatják az LSV, azaz a Vajdasági Szociáldemokrata Liga kampányfilmjét Szerbiában, mert gyűlöletkeltőnek találta az ottani NMHH. Nenad Čanak, a párt vezetője a 17 másodperces szpotban a szerb olajcég, a NIS privatizációjáról beszél. "Milošević elvette tőlünk a…..
Alc 2012.04.20 14:54:00
@bikmakk: Jobb hely lesz? Hangulatában el tudom képzelni, azzal nem is vitatkoznék, mert ízlés dolga. Megélhetés szempontjából viszont majd akkor éri be Magyarországot, ha jön egy újabb diktatúra, amelyik a fejlődésben visszahúzza az országot. A 19. század végén, 20. elején tényleg jó hely volt, de abban a prosperáló időszakban a Felvidék is nagyon jó hely volt, meg Erdély is az volt. Akkor lesz megélhetés szempontjából jobb hely a Vajdaság Magyarországnál, amikor a Tiszántúl jobb lesz a Dunántúlnál. A földrajzi elhelyezkedés ugyanis alaposan meg tud bélyegezni egy helyet. Román, magyar, bolgár szomszédokkal egy ország nem lesz Svájc, hiába kerget hiú reményeket.
Bocs a kirohanásért, csak már qra unom, hogy lassan 15 éve hallgatom ezt a maszlagot a Vajdaságban, és még csak látszatja sincsen a közeledésnek. A kedvencem az a bácsi volt, aki Szabadkán azzal állt nekem, hogy mire vágunk fel annyira a Balatonnal, mikor a palicsi tó nemcsak szebb, de nagyobb is annál. :)
Alc 2012.04.20 23:17:52
Egyetértünk. A Dunántúl sem egységes, de ezek a különbségek nemcsak néhány évtizedre, hanem több mint száz (esetleg több száz) évre vezethetők vissza. A kommunizmus piactól elszakadt gazdasági viszonyai persze néhány évtizedre átírták a helyzetet, lásd Ózd vagy Miskolc, de szembetűnő, hogy a rendszerváltás után úgy ugrott vissza minden régió a gazdaságföldrajzi adottságaiból fakadó szintre, mint egy elengedett rugó. Meglátásom szerint a románnál vagy magyarnál jobb jugoszláv évtizedek is egy mesterségesen fenntartott állapot következményei. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a szovjet birodalom ténykedése nélkül egy belgrádi ember bármikor jobban élhetett volna, mint egy berlini? A Szovjetunió összeomlása gyorsan helyre is rakott mindenkit. Még a volt Jugoszlávián belül is helyreálltak a kicsit eltorzított viszonyok. Lásd Horvátország és Szerbia esetét. Persze a Vajdaság más mint a szerb részek, de abból sem lesz húsz év alatt Ausztria. Olyan lesz kb. mint a szegedi vagy a temesvári régió. Csak át kell lépni a határt, hogy lássa az ember, hogy a Vajdaság még ezektől a szintektől is nagyon messze van, ezért sajnos kiakadok, amikor egyre gyakrabban hallom azt kint, hogy ha nem húzná le Szerbia, Vajdaság már lehagyott volna bennünket is, meg a románokat is. Jó termőföld és ilyen-olyan földgázkincs van máshol is, Svájcban meg még az sincs. Vajdaságban természetesen van potenciál, de nem kell túlzásokba esni.
Persze ez mind nem a személyednek szólt, csak kikívánkozott. :)
Számítottam rá, hogy egyszer ez is be fog következni, csak arra nem gondoltam, hogy ennyire banális dolog miatt kerülök összeütközésbe a törvénnyel, és ennek – valódi jelentőségéhez képest – mekkora feneket kerítenek azok, akik a vicc szerint örökké párosával…..
Alc 2012.03.26 22:53:12
@bikmakk: Ja, a tegezés általános a határon. Eleinte zavart engem is, és úgy vettem észre, hogy sok helyit is zavar. Szabadkoznak is miatta, ha együtt vagyunk.
Én szeretem a szerbeket, meg az országukat is, de sokszor tényleg taplók velem amikor szerbül próbálkozok. Gondolom, néha olyan vajdasági magyarnak néznek, aki nem bírja megtanulni rendesen az országa nyelvét.
Ez a bejelentkezés nálam kétszer került elő eddig, pedig több mint tíz éve legalább egy hónapot kint töltök kisebb részletekben. Egyszer kb. 10 éve, egyszer pedig két éve. Első alkalommal úgy tettem, mint aki nem érti, és békén hagytak. Másodszor pedig, egy közúti ellenőrzésnél, kértem tőlük egy külföldieknek szóló tájékoztatót az ehhez hasonló szabályokról. Ilyen persze nem létezik, annyira meg nem tudtak angolul. hogy elmagyarázzák. Megkérdeztem egy elég magas rangú szerb rendőr ismerősömet a bejelentkezésről, csak nevetett rajta. Ő azt mondta, hogy ezt már rég nem követelik meg, és rázzam le a yardokat, ha ezzel cseszletnek.
sajtoszabadsag.hr Kicsit harsány, szláv és és bulvár, de a miénk! 2011-ben a legjobb magyarországi belpolitikai napilap a zágrábi Jutarnji list. A megtisztelő cím elnyerését különösen a magyarországi nagyvállalatokat és vezetőit érintő, fajsúlyos nemzetgazdasági témák…..
Paolo Sousának rettenetes sebességgel el kell húznia a csíkot, és legkevésbé azért, mert lefejelt valakit egy sörmeccsen. Gyorsan szögezzük le: Sousa bólintásából azért lett ekkora sajtócirkusz, mert a portugál nem egy hentest vagy egy fogorvost fejelt le, hanem olyasvalakit,…..
A Német Szövetségi Parlament alsóházi képviselőiből álló delegáció látogatott a héten Belgrádba. Nem hivatalos megbeszéléseket folytattak Szerbia uniós csatlakozásáról szerb kormánytagokkal és a szerb parlamenti pártok képviselőivel.Kifejtették, hogy előreláthatólag…..
Alc 2011.06.23 11:15:21
Anno már beszámoltunk a Smithsonian intézet készülő videojáték-történelmi kiállításáról, ahol a játékokat mint művészeti ágat mutatják be. A kiállítás ugyan csak 2012-ben nyit, de most megint van okunk írni róla, véget ért ugyanis a hatalmas szavazós kampány, amiben…..
A Wikileaks által kiszivárogtatott diplomáciai iratokból néhány, a volt Jugoszlávia államaira vonatkozó rész: Horvátország Horvátország európai uniós csatlakozása nem fog olyan egyszerűen menni, mint ahogy azt a médiában széltében-hosszában készpénzként kezelik. Legalábbis…..
Alc 2010.12.02 12:40:50
@Poós Károly: Megértem, hogy nincs jó véleménye a politikusokról, és azt is értem, hogy egyenlőként kezeli az embereket. Ennek ellenére nem mindegy, hogy egy a kocsmai csapos beszél arról, hogy adóemelés lesz, vagy egy pénzügyminiszter mondja ugyanezt. Márcsak azért sem, mert az egyiknek csak nagyon áttételes befolyása van a dologra, míg a másiknak van beleszólása a döntésbe. Persze mindenki annak az embernek hisz, amelyiknek akar.
 Borospincékből klassz vendégházak, szépen berendezve672 m²-es penthouse a Ferencvárosban 766 millióértCicis kép (2) és falra szigetelőszalagozott feszület (3)Luxus lakás a Váci utcában 18 négyzetméteres ablakkalA feladat: jusson el az alaprajzon a konyhából a…..
Alc 2010.11.02 14:29:45
Alc 2010.11.02 14:36:45
Egyszerűen nem hiszem el az évezred magyar sportsztoriját, mert pont rajtam csattant a zsidóostor.Irtó hosszú idő után végre eljutottam volna MTK-meccsre, mert szokatlan időben, pénteken ötkor van. Én, aki kimentem Zágrábba, mínusz húsz fokban, négy órát reszkettem a…..
Örök élet. Ingyen sör. Adócsökkentés! Több évnyi társadalmi vita és nyílt egyeztetés után, a civil szervezetek, az államapparátus magas rangú tisztviselői, nemzetközi hírű professzorok, és 6700 szakértő bevonásával elkészült a Kétfarkú Kutya Párt Legyen minden…..
Alc 2010.08.02 14:55:29
w Folytassa, Cleo 2010.07.14 05:30:00
A szabadság szülőanyja, Franciaország elszánta magát, és megszülte a törvényt: a szabadság és a nők jogai nevében úgy határozott az alsóház, hogy mostantól Franciaországban a nőknek nincs joguk zacskót húzni a fejükre. Tilos az arc eltakarása úgy általában, de hát tudja…..
Felkerült a netre a montenegrói influenza kampány egyik mesterműve. Úgy tűnik, az illetékesek szerint (divatos képzavarral élve) Európa, de talán a világ leghősiesebb népének agyához az oroszlánszíveken át vezet az út. A rövid animációban a montenegrói törzsek vezetői…..