Regisztráció Blogot indítok
Adatok
deak.atti

0 bejegyzést írt és 728 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1987-ben a hajmetál élte aranykorát, ám a Deep Purple hagyományosabb felfogású hard rockjának is jutott nem kevés babér. A csapat aktuális, The House Of Blue Light című albuma azonban nem épp baráti hangulatban készült, és talán ennek tudható be, hogy Ian Gillan énekes a szokásosnál is több ironikus…..
Ilyen a magyar ember: amin egykor mérgelődtünk, ma már teli szájjal nevetünk. Ilyen volt az élet a keleti blokk autóival...
Honnan jött a Nysa, a Trabant vagy éppen az ALEKO kifejezés, és melyik márka kapta a nevét az ókori Rómából?..
deak.atti 2021.04.20 06:25:15
@Quattroman:

Szia, Laci!

Az Octavia azért lett Octavia (az első, "fecskefarkas", bár ez sem igaz, mert 1958-tól volt Octavia, és csak 1961-től "fecskefarok"), mert Skoda néven ez vo,t a gyár nyolcadik modellje. Latinul pedig a nyolc az "octo", ha jól rémlik a sztori. :-) Izgalmasabb történet, hogy a közvetlen elődjét, a 440-est mindenki Spartaknak nevezte, pedig hivatalosan sosem volt Spartak a 440/445-ös széria. Csak a bemutatókon még Spartak néven szerepelt, de a végleges változaton ezt már elvetették, és csak számmal jelölték a modellt. Viszont a "nép" nem felejtett, és a "bajuszos" Octaviát (a 440-est) Spartaknak nevezte mindenki. ;-) ennél már csak az MB 1000 volt a jobb, ahol az MB az Mladá Boleslav, az 1000 meg a motor hengerűűrtartalma (ez az átlag olvasónak szól, Te pont olyan jól tudod, mint én). :-)

DA
Szintező félméteres hibával, motorblokkok az almaraktárból és öntvény 16-ik próbára. A hazai gyáripar sötét középkora...
deak.atti 2021.01.15 22:22:53
@Pic: Szia!

Igen, ez egy kedvelt fordulat, hogy "a politika lesöpörte a fejlesztéseket". Persze, mert sokkal fontosabb dolgokra sem volt pénz az ország költségvetésében. Én a Trabival annyira nem, inkább a Wartburggal foglalkoztam az elmúlt 25 évben. Láttam egy német nyelvű műsort, abban volt egy tanulmány beillesztve 1984-ből, hogy egy új modell kifejlesztése gyár bővítéssel és felszerszámozássalegyütt 3 milliárd (!) keletnémet márka lett volna. Akkor vették meg a VW motor (Alpha) licencét, és kezdték el a meglevő típusokba befaragni. Voltak prototípusok mindkét gyár részéről, de a költségvetés felállítása után egyből le is lettek állítva a projektek.

A másik kedvencem, hogy "az oroszok nem engedték, ki vett volna akkor Ladát?". Persze ... Togliatti már akkor 800 ezer autót gyártott évente, pont letojták, hogy Eisenach mit fejleszt a legyártott 70-80 ezer Wartburgon ... Ott inkább az volt a baj, hogy nem volt elég nyersanyag (és ez a Trabantra is igaz, nem véletlenül volt Duroplast a külső burkolat lemez helyett ...), nem volt elég pénz a fejlesztésre, és hogy szűk volt a gyár alapterülete. Nem tudtak fejleszteni rajta, csak felfelé tudtak terjeszkedni, az alapterület adott volt. Az egyik oldalról a vasúti főpályaudvar határolta be, a másik oldalról meg körbenőtték a lakóházak. 3 emeleten folyt a gyártás, legfelül volt a karosszériaüzem, középen a fényező, alul meg a végszerelde. A kombit (Tourist) nem is ott gyártották, hanem Drezdában, a platós Trans-ot meg Halléban. Vonaton mentek oda a komplett alvázak, és ott került rájuk az ott készített kasztni.

Szóval, drágán és piacképtelen terméket termeltek, ez lett "a vesztük". Nem az, hogy a politika nem engedte. Kevés túlélő maradt a DDR iparából: a Foron háztartási gépgyár, a Multicar kisteherautó gyár, a jénai Optikai Művek, és nagyjából ennyi. A többit megvették az összeomlás után a nyugati befektetők. Zwickauban VW-t gyártanak, Eisenachban Opelt (a város nyugati részén felhúzott motor összeszerelő üzemet bővítették fel autógyárnak, mert az már bővíthető volt), Ludwisfelde-ben (IFA gyár) Mercedes teherautót, a Gotha-i alvázgyárban, ahol a Wartburg alvázak készültek, Schmitz pótkocsikat, szóval, van termelés, csak sokkal komolyabb szinten, mint az "Ossi" időkben.

DA
deak.atti 2021.01.15 22:23:04
@Leooo: Szia!

Pontosabban a VW ingyen adta át a motorgyártó gépsort az NDK-nak, és legyártott motorokkal fizették ki az "Ossik". Tehát 1991-ig jó eséllyel a Golf II-ben és a Polóban keletnémet motor volt ... :)

DA
F1rka F1 csapatutasítások 2020.07.02 00:05:00
Az utóbbi időben ismét rengetegszer kerül szóba a csapatsorrend és a csapatutasítás témája a hírekben és a szurkolói csoportokban. A csapatutasítás nagyjából egyidős az autósporttal, amit a csapatvezetők rendszeresen használnak, ha kell. Van, hogy bajnoki címek múlnak egy-egy, a boxból érkező…..
Mostanában jó sokat vonatoztunk-villamosoztunk, úgyhogy ideje egy kis zenehallgatásnak. Persze a szokásos módon most is csavarunk egyet a dolgokon! A poptörténelem egyik legismertebb intróját halljuk... aztán valahogy teljesen másképp folytatódik az egész. Jim Steinman egy bizonyos Marvin Lee…..
deak.atti 2020.04.07 20:25:23
@enpera:

Szia!

A Purple az 1995-ös indiai koncert DVD-jüknek kis iróniával a Bombay Calling címet adta ... :o)

Amúgy elég sok helyről "inspirálódtak". Youtube-on van egy olyan videó, ahol Ritchie Blackmore egy szál gitárral magyarázza, hogy mit honnan nyúlt le. ;-)

DA
Autót tervezni elképesztően drága dolog. Nem csak a piac elvárásai, hanem az egyre szigorodó környezetvédelmi és biztonsági előírások miatt is igaz, hogy az új modellek kifejlesztésének költségei csak akkor térülnek meg, ha egy-egy platformot vagy motorcsaládot világszerte minél nagyobb…..
deak.atti 2017.08.10 23:35:38
@Burgermeister:

Chevrolet Lacetti = Daewoo Nubira III ...

A GM mindig is nagy volt ebben. Amikor 2005-ben megvette a becsődölt Daewoo-t, az összes autó át lett nevezve Chevrolet valaminek. Egy airbrush dizájner ismerősömnek volt akkoriban egy 7.4-es Chevy Vandura busza, tehát rögtön mindenki cikizte, hogy milyen szép Daewoo busza van ... :o)

DA
HamPLÓ Kelet-Budaörs 2016.06.01 18:00:00
A Mercik után lássunk pár olyan kocsit, amit nem csak fényképen, a Gellért szálló parkolójában, vagy valami állami konvojban láthattam gyerekkoromban! Bevallom, képtelen vagyok észrevenni azokat az apró különbségeket, amelyek alapján nagy- vagy kiskerekűnek nevezik a gömbölyű Wartburgokat, csak…..
deak.atti 2016.06.02 22:21:17
@usb2.0:

... nagy trafók, elektromos ablakmosó, 353W ablaktörlő motor ... van itt minden, mint a búcsúban ... és még a belső teret nem is láttuk ... Szerintem ez a WAR 966 rendszámú Trabi-Wartburg Klub-os autó, csak a TWK indulásakor még 14 collos Ronal ("Irmscher") felnik voltak rajta. Az volt ilyen metálbordó, és nem emlékszem másikra.

DA
deak.atti 2016.06.02 22:22:29
@Yaesu:

Bocs ... :D

DA
deak.atti 2016.06.02 22:28:46
@Yaesu:

Szia!

Nem feltétlenül. 1960-ban állították le a 313 Sport gyártását, és akkor kapták meg a "mezei" 4-ajtósok, Camping-ek, és Coupé-k a sűrű lyukas hűtőrácsot és a két ívű kormányt. Külön érdekesség, hogy a Sport-on alul 3 sor lyuk volt, a hétköznapi verzión meg csak két sor ... a kormány is kürt-gyűrűs volt a Sport-on, később meg már nem. Szóval, volt egy átmeneti év (1960), amikor sűrű rácsos, de termoszifonos autók készültek.

DA
A második világháború után a zwickaui autógyártás nagyjából az akkor már egyaránt az Auto Unionhoz tartozó Horch és Audi gyárak romjain épült fel. A romokat szó szerint kell érteni, a két gyárat ugyanis előbb a nyugati szövetségesek szétbombázták, aztán a maradékot a keleti szövetséges vonatra…..
Még nyáron mutattam egy nyugat-berlini utcát, ahol hosszú tömött sorban parkoltak a youngtimerek, most pedig bekukkantunk magába az egykori villamosremizbe, ami a szokatlan forgalmat generálta: A Classic Remise Berlinbe már régebben is el akartam menni, de nem fért bele a programba - 2015 nyarán…..
(Szolgálati közlemény: elindult a Moped blog Facebook-oldala, lehet lájkolni és interaktívkodni.)   A blog rendszeres olvasói már ismeretséget köthettek a cseberből vederbe esés nagymesterével, a hányattatott sorsú Honda CB 125-ösömmel. Ezúttal kálváriájának újabb, immáron…..
deak.atti 2015.12.11 21:03:58
@GERI87:

Imádtam a GN-t! 3000-enként 1.1 liter olaj, 1 darab gyertya, légszűrő olajzás, fékbetét valami 2500 forint volt ... a klasszikus fillérekből fenntartható járgány. Csak a 120 kilómhoz a 11 LE kevés volt. Max. 80 km/h az utazó, a 90 az álomhatár, a 100 az Eszméletlen sebesség ... :) Szóval, egy kis cukorborsó volt, a mai napig hálásan emlékszem vissza rá, de nagy megkönnyebbülés volt a fojtott CB 400N a maga 20kW-jával.

DA
Belsőség Bent a kövület-Pio! 2015.06.02 16:00:17
Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve vettem, bent lakik a Foltosban. Eddig egy szem, Borsi Miki barátomtól kapott ősrégi, monó Blaupunkt rádió szolgáltatta nekünk a talpalávalót, kis csalással egy kék (amerikai…..
deak.atti 2015.06.02 22:35:33
@Csikós Zsolt:

Szia!

Kössünk üzletet: Cry Free-s barátaim játszanak 06. 19-én pénteken a PeCsa Caféban. Neked nagyjából 10 perc otthonról, robogóval, a jegy meg ilyen 1000-1500 pénz körül szokott lenni. Ha tudsz, gyere oda, én ott leszek, vissza tudod adni, és még a koncertet is meg tudod hallgatni. Amúgy meg mondom, ráér, ha ott hagyod legközelebb Jenő bácsinál, nekem az is jó. Mobil: 06 70 5005814.

DA
deak.atti 2015.06.04 18:32:30
@Csikós Zsolt:

Szia!

Áhhh ... addig úgyse nyugszom, ameddig el nem jöttök ... ;-) Utána meg azt mondjátok, miért nem jöttetek el előbb. Én csak jót akarok Nektek, a klasszikus boka-lecsinálós szinten nyomják a srácok. Mondok egy jó sztorit, és bocsánat mert, nem veterán:

Egy vagy két éve két ismerőssel mentem a soros bulira. Két részből állt a koncert, közben lehetett egyet lazulni, inni valamit, ésatöbbi. Az első részben a Lazy bevezetőjénél az egyik haver azt mondta: "Ez playback, menjenek a picsába, nem lehet ezt ennyire levenni, és eljátszani!". Kivonult a pulthoz inni. A második részben volt egy Led Zeppelin blokk néhány dallal, haver visszajött: "Mondom, hogy playback !!!", és dühösen visszament a bárpulthoz. Végén mondom énekes barátomnak a történteket, és a srác teljesen megilletődve azt mondta, hogy egy tribute/cover band részére nem lehet nagyobb elismerés, minthogy az amúgy élő (!!!) koncertjét playback-nek nézik. :o) Szóval, hidd el, én csak jót akarok: ha akarsz hallani Deep Purple-t vagy Led Zeppelint az 1970-es évek hangzásában, akkor gyere el, hozd Pistát is, és érezd jól magad. A "Money Back" felajánlásom továbbra is érvényes. ;-)

DA
2013 novembere és 2015 februárja között egyáltalán nem írtam Dezsőről – az volt a terv: majd ha purrog szépen és végre jó lett a motorja, megírom. A legutóbbi posztban be kellett ismernem, semeddig nem jutottam. Röviden összefoglalom a motorral kapcsolatos ügyeket: – a svéd…..
deak.atti 2015.04.05 07:35:40
Szia!

Részvétem ... Már amikor megjelentél nálunk a Foltossal, Mercedes könyvvel a hónod alatt, egy fél csomagtartót elfoglaló alkatrészekkel, akkor sejthető volt, hogy itt valami komolyabb belenyúlás van ... amúgy könyékig. :o(

Tudom, nem vigasz, de kicsiben a Hondám is ilyen történet volt. Odamentem, alapvetően jó kiállású motor volt, kicsit nehezen rugdaltuk életre, de amikor sikerült, akkor ment, szimpatikus volt, elhoztam. Majd ott, a műhelyben megbontották. Egy szelephézagot szerettem volna csak csináltatni rajta, mert kicsit csattogott. Tudod, mikor a szép vöröshagymát meghámozod, és befelé haladva egyre barnább és plöttyedtebb rétegek jönnek. Borzalom. Megszakadt csavarok kenderkóccal betekerve és érintőre meghúzva, vezérműlánc feszitő szorosra összeverve (naná, hogy nem mozgott, nem is a szelepek csattogtak, hanem a lánc ...), felemás gyertyafurat a hengerfejben két tök más gyertyával (utána nálam már meg lett perselyezve, de hogy AKKOR miért nem ...?), és még sorolhatnám, rettenetes tákolások voltak benne. A hézagolásból komplett motor szét-össze lett, közben még egy Ebay-es bontott váltóval is fűszerezve. Még voltak csúnya meglepetések a vázon-futóműben is, de most tart ott 2 év és nagyjából annyi pénz után, amennyiért Te az XJ900-at megvetted, hogy jó. Erre mondja egy nagyon kedves kollegám, hogy "az élet cukor, csak szopni kell ..." :o)

DA
deak.atti 2015.04.05 17:16:04
@pizo:

Szia!

A főbejárat még megvan belőle ... mármint a gyárból ... :o)

DA
Most nézem, több mint egy év eltelt azóta, hogy Dezsőről írtam e hasábokon. Kérem, ne vessenek meg, ne higgyék, hogy eladtam az autót, begyávultam, kivéreztem, mert még tart az elszántságom, de ez most a két lépés előre, két lépés hátra időszaka, számolatlanul fogynak a…..
deak.atti 2015.01.25 18:02:14
@Csikós Zsolt:

Szia!

Na jó, hát bocsássuk már meg szegény zweitakternek, hogy a W115 után egy más ligában játszott ... Nem is annyiba került újonnan, mint Nektek Zürichben a Szent Szobor. ;-) Ezt a dolgot a helyén kell kezelni. Egy megfáradt 500-as Trabant vagy egy Warszawa után is egy más kategória volt egy új Wartburg, meg a Merci után is. Az előbbinél pluszban, a másiknál meg nem. Ráadásul, szerepel a cikkben, hogy még pont a dobfékes 353-as utolsó darabjaiból az egyiket kaptátok meg ... mi lett volna, ha esetleg egy 353W csúszik be helyette? Talán kevésbé gyűlöletes emlék marad meg róla. Azért az egy fejlettebb (W mint Weiterentwicklung) modell volt, hiába nézett ki ugyanúgy.

DA
deak.atti 2015.01.25 18:04:08
@Csikós Zsolt:

Holnap megkérdezem ... :o)

DA
deak.atti 2015.01.25 20:00:08
@Bandit 1200:

Szia!

Hát, hallod, akkor nekem valami különleges szériából származó Wartburgjaim voltak. Én bejártam vele fél Európát Jenától Dubrovnikig, és mindig mindenhonnan hazahozott. Főtengelyt egyszer fogtam a kezemben, mikor egy fennakadt gázbowden miatti motorbőgést egy hirtelen elhallgatás követte ... Tudni kellett, hogy 1000 köbcenti van elöl, és ennek megfelelően kellett vele közlekedni. Aki ütötte-vágta, mint a szamarat, az mit csodálkozik, hogy időnként megreccsent a technika?! Ja, és szigorúan 1:50, városban 1:60 ... Emlékszem, Donovaly-ban voltunk haverokkal télen, és egy -20 fokos éjszaka után akartam tankolni Besztercebányán. Apró gond támadt a kúton: a fejre forditott Slovnaft 2T olajos flakonból nem akart kicsurogni az olaj ... Nem is mint a méz, inkább mint a belekötött faggyú, olyan sűrű volt. Szóval, annyira nem volt a Wartburg annyira rossz. Ahogyan Zsoltnak is mondtam: a helyén kellett kezelni, és akkor kiszolgált. Tudni kellett a korlátait, és nem kellett túllépni.

DA
Bálint fiammal autóztunk hazafelé a szokásos szombati gimnáziumi felvételi előkészítőjéről, álltunk a Rákóczi úti dugóban, amikoris figyelmes lettem egy ma már mind ritkábban látható, csodás jelenségre. „Odanézz, az a szörnyűség a legérdekesebb autó, amit látsz,…..
deak.atti 2015.01.17 16:22:27
@Facel Vega:

Szia!

Ennél már csak a Polski Monte Carlo története cifrább. Gyűjtögetem a keleti autók homológlapjait, megvan már a Lada 2105-20174-VFTS, Skoda 130 RS-LR, Wartburg 353 W-353 WR-353 W460. Próbáltam felkutatni a Polski MC-ét is, de a hivatalos FIA link alatt csak A-s homologizációja volt a P125-nek, olyan, hogy Polski Monte Carlo, nem létezett. Aztán levelezésbe bonyolódtam egy hajdani Polskis páros navigátorával, aminek a végén az illető azt válaszolta, hogy "... a Polski MC sohasem volt FIA homológ, illetve pecsétes homológlapja nem volt. A lengyelek egy 1000 darabos kamu finn megrendelésre hivatkozva próbálták homologizálni, de nem sikerült. Úgyhogy csak nemzeti bajnokságokban lehetett vele menni, EB-n és VB-n nem." Ennél már csak az a sztori szebb, amikor 1986-ban a lengyelek megjelentek a Mogürt-Salgó Rallye-n 3 darab Polonezzel. Hoztak hozzájuk FIA pecsét nélküli homológlapot is ... BBK futam volt, és a verseny vezetősége úgy döntött, hogy hadd induljanak, és ha a következő futamig lesz hivatalos homologizációja a gépnek, akkor meghagyják az elért eredményt. Na, Bublewicz nyert. Megbontották a végén a nyertes autót, és még annak a homológlapnak se felelt meg, amit hoztak magukkal. :o) Úgyhogy rögtön teszt-verseny lett nekik a Salgó Rallye. Az már más kérdés, hogy nyár végén a Rajd Polski EB futamon Ferjánczék Audiját olyan különös figyelemmel vették át a gépátvételen a rendezők, hogy a rajt előtt két órával tudták csak meg, hogy mégis indulhatnak, és a délelőttöt végigszereltették velük, csak úgy, miheztartás végett ... :o/

DA
deak.atti 2015.01.17 16:41:15
@misinator:

Szia!

Kicsit OFF:

Én meg 1991-1997 közt IZS 2715-öt nyúztam. Arról is azt mondták, hogy mögé kell kötni a benzinkutat. Pedig nem. Ésszel hajtva, fél évenként kidobva belőle a légszűrőt (300 forint volt a Szegedi úti Armafiltnél ...), megvásárolva bele (gombokért ...) a Doduco meg Marelli gyújtáscuccokat, eljárt 8-9, de maximum 10 literrel városban. Ha már 10 litert evett, csúnyán néztünk rá, mert ez akkoriban keményen zsebre ment. :o) Emlékszem, 3 napig 95-ös Euroszupert tankoltunk (1 forinttal olcsóbb volt literenként, mint a 92-es ólmos,amiben az elszámolás volt), majd a negyedik napon 98-as ólmozottat (3 forinttal drágább volt), hogy legyen benne ólom is. Úgyhogy az elszámoláskor rendben voltunk, és 96-97 oktános benzinnel autóztunk. ;-) Hejj, régi szép idők ... mindig mondom, hogy ha csak egy évre visszajönne, a mostani árakkal, rendbe jönnék anyagilag. :o)))

DA
A Párizsról szóló bejegyzéseim nyilván egy hasonló poszttal kellett volna kezdenem. Hogy miért nem? Mert már több száz ilyen bejegyzés készült. Azért remélem mindenki talál benne valami újdonságot, különlegességet, és nem utolsó sorban segítséget az út…..
Az előző részek tartalmából:Elkezdtem Volkswagen Bogarat keresni.Vettem egy bogarat, örültem neki.Elkezdtem szerelgetni, kiderült, nagyon élvezetes dolog.Kasznit cseréltünk rajta, szép sárga lett.Az egyik részben pedig felpolíroztam Ezúttal lerobbantunk az út szélén Lilla: Ez a…..
deak.atti 2014.08.23 11:37:36
@deak.atti:

... csak még egy hozzáfűzés:

A Bogár és a Skoda osztóköre megegyezik. Tehát, ha legközelebb fékdobot kéne levenni valahol otthontól távol, akkor az első kérdés az legyen, hogy kinek van a helységben Skodája? Tisztességes Skodás legalább egy darab fékdob lehúzót tart a sufniban ...
deak.atti 2014.08.24 01:12:39
@qmatch:

Szia!

Annyira nem OFF topic, mert mint fentebb mondtam, egyformán 130 mm-es az osztóköre a két autónak, ráadásul olajban futó merev tengelyes, lengőtokos kivitel mindkettő, tehát nem véletlenül ajánlottam a Skoda 120 agylehúzó keresését hasonló esetben. Wartburg kuplungszett például kompletten jó a Bogárba, ezt biztosan tudom. Van itt átfedés bőven, csak rá kell jönni ... :o)

Anyaghiba? Nem hinném. Az biztos, hogy a 120-as féltengelynél létezik az úgynevezett "alámetszés", ahol a kés kifordul a menet legyártása után az anyagból, a menet átmérője alá csökkentve a keresztmetszetet. Mindig itt törtek el a féltengelyek. A menet a koronás anyával együtt letört, a kerék meg fékdobostól elszáll. Érdemes lenne egy Bogár féltengelyt illetve lengőtokot megnézni, hogy azon is ilyen -e a gyártástechnológia. S100-ban nem vagyok otthon, de szerintem az ugyanaz, pepitában ... :o)

DA
deak.atti 2014.08.24 01:20:36
@-roy-:

Szia!

Mi is lejjebb húztuk, egy parkolóig, tényleg a kanyar legkellősebb közepén esett szét. Csoda, hogy a BKV buszosok elfértek mellette. Azt mondja az egyik a nejemnek: "Hölgyem, vigye már innen ezt az autót, nem férünk el!", nejem: "Szóltam a férjemnek, hogy csináljon valamit ...", "Ne annak szóljon, hanem egy autómentőnek, ez már nem megy sehová. Tudom, mert volt Skodám ..." :o)))))

DA
A legnagyobb dolog: bementünk Rómába. Igaz, a Colosseum melletti fotózkodás elmaradt, mert akárhányszor is jártuk körül a területet, mindenütt barikádokba botlottunk, marcona rendőrökkel a réseknél, de nagyrészt meglettek azok a fotók, amikről álmodni se mertem. A kisautó az…..
Figyelem! Az út paraméterei miatt személygépkocsival nehezen járható! Behajtás csak saját felelősségre! A tárcsáról mindenkinek a fék jut eszébe, ugye? Helyes, sőt, dicséretes! De itt most a gázról lesz szó. Meg sült húsokról, amik megvadítják az ember érzékeit.…..
deak.atti 2014.07.17 22:33:32
@Nyegleo:

Szia!

Zoli, Te nem aludtál Barkasban, basszus! :o) Ahhoz képest a T4 egy hotelszoba volt. Nem utolsósorban azért, mert az fűtött is. Én úgy oldottam meg a rövid pihenőket, hogy két párnám volt, egy a fej alá, egy meg a derék mögé, és félig ülő-fekvő helyzetben durmoltam marha jókat a T4-ben. Már amikor kiküldtek sajtózni ... azért előfordult viszonylag sűrűn ... Láb a dupla ülésre, fej a vezetőülés támlájára, és szundi. Pont a napokban jártam én is a Süllő utcában, és párás szemmel néztem az őrzött parkolót a nyomda helyén ... :o( Lejött 100 köteg Népszabi, csuknám a T4-et, erre: " ... mit csinálsz, még jön 40 köteg szines ... ". Mondom, 1 tonnát vihet a T4! "Ha nem viszed el, menj vissza a garázsba, majd más elviszi!" Elvittem ...

DA
deak.atti 2014.07.18 17:07:16
@Nyegleo:

Szia!

Te is behúztad a nyakad, mikor lementél az Orczy téri alagsorba? :o) Tudtam, hogy elfér, és mégis ... mindig ... ;-)

DA
...aki nemrég autót vett Németországban. Egy kiváló, 330.000 km-t futott benzin-gázos-klímás-horgos-tempomatos Voyagert 1996-ból, első tulajdonostól. Nagyjából 120 km-re volt az autó. Beült egy kölcsönautóba, maga mellé vette két gyermekét, aztán elvezetett Bockauba.…..
deak.atti 2014.07.16 21:29:59
@prokee:

Szia!

A haverod nem tudta volna kivinni a Swift-edet, vagy a gázos Trabit? Esetleg Kopasz Pistát nem lett volna érdemes megcsörgetni az eksön előtt? Lehet, hogy tudott volna újat mondani a haverodnak ... :o)

Sok sikert az új életedhez. Hiányozni fogsz a TWK-ból ... :o(

DA