Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gagrin

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó honpolgárhoz híven engem érdekel, hogy kormányunk szűkebben és tágabban értelmezett tagjai milyen képesítésekkel rendelkeznek, ennek folyományaként pedig mennyire szakemberek a saját területükön. Éppen ezért szoktam alkalomadtán beletúrni az életrajzaikba, úgy…..
Gagrin 2013.03.02 21:26:53
Pécsi Tudományegyetem
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola
www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=118

Szomorú, hogy az Index kitesz ilyen 1 post-os blogokat is az ajánlóba.
Abszolutórium egyébként nem jelent fokozatszerzést.

Persze ettől még pontatlan az önéletrajz.
Tegnap jót derültünk azon a listán, melyet a győri időközi választások eredményének tálalása adott - azt vizsgáltuk, milyen címmel hozták a magyar online lapok a Fidesz helyi vereségét. A tanulságos lista alapján kiderült: a Hírstarton látható címeknél a 168 Óra…..
Mostantól, ha bármelyik kanadai rádió játszani akarja a Dire Straits Money For Nothing című slágerét, csak bizonyos feltételek mellett teheti. Egész pontosan a faggot szót kell eltüntetni a 26 éves szerzeményből, amit a homoszexuális emberekre szoktak használni az angol nyelvben.…..
Gagrin 2011.01.15 14:04:09
@Bisztő Gyalla: Ugyan ez jutott eszembe
A mi kerületünkben szeptember végén, október elején szoktunk lomtalanítani. Két éve is lomtalanított a ház és az egyik új lakó megkért többünket, hogy segítsünk a pincerekeszéből kihordani a sok ócskaságot, melyet az előző lakók hagytak bennt. Abban a rekeszben leginkább…..
Örülünk, Vincent? Alámosás 2010.10.09 21:04:00
Kedves Olvtársak!Ennek a műnek a szerzője nem én vagyok, hanem kiski kollég. Technikai okokból úgy alakult, hogy én teszem föl ide, de az ő nevében:Pasteur/cAmikor terveznek egy műtárgyat, mint egy iszaptározó, mérnökök dolgoznak az ügyön. A mérnök alapvetően gondos ember. De…..
Gagrin 2010.10.09 22:49:21
@Krujs: 16 milliárdos vagyonú gumicsizmás bácsi vagyona java abban a gyárban van amit most éppen bezárattak.
Gagrin 2010.10.09 22:52:07
@Lewyke: CNN és BBC legfeljebb korszerűbb kommunikációs technológiával rendelkezik, nehézmunkagépek pedig itthon is vannak.
„Ha a járdára kényszerülök (mert nincs hely az úton, vagy kisgyerekekkel megyek stb.) vendégként viselkedem” - olvasható a Magyar Kerékpárosklub állásfoglalásában, amiben a kerékpárosok járdán közlekedésével foglalkoznak. Ez azt jelenti, hogy ha egy biciklis a…..
Gagrin 2010.08.27 20:48:39
@ehhh: Sajnos előfordul, még a súlyos sérülés is.
Miként a két kérékpáros találkozása is frontálisan, utóbbiban volt is részem (szembejövő furgon takarásából jött elő, mindketten elég lassán, így csak a karórám szíjja bánta az ügyet).

De szerintem azt senki nem vitatja, hogy az autó ellen a gyalogos és kerékpáros egyaránt esélytelen, míg gyalog vs. kerékpáros esetén ritka a súlyos sérülés.
Az pedig külön téma, hogy az ilyen találkozások hol játszódnak le.
Gagrin 2010.08.27 20:41:06
@sanche: Én úgy gondolom, hogy amíg TÖMEGÉVEL nem tudnak úgy közlekedni az autósok az úttesten, mintha csak ők léteznének (meg a náluk nagyobbak), addig nem szabad a kerékpárosokat arra kényszeríteni, hogy ott közlekedjenek. Pont azért, mert előbb az ELŐZÉKENYSÉGET és a másikra való figyelmet és a másik biztonságát kellene megtanulniuk tömegeknek.

„Szóval én úgy gondolom, hogy a napi bringásokra nagyon ráférne, ha pár évig csak járdán mennének.”
Hidd el MINDEN kerékpáros jó pár évig közlekedett csak a járdán. Fordított helyzet sem az a gépkocsivezetőkre, sem pedig a gyalogosokra nem igaz.

Azzal mindenesetre egyetértek, hogy ha járdán közlekedem akkor, mint vendég viselkedem.
Manapság is tombol ez a betegség a modern sorozatok körében is, hiszen elég, ha a FlashForward vagy a Terminátor széria befejezésére gondolunk. Lezáratlan, megoldás nélküli finálék voltak ezek, a katarzisról pedig ne is beszéljünk. Számos műsort tettek tönkre így a készítők,…..
Fura, mennyire nem nyilvánvaló, hogy a közösségi oldalakról leszedett és illegálisan felhasznált képek nemcsak személyhez fűződő jogokat sértenek, hanem közvádas bűncselekményt is megvalósítanak.Kedves Ügyvéd úr!A Tutti Frutti Party szexmagazin főszerkesztő helyettese…..
A hatalmas marketinggépezettel, és itt a C:c-n is elképesztő posztáradattal beharangozott Lost évadzáró nálam ma hajnalban kiütéssel megnyerte a minden idők legrosszabb sorozatlezárása versenyt. A korábbi zseniális évadok után az utolsó pár rész egy átgondolatlan, sebtében…..
Gagrin 2010.05.25 18:54:05
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
"Hiszen mi történt? Az anno sok tucatnyi odavetődött emberből összesen 3 személy élte túl a szigetet, nem beszélve a később odaérkezett, de meghaltakról és közülük is csak újabb 4. Minden bizonnyal Hurley és Ben a szigeten élték le az életük."

Szerintem inkább pedig az történt, hogy gép lezuhant, mindenki meghalt, de néhány elcseszett lélek lehúzott még 6 évadot a mennyország előszobájában.
Végére pedig 2 inkább kinn maradtak.
Gagrin 2010.05.25 18:55:23
@Thrasher:
Kommersz vagy sem, ha kihagyok 1 részt nem gond, és a sorozat végéré nem csesznek át.
Gagrin 2010.05.25 19:45:31
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Akkor viszont a "mennybemenetel" és repülőfelszállás között eltelt sok-sok év amit nem láttunk?
Repülőre felszálltak hazamentek, "boldoganéltek mígmegnemhalltak" majd együtt a alterLostban mennybementek?
Én olyanra szeretnék, amikor még hihetek a demokráciában, nem kell szégyellnem a meggyőződésemet, és lehetek elkötelezetten, de hőzöngés nélkül magyar.Olyan országban szeretnék ébredni, ahol a konzervatív kormánypárt bölcsen használja az erejét, kompromisszumképesen…..
...is lehetne, amit Markó Ati küldött át Árpádnak, ő pedig nekem. Egy N-csoportos Mitsubishi Evo (VIII? IX?) a tavalyi Barum Ralin. A kérdés a levegőben lóg: vajon minek kellett történnie, hogy egy extrém igénybevételre tervezett versenyfelni így atomjaira hulljon. És mi…..
Gagrin 2010.02.26 16:54:38
Barum Rally honlapja alapján Evo VIII, és minden valószínőséggel a 2005-os évedban történt.
2009-ben 25 Rajtszámmal az Intervetten autoja indult.
[ http://www.interwetten-racing.com/content/media/1362.jpg] .
2008-ban [
www.barum.rally.cz/2008/foto/gallery/39/077.jpg ] ez volt a 25 os rajtszám.
2007-ban egy Peugeot 207-es volt a 25-os.
2006-ban egy Peugeot 206-es volt a 25-os.
2005-ben pedig egy Evo VIII
-as.
Rally-t jellemző matrica ezen a képen látszik jól: www.barum.rally.cz/2005/galerie/foto/02foto/velke/04.jpg
Mag az autó ha minden igaz akkor ez:
www.barum.rally.cz/2005/galerie/foto/fryba_nedele/velke/12.jpg .

Rajtcímlista alapján [ www.barum.rally.cz/2005/vysledky/the_list_of_entries.pdf ] javaslom a témában jártasabbaknak az érintett feleket [AH Auto rally team] megkeresni, hogy mégis mi történt. Már ha a hozzászólókat vagy a szerkesztő urakat bővebben érdekli.
Ha minden igaz van facebook oldaluk is [google mondja]
w Nyugat, majmulás 2009.08.29 06:45:00
- Miért is legyünk toleráns, nyitott ország, amikor az itt nem szokás? – teszi fel a kérdést a kedves olvasó, és nem is egy, hanem sok. Arra a tök szimpla felvetésre válaszul érdeklődik, miszerint esetleg nem volna muszáj innen elüldözni – egyebek mellett,…..
Ilyen se volt még, Ccaca, a Nem Is Annyira Naiv Ügyfél ugyanis telefonszexből él, de akasztják a hóhért alapon belehallgatott a konkurenciába, erre majdnem verőembereket küldtek rá. Olvassák el a hosszú, de pikáns sztorit arról, mire kell vigyázni annak, aki audio segítséggel…..
Mint azt bizonyára tudják, a diákmunka a kizsákmányolás egyik kortárs és legális fajtája. A Homár ezért nem egészen érti Attila panaszát - barátnőjét lehúzták 8 rugóra Tesco-pénztárosként -, legalább nem egy bányában kellett kézzel gyöngyöt csiszolnia: A következő…..